Harcz László: Az evolúció filozófiája-1., 2. fejezet: Az erkölcs kialakulása és működése, "21 pontban Az evolúció filozófiájáról", 2017 07. 07.

 2.1. Az erkölcs kialakulása és működése pontokba szedve, "A vágyak és beteljesülésük" ( a „21 pont”),

  1.      Az ember élőlény, az élő természet része;

  2.      Az élőlények ösztönösen életben akarnak maradni;

  3.      Ezt az embernél is az evolúciós (életfenntartó) ösztöneink biztosítják (a továbbiakban: ösztöneink);

  4.      A vágyakról: az ösztöneink, annak érdekében, hogy hatékonyan rá tudjanak minket kényszeríteni az élet fennmaradásához szükséges tennivalók elvégzésére, a szükséges viselkedés betartatására, vágyakat ébresztenek bennünk. 

  5.    A vágyak kielégítéséről: ezeket a vágyakat az ösztöneink akkor elégítik ki, ha lelkiismeretesen végrehajtjuk az ösztöneink által késztetett gondolkodási- és cselekvési-, viselkedési kötelességeket, melyek az ösztöneinkben tárolt tapasztalatok szerint az élet fennmaradásához fontosak és elengedhetetlenek. Ekkor az egyén megkapja beteljesülésként a neki járó evolúciós jutalom-érzést, az örömöt, a boldogságot, vagy éppen az élvezetet, a kéjt, és ráadásként a tiszta, nyugodt lelkiismeret érzését, mely nélkül ember egészségesen nem élhet…

  6.      A vágyainkat tehát kétféle módon elégíthetjük ki; az erkölcsös úton maradva, az evolúciós kötelességeink teljesítésével; vagy a könnyebb utat választva, ezeket a kötelességeket nem felvállalva. Az evolúció során az emberben kialakult a lelkiismeret, mely a legkellemesebb érzésekkel jutalmaz meg minket, ha az erkölcsös úton maradunk, és felvállaljuk a nehézségeket, és „rossz lelkiismeretet”, szorongást, rettegést és betegséget küld ránk, ha engedünk a „könnyebb út” csábításának és ezzel ártunk az élet fennmaradása esélyeinek. Így az evolúció során kifejlődött a vágy a tiszta lelkiismeretre, a lelki nyugalomra. Ez a vágy a boldogság különböző fokozataival jutalmaz minket, az örömtől a rendkívüli boldogságig, az ún. eksztázisig, amelyet szokás "flow"-nak is nevezni Csíkszentmihályi után, én pedig ezt a testi orgazmus után "lelki orgazmusnak" hívom.

A lelkiismeretünk tehát a legfőbb létfenntartó ösztönünk, a jóravivő ösztönös késztetéseink legfontosabbika, egyben az erkölcsösség kiindulópontja, belőle származnak a gondolati úton, a tudatunkhoz szóló sugalmazások, mely az erkölcsösségünk mértékét is meghatározza: amilyen mértékben betartjuk a lelkiismeretünk szavát, olyan mértékben vagyunk erkölcsösek.

  7.      Az állati időkben: az ösztönök késztetéseit az állatfajok egyedei még maradéktalanul megvalósították. Az egyed meg is kapta mindig az ezért járó jutalom-érzést, és a vágya is kielégülést nyert és az evolúció igényei is teljesültek. Az alakoskodás, a színlelés, a képmutatás a legfejlettebb állatoknál is létezik, talán még az önámítás is bizonyos szerényebb értelemben, hiszen a sikeres képmutatáshoz szükséges némi önámítás is. De még a gorilla, a csimpánz vagy a bonobo fejlett állati értelme sem jelent tényleges veszélyt az élő természetre, mert még a legfejlettebb állati értelem sem képes ilyen veszélyt megvalósítani, nem képesek akkora rombolást kifejteni, mint az ember ma már.

  8.      Az emberi elme csalásáról: az emberi elme megjelenése lehetővé tette, hogy az ember a végtelenül élvezetes jutalom-érzéseket (kéj, élvezet, öröm, boldogság, stb.) az elme csalásai segítségével akkor is megszerezhesse, ha nem hajtja végre az ösztönös késztetéseink utasításait, ha nem veszi figyelembe a lelkiismeret szavát, ha nem vállalja fel azokat a nehézségeket, amelyek az ösztönös késztetéseink végrehajtásával járnak. Az emberi elme, az emberi személyiség tehát csal, annak érdekében, hogy a nehézségeket ne kelljen vállalni, és elvtelenül, erkölcstelenül a könnyebb utat választja, elfogadja a könnyebb útra csábító, rosszra vivő késztetéseket. Ezt a hibás működést és azt, hogy a „könnyebb út” választásába belenyugszunk, nevezzük erkölcsi gyengeségnek, erkölcsi esendőségnek, erkölcstelenségnek.

  9.      Az erkölcsös viselkedésről: abban az esetben, ha az egyén képes és hajlandó felvállalni a nehézségeket ill. hajlandó lemondani az érdemtelenül megszerezhető jutalom-érzésekről, és lelkiismeretesen törekszik arra, hogy tartsa magát az ösztönök által előírt viselkedéshez ill. elvégzi a kívánt tennivalókat, erkölcsös viselkedésről beszélünk, az ellenkező esetben pedig erkölcstelen, gyenge, esendő, gyarló viselkedésről.

Minthogy az az erkölcsös, ami segíti az élet fennmaradását, így az erkölcsösség a legfőbb érték az ember számára, és egyben az emberi élet szerintem legfontosabb fogalma.

 10.   Az öntranszcendenciáról: az "öntranszcendencia" fogalmát a Freud, Jung, Adler vonulatba illeszkedő Viktor Frankl (1905-1997) írta körül. Szerinte
       "A személyiség a transzcendencia által érti meg önmagát. Sőt, az ember csak annyiban ember, amennyiben a transzcendencia felől érti meg magát...

      ...Csak akkor személy, amikor a transzcendencia felől személyesül meg: a transzcendencia felszólításának hangjával átitatva és betöltve."
      Az én fogalmaimmal és értelmezésemben: 
     "a személyiség csak a lelkén keresztül érti meg önmagát... a lelkünk a személyiségünk egyik oszlopa, a másik az értelem, a tudat; a transzcendencia hangja az maga a lelkiismeret, az ön-transzcendencia, amelyet követnünk kell, amennyire képesek vagyunk, feltétel nélkül..."

      Az én megfogalmazásomban az erkölcsös eset azt jelenti, hogy a szóbanforgó mozzanattal (nehézséggel, feladattal) kapcsolatban az egyén túllendül önmagán, meghaladja saját magát, „öntranszcendens” módon viszonyul a kihívásokhoz, vagyis: képes akkora lelki erőt gyakorolni, hogy egyrészt képes uralkodni vágyain és kivárni, míg a vágyai a kötelességei elvégzése után teljesülnek majd, másrészt hajlandó a nehézségeket fölvállalni, így jön létre az egyén erkölcsössége a kérdéses mozzanattal kapcsolatban.

Úgy is mondhatjuk, hogy az egyén erkölcsös esetben legyőzi a rosszra vivő, elemi erejű vágyait, késztetéseit, amelyek a „könnyebb útra” vezetnek, vagyis az elemi erejű, ösztönös, opportunista, hedonista kényszereinket, tehát testi szinten a hamis élvezetszerzési kényszerünket (a hedonista, élvhajhász vágyainkat) és lelki-érzelmi szinten a hamis öröm- és boldogságszerzési kényszerünket, a hamis önbecsülési kényszerünket és a hamis közösségi érzésünk kényszerét.

Ezek a rosszra vivő kényszerek tehát kétféle alapvető formában hatnak, egyrészt a testi vágyakkal, vagyis az „élvezetszerzéssel”  kapcsolatosan, másrészt a lelki-érzelmi vágyakkal, vagyis az „öröm- ill. boldogságszerzéssel” kapcsolatosan, bár a hedonista jelzőt én a nem testi jellegű vágyakra is értem...

A rosszra vivő, rosszra csábító lelki-érzelmi vágyak a két fő létfenntartási ösztönünknek megfelelően a hamis falka-ösztön (a hamis közösségi érzés kényszere) és a hamis rangsor-ösztön (a hamis önbecsülés kényszere) formájában jelennek meg.

Az erkölcs minden esetben a könnyebb út csábításával, a vágyaink öncélú, hedonista csábításával szembeni ellenállásunkat, a könnyebb út választásának az elutasítását jelenti. 

 11.   A testi vágyak szabályozása: a testi vágyak visszaszorításának az a létfenntartási jelentősége szerintem, hogy az erőforrásokkal való célszerű gazdálkodást szabályozza, a létfenntartó ösztöneink késztetései alapján ezt a szabályozást elvileg az optimumon tartsa, mert pl. az erőforrásokhoz való hozzáférés igazságos rendjét, mely a közösségen belül kialakult erősorrenden alapul, be kell tartani, de úgy, hogy mindenképpen biztosítva legyen az elemi szükségletek kielégítése a leggyengébb egyedek számára is, és pl. a pazarlást, a mértéktelenséget, tehát a túlfogyasztást, melyet az erkölcstelen, egoisztikus, hedonisztikus jellegű élvezetszerzés, élvhajhászat érdekében folytatna bárki is, meg kell akadályozni.
 12.   A lelki-érzelmi jellegű vágyak szabályozása: a nem-testi (az érzelmi-lelki) jellegű vágyak kordában tartása képezi az erkölcsi küzdelem legjavát, annak megfelelően, hogy az ember megjelenése óta az evolúció, az élet fenntartása egyre inkább szellemi-kulturális, közösségi síkon zajlik. A gének helyett (mellett) ma már egész közösségek, sőt hatalmas lélekszámú kultúrák egyetlen egészként versengenek a túlélésért, az erőforrásokért.

 13.   A két fő ösztöncsoport: a létfenntartó ösztönök két fő csoportra oszlanak az etológia eredményei alapján: a falka-ösztön (a közösséghez tartozás kényszere) és a rangsor-ösztön (az önbecsülési kényszer) által meghatározott területre. Mindkét területhez sok erkölcsileg fontos vonás – erény - tartozik, amelyeknél az erkölcsi „könnyebb út” kérdése felmerül, éspedig amiatt, hogy a szóbanforgó vonás, tulajdonság, ösztönös követelmény kielégítése, vagyis a szóbanforgó erény gyakorlása, megtartása nehézségekkel jár, melyeket mindenki ösztönösen el akar kerülni.

          Azoknál a fajoknál, amelyek csoportban (falkában, csordában stb., mint a kutya, majom, ember) élnek ill. törzsfejlődtek, azért fejlődött ki az evolúció során ez a két fő létfenntartási ösztön, nevesítve a falka-ösztön (annak a kényszere, hogy közösséghez tartozzunk) és a rangsor-ösztön (a ranglistán elfoglalt helyezésünk javításának a kényszere, vagyis „az önbecsülési kényszer”), mert az egyén a falka ereje révén védelmet kap és nőnek a túlélési esélyei (falka-ösztön) és a közösségen belüli magasabb rang révén nőnek a közösség erőforrásaihoz való hozzáférés lehetőségei, és így az egyén és utódai túlélési esélyei (rangsor-ösztön).

 14.   A nyugati erkölcsfilozófia mai állása: a mai nyugati filozófia az emberi természet megértésében kb. ott tart, hogy „az erkölcsösség megvalósulásához az egyénnek túl kell lendülnie saját magán”, tehát az öntranszcendencia mozzanatáig jutottak el, néhány alap-erényt önkényesen kiemeltek (kutatója válogatja, hányat és melyiket), és azok összességét kinevezték erkölcsnek, „alap-erkölcsi-értékeknek”. Vagyis kb. eljutottak addig, hogy a lelkiismeretünk szavára kell hallgatnunk, és vállalnunk kell az azzal járó nehézségeket...

 15.   A privilegizált „fő erények”: Pl. Candace E. Vogler (Uni Chicago): bátorság, mértékletesség, igazság, nagylelkűség, alázatosság, hála, szánalom; ///// Jonathan Haidt (New York University's Stern School of Business) és Craig Joseph a „Moral foundations theory”-ban: Gondoskodás, Méltányosság, Szabadság, Csoporthoz való hűség, Tekintély, Méltóság; ///// J. Haidt: On the Moral Mind c. munkájában: Oltalom, Igazságosság, Csoporton belüli lojalitás, Tekintélytisztelet, Feddhetetlenség.
 16.   A mai "hivatalos, élvonalbéli" filozófia nem hozza kapcsolatba az erkölcsöt a létfenntartással, vagyis az evolúcióval! A mostani élvonalbéli filozófia egyáltalán nem hozza összefüggésbe az erkölcsöt a létfenntartási ösztönökkel illetve magával a létfenntartással, holott ez szerintem a legtermészetesebb kiindulópont, hiszen élőlények vagyunk, és az élet élni akar, folytatódni akar, minden erejével. Ez talán a legnagyobb, alapvető hibája a mai filozófiának!

Pedig innen, a legfőbb szempontból, az élet fennmaradása és az azt megvalósító evolúcióból kiindulva világossá, átláthatóvá és ésszerűvé válik minden az erkölcstanban, az emberi személyiségben, az emberi viselkedésben, az emberi természetben, és minden a helyére kerül; és ebből is látszik, hogy ez a helyes megközelítés!

 17.   A lelkiismeret szerepe, eredete: a lelkiismeretünk mindig jelzi, ha erkölcstelenek vagyunk vagy le akarunk térni a helyes útról. A lelkiismeret létező jelenség, mert minden kultúrában előfordul (és így Konrad Lorenz szerint létező, sőt öröklődő emberi vonás, mert: ” amennyiben egy viselkedés minden kultúrában egymástól függetlenül megnyilvánul, az annak a jele, hogy az adott viselkedésnek örökletes háttere van”), vélhetően a genetikai anyagunkból származik, és vélhetően, a többi ösztönünkhöz hasonlóan, magával hozza az előző nemzedékek tapasztalatait, és gondolati vagy érzelmi formában közli velünk ezeket. 
      Viktor Frankl (bécsi iskola, Freud követője) szerint: "az ember.....a transzcendencia felszólítását a lelkiismeretben hallja meg."
      A genetikai anyagunkról már ezerszer többet tudunk, mint száz évvel ezelőtt, és néhány évtized múlva százszor annyit fogunk tudni róla, mint most. A kutatás nagy erőkkel folyik, és évről-évre elképesztő, idáig csak sejtett dolgok derülnek ki az örökítő-anyagunkról.

 18.   Az erkölcs a túlélésnek logikailag is a fő feltétele: a túlélésünkhöz folyamatosan döntéseket kell hoznunk, ezekhez hiteles ismeretekre van szükségünk, hogy a döntéseink szilárd talajra támaszkodhassanak. Ha erkölcstelen módon hagyjuk, hogy az elménk csalásokat kövessen el, akkor megfosztjuk magunkat a helyes döntések előnyeitől, a döntéseinket ingoványos talajra alapozva ezek egy része helytelen döntésként születik meg, és így a túlélésünk, a létfenntartásunk előbb-utóbb végzetes veszélybe kerül.

 19.   Az önámítás és a képmutatás ösztönös kényszeréről: az erkölcsi „könnyebb út” leggyakrabban úgy valósul meg, hogy az elménk által meghamisított valóságot (főként a saját negatívumainkkal kapcsolatban!...) az elménk igyekszik saját magunkkal valóságként elfogadtatni, ugyanakkor a képmutatásunk segítségével a környezetünkkel, a külvilággal is elhitetni mint valóságot.

Az erkölcsi könnyebb út a gyakorlatban legtöbbször így valósul meg.

Az erkölcs a gyakorlatban az ösztönös önámítási kényszerünk (az önigazoló öncsalásunk, az öntömjénezésünk) elleni küzdelmünket jelenti.

Az önámítás végrehajtja a rosszra csábító késztetéseinket, vagyis azokat a késztetéseinket, amelyek a „könnyebb út” korábban leírt formáinál létrejönnek.

Az önámítás ösztönös, tehát nem tudatos jelenség, és így kimondottan ellene nem tudunk küzdeni, de az őszinteségért, a tiszta lelkiismeretért tudunk harcolni, és ez ugyanazt jelenti.

 20.   Az ösztönös önbecsülési kényszerről: a rangsor-ösztönünk által alkalmazott lelki hajtóerő, mely arra ösztönöz minden embert, hogy saját értékességét állandóan fejlessze és így a közösségen belül (a társadalomban) minél magasabb helyezést, rangot, minél nagyobb befolyást érjen el, mert mindenkor a ranggal, befolyással arányos az egyén lehetősége a közösség erőforrásaihoz való hozzáférésre, saját maga és az utódai túlélése esélyei növelésére.

 21.   A hamis önbecsülés ösztönös kényszeréről: az önbecsülési kényszerünket minden esetben tisztességes úton-módon legtöbben képtelenek vagyunk kielégíteni, és saját magunkat olyan értékessé, élenjáróvá fejleszteni, mint amilyenre az önbecsülési kényszerünk szeretné. Ekkor lép be az önigazoló öncsalás, az önámítás és az ő szokásos csaló módján megpróbálja elhitetni saját magunkkal, hogy márpedig milyen kiváló egyének vagyunk is mi az aktuális döntésünket illetően. És meg is valósult a hamis önbecsülés, máris többnek, jobbnak, értékesebbnek érezzük magunkat, mint amennyit valójában érünk.
    
    Az első közlés ideje: 2017. 07. 07.

    Harcz László