–5. Abstract: Harcz László: A rendszerem legáltalánosabb, legérthetőbb, legrövidebb Abstractja
Az emberiség közös, globális értékrendje és erkölcsi rendje
A közös emberi természet közös élettani gyökerei, 2025. 07.
https://docs.google.com/document/d/1hvpA_TB1ggZmgG6dEPW4nPKMN1TReJCt5J1B0Kqjktc/edit?tab=t.0
Az emberi világ legfontosabb kérdését feszegetjük, azt, hogy miért ilyen rossz az emberi természet? (amely minden embert alapjaiban vezérel).
Nagyon röviden és tömören a válaszom erre:
Azért ilyen (rosszravivő, rosszra hajló, rosszra csábítható) az emberi természet, mert az életfenntartó ösztöneink (az élet és benne az emberi élet fennmaradását biztosító, eredetileg jóravivő) késztetéseit szinte soha, szinte senki nem hajtja végre, mert ez minden esetben nehézségek, áldozatok felvállalásával járna, amelyet csak a legtudatosabb, legszilárdabb jellemű, legerkölcsösebb emberek hajlandók felvállalni (pedig az ösztöneink hatalmas erejű csábítást alkalmaznak: a vágyakat, avégett, hogy felvállaljuk ezeket a nehézségeket, az élet fennmaradása érdekében!). Ez vezet végül oda, hogy az emberi döntések, tettek, az emberi viselkedés immár otromba csalások tömkelegévé változott, amelyet leginkább az jellemez, hogy engedelmeskedünk az erkölcsi önfelmentés, az önámítás-öncsalás, a képmutatás, a hazugság, a bűnbakképzés, a hamis önbecsülés stb. sunyi, aljas késztetéseinek, a hiúság, az irigység és a többi főbűn befolyásának…
Az életfenntartó ösztöneink jutalmazó érzéseket utalnak ki az egyén számára (élvezetek, elégedettség, lelki nyugalom, öröm, boldogság, büszkeség, jogos önbecsülés, társadalmi megbecsültség, stb.) abban az esetben, ha felvállalja a természet, az élet javát, fennmaradását szolgáló, tehát erkölcsös döntésekkel mindig együtt járó nehézségeket; de ha ezeket a nehézségeket gyarló, erkölcstelen módon nem vállaljuk fel, és a csalást, az erkölcstelen viselkedést választjuk (tehát azt, hogy az önámítás-képmutatás révén időlegesen hozzájutunk a jutalmazó érzésekhez - de a lelkifurdalás mindig, mindenkit előbb-utóbb utolér!), akkor a lelkünk büntető - elrettentő érzéseket zúdít ránk (rossz lelkiismeret, szorongás, félelem, rettegés, akár egészen a halálig menően), mely jogosan büntet minden gyarló, vétkező, tehát erkölcstelen embert…
Egyedül az emberi lény képes ezekre a csalásokra, csak a mi idegrendszerünk, agyunk olyan “fejlett”, hogy becsapjuk saját tudatunkat és eredményesen képesek vagyunk megtéveszteni a többi embert is. Tehát az állatoknál még nem merül föl az erkölcs, az erkölcsösség kérdése, mert ők még képtelenek az öncsalásra-önámításra!
A gyarló emberi viselkedés főként tehát az önámítás-képmutatás mentén zajlik, akár ezt a nevet is adhatnánk az emberi természet leírásának…
Az állatok ehhez nem elég “fejlettek”, így ők kénytelenek engedelmeskedni az ösztöneiknek, és ha ezt nem teszik, akkor rövid úton elpusztulnak, akár a fajuk is kipusztul - így zajlik az evolúció, a mutáció-szelekció…
Egyedül az emberi lénynél tevődött át erkölcsi síkra az evolúció, mert a fejlett idegrendszerünk, agyunk képességei arra csábítanak minket, hogy a könnyű utat, a csaló, erkölcstelen, de könnyebb utat válasszuk az erkölcsös, a helyes út helyett, mert sokkal előnyösebbnek tűnik számunkra a “könnyen” megszerezhető jutalom-érzésekhez való könnyű hozzájutás…
Az emberi evolúció így nagyságrendekkel gyorsabban zajlik, mint az állatoké, és így ma már az evolúció érdemben az emberiségen belül halad előre.
A munkához ebben az írásban azt a módszert választottam, hogy sorszámozott pontokba szedem a szerintem vitathatatlan tényeket, állításokat, véleményeket, és a még általánosan nem elfogadott, de valószínűleg helyes véleményeket is, így később bárki hajszálpontosan meg tudja mondani, hogy a felsorolás állításai közül mivel nem ért egyet - és hozzáteheti a saját különvéleményét, amit aztán az e munkát figyelemmel kísérők is értékelhetnek.
Az emberi természet közös élettani gyökereit célszerű egy minél tömörebb gondolatmenetben felvázolni:
– Az élet fenntartásáról a fejlett állati típusú élőlényekben a DNS-ben az egysejtűek óta halmozódó információ felel; innen származnak többek közt az ún. ösztön-gének, melyek késztetései irányítják az élőlények viselkedését. Az ember előtti időkben minden ilyen késztetésnek engedelmeskedett minden élő egyed, és ha nem, elpusztult.
– Az emberi faj egyedei nagyon gyakran nem tartják be az életfenntartó ösztönök késztetéseit, mert ez mindig nehézségek, áldozatok felvállalásával járna.
Kicsit részletesebben mindez:
– Az embernél négy tényező okozza ezeknek a hasznos, jóravivő, életfenntartó ösztönös késztetéseknek a mellőzését illetve csaló, látszólagos végrehajtásukat, az általános, társadalmilag túlsúlyban lévő csalást:
–a. Az áldozathozatal megtagadása, fel nem vállalása: mert az élet fennmaradását elősegítő késztetések (életfenntartó késztetések) végrehajtása mindig nehézségekkel, áldozatokkal jár;
–b. A vágyaink hatalmas ereje a jutalom-érzések mindenáron való megszerzésére: Az életfenntartó késztetésektől (ösztönöktől) eredő jutalom-érzéseknek az akár érdemtelen megszerzésére irányuló múlhatatlan igyekezet, a jutalom-érzések (testi-lelki élvezetek, az öröm, a boldogság, az önbecsülés, a büszkeség stb) mindent felülmúló vonzereje miatt;
–c. Az önbecsülésünk, a tisztességünk, az emberi értékességünk saját magunk előtti megőrzése: az önazonosságunkhoz való ragaszkodás, a lelki egyensúlyunk megőrzésének a kétségbeesett kísérlete;
–d. Az önbecsülésünk, a tisztességünk, az emberi értékességünk megőrzése a közösség előtt, ezáltal a közösségen belüli befolyásunk, rangunk, megbecsültségünk megőrzése, mert ez megkönnyíti az életünket és nagyban segíti a túlélésünket.
Az emberi viselkedést tehát sűrűn átszövi az igazságtól, az erkölcsösségtől, a lelkiismeretes cselekvéstől messze eltávolodott viselkedés. A későbbiekben látni fogjuk, hogy emiatt az emberi faj a kipusztulás felé sodródik, amit már jól mutat a klíma-katasztrófa megjelenése is, ami egyértelműen az emberi környezetszennyezés következménye.
–1. Csak egyetlen közös érték- és erkölcsi rendszer létezhet!
Gondolom, értelmes és tisztességes emberek előtt nem kell bizonygatnom, hogy az emberiség, sőt az élő természet hosszú távú fennmaradása csak úgy lehetséges, ha a sok-sok vallás, izmus és nézetrendszer helyett csak egyetlen közös érték- és erkölcsi rendszer uralkodik az emberiségen belül, és minél hamarabb kialakul a teljes emberiség körében az öncsalás- és hazugságmentes viselkedés (tűnjék is ez a várakozás bármennyire valószerűtlennek, nevetségesnek) és a valódi szolidaritás, a megértés, a globális közösség-tudat.
Ez az írás ezt kívánja szolgálni.
A fentiek abból erednek, hogy az evolúciós érdekeink, tehát az élet fennmaradása (és benne az emberiség túlélési) érdekeit a minden emberben csaknem 100 %-ban azonos DNS-állomány rögzíti és örökíti át az emberi faj minden tagjára; továbbá abból, hogy ha elfogadjuk azt, amit alább leírtam, hogy t. i. az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb őre és így a legértékesebb emberi tulajdonság. Továbbá abból, hogy ez minden emberi egyedre igaz, hiszen, mint érintettem, a DNS-állományunk csaknem teljesen azonos minden emberi egyedben.
–2. Az élő természetben az élőlények összes tulajdonsága és tevékenysége természetesen az élet fennmaradását szolgálja.
(Ezt már Theozodius Dobzhansky is felismerte és le is írta legismertebb megállapításában: “A biológiában semminek nincs értelme, ha nem az evolúció fényében nézzük. Ezzel az idézettel a neves genetikus és evolúcióbiológus hangsúlyozta az evolúciós elmélet központi szerepét a biológiai tudományok megértésében.” 1973.)
Az élet fennmaradását az állati típusú fajoknál (ideértve az emberi fajt is) az életfenntartó ösztönök késztetései biztosítják, és ezekbe folyamatosan beépülnek a nemzedékek élet-tapasztalatai is, ezáltal alkalmazkodik a DNS-állomány a környezet változásaihoz, így az emberi világban a legfőbb értéket, az élet fennmaradását szintén az életfenntartó ösztönök késztetései segítik megvalósulni.
Ezen késztetések összegződése a lelkiismeretünk, amely át is teszi az ösztöneink késztetéseit a tudatunkba, és így ezekből tudatos késztetések válnak.
Ha megfogadjuk a lelkiismeretünk késztetéseit (tehát a helyes, erkölcsös út követése esetében), akkor ezt az öröm-érzések széles skálája jutalmazza, de ha nem törődünk a lelkiismeretünk intelmeivel, és a könnyebb (az erkölcstelen) utat választjuk, amely a nehézségek, áldozatok elutasításán, vagyis a csaláson, a hazugságon és az igaztalanságokon alapszik, akkor az ösztöneink, a lelkünk a bűntető-elrettentő érzésekkel válaszol, melyek a szorongástól egészen a halálig terjedhető következményekkel járnak.
Ezért aztán nem csoda, hogy szinte mindig, szinte minden ember az ún. könnyebb utat választja, a lelkiismeret sugallatai betartása helyett. Egyrészt nem tudunk ellenállni a vágyaink és a jutalmazó érzések csábításának, másrészt meg akarjuk őrizni saját magunk és a külvilág előtt a tisztességünknek legalább a látszatát. És nem csoda, hogy az egész emberiség, szinte minden ember szorong, stresszes, gyűlölködik, hagyja magát uszítani a másik ember, közösség, nép, izmus ellen…
Saját magunkat az öncsalás-önámítás segítségével igyekszünk becsapni és elhitetni magunkkal, hogy valójában nem is teszünk rosszat a szóbanforgó ügyben, és valahogyan kimagyarázkodunk a saját lelkiismeretünk előtt; a külvilág előtt pedig a képmutatás, a hazugság, a bűnbakképzés és a társadalmi konkurensek besározása révén próbáljuk tartani a látszatot, az immár nemlétező tisztességünket, s ezzel a közösségen belüli rangunkat, befolyásunkat is megőrizni.
A lelkiismeretünk persze előbb-utóbb győz, és lelkibetegségek (és lelki eredetű testi betegségek, ún. pszichoszomatikus betegségek) sokaságával kényszerít minket arra, hogy visszatérjünk a helyes, erkölcsös, igaz útra. Ha végül visszatérünk a tisztességes, igazságos, önkritikus viselkedésre, akkor ezek a pszichoszomatikus (lelki) betegségek túlnyomórészt meg is szűnnek, és ismét oldott hangulatban lehetünk, ismét élvezve az életet.
Sajnálatos módon tehát az állatvilággal szemben az emberi fajnál már nem minden egyed engedelmeskedik minden esetben az életfenntartó ösztönök késztetéseinek, erkölcsös módon; mert ez mindig nehézségek és áldozatok felvállalását igényli.
Igy jut szerephez az emberi erkölcs, amely igyekszik helyreállítani az ember megjelenése előtti időkben még töretlen evolúciós készséget, a nehézségek és az áldozathozatal felvállalását az életfenntartó ösztönök késztetéseivel kapcsolatban.
Minthogy az emberiség befolyása ma már döntő a bolygónkon zajló folyamatokra, (így pl. a környezetszennyezésre is), ezért az emberiség viselkedését igen alaposan meg kell vizsgálnunk erkölcsi szempontból, megpróbálván felállítani a minden nép, közösség, de akár minden ember által elfogadott közös erkölcsi rendet, értékrendet, végső soron a csalásmentes viselkedést, az igazság mindenekfeletti tiszteletben tartását helyreállító általános törekvéseket. (A háborúk és a gyűlölködés számtalan változata a sok-sok önző és téves egyéni és csoportos csalás (önámítás-képmutatás) összeütközéseiből jöttek és jönnek létre, és ennek a mostani próbálkozásnak (egy új evolúciós paradigmának) a sikere a közös értékrend megtalálására a háborúkat és az ellenségeskedések legtöbbjét is megszüntetné.)
–3. Az életfenntartó ösztöneink késztetései az egyén és a közösség szempontjából két fő csoportba sorolhatók:
–a. Az egyén viselkedését érintő és
–b. Az egyén és a közösség viszonyát érintő késztetésekre.
Az egyén tulajdonságaira és ezáltal túlélésére előnyösen ható viselkedést, az ún. egyéni ösztönök késztetéseit zömmel az ún. önbecsülési kényszer gyűjtőnéven megragadható ösztönös késztetések segítik megvalósulni, míg a közösségen belüli helyzetünket, rangunkat, befolyásunkat segítő ösztönös késztetéseket a közösségi ösztön vagy falka-ösztön (nálam: a közösség iránti áldozathozatal kényszere) gyűjtőnéven szokás említeni.
Az önbecsülési kényszert a fennálló gyakorlat alapján a társadalom eleve tagadó, elmarasztaló formában emlegeti, és a “hamis önbecsülés” néven nevezi meg azt a torz viselkedést, mely az önbecsülési kényszer “szokásos”, csaló kiforgatásával létrejött, a “könnyebb út” gyakorlása érdekében.
A közösségi ösztön csaló változatait pedig csekélységem a közösség iránti hamis áldozathozatal kifejezéssel fogta csokorba.
–4. “A könnyebb úton való járás” és a “helyes út”
Röviden összefoglalva az itt ajánlott új evolúciós paradigma lényegét és az eddig alkalmazott paradigmától való eltérését:
Mostanra annyira eluralkodott az öncsalás-képmutatás “mindenható”, általános, csaló módszere, hogy az emberiség ezt a hozzáállást veszi természetesnek! Persze, mert ez kényelmes, és nem igényel nagy erőfeszítést. Ezt nevezem én “a könnyebb úton való járás”-nak, mely természetesen az erkölcstelenebbik utat és életfelfogást jelenti… Ehhez annyira ragaszkodik az emberi társadalom, hogy lényegében erről a hatalmas, általános csalásról szinte alig esik szó, mondhatnám, közös cinkossággal titkolja az egész emberiség ezt a közös, hatalmas bűnt.
A helyes, erkölcsös úton való haladásról szinte senki nem beszél, annak népszerűtlensége miatt.
Igy aztán az ember a mostanra kifejlődött (az állatokhoz képest) hatalmas szellemi képességei segítségével képes saját magát és a külvilágot is becsapni, és az erkölcsi felelősséget (átmenetileg!) elhárítani magáról, és így az emberiség döntő többsége megrögzötten a “könnyebb úton” jár... Miközben az evolúciós ösztönök teljes késztetés-rendszere - a lelkiismeret - azt szorgalmazza, hogy minden ember törekedjék arra, hogy minél értékesebb, tehát minél erkölcsösebb legyen, mert az evolúció, az élet hosszú távú fennmaradása számára ez a legkívánatosabb viselkedés.
Ahhoz tehát, hogy az erkölcsösség, az értékesség látszatát önmagáról elhitesse saját magával és a külvilággal is, az embernek folyamatosan csalnia, hazudnia kell. Mint láttuk feljebb, ennek a befelé, saját magunknak szóló oldala az öncsalás-önámítás-önfelmentés-önigazolás, a kifelé irányuló része pedig a képmutatás, a hazugság, a bűnbakképzés stb.
A tragikus ezzel kapcsolatban az, hogy az emberiség nem hajlandó még arra sem, hogy tudomást vegyen az emberi agy öncsalásáról-képmutatásáról, és csak néhány ismert gondolkodó foglalkozott idáig a jelenséggel (mint pl. J. P. Sartre a Hogyan létezik öncsalás? c. írásában, melyet Schwendtner Tibor kritikája alapján ismerhettünk meg magyarul.)
–5. A lelkiismeret, az evolúciós ösztöneink ösztön-génjei teljes késztetés-rendszere, mely a tudatba átsugárzódik folyamatosan, és tudatosítja az életfenntartó ösztöneink késztetéseit
A lelkiismeret minden emberben létezik. Ezt Konrad Lorenz alapvető megállapítása is valószínűsíti, mely szerint: “azok az emberi vonások, amelyek minden emberi kultúrában fellelhetők, mind létező, örökletes emberi vonások!”
A lelkiismeret egyben a saját értékességünk és így a saját önbecsülésünk könyörtelen, de igazságos bírálója is, hiszen a legfőbb értéket, az élet fennmaradását segítő erkölcsösséget, a lelkiismeretességet, az igazságosságot őrzi szűntelenül.
–6. Az emberiség hitvilágában szerintem a lelkiismeret azonos a mindenkori, bármelyik vallásbéli istennel!
Az életfenntartó ösztöneinkből, végső soron a lelkiismeretünkből származó hatalmas erejű késztetéseket az emberiség szerintem azért azonosítja ősidők óta az istenséggel, mert eredetük egyformán homályos, megfoghatatlan; a mögöttük fölsejlő szándék a legnemesebb, és a legnagyobb hatást képes kifejteni az emberi lélekre, azonos szerepkört ellátva, mint az istenség. Tehát a lelkiismeret lényegében azonos az istennel, az erkölccsel, és az emberi lét kulcs-fpgalma és kulcsjelensége.
–7. Az erkölcs szerepe az élet fennmaradásában: az emberi erkölcsösség ma már a teljes élő természet fennmaradása legfőbb őre és befolyásolója
Minden egyed örökítő anyagot kap a DNS formájában a szüleitől, ez minden sejtjében megtalálható. Ebből származnak az ösztön-génjeink késztetései, melyek az intuitív (tudatalatti) alapját képezik a kisvártatva a tudatunkban is megjelenő analítikus, tudati késztetéseknek (Török Tibor felosztása), melyek az emberi nyelv szavaival súgják meg nekünk az adott pillanatban szükséges helyes viselkedés, döntés és cselekvés tennivalóit. Az ösztönös szintről a lelkiismeretünk helyezi át a késztetéseket a tudatunkba, a nyelvi szférába.
Az erkölcs új fogalma szerintem, viszonylag röviden:
Az erkölcsöt az ember lelkiismeretfurdalása hozta létre az evolúció során, mert eltértünk az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk, tehát a jóravivő késztetéseink teljesítésétől, ezzel veszélyeztetve az evolúció hatékonyságát, ezáltal az élet fennmaradását; erre az irányváltásra az élvhajhász, a könnyebb utat kereső emberi természetünk, a rosszravivő késztetéseink csábítanak minket, amellyel az evolúciós jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség stb.) mindenáron meg akarjuk szerezni, akár hazugság, öncsalás-képmutatás, tehát erkölcstelenség árán is.
Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonizmusra, opportunizmusra, hazugságra, önámításra-képmutatásra, erkölcsi önfelmentésre hajló természete által létrehozott csalás okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az emberi élet értelme pedig szerintem az erkölcsösségünk állandó javítása, mert az erkölcs az élet fennmaradása legfőbb feltétele.
A teljes rendszerem leírása itt található:
Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete
https://harczlaszloblog.blogspot.com/2023/05/harcz-laszlo-az-erkolcs-es-az-ertekek_31.html
