1.5.1. Az evolúció és az erkölcs összefüggéséről
Az élet fennmaradása és ennek gyakorlati megvalósítója, az evolúció az ember előtti időkben gond nélkül haladt a maga útján, az élet minden akadályt, mely az „életére tört”, sikerrel legyőzött.
Az élet fennmaradása és ennek gyakorlati megvalósítója, az evolúció az ember előtti időkben gond nélkül haladt a maga útján, az élet minden akadályt, mely az „életére tört”, sikerrel legyőzött.
Az evolúció az ember előtti időkben (is) azzal a módszerrel érte el, hogy az élőlény végrehajtsa az életfenntartó ösztönei utasításait, hogy ezek teljesítése esetén „jutalom-érzések”-kel jutalmazta és jutalmazza ma is az egyedet, de bűntető-elrettentő érzéseket keltett és kelt benne, ha nem teljesíti ezeket az életfenntartási utasításokat. A jutalom érzések: a testi élvezet, és a lelki síkon az öröm, a boldogság számtalan változata és erősségi fokozata, a „flow”-ig, a boldog extázisig bezáródóan. A bűntető érzések: testi síkon a fájdalom különböző fokozatai és változatai, és a lelki-érzelmi területen a félelem, a szorongás, akár az őrületig vagy a halálig menően…
Az ember megjelenése veszélybe sodorta az evolúció addigi megbízható, eredményes működését, mert az ember anélkül is meg akarja és meg is képes szerezni a végtelenül vágyott, vonzó, gyönyörteli evolúciós jutalmazó érzéseket, hogy cserébe illendően végrehajtaná az evolúciós kötelességeit, tehát anélkül, hogy engedelmeskednék az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismerete szavának. Ez közvetlenül veszélyezteti az evolúció működését, hatékonyságát, ezáltal az élet fennmaradását!
Az evolúció során nyilvánvalóan ekkor jelent meg a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez, és az a tény, hogy eddig fennmaradtunk, bizonyítja a feltevésem helyességét.
A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek és közösségek sokkal életképesebbek voltak, mert náluk továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései, és ezzel helyreálltak az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a hedonista, élvhajhász kísértéseit, késztetéseit arra, hogy mindenáron, a legnagyobb erkölcsi engedmények árán is megszerezze a testi-lelki gyönyört, élvezetet, örömöt, boldogságot, az nyilván kevésbé volt hatékony és életképes, és azok a kultúrák, közösségek, amelyekben az emberek lelkiismeretlenek, tehát erkölcstelenek voltak, hátrányba kerültek és csökkent az ilyen kultúrák aránya az emberiség teljes egészén belül.
1.5.2. A kultúrális evolúció megjelenéséről
A kultúrális evolúció, amely szerintem a lelkiismeretes, erkölcsös emberek és az általuk alkotott közösségek és a lelkiismeretét megtagadó, erkölcstelen emberek, kultúrák, közösségek között zajlik, szerintem az ember megjelenése óta működik.
1.5.2. A kultúrális evolúció megjelenéséről
A kultúrális evolúció, amely szerintem a lelkiismeretes, erkölcsös emberek és az általuk alkotott közösségek és a lelkiismeretét megtagadó, erkölcstelen emberek, kultúrák, közösségek között zajlik, szerintem az ember megjelenése óta működik.
Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül birkózik a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével (a mindezt összefoglaló néven: a rosszravivő késztetéseinkkel) minden emberi egyedben, közösségben, kultúrában és ezáltal az egész emberi társadalomban.
A "rosszravivő kísértéseink" elleni küzdelmet, tehát a kultúrális evolúció erőfeszítéseit az emberiségnek folyamatosan kell folytatnia, mert az ember legfőbb törekvése (az ösztönös hamis önbecsülési kényszere miatt) ösztönösen az, hogy az erkölcsi felelősséget másokra hárítsa, egyéni és közösségi szinten egyaránt, és ezzel a saját erkölcsösségét, értékességét a látszatok szintjén növelje.
Valahol mélyen, a lelkiismerete legmélyén még a legnyomorultabb, leggonoszabb ember is tudja, hogy mi a jó és a rossz közti különbség, tehát mindig tudja, mikor cselekszik helyesen és mikor helytelenül. A lelkiismeretet nem lehet kiirtani, legfeljebb folyamatosan félrelökjük, mint az alkoholista a kocsma forgóajtaját, hogy hozzájusson a hamis világhoz, amelyet a bódítószerek elhoznak számára...
Az ösztöneinket, vagyis a lelkiismeretünket nem tudjuk becspni, legalábbis véglegesen nem, legfeljebb átmenetileg, mert hosszú távon mindig a lelkiismeret győz; és ha máshogy ez nem mehet végbe, akkor a lelkiismeretlen, erkölcstelen embert vagy közösséget az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
És ha nem változtatunk sürgősen az önkritikánk sekélyességén, ha nem növeljük az erkölcseink színvonalát, akkor az evolúció az egész emberiséget kiselejtezi, eltűnteti, mint valami átmeneti vírust...
Tekintettel arra, hogy az élet fennmaradását megvalósító evolúció csakis az igazságosság, a valóság talaján működik hatékonyan, így azt, aki a hamisságaitól, a rosszravivő kísértéseitől, vagyis a hedonista, erkölcsileg opportunista, élvhajhász, önámító, képmutató késztetéseitől nem tud kellőképpen megszabadulni, az emiatt létrejövő evolúciós működési hibák miatt az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
Emiatt bukik el előbb-utóbb minden diktatúra, emiatt fejlődik az emberi társadalom vagyis az emberiség a demokrácia, a szolidaritás, vagyis az erkölcsösség irányába. És emiatt létfontosságú, hogy ezt az egész rendszert, az evolúció és az erkölcs működését, összefüggéseit minél hamarabb tudatosítsuk az emberiségben, beleértve ezt a mostani írást, "Az evolúció filozófiáját" is...
A "rosszravivő kísértéseink" elleni küzdelmet, tehát a kultúrális evolúció erőfeszítéseit az emberiségnek folyamatosan kell folytatnia, mert az ember legfőbb törekvése (az ösztönös hamis önbecsülési kényszere miatt) ösztönösen az, hogy az erkölcsi felelősséget másokra hárítsa, egyéni és közösségi szinten egyaránt, és ezzel a saját erkölcsösségét, értékességét a látszatok szintjén növelje.
Valahol mélyen, a lelkiismerete legmélyén még a legnyomorultabb, leggonoszabb ember is tudja, hogy mi a jó és a rossz közti különbség, tehát mindig tudja, mikor cselekszik helyesen és mikor helytelenül. A lelkiismeretet nem lehet kiirtani, legfeljebb folyamatosan félrelökjük, mint az alkoholista a kocsma forgóajtaját, hogy hozzájusson a hamis világhoz, amelyet a bódítószerek elhoznak számára...
Az ösztöneinket, vagyis a lelkiismeretünket nem tudjuk becspni, legalábbis véglegesen nem, legfeljebb átmenetileg, mert hosszú távon mindig a lelkiismeret győz; és ha máshogy ez nem mehet végbe, akkor a lelkiismeretlen, erkölcstelen embert vagy közösséget az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
És ha nem változtatunk sürgősen az önkritikánk sekélyességén, ha nem növeljük az erkölcseink színvonalát, akkor az evolúció az egész emberiséget kiselejtezi, eltűnteti, mint valami átmeneti vírust...
Tekintettel arra, hogy az élet fennmaradását megvalósító evolúció csakis az igazságosság, a valóság talaján működik hatékonyan, így azt, aki a hamisságaitól, a rosszravivő kísértéseitől, vagyis a hedonista, erkölcsileg opportunista, élvhajhász, önámító, képmutató késztetéseitől nem tud kellőképpen megszabadulni, az emiatt létrejövő evolúciós működési hibák miatt az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
Emiatt bukik el előbb-utóbb minden diktatúra, emiatt fejlődik az emberi társadalom vagyis az emberiség a demokrácia, a szolidaritás, vagyis az erkölcsösség irányába. És emiatt létfontosságú, hogy ezt az egész rendszert, az evolúció és az erkölcs működését, összefüggéseit minél hamarabb tudatosítsuk az emberiségben, beleértve ezt a mostani írást, "Az evolúció filozófiáját" is...
Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, ez a filozófia alapja is, az erkölcsfilozófia és ez mind az élet fennmaradását szolgálja.
Minden egyéb embertudomány erre épül, ebből táplálkozik, mert ez az ember működésének az alapja.
Harcz László
2018. 01. 30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése