Az emberi lény ösztönösen jó akar lenni, már ameddig az ezzel járó nehézségeket képes és hajlandó felvállalni. Így a JÓ, a tisztességes példa, ha egy szintet elér a társadalomban, talán véglegesen maga után vonzaná az egész emberiséget a "jó" irányba, ...
Az ember ugyanis vágy-vezérelt lény, és az ösztöneink (a lelkiismeretünk) mérhetetlen erővel késztetnek minket arra, hogy jók legyünk, helyesen éljünk, cselekedjünk, gondolkodjunk. És az ember nem akar másoknál alábbvaló lenni sem, ezt az ösztönös önbecsülési kényszerünk a rangsor-ösztön gyakorlati megvalósítója biztosítja.
Az ember ugyanis vágy-vezérelt lény, és az ösztöneink (a lelkiismeretünk) mérhetetlen erővel késztetnek minket arra, hogy jók legyünk, helyesen éljünk, cselekedjünk, gondolkodjunk. És az ember nem akar másoknál alábbvaló lenni sem, ezt az ösztönös önbecsülési kényszerünk a rangsor-ösztön gyakorlati megvalósítója biztosítja.
Az ösztöneink akkor elégítik ki a vágyainkat élvezettel, jó közérzettel, örömmel, boldogsággal - amikor tisztességesen, helyesen, jól cselekszünk.
És mi számít jónak, tisztességesnek, helyesnek?
Az, amelyik előnyös az evolúció menetére, az élet fennmaradására nézve. Ez a felismerés az én filozófiám egyik legfontosabb felismerése.
És mivel a jó, a helyes mozzanat az ösztönös késztetéseink betartását, a nekik való engedelmességet jelenti, és ez mindig erőfeszítéssel, lemondással, energia-befektetéssel jár, így mindjárt a legelején szét szokott válni a rendes és az esendő ember válasza minden egyes kihívásnál: aki felvállalja a helyes út választásával, bejárásával járó nehézségeket, az áldozatot, lemondást, erőfeszítést; az mindig jó lelkiismeretet, jó érzéseket nyer azonnal; míg a gyengék, az esendők, vagy a rossz úton nevelkedettek, a rossz útra tévedettek, a nehéz sorsúak többsége mindig a "könnyebb utat" választja...
Aztán csodálkoznak szegények, hogy nem érzik magukat jól a bőrükben, boldogtalanok, stresszesek, pedig nem is követtek el rosszat, gonoszságot; legalábbis nem érzik úgy, hogy elkövettek volna;
Ez az egész hihetetlenül egyszerű...
Az ösztönöknek hatalmas erejük van!
Amíg a filozófiában nem válik elfogadottá az a friss kutatási eredmény, hogy az emberi motivációk túlnyomó része az ösztöneinkből származik, és csak kis része a tudatunkból, addig él az ún. "transzcendencia" eszméje, az "öntranszcendencia" legendája, mindaddig olyan lesz a filozófia, mint a saját farkát kergető kutya: soha nem jut nyugvópontra, soha nem tudja megtalálni a helytálló magyarázatokat az élet kis és nagy kérdéseire; mindaddig a saját maga által felvetett ál-kérdéseket boncolgatja véget nem érően, és lehetőleg olyan módon, hogy földi halandó abból egy kukkot sem értsen. A filozófusok által kreált problémákat próbálnak megoldani, persze, sikertelenül, hiszen ál-problémának nem létezik valós megoldása..
Pedig a transzcendencia, a megtapasztalhatón túli dolgok világa (Kant) szerintem nem létezik, léteznek viszont az ösztöneink, amelyek nem láthatók, közvetlenül nem megtapasztalhatók, és bár hatásuk, meglétük és működésük következményei ma már egyértelműek (az etológiai, evolúciós, genetikai, idegélettani stb, tehát az embertani kutatások eredményei tükrében), az ehhez szükséges szintézist a ma már rendelkezésünkre álló adatok összesítésével eddig még senkinek nem sikerült elvégeznie.
Tehát a "transzcendencia" amiatt jött létre hajdanán, mert az életünket vaskézzel irányító életfenntartási ösztöneink nem láthatóak, közvetlenül nem megtapasztalhatóak, s bár következményeiket a nagy elmék (Szókratész, Platón, Tamás, Kant, Sartre stb.) jól mérték fel és foglalták rendszerbe, de az okot, amely mindezeket létrehozza, nem ismerhették. T. i. az ösztöneink meglétét, mibenlétét, mérhetetlen erejét, hatásmechanizmusát csak az utóbbi évtizedekben sikerült alaposabban feltérképezni.
Ugyanígy az "öntranszcendencia" fogalma, jelensége is fölösleges, hiszen van rá egy ősrégi és tökéletesen érthető fogalmunk: a lelkiismeret. Vagyis az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk válasza, véleménye arról, hogy amit éppen teszünk, gondolunk stb., az helyes vagy nem helyes; vagyis kedvező-e az evolúció, az élet fennmaradása számra, vagy esetleg nem. És ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk és felvállaljuk az ezzel járó nehézségeket, meg kell haladnunk magunkat, "túl kell lépnünk önmagunkon" (C. A. Vogler). Ebben segít nekünk a lelkiismeretünk, az ösztöneink szószólója.
Kutyafuttában körüljártuk az evolúció fogalmát. A Fogalomtáramban, a blogomban (harczlaszloblog.blogspot.com) ma már 100-nál jóval több fontos fogalom értelmezését adtam meg az evolúciós filozófia tükrében, és ezek sem kevésbé érdekes olvasmányt jelentenek, mint az itt megemlített evolúció.
Itt most summázatképpen csak egy bombasztikus kijelentést kockáztatok meg: A transzcendencia és az öntranszcendencia fogalma használata idejétmúlt és értelmetlen.
Harcz László
Harcz László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése