Harcz László: Az evolúció filozófiája-1. Kattintható Tartalomjegyzék, A teljes szöveg egyben

Archív, 2018. 05. 10., Harcz László: Az evolúció filozófiája - 1. kiadás

A vágyak és a beteljesülés A „könnyebb út” csábítása és a nehezebb, de helyes út felvállalása Erkölcsfilozófia, kultúrális evo...

2018. március 13., kedd

Archív! Harcz László: A létfenntartó ösztöneink, az erkölcs és az evolúció filozófiája

Tisztelt Olvasó!

Ez a kis írás talán nem a legrövidebben, de úgy érzem, máig a legérthetőbben fejezi ki csekélységem világlátását, véleményemet az emberről, az életfenntartó ösztöneink és az erkölcs szerepéről, működéséről az evolúcióban és így az élet fennmaradásában.
Ezzel kapcsolatban az ember lényegéről alkotott véleményemet kérem, olvassa el a következő rövid ismertetőből, amelynek az eredeti címe:


-Az ember legfontosabb ismérve az, hogy élőlény.
- Az élet legfontosabb tulajdonsága pedig az, hogy "fenn akar maradni", folytatódni akar.
- Az életet az evolúció tartja fenn, azáltal, hogy úgy alakítja az egyedek és általuk a fajok tulajdonságait, hogy mindig a legéletképesebbek szaporodjanak.
- Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul, csalás nélkül, kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az életfenntartó ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós jutalmazó érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat.
- De megjelent az ember, aki az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is meg akarja szerezni, hogy teljesítené az evolúciós feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé ható önámítással, öncsalással és a külvilág felé szánt képmutatással, hazugsággal. Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő igenis eleget tett az aktuális evolúciós kötelezettségeknek.
- Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni.
- Ha megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása.
- Az erkölcs tehát ezt a csaláson alapuló, eltorzult, hedonista működést hivatott megtörni, megszűntetni, de legalábbis csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az élet fennmaradását."

Ez önmagában is szemlélteti a véleményemet az erkölcs és az evolúció kapcsolatáról, de ha kiegészítem ezt az előbbieknek az ösztöneinkkel kapcsolatos, általam gondolt összefüggésekkel, melyeket számos friss kutatás megerősít, akkor minden eddiginél teljesebb képet festhetek e három fogalom ill. jelenség kapcsolatáról és működéséről.
Ennek az eredetileg szintén rövid ismertetésnek készült írásnak a címe: 

"Harcz László: Egy oldalban az evolúció és az erkölcs összefüggéséről, "Az evolúció filozófiájáról".


- Az élet fennmaradása és ennek gyakorlati megvalósítója, az evolúció az ember előtti időkben gond nélkül haladt a maga útján, az élet minden akadályt, mely az „életére tört”, sikerrel legyőzött.
- Az evolúció az ember előtti időkben (is) azzal a módszerrel érte el, hogy az élőlény végrehajtsa az életfenntartó ösztönei utasításait, hogy ezek teljesítése esetén „jutalom-érzések”-kel jutalmazta és jutalmazza ma is az egyedet, de bűntető-elrettentő érzéseket keltett és kelt benne, ha nem teljesíti ezeket az életfenntartási utasításokat. A jutalom érzések: a testi élvezet, és a lelki síkon az öröm, a boldogság számtalan változata és erősségi fokozata, a „flow”-ig, a boldog extázisig bezáródóan; és a bűntető érzések: testi síkon a fájdalom különböző fokozatai és változatai; és a félelem, a szorongás, akár az őrületig vagy akár a halálig menően…
- Az ember megjelenése veszélybe sodorta az evolúció addigi megbízható, eredményes működését, mert az ember anélkül is meg akarja és meg is képes szerezni a végtelenül vágyott, vonzó, gyönyörteli evolúciós jutalmazó érzéseket, hogy cserébe tisztességesen végrehajtaná az evolúciós kötelességeit, tehát anélkül, hogy engedelmeskedne az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismerete szavának. Ez közvetlenül veszélyezteti az evolúció működését, hatékonyságát, ezáltal az élet fennmaradását!
- Az evolúció során nyilvánvalóan ekkor jelent meg a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez, és az a tény, hogy fennmaradtunk, bizonyítja a feltevésem helyességét.
- A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek sokkal életképesebbek voltak, mert az ő esetükben továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései --- és ezzel ismét megnőttek az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a csábítást az ösztönös vágyai kielégítésére a könnyebb út igénybevételével, tehát hogy legyőzze a rosszravivő kísértéseit, késztetéseit; és engedett a csaláson, hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló "könnyebb út" csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az ilyen emberek aránya az emberi népességen belül folyamatosan csökkent. Tehát a lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal nagyobb arányban kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek kellően erős volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és legyőzzék a rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes úttal járó nehézségeket.
- Így az emberi fajon belül általánossá vált az életben maradáshoz szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség.
Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül birkózik bennünk a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével minden emberi egyedben és ezáltal az egész emberi társadalomban.
Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, ez a filozófia alapja is, t. i. az erkölcsfilozófia, és ez mind az élet fennmaradását szolgálja."

A következő, eredetileg szintén önálló írásnak, kis rövid ismertetőnek készült szöveg ennél még bővebben ismerteti a (létfenntartó, evolúciós) ösztöneinket és hatásukat az emberi lényre, az emberi viselkedésre, gondolkodásra:

"Harcz László: Másfél oldalban a létfenntartó ösztöneinkről, az önámításról-képmutatásról, a hamis önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről"


- Szerintem az emberi faj egységes és oszthatatlan. Az emberi faj minden egyedének azonosak az életfenntartó ösztönei, ez egy fajon belül mindig így van. Ezek az ösztönök meghatározzák az ún. emberi természetet. Tehát az emberi természet az ösztöneink együttes hatásának az eredője, végső kicsengése.
Ebből következően az emberi természet az emberi faj minden egyede felé ugyanazokat a késztetéseket jelenti: az életfenntartó ösztöneink által az adott helyzetben helyesnek tartott döntést, cselekvést.
Az emberi jellem viszont egyénenként különbözik, attól függően hogy az egyes, kisebb-nagyobb súlyú ösztönös csábításainknak, az  "erkölcsi könnyebb út" választásának mennyire tudunk ellenállni. Ez teljesen egyéni, és még ráadásul helyzetenként is más-más követelményeket támaszt, tehát nincs két egyforma jellemű ember, legfeljebb hasonlók.
Az állati jellegű élőlényekben úgy vannak rákényszerítve az egyedek az életfenntartó ösztönök késztetéseinek a betartására, végrehajtására, hogy az evolúció során vágyak épültek ki bennünk, és ezeket a vágyakat az ösztöneink akkor elégítik ki élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb., ha eleget tettünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek.
És itt jön az emberi esendőség a képbe.
Mert az ember, első ízben az evolúcióban, be tudja csapni az ösztöneit (legalábbis átmenetileg biztosan), és elhiteti saját magával és ezen keresztül az ösztöneivel is, hogy ő igenis teljesítette az ösztönös késztetéseit. És hamissággal, csalással, de végül is meg tudja szerezni ezeket az ún. jutalmazó érzéseket, képes kielégíteni a vágyait, de ismétlem, csalással. Ezt a csalást én önámítás-képmutatásnak nevezem, tehát befelé, saját magunkat az önámítással csapjuk be, kifelé, a külvilág megtévesztésére a képmutatás szolgál. Ezt nevezik a hétköznapi életben esendőségnek, a vallásban gyarlóságnak, az embertudományokban meg százféle névvel illetik, de egyik sem olyan általános és kifejező szerintem, mint az, hogy "önámítás-képmutatás".
Tehát esendő az az ember, aki nem vállalja föl az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és mégis ki akarja elégíteni a vágyait.
Az esendőség, mondanom sem kell, ugye, hogy az erkölcstelenséget jelenti más néven, csak szebben, több irgalommal, humánusabban megfogalmazva...
Itt kicsit ugrunk, és a falka-ösztön és a rangsor-ösztön viselt dolgait nem részletezem, hanem a végeredményt, a nevesíthető „bűneinket”: az erkölcstelen vonásainkat két fő hamis ösztön okozza: a hamis önbecsülés (a rangsor-ösztönből származó önbecsülési kényszer hamisított változata) és a hamis közösségi érzés (mely a falka-ösztön gyarló megfelelője). 
Tehát a hamis önbecsülés (kényszere) akkor jön létre, amikor az önbecsülési kényszerünk (a rangsor-ösztönünk) késztetéseire ad hamis választ az önámításunk és a képmutatásunk, míg a hamis közösségi érzés (a hamis falka-ösztönünk) olyankor lép föl, amikor a közösségképző ösztönünk (a falka-ösztönünk) késztetéseivel kapcsolatban ad hamis válaszokat a hamis közösségi érzésünk (a hamis falka-ösztönünk). Mindezt a hamisítást persze avégett követi el az önámításunk-képmutatásunk, hogy becsapja az ösztöneinket (és a környezetünket), és mégis megszerezze az evolúciós jutalom-érzéseket, amelyeket az ösztöneink a késztetéseik teljesítése esetén szoktak kiutalni.
A hamis önbecsülésre való hajlamunkat kihasználva, rá alapozva, uszítva a bűnbakképzést, a gúnyt, a besározást stb. lehet feléleszteni a viselkedésünkben, gondolkodásunkban, míg a hamis közösségi érzés (a hamis falka-ösztön) felkorbácsolása a rasszizmust, a kirekesztést, az előítéletet stb. hozza létre bennünk. 
Minden emberben!!! 
Ez idáig nem bűn, a bűnt ezekkel a hamisságokkal kapcsolatban az követi el, aki felkorbácsolja az indulatokat, a hamis ösztöneinket, és persze azok, akik nem hajlandók szembeszállni ezekkel a kísértésekkel, és nem mondanak le az ezek által a hamis ösztönök által elérhető (hamis!) jutalom-érzésekről, mert így a legaljasabb ember is kielégítheti (hamis!) önbecsülését, a bűnbakképző hajlamait, és a hamis közösségi kényszereit (kirekesztés, idegengyűlölet, stb.).
Minden ember ugyanígy működik, tehát nincs értelme cigányozni, zsidózni, négerezni, magyarozni, németezni, mert az egyes nemzeti közösségek erkölcsi teljesítményét ugyan a történelmi idők rövidebb időszakra elronthatják, de átlagban szerintem nagyjából egyforma minden nép erkölcsi, emberi teljesítménye.
Sőt, az teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy aki kirekeszt, bűnbakképzést alkalmaz bárkivel és bármilyen közösséggel szemben, az azt árulja el, hogy mennyire esendő, mennyire gyenge jellemű, mennyire gyenge lelkű, hogy azt ne mondjam, mennyire aljas.
Jó lenne már a fenti, cáfolhatatlan elvi tudnivalókat beemelni a tudományba, mert sokkal könnyebb lenne az ocsút a búzától, az erkölcstelent az erkölcsöstől megkülönböztetni…
A fenti ismeretek elfogadása társadalmi haszna az lenne, hogy az emberek és a közösségek közti kapcsolatok nagyon megjavulnának, az élet sokkal örömtelibbé válna, csökkennék az emberek, közösségek által okozott szörnyűségek, háborúk, elnyomás, társadalmi nyomor, éhezés stb., és növekednék a nem emberek által okozott, de mindenképpen föllépő környezeti jellegű globális kockázatok elleni védekezés hatékonysága.
Pl. ha az itt leírtakat, vagy bárkinek a hasonló eredményeit valaki megérti - tehát hogy mind ugyanazokkal az ösztönös, rosszra csábító, élvhajhász késztetésekkel küzdünk, és nemcsak az életfenntartó ösztöneink, hanem az azok elfajzott, hedonista, rosszra csábító testvérpárjai is ugyanúgy működnek minden emberben -, ezáltal az irgalom, a megértés, az elfogadás, a megbocsájtás hatalmasan megnőne minden élő emberben a másik ember gyarlóságai iránt, mert tudatában lenne annak, hogy a másik ember is ugyanazokkal az emberi, erkölcsi nehézségekkel küzd, és ez máris szolidaritást, megértést stb. ébresztene a szemlélőben, de még a sértettben is.
Ha ezt a nézetrendszert valami csoda folytán megtanítanák a világ minden iskolájában, a világ összes gyermeke, diákja számára, néhány évtized alatt elviselhető mértékre csökkenne a Földön a rasszizmus, a kirekesztés, a háború, és a legtöbb globális társadalmi kockázat, veszély."

Harcz László
2018. 06. 06.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése