Harcz László: Platón és az evolúció

Ezzel az írással három igen nehéz feladatot kell megoldanom, ezek mindegyike felér egy-egy paradigma-váltás nehézségeivel, elfogadtatásával.

a.         Érvényre kell juttatni az evolúciós szemléletet az embertudományokban. A biológiában ez már részben megtörtént (A Török Tibor: Az erkölcs és a vallás evolúciós alapjai-ban írtak szerint), a pszichológiában formailag igen, mert létezik ún. „Evolúciós pszichológia” is, de szerintem ez valójában csak egy hangzatos cím, és nem követi a valódi evolúciós szemléletet ez az irányzat, a filozófiában pedig még mindig mindent a tudat-adta, az ész-adta lehetőségeken belül akarnak megoldatni, ezzel szemben a legújabb kutatási eredmények szerint az emberi viselkedést és gondolkodást túlnyomórészt a létfenntartó ösztönök irányítják (Ezequiel Morsella kutatásai), a tudat szerepe csekély, csak „átkapcsoló áramkörként” működik a DNS és az elme között;

b.         El kell fogadtatni az evolúciós szemléletet a filozófiában meghonosítani kívánó „Az evolúció filozófiája” című írásomat a közvéleménnyel;

c.         Meggyőzni a Tisztelt Olvasót annak a felfedezésemnek az igazáról, miszerint Platón megsejtette, hogy az evolúciós szemlélet a filozófia alapja, lényege, és így alkotta meg az idealizmusról szóló rendszerét.

Hát, nem irigylem most magamat! J

Szerintem Platón volt a legnagyobb zseni a filozófiában.

Hihetetlen népszerűségét gondolom, annak köszönheti, hogy megsejtette a filozófia, az emberi élet menete, az emberi élet célja és az evolúció közti összefüggéseket. És bár bizonyítékok nélkül, de a tüneteket, a felszínen látható jelenségeket tekintve szinte szabályszerűen leírta az ember, az emberi erkölcs, a lelkiismeret és az életfenntartó ösztönök hatásait, összefüggéseit, és mindez feltűnően egybecsengett, egybecseng a Platónt olvasó emberek és filozófusok tapasztalataival, és egyáltalán: jól tükrözi vissza mindazt, amit az ember az élet legfontosabb dolgairól tud, gondol, érez.

Zseniális módon meglátta a rendszert még abból a kevés támpontból is, amely az ő történelmi korszakában tudható volt, vagyis azokból a következtetésekből, általánosságokból, amelyeket az ő korszakában az emberi viselkedésből, gondolkodásból, cselekvésből, a történelmi tapasztalatokból és az emberi világ működéséből le lehetett vonni. Mindenkinél zseniálisabban meglátta a dolgokban a mintázatot, amely az intuitív gondolkodás alapja.

Platón rendszere annyira egybecseng az emberek tapasztalataival, a bennük keltett ösztönös késztetésekkel, hogy a világ nagyon könnyen el tudta fogadni Platónnak az ideákról, az idealizmusról alkotott rendszerét. Ha pedig az életünket ténylegesen irányító ösztönök hatásaival hozzuk kapcsolatba ezt a rendszert, vagyis mindazzal, amit érzünk a lélekkel, a lelkiismerettel, a jóval, a rosszal, és általában az élettel és az evolúcióval kapcsolatban, akkor megdöbbentő párhuzamokra derül fény.

Tekintsük át nagyon röviden a platóni idealizmus elméletét:

„A platóni „kétvilág-rendszer” képezi Platón munkássága, gondolkodása magvát.

A létezés világa adja az örök és változatlan mintákat, mely Platón elmélete szerint csupán a gondolkodásunkban létezik (valójában szerintem az ösztöneinkben, a DNS-ünkben!).

Innen származnak az eszményi minták, amelyek nem változnak az idő múlásával és a tökéletességet hordozzák magukban.

Mivel a tudás csak változatlan dolgokkal kapcsolatban merülhet fel, az ideák egyértelműen a létezés világában lelhetők föl, míg a gyakorlatban az ideák mintájára megvalósult dolgok szükségképpen változnak, viszont általunk közvetlenül is észlelhetők.

A keletkezés világában az ideák adják a normákat, a rendezőelveket a valós utánzatok számára, amelyeket az ideák alapján valósítottak meg.

Ez utóbbiak érzékelhetők, és a megvalósításuk sem képes tökéletesen utánozni az eszmények minden tulajdonságát.

Érzékelhetők, mert az emberi élet során kapcsolatba kerülhetünk velük, és semmiképpen nem változatlanok, mert egy utánzat mindig magán viseli annak a hatását, kitartását, elkötelezettségét, világnézetét, aki a másolatot készíti”

Az az elmélet pedig (Az evolúció filozófiája), amellyel ezt a csodálatos platóni elméletet össze szeretném hasonlítani, nagyon röviden a következő:

„Az élet bármely formájánál a létfenntartó ösztönök legfőbb törekvése az, hogy maga az ÉLET  folytatódjék."

Ezt a létfenntartó ösztöneink, a gének, a DNS-állomány biztosítja.

Ezekben öröklődik át időtlen idők óta a következő generációra az élet fennmaradását biztosító információk tömege, és nyilvánvalóan a lelkiismeretünk a DNS-ből ered.

Annak érdekében, hogy az ösztönös kényszereinknek engedelmeskedjünk és végrehajtsuk a tennivalókat, amelyeket az ösztönös kényszereink ránk kényszerítenek, az evolúció létrehozta a vágyak rendszerét, és az ember számára a lelkiismeretet.

Ha felvállaljuk az élet fenntartásával kapcsolatos feladatokat, abban az esetben is, ha ezek nehézségeket jelentenek, akkor az ösztöneink a legvonzóbb érzésekkel jutalmaznak minket, mint testi szinten az elégedettség, az élvezet, a kéj, az orgazmus; és lelki szinten az öröm, a boldogság, a mámoros boldogság, az extázis.

Ha pedig nem vállaljuk fel a helyes, de nehezebb utat, és inkább a könnyebb utat választjuk, akkor az ösztöneink elrettentő, bűntető érzéseket bocsájtanak ránk, mint a rossz lelkiismeret, a szorongás, a félelem, téboly, vagy akár olyan erős szenvedés, rettegés, mely a halálunkat okozza.

Ha a nehezebb utat választjuk, azt nevezzük erkölcsnek, ha pedig engedünk a könnyebb út csábításának, avégett, hogy a jutalmazó érzéseket csaló módon, a nehézségeket kikerülve szerezzék meg, erkölcstelenségnek.

Ez az erkölcs lényege, a könnyebb út csábításának az elutasítása akkor is, ha ez a nehezebb.

A könnyebb utat a gyengébb jelleműek választják, azok, akik csak az evolúciós jutalmazó érzéseket akarják megszerezni, de nem vállalják fel azokat a feladatokat, nehézségeket, amelyek ezekhez az érzésekhez vezetnek, és inkább csalnak, hazudnak, és képmutatóvá és önámítóvá válnak.

Ebből világosan látszik, hogy az erkölcs a létfenntartó ösztönök legfőbb segítője, minden embernél egyformán működik és egyforma kötelezettségeket ró mindenkire.

Ahogy Platón mondta, az "erkölcs isteni eredetű", vagyis olyan kötelezettség, amely minden emberre érvényes, és nem olyan kötelezettség-csomagocska, amelyet egyénekre vagy közösségekre igazítottak, mint a szabó a ruhát...

Az „egyéni vagy a közösségi erkölcs” evolúciós szempontból teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen.

Egyéni erkölcs és közösségi erkölcs nem létezik, erkölcs csak egyfajta van: mindannyiunknak engedelmeskednünk kell az életet fenntartó ösztöneink parancsainak.

Az erkölcsösség mértéke nyilvánvalóan annak a mértéke, amennyire a lelkiismeretünk szavának engedelmeskedünk.

A lelkiismeret az élet-fenntartó ösztöneinkből ered, és emberi nyelven mondja meg nekünk, hogy mi a helyes, és mit kell tennünk egy adott helyzetben, és mivel az isteni parancsok tökéletesen megegyeznek a lelkiismeretünk utasításaival, láthatóan ugyanaz a funkciójuk és a működésmódjuk, így világosan látható, hogy Platón ugyanolyan módon gondolkodott az erkölcsről és a lelkiismeretről, mint ahogy azt én is leírtam az elméletemben.

Az erkölcsösségről szólva, Platón erkölcs-fogalma is "az isteni jó"-ként jelenik meg, amely szintén tökéletesen egybeesik az én nézeteimmel, mert nálam az isten a lelkiismeretnek felel meg, és mindkettő az erkölcs forrása.

A lelkiismeret tehát az evolúciós ösztöneink és az erkölcs szószólója.

Az erkölcseink az eszményekből megvalósítanak annyit, amennyit a lelkierőnk, a tisztességünk megenged, annyit, amennyit az emberségünk kiharcol számunkra.

A lelkiismeret és az általa közvetített ideák adják a mércét ahhoz, hogy hogyan segíthetjük a leghatékonyabban az evolúciót, az élet fennmaradását. 

Ez tökéletesen egybeesik Platón tanaival, annak ellenére, hogy ő még nem ismerte a genetika és a többi mai tudomány eredményeit.

Az „erkölcsi jó” tehát minden embernél ugyanúgy alakul ki, azzal a megszorítással, hogy az „erkölcsi jó”-t az ateisták számára a lelkiismeret szava, a hívők számára (látszólag!) az „Isten igéje” (és persze a lelkiismeret szava!) testesíti meg, és az emberi erkölcsi gyengeség, esendőség mindkét esetben igyekszik megtalálni a kibúvókat a helyes, a nehezebb út teljesítésének a kötelezettsége alól, és az öncsalás-képmutatás segítségével meg is találja ezeket a kibúvókat - vagy legalábbis megtalálni véli...

Platónnál az ideák között a „jó” ideája áll az ideák rangsora elején, majd az erkölcsi értékek (szabadság, igazságosság, hazaszeretet, stb.) következnek, ezeket a matematikai fogalmak követik, és a végére maradnak a természetben megtalálható dolgok (tehén, kosár, kapa, bükkfa, stb.).

Nem nehéz felfedezni a párhuzamot az általam helyesnek tartott rendszerrel:

--- a jó, a jóság ideája ma is az erkölcsösség, az erkölcs fogalmának, eszményének felel meg;

--- az erkölcsi értékek ideái ma is ugyanúgy az erkölcsöt alkotó fogalmakat, értékeket jelentik;

--- a matematikai fogalmak ideái pedig a tudás, a tudomány tárgyait jelentik, amelyek manapság persze sokkal hosszabb felsorolást alkotnak;

--- a természetben megtalálható dolgok fogalmainak az ideái, ugyanúgy, mint a platóni értékrendben, ma is a sor végén helyezkednek el.

Platónnál is az értékrend elején az evolúció számára leghasznosabb, legfontosabb ideák helyezkedtek el, és ennek a hasznosságnak a csökkenésével csökkent a dolgoknak az értékrendi rangsorban elfoglalt helyezése is.

A platóni „lét világa”, amelyben a tökéletesnek tekinthető ideák találhatók, jól azonosítható tehát az ősképekkel, eszményi mintákkal, amelyeket a genetikai anyagunkban tárolunk.

Ezek az eszményi minták a hatalmas információ-tömegben találhatók, mely az évmilliók során folyamatosan kiegészült a sok-sok nemzedék tapasztalataival.

Ezekből az eszményi mintákból csak a letisztult, lényeges, közös vonások őrződtek meg a korszakok végtelen során át. Ezek az ideák.

A mai evolúciótan még tagadja, hogy az egyes nemzedékek élete során keletkező tapasztalatok közvetlenül képesek beépülni az örökítő anyagunkba, de ez sem baj, bár megjegyzem, hogy ha ez a „közvetlen beépülés” nem lenne igaz, akkor számos igen gyors változás nem lenne megmagyarázható azzal a borzasztóan lassú örökítőanyag-változással, amelyet a mutációra és a szelekcióra korlátozódó darwini elképzelések jelentenének.

Persze számos módja létezhet annak, hogy egy tapasztalat beépüljön a DNS-be!

Pl. ha tévedek, és csak a mutáció-szelekció folyamatból tudunk kiindulni, akkor az előző és az új nemzedék génanyaga közti különbség alapján is képes olyan információ létrejönni, amely már beépülhet a DNS-be.

Az én feltevésemet támasztja alá a következő gondolatmenet is, mely kapcsolódik ahhoz, hogy a folyamatosan megszerzett tapasztalatok menet közben beépülnek-e a génekbe:

Az ún rejtett gének létrejötte meggyőződésem szerint nem a véletlennek vagy a hibás másolásnak köszönhető (leszámítva a sugárzást vagy egyéb roncsolódást eredményező okokat, amelyek szintén képesek mutációt okozni, de ezek néha elkerülhetetlenül bekövetkeznek, és valóban véletlenszerűek).

A környezetben vagy az egyénben jelentkező változások szerintem közvetlenül megjelennek a DNS-ben, és a látszólag véletlenszerű jellemzőkkel rendelkező rejtett gének általában úgy alakulnak ki, hogy a mutáns jobban alkalmazkodni tud a változásokhoz.

A genetikából, az evolúciótanból stb származó mai tudományos ismereteink alapján nyilvánvaló, hogy a platóni „létezés világa” azokat az ideákat jelenti, amelyek az ösztöneinkben tárolt tapasztalatokból alakultak ki.

Ezek az öröklött genetikai információk az élet eddigi teljes története evolúciós tapasztalatai.

Az ösztöneinkben rögzített tapasztalatokból a lényeg megtartásával kialakult ideák adják a lényegi alapját a genetikai anyagunk talán leglényegesebb részének, a lelkiismeretnek is, amely tartja a kétirányú kapcsolatot a tudatunk és a létfenntartási szempontból hasznos információkat kínáló genetikai anyagunk közt.

Ez a tudás évmilliárdok, de legalábbis évszázmilliók alatt alakult ki, és így állandónak tekinthető, ami a platóni „tudás” feltétele.

Nagy kérdés, hogy a mai felgyorsult gondolkodás, amely hatalmas ismeretanyag-mennyiséget hoz a felszínre, mennyire gyorsítja fel a platóni „létezés világa” szférájában az egyes dolgok ideáinak a megváltozását.

Az információáramlás rendje ugyanis szerintem a következő: a valóság irányából folyamatosan áramlik a tapasztalat a genetikai anyag felé, ott szelekció zajlik az evolúció számára hasznos és a haszontalan ismeretek között, a hasznos ismeretek letisztulása után pedig nagyon lassan módosulnak az ideák és az ösztönös késztetéseink, és végül a lelkiismeretünk közvetíti a tudatunk felé az ideákat és az ösztöneink kényszerítik a reflexeink felé azokat a késztetéseket, amelyek evolúciós szempontból szükségesek.

De mire is alapozom azt, hogy az elménk (a tudatalattink) képes hozzáférni a DNS-ünkhöz? És hogyan zajlik ez?

Az én feltevésem szerint az agyunk és a DNS állandó kapcsolatban áll egymással, így a tudatunk minden szükséges esetben „értesül” a DNS tartalmáról, mert első közelítésben azt kell feltételeznünk, hogy a teljes örökítőanyag a DNS-ben gyülemlik föl. És onnan áramlik át az elménkbe ennek a tartalomnak egy része, amely részre aktuálisan szükség van.

A legújabb kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy egészen szoros együttműködés áll fenn az elménk és az örökítő-anyagunk között.

Én ezt úgy mondanám, hogy a DNS az elménk részét képezi, a legszorosabb munka-kapcsolatban állnak, amire nyilván állandóan szükség van, hiszen az agyunk csak így tudna szinkronban maradni azzal, ami éppen történik velünk, és az agyunk csak így tudna a lelkiismeretünk nyomására véleményt alkotni arról, hogy az adott pillanatban helyesen cselekszünk-e.

Márpedig erre az állandó odafigyelésre és vélemény-alkotásra mindenképpen szükségünk van, mert a létfenntartási ösztöneink késztetéseinek folyamatosan engedelmeskednünk kell.

Az elménk és a DNS közötti gondolati, nyelvi együttműködés képességéről a legutóbbi évek kutatási eredményei hoztak felszínre sok alapvető ismeretet.

Noam Chomsky más kutatókkal együtt megállapította, hogy a DNS kb. 90 %-ának a szerkezete képezi a nyelvi-gondolati kommunikáció alapját.

Ennek a DNS-résznek a szerkezete olyan, hogy elősegítse az ember nyelvtanulási adottságait, és nagy valószínűséggel ez a DNS-szerkezet és DNS-rész a gondolati-nyelvi kommunikáció alapja az elme és a DNS között.

Ráadásul az ösztönök a tudathoz képest sokszorosan nagyobb arányban uralják az emberi viselkedést és gondolkodást, ezt Ezequiel Morsella (San Francisco-i Egyetem) és munkatársai és mások evolúciós, genetikai, evolúcióbiológiai kutatásai állapították meg.

Eszerint az emberi természetet és a belőle eredő emberi viselkedést döntően a létfenntartó ösztöneink vezérlik, a tudat szerepe az emberi viselkedés, az emberi személyiség működésében meglehetősen csekély, a tudat meglepetésre túlnyomórészt nem a döntéseinknél játszik szerepet, hanem mintegy átkapcsolóként, közvetítő közegként szolgál az örökítőanyag és az agyunk különböző területei közötti információ-áramlásban.

Ez is egybecseng azzal a feltevésemmel, hogy a DNS-ünk és az elménk között állandó szoros (szerves vagy a részecskék elektromágneses sugárzásán alapuló) kapcsolat áll fent.

Azt is érdemes lenne megvizsgálni, hogy tulajdonképpen az intuitív mintaképzési folyamat esetében is részben a platóni ideák, vagyis az én értelmezésemben az evolúciós DNS-tartalmak adják az intuíció kiindulási alapjait (részben pedig az érzékelt valóság nyersanyaga, amelyben a mintákat fel kell fedeznünk)!

De erről a kérdésről talán majd egy másik alkalommal írok.

Harcz László

2017. június 14.