Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete 3.0., Archív
(Cím és link jelen íráshoz)
Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános
elmélete 3.0., Archív, 2024. 06. 27-i mentés
https://harczlaszloblog.blogspot.com/2023/05/harcz-laszlo-az-erkolcs-es-az-ertekek_31.html
További legfontosabb írásaim címe:
— Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete 3.0., folyamatosan frissített változat
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2022/02/2022-02-02-i-mentes-forditashoz-harcz.html
-- Harcz László: Fogalomtár:
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2020/03/aktualizalt-peldany-harcz-laszlo-az.html
-- Harcz László: 635 gondolatszilánk:
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2021/02/001-abc-be-rendezett.html
A rendszert leíró 1.0. változat keletkezési ideje: 2017.
01. 01.
Fontos megjegyzés!
Ha valaki úgy érzi, hogy megsértettem szerzői jogait
(elsőbbsége elismerését), az kérem, jelezze ezt, mert ez semmiképpen nem
szándékos, és azonnal korrigálom a hibát, megjelölve a kérdéses gondolatok,
szövegrész szerzőjét, szerzőit! Ilyesmi csakis a gyakorlatlanságom miatt
történhet meg, és elnézést kérek, ha valakivel szemben ezt akaratlanul is
elkövettem az írásom szövegében!
Abstract:
Az erkölcs, a lelkiismeret és az értékek
Előszó:
Az emberi viselkedés legfőbb ösztönzői
Előszó-0:
A filozófia és az erkölcs a józan ész irányából szemlélve
Előszó-1:
Kecskére a káposztát?!!!
Előszó-2:
Az emberi hamisságok és az evolúció
Előszó-3:
A jutalmazó érzések felől közelítve
Előszó-4:
Az értékek felől nézve
Előszó-5:
A szolidaritás felől tekintve
Előszó-6:
Az emberi lélek és az erkölcs működése
Előszó-7:
A földi élet hosszú távú esélyei és az azokat befolyásoló tényezők
Előszó-8:
Az erkölcs és az élet értelme felől vizsgálódva, a „9 pont”
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A további fejezetek tartalomjegyzéke
1.
Fejezet: Az evolúció és az erkölcs összefüggése, részletesebben
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
1.1.
Az evolúciós
rendszerünk felépítése és működése
1.1.2.1. A
hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat
1.1.2.2. A
jóra vivő késztetéseink
1.1.2.3. A rosszra
vivő késztetéseink
1.1.2.4. Az
erkölcstelenség
1.1.3.1. Miért
nehezebb mindig a helyes, erkölcsös út, mint az erkölcstelen, "könnyű
út"?
1.1.3.2. Mi is
az az önámítás-képmutatás?
1.3.
A vágyaink, az életfenntartó ösztöneink, a csábítás és a lelkiismeret, és ezek
kapcsolata
1.3.1. A
vágyainkról általában
1.3.2. A
vágyaink szerepe az ösztönök késztetései megvalósításában
1.3.3. Az
ösztöneinkről
1.3.4. A
csábításról
1.3.5. A
lelkiismeretről
1.7.
Az esendőség, az önámítás-képmutatás, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi
érzés
1.7.1. Az
esendőség
1.7.2. Az
önámítás-képmutatás
1.7.3. A
hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
-
3. Fejezet: Miben jelent újdonságot a filozófiában "Az erkölcs és az
értékek általános elmélete?"
3.1.
Újdonság: Legfőképpen az erkölcs értelmezésében
3.2.
Újdonság: Az evolúció működése új értelmezésében
3.3.
Újdonság: A lelkiismeret szerepe értelmezésében
3.4.
Újdonság: A vágyak rendszerében az ösztönös késztetéseink betartatására
3.5.
Újdonság: A közösségi ösztön szerepében
3.6.
Újdonság: A hamis közösségi ösztön létrejöttében
3.9.
Újdonság: Az (evolúciós) jutalmazó érzések szerepe és működése
3.10.
Újdonság: Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések szerepe és működése
3.11.
Újdonság: A jóra vivő késztetéseink szerepe és működése
3.12.
Újdonság: A rosszra vivő késztetéseink szerepe és működése
3.13.
Újdonság: Az érték, az értékek, az értékrend szerepe
3.14.
Újdonság: Az isten az ösztöneink megszemélyesítése
3.15.
Újdonság: A transzcendencia eredete és feleslegessé válása
3:16.
Újdonság: Az ön-transzcendencia eredete; az ön-transzcendencia mint a
lelkiismeretünk
3.17.
Újdonság: Az erkölcs abszolút kategória és nem társadalmi alku kérdése!
Tisztelt Olvasó!
Ez az írás az élet fennmaradásáról, az emberi erkölcsről, az
emberi lélekről és az emberi természetről szól. A kiindulási gondolatsor a
két Abstract- ban, az "Előszó- 0 - 10”-ben,
és “Az erkölcs fogalma"- ban olvasható.
Abstract
Az (emberi) élet fennmaradását a vágyaink biztosítják,
azáltal, hogy mindennél kellemesebb jutalmazó érzéseket (testi élvezeteket,
lelki örömöt, tiszta lelkiismeretet, végülis boldogságot) utalnak ki számunkra,
ha a helyes, erkölcsös utat követjük, és felvállaljuk az életfenntartó
ösztöneink késztetései (a lelkiismeret) által meghatározott cselekvéssel,
viselkedéssel mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat.
Mivel ezek a jutalmazó érzések (érthető okokból,
szükségszerűen) mindennél nagyobb élvezetet és örömöt jelentenek számunkra,
legtöbbször ezeknek a jutalmazó érzéseknek a megszerzése öncéllá válik
számunkra, és így legtöbbször a könnyebbik utat választjuk, tehát nem vállaljuk
fel az erkölcsös, helyes döntéssel mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat
— de azért ösztönösen igyekszünk saját magunkkal és a társadalommal, a
külvilággal elhitetni, hogy mi igenis elvállaljuk ezeket a nehézségeket,
áldozatokat, és továbbra is értékes, erkölcsös emberek vagyunk.
Tehát becsapjuk magunkat és a környezetünket is.
Ezt a becsapást, ezt a csalást befelé, saját elménk felé
az öncsalással, az önámítással valósítjuk meg, míg a külvilágot a
hazugságainkkal, a képmutatásunkkal igyekszünk becsapni.
A lelkiismeretünk azonban életünk minden pillanatában őrzi
tisztességünket, és késztetéseivel igyekszik minket a helyes, erkölcsös úton
tartani.
Így az elkövetett csalásainkat szigorúan számon tartja, és a
csalás, a bűn nagyságával kb. arányos mértékben a lelkiismeret-furdalással
(szorongással, akár rettegéssel) figyelmeztet, bűntet minket, az enyhe
hipochondriás testi-lelki tünetektől a halálos rettegésig és a legkínzóbb testi
fájdalmakig…
Emiatt olyan fontos a csalásaink, bűneink megbánása és a
lelkiismeret-furdalásunk alóli feloldozás.
A lelkiismeret-furdalást igen erősen enyhítheti az élet
fenntartása számára kedvező tevékenykedésünk, tehát az egyéni és főként a
közösségi ösztöneink bármely fajtája szerinti cselekvés; pl. a közösség iránti
áldozathozatal, a jótékonykodás bármely fajtája, stb.
Abstract: Az erkölcs, a lelkiismeret és az értékek
Az élő természetben az élőlények összes tulajdonsága és
tevékenysége az élet fennmaradását szolgálja.
Ezt az állati típusú fajoknál az életfenntartó ösztönök
késztetései biztosítják, ezekbe (a DNS-be) folyamatosan beépülnek a nemzedékek
élet-tapasztalatai is.
Az emberi világban a legfőbb értéket, az élet
fennmaradását szintén az
életfenntartó ösztönök késztetései segítik
megvalósulni.
Sajnálatos módon, az állatvilágtól eltérően, az emberi
fajnál már nem minden egyed engedelmeskedik minden esetben az életfenntartó
ösztönök késztetéseinek, mert ez mindig nehézségek és áldozatok felvállalását
igényelné.
Az emberi élet fennmaradása érdekében az életfenntartó
ösztöneink jutalmazó érzéseket utalnak ki annak az embernek, aki hajlandó
engedelmeskedni az életfenntartó ösztönei késztetéseinek, az ilyenkor
mindenképpen felvállalandó nehézségek ellenére is, tehát annak, aki képes a
helyes, de nehezebb úton maradni.
Az emberi élet legerősebb hajtóerejévé így az evolúció során
a vágyaink váltak, amelyek ezeknek a jutalmazó érzéseknek (az élvezet, öröm,
boldogság, önbecsülés) a megszerzésére ösztönöznek hatalmas erővel.
Ezeket a vágyakat azonban csak akkor elégítik ki az
ösztöneink, ha felvállaljuk a nehézségeket és áldozatokat, amelyek mindig
együtt járnak az életfenntartó ösztönös késztetések teljesítésével.
Ezeket a helyes úttal, az erkölcsös döntéssel mindig együtt
járó nehézségeket és áldozatokat a legtöbb ember sajnos, legtöbbször nem
vállalja fel, és a nehézségeket nem jelentő könnyebb utat választja; viszont
képes megtéveszteni a saját tudatát és rövid távon elhitetni vele, hogy a
helyes úton jár és helyesen döntött, és képes a társadalmat is megtéveszteni
ezzel kapcsolatban.
Mindezt az ember az önámítás és a képmutatás segítségével
képes megtenni.
Az emberi elme képességei már lehetővé teszik az önámítást,
vagyis azt, hogy az emberi egyed csak színlelje az ösztönös késztetéseknek való
engedelmességet, a nehézségek felvállalását, megtévesztve a saját tudatát, bár
ezzel súlyos kárt okoz az evolúciónak, az élet fennmaradásának, mert a csaláson
alapuló következtetések megsemmisítik az emberi evolúció alapját, az igazságos,
tényszerű kiindulási körülményeken alapuló evolúciós szelekciót.
Így az emberi fajnál az öncsalás, a belső hazugság
létrejöttével egyidőben szükségszerűen létrejött a lelkiismeret (a lélek),
amely őszinteségre, igazságosságra kényszerít és ellensúlyozza a vágyak öncélú
kielégítésére, a rosszra csábító késztetéseinket, és az ezek nyomán létrejövő,
befelé-kifelé szóló, erkölcsileg helytelen és káros önfényező-önfelmentő
hazugságainkat, csalásainkat.
A lelkiismeret az életfenntartó ösztöneink, a jóra vivő
késztetéseink, az igazság, végső soron tehát az élet fennmaradása szószólója a
tudatunkban, és minden rossz szándékot és csalást leleplez.
És: szerintem a gyakorlatban a lelkiismeret azonos az
istennel (bármelyik vallás istenével)!
A lelkiismeret, a lélek minden emberben létezik. Ezt Konrad
Lorenz alapvető megállapítása is alátámasztja, mely szerint: “azok az emberi
vonások, amelyek minden emberi kultúrában fellelhetők, mind létező, örökletes
emberi vonások!” Ez egy alapvető felismerés, és szerintem nem bizonyul további
bizonyításra.
A lelkiismeret egyben a saját értékességünk és így a saját
önbecsülésünk könyörtelen, de igazságos bírálója is, hiszen a legfőbb értéket,
az élet fennmaradását segítő erkölcsösséget, a lelkiismeretességet, az
igazságosságot őrzi szűntelenül.
Az öncsalást-önámítást (a befelé, saját magunknak szánt
hazugságot, csalást) és a képmutatást (a kifelé szóló hazugságot, csalást)
kizárólag a lelkiismeretesség, az erkölcsösség segítségével lehet
visszaszorítani. A helyes döntéshez tehát mindig szükség van az erkölcsösség
által biztosított emberi minőségi többletre (C. A. Vogler: "az erkölcsös
ember képes meghaladni önmagát...").
Erről szól az emberi élet, hogy az erkölcsi felelősséget
folyamatosan elhárítjuk erkölcsi önfelmentéssel, csalással, hazugsággal,
bármilyen aljasságot elkövetve, hogy a nevünk, a személyünk látszatra “tiszta”
maradjon, legalább látszatra, mert a legnagyobb érték az erkölcsösség, és az
ember szeretne (legalább kifelé, a külvilág felé!...) bűntelennek,
tisztességesnek, erkölcsösnek, tehát értékesnek látszani…
A bennünk munkáló természetes erkölcsi rendszer és
értékrend, mely lényegében az ösztöneinkből származik és a lelkünkben,
lelkiismeretünkben fejeződik ki, azt eredményezi, hogy a tartósan kielégítő
hangulatot, a lelki nyugalmat, de különösen a boldogságot csak olyan mértékben
nyerhetjük el, amilyen mértékben értékesek, erkölcsösek vagyunk.
Emiatt nélkülözhetetlen, hogy mindenki megismerje az emberi
természetet, az emberi lélek működését, a lelki-érzelmi folyamataink forrását,
tehát az életfenntartó ösztöneink késztetéseit és azok tudati megfelelőjét,
kifejeződését, a lelkiismeretet.
Kimondhatjuk tehát, hogy az emberi életben az élet után a
legnagyobb érték az erkölcsösség, a lelkiismeretesség.
Előszó:
Az emberi viselkedés legfőbb ösztönzői
–1 Az emberi élet értelme, mint minden élet értelme, az
egyed életműködése fenntartása és ezáltal a faj fennmaradása, végső soron az
élet fennmaradása.
–2 Ezt az állati típusú fajoknál a DNS-ben örökölt
életfenntartó ösztönök késztetései biztosítják, a vágyak és a jutalmazó-büntető
érzések alkalmazásával.
–3 Az ösztöneink jutalmazó érzéseket utalnak ki számunkra,
olyan erőseket, amennyire az aktuális döntésünk vagy cselekedetünk hasznos az
élet fennmaradása számára.
–4 Mivel ezek az érzések (a jutalmazó érzések) az
emberi élet legnagyobb lelki örömöt (boldogságot) és/vagy testi
élvezetet (gyönyört), és a legnagyobb társadalmi, erkölcsi tiszteletet,
megbecsültséget, tekintélyt biztosító érzései is lehetnek, az emberi
egyén számára ezek a legnagyobb vonzerőt jelentik az emberi életben.
–5 A jutalmazó érzésekkel azonban mindig együtt jár
valamilyen nehézség, áldozat (önkorlátozás, önkritika, önkontroll, a vágyainkon
való uralkodás, stb.), ezeket az egyénnek fel kell vállalnia, ha helyesen,
erkölcsösen akar eljárni, és persze, ha az örömhöz, élvezethez,
megbecsültséghez hozzá akar jutni. Ha a helyes döntéssel mindig együtt járó
nehézségeket, áldozatokat az egyén felvállalja és végre is hajtja, akkor azt
mondjuk, “a helyes úton jár”.
–6 Arra az emberre, aki egy konkrét ügyben a helyes úton
jár, egyúttal erkölcsösen jár el. Ugyanis az erkölcsösség (a mostani
paradigmával ellentétben) azt jelenti (e sorok írója szerint), hogy az élet
fennmaradása javát szolgáljuk, feltétel nélkül.
Úgy is mondhatnánk, az erkölcs, az erkölcsösség az élet
fennmaradása legfőbb feltétele. Hát mit is szolgálhatna az erkölcs, ez a
legnemesebb, legértékesebb, legfontosabb emberi vonás, mint magát az életet,
amely mindennél fontosabb, értékesebb az élőlények számára?
–7 Az ember azonban erkölcsileg általában gyenge, igen
kevés kivétellel. Így, sajnos, nem mindig vállalja fel a helyes, erkölcsös
úttal járó nehézségeket, áldozatokat, és mégis meg akarja szerezni a legnagyobb
boldogságot, gyönyört és tiszteletet, mert a vágyai erre késztetik!
–8 Tehát az ember legtöbbször, sajnos, csalással
igyekszik elérni céljait, ezt ráadásul ösztönösen teszi, hiszen a vágyaink
ösztönösen a minél nagyobb öröm, élvezet és tisztelet megszerzésére késztetnek
minket.
–9 Az élő természetben, elsőként az ember, a “fejlett”
emberi elme segítségével már arra is képes, hogy becsapja saját magát, ezt
nevezzük öncsalásnak, önámításnak. A külvilágot már az egészen kezdetleges
életformák is képesek becsapni, a képmutatás primitív formáival, olyan
módszerekkel és olyan színvonalon, amelyre fejlettségük alkalmassá teszi őket,
ez a növények megtévesztő színeitől és alakjától a legfejlettebb állatok
megtévesztő viselkedéséig, az “alakoskodás”-ig terjed (pl. a kutya remekül
alakoskodik, miután elcsente az asztalról a kolbászt, de ő tűntetően nem tud
erről semmit, pedig végig tudta és tudja, hogy tilosat, bűntetendőt tett…)
Az ösztönösen megvalósuló emberi öncsalás, önámítás az
emberi bűnök legjellemzőbb megjelenési formája, lényegében az emberi gyarlóság
jelképének is tekinthetjük. Természetesen ez a becsapás nem végleges, hanem
csak bizonyos ideig tart, mert előbb-utóbb közbelép a lelkiismeretünk.
–10 A lelkiismeret szerintem az életfenntartó ösztöneink
késztetései összességét jeleníti meg a tudatunkban.
–11 Az emberi viselkedést tehát az önbecsülési kényszer (az
életfenntartó ösztönök késztetései összessége) a helyes út irányába, a
lelkiismeretesség felé befolyásolja - ösztönzi!... -, azoknál, akikben a
lelkierő, az erkölcsi szilárdság elég erős; míg az erkölcsileg, jellemileg
gyengébb egyéneknél a hamis önbecsülés kényszere érvényesül, mert ők nem
képesek felvállalni a helyes út-tal, a helyes döntéssel járó
nehézségeket, áldozatokat, és csak a jutalmazó érzések (boldogság, öröm,
élvezet, stb.) vonzereje érvényesül náluk. Ez a vonzerő a nehézségek, áldozatok
felvállalása nélkül csupán a “rossz”-ra csábítja az embert, tehát a “könnyebb
út”-ra, a csalások, hamisságok, hazugságok alkalmazása felé, amelyek
segítségével megkíséreljük a lehetetlent, a “fából vaskarika” létrehozását…
Megkíséreljük magunkat önmagunk és a külvilág előtt mégis értékes, erkölcsös,
megbecsült embernek beállítani, annak ellenére is, hogy az adott ügyben
egyáltalán nem jártunk el erkölcsösen, tisztességesen.
Előszó-0: A filozófia és az erkölcs a józan ész irányából
szemlélve
(Az emberiséget irányító hedonista emberi természet
alapjai, működése)
Az élet fennmaradását az evolúciónak nevezett folyamat
biztosítja.
Az élet önfenntartó, önműködő jelenség, és fennmaradását az
emberi világban a lelkiismeretünk biztosítja, amely a következőkből tevődik
össze:
— 1. A DNS-ünkben öröklött faji genetikai lelkiismeretből,
más szóval az életfenntartó ösztöneink késztetései összességéből
— 2. A minket felnevelő emberi közösség lelkiismeretéből,
közösségi erkölcseiből, értékrendjéből
— 3. A saját erkölcsi színvonalunkból, amely meghatározza,
hogy a lelkiismeretünk szavát milyen mértékben valósítjuk meg, vagyis hogy
milyen mértékben vagyunk képesek és hajlandók felvállalni az ehhez a
megvalósításhoz szükséges nehézségeket és áldozatokat.
A biológiában bármi csak az evolúció fényében értelmezhető
(Theodosius Dobzhansky nyomán), vagyis szerintem kijelenthető, hogy az
élővilágban bármilyen létezőnek akkora az értéke, amennyire az az élet
fennmaradását szolgálja.
Máshogyan fogalmazva: mindennek, ami értékes, az ad értéket,
hogy az az élet fennmaradását szolgálja.
Az ember esetében tehát az életfenntartó ösztönös
késztetéseinket a DNS-ünkben az összes előző nemzedéktől átörökölt
tapasztalatok, hajlamok, tehát az ösztönöztetések hordozzák, egységes működő
egészet alkotva az egyéni életünkben szerzett tapasztalatainkkal, melyekhez
társulnak annak az emberi közösségnek a tapasztalatai és értékei, amelyhez
tartozunk.
Az emberi evolúció az emberi egyéni és közösségi döntések
végtelen során át halad előre.
Az a döntés, amely hamis alapokból (feltételezésekből)
kiindulva születik, legfeljebb nagy szerencsével, csak véletlenül hozhat
helyes, megalapozott eredményt. Az ilyen, hamisságokon alapuló “döntés” tehát
árt az evolúciónak, árt az élet fennmaradásának!
Így általánosságban ki kell mondanunk, hogy a hamisságokon
alapuló döntések alkalmatlanok az élet fenntartására! Márpedig jelenleg az
emberiség döntései, szinte minden ember döntései szinte mind ilyenek; rohanunk
a szakadék felé…
A döntés lényege mindig az, hogy van-e erőnk helyesen,
erkölcsösen dönteni és cselekedni, vagyis felvállalni a minden helyes,
erkölcsös döntéssel együtt járó nehézségeket, áldozatokat.
Az életfenntartó ösztöneink késztetései a tudomány mai
állása szerint két fő csoportba oszthatók:
– a saját magunk, tehát az egyén életképessége,
értékessége fejlesztését szolgáló ösztönös késztetéseinkre és
– a közösségünkhöz tartozásunk erősségére,
hitelességére, hasznosságára vonatkozó és természetesen a közösség
életképességét, értékességét, erkölcsösségét javító ösztönös
késztetéseinkre - és persze, az ezeknek a késztetéseknek a
végrehajtásánál is felmerülnek a felvállalandó nehézségek és áldozatok.
Az állatoknál az erkölcs kérdése még nem merült fel, mert
amelyikük nem engedelmeskedett az (életfennartó) ösztöneinek, az nagy eséllyel
elpusztult (esetleg az utódaival és egész kisebb közösségével együtt) .
Az embernél azonban a jutalmazó érzések öncélú, bűnös
megkívánása, vagyis az olyannyira jellegzetes emberi élvezethajhászat
megkérdőjelezi az életfenntartó ösztönök korábbi teljhatalmát, és az erkölcs
(és képviseletében a lelkiismeret) pontosan emiatt jött létre. Az embert
valahogy vissza kell téríteni az évmilliárdok alatt jól bevált vágányra, és az
élet fennmaradását kell szolgálni, bármilyen nehézségek és áldozatok árán. Az
egyén önzését vissza kell szorítani a legnagyobb közösség, az élő természet
javára, az ÉLET javára.
Az egyén önzését, élvezet-hajhászatát az agyunk és az emberi
természet az emberi hamisságokkal, csalásokkal szolgálja ki. Ezek a csalások
befelé az önámítással és kifelé a képmutatással valósulnak meg. Általuk az
emberi elme még arra is képes, hogy megtévessze az életfenntartó ösztönöket, de
a lelkiismeret minden csalást észrevesz, és lelkifurdalással reagál ezekre.
Tehát azt a csalás-, hamisság-, hazugság-áradatot,
amelynek a keretében saját magunkat megtévesztjük, önámításnak, öncsalásnak,
önbecsapásnak nevezzük. Kifelé, a külvilág felé ugyanezt a feladatot a
képmutatás, a hazugság végzi. Az emberi személyiség és ezáltal az emberi világ
legnagyobb kártevője tehát az emberi elme hamissága, csalása; nevesítve az
önámítás és a képmutatás…
Az emberi élet fennmaradása tehát azon múlik, hogy az
erkölcsünk (a lelkiismeretünk) mennyire sikeresen akadályozza meg, hogy döntéseink
az önámításunk-képmutatásunk által meghamisított valóság-kép alapján jöjjenek
létre.
Az evolúció és így az élet fennmaradása legfőbb feltétele
ezek szerint az emberiség erkölcsösségének a minél magasabb színvonala.
Mindebből az is világosan látszik, hogy az erkölcs
legfőbb feladata az élet fenntartása.
Ez Platón erkölcs-meghatározásához áll a legközelebb,
miszerint “az erkölcs isteni eredetű”, tehát az emberi sandaságok nem tudják
befolyásolni az erkölcsösség tartalmát, követelményeit, működését — szerencsére!...
És Platón hihetetlen zsenialitással ráérez arra a ma már sejthető-tudható
feltételezésre, amely az istenséget a DNS-ünkben megöröklött genetikai
lelkiismerettel azonosítja, amely valóban független az aktuális kor aktuális
egyéneinek, társadalmának az akaratától, erkölcsi gyengeségeitől,
megalkuvásaitól.
Igaz, a mai filozófia még nem fogadta el az ebben az
írásomban foglaltakat, az erkölcs és a filozófia újfajta megközelítését, de
reméljük, hogy ez minél hamarabb megtörténik, mert a mai “hivatalos” filozófia-
és erkölcs-felfogás, tehát a mai embertani paradigma szerintem egyáltalán nem
alkalmas az emberiség túlélése biztosítására, mivel szinte egyáltalán nem
foglalkozik az emberi elme hamisításaival és annak (erkölcs)filozófiai
jelentőségével.
Előszó-1: Kecskére bízni a káposztát?!
--1 Az erkölcs követelményeket támaszt az emberrel szemben,
hiszen tudjuk, hogy aki erkölcsösen viselkedik, annak nehézségeket kell
felvállalnia és áldozatokat kell hoznia.
--2 Ezek után épelméjű ember gondolhat-e arra, hogy az
emberre, emberek csoportjára, társadalmi rétegre, népre, vallásra rá lehet-e
bízni az erkölcsi követelmények meghatározását?! Ép ésszel az emberre bízni a
vele szemben támasztott szigor meghatározását? Kecskére bízni a káposzta
őrzését?! Márpedig manapság éppen ez a hivatalos paradigma lényege, tehát az
erkölcs most állítólag közmegegyezés kérdése… Ez végső soron szerintem csak
arra jó, hogy ezeket a szigorú erkölcsi követelményeket fellazítsák az emberek.
Attól még, hogy Arisztotelész is ugyanezt tartotta helyesnek, ez irreális!
--3 Tanítómestere, Platon szerint viszont “az erkölcs isteni
eredetű”! Tehát minden élő emberre ugyanazok az erkölcsi követelmények
érvényesek! És nem mellesleg ez az “isteni eredet” azt is jelenti, hogy az
erkölcsi követelmények abszolútnak, elsődlegesnek, mindenek fölött állónak - de
legalábbis az emberi alkuk fölött állóknak - tekinthetők, sőt,
tekintendők.
Hát persze, hogy abszolútak, elsődlegesek, hiszen minden
élőlénynek, így az emberi lénynek is legfőbb feladata az, hogy a saját maga
életét, ezáltal az emberi faj életét és a teljes élő természetet fenntartsa. Az
élet az élő egyedek életén keresztül marad fenn! Nem véletlen, hogy a
DNS-ünkben az információ az egysejtűek óta gyűlik… Ez biztosítja, hogy az
életfenntartó ösztönös késztetések nemcsak az emberi élet, hanem a teljes élő
természet fennmaradását szolgálják! Emiatt óvjuk “ösztönösen" a
természetet, minden életet, minden élőlényt, ami éppen nem akar ártani nekünk.
---4 Az isten az én értelmezésemben az életfenntartó
ösztöneinket, az azokból eredő késztetéseinket, vagyis a lelkiismeretünket
jelenti. Hiszen gondoljuk csak el, ezek az ösztönös életfenntartó késztetések
minden embernél egyformán működnek, hatnak, mint az isteni parancsok - vagy
mint a lelkiismeret; ugyanúgy életünk minden pillanatában hatnak ránk, és ami a
legfontosabb: ugyanúgy mind az életünk fenntartását segítik, tartják kézben,
vasmarokkal, a lelkiismeretünk teljes szigorával, mint ahogy az isteni gondviselés
is elvileg ezt teszi. Az istenség is a lelkünkön át hat ránk, és a
lelkiismeretünk is: de míg az isten léte finoman szólva is kétséges, addig a
lelkiismeret mindenkiben létezik, ahogy ezt Konrad Lorenz mondása is
alátámasztja: “Azok a vonások, amelyek minden emberi kultúrában léteznek,
nyilvánvalóan öröklött, általános emberi vonások.” Nos, a lélek, a lelkiismeret
aztán ilyen!
---5 Tehát akkor kinek van igaza: Platónnak és nekem, vagy
pedig Arisztotelésznek és a mai, hivatalos filozófiának?!
Előszó-2: Az emberi hamisságok és az evolúció
--- 1 Az ember élőlény, így az embert is az evolúció
törvényei vezérlik (az öröklött DNS-e és a lelkiismerete által), vagyis az
emberi lény legfontosabb feladata is az élet fenntartása.
--- 2 Az emberi evolúció az emberi egyedek döntései
folyamatán át valósul meg; sőt, ma már a teljes evolúció az ember tevékenységén
múlik, tehát az evolúció az emberi döntéseken és viselkedésen át valósul meg,
mert az embernek döntő befolyása van a bolygónkon zajló evolúció menetére és
sikerességére.
--- 3 A helyes döntés lehetetlen, ha az ember meghamisítja a
valóságot, az igazságot, a döntés kiindulási feltételeit, mert a hamis alapokon
álló döntés legtöbbször hamis eredményt ad. Emiatt az emberi hamisság minden
fajtája árt az evolúciónak, az élet fennmaradásának.
--- 4 Az életfenntartó ösztönös késztetéseink tudatos
szószólója a lelkiismeretünk. Ő életünk minden percében megmondja, mi a helyes
viselkedés, tehát mi szolgálja az emberi élet fennmaradását és általában, az
élet fennmaradását.
— 5 Tehát az emberi viselkedést az életfenntartó ösztöneink
késztetései (a lelkiismeretünk sugallatai) terelik a helyes irányba.
A lelkiismeretünk szava betartását nevezzük erkölcsösségnek;
és amilyen mértékben ez sikerül, olyan mértékben vagyunk mi, emberi egyének,
erkölcsösek.
--- 6 Az emberi döntéseknek tehát két fajtája van: a helyes,
erkölcsös és a rossz, erkölcstelen döntés.
A helyes, erkölcsös döntés esetében az egyén felvállalja az
életfenntartó ösztönök késztetései végrehajtásával mindig együtt járó
nehézségeket, áldozatokat (mint pl. az önzetlenség, az önkritika, a
szolidaritás, az irgalom, a megbocsájtás stb.), és így az ún. “helyes úton”
jár.
A rossz, erkölcstelen döntésnél az egyén nem vállal fel
kellő mértékű nehézséget, és a “könnyebb utat” választja.
--- 7 A könnyebb út választása oka mindig az, hogy főként a
vágyaink kielégítése és a jutalmazó érzések (az élvezet, a siker, a büszkeség,
az öröm, stb.) megszerzése, valamint az erkölcsi felelősségünk csökkentése
vezérel minket, és nem az életfenntartó ösztönös késztetéseink végrehajtása;
legtöbbször nem vállaljuk fel a helyes, erkölcsös döntéssel mindig együtt járó
nehézségeket, áldozatokat a szükséges mértékben.
--- 8 A vágyaink rendes esetben az életfenntartó ösztönös
késztetéseink végrehajtását, a helyes döntés megvalósítását ösztönzik azáltal,
hogy ha a helyes döntést választjuk és felvállaljuk az ezzel járó nehézségeket,
akkor ún. jutalmazó érzéseket bocsájt ránk a lelkiismeretünk, az ösztöneink
tudati szószólója: testi szinten az élvezeteket, az elégedettséget,
lelki-érzelmi szinten pedig az öröm és a boldogság számtalan változatát.
--- 9 Ha azonban a könnyebb utat választjuk annak az
érdekében, hogy a vágyainkat minél hamarabb és minél könnyebben kielégítsük,
lelkiismeretünket hazug módon tisztára mossuk és élvezhessük a jutalmazó
érzéseket, akkor ezt minden esetben hamisítással tudjuk csak elérni
(meghamisítjuk saját magunk értékességét az előnyünkre, a riválisaink erkölcsi
értékességét a hátrányára, a valóságot eltorzítjuk, meghamisítjuk, becsapva
magunkat és a külvilágot is. Így viszont hatástalanítjuk, ellehetetlenítjük az
evolúció működését, kihalásra ítélve az emberiséget, sőt, akár az élő
természetet is).
--- 10 A könnyebb út választása esetében az ösztöneink (a
lelkiismeretünk) bűntető-elrettentő érzéseket bocsájtanak ránk, testi síkon a
fájdalmat, lelki-érzelmi síkon a szorongást, a félelmet, a rettegést - egészen
a halálig menően… Ezek kisebb-nagyobb késéssel súlyosan megbűntetnek minket az
önző, kegyetlen, irgalmatlan stb. döntésünk, viselkedésünk miatt, és csak akkor
múlnak el, ha jóvá tesszük az általunk okozott kárt, szenvedést, vagyis, ha
mégis elhárítjuk az evolúció útjából az akadályokat; vagy pedig részben
csökkenthetők az élet fennmaradása javára tett cselekedeteinkkel - pl. a
gazdagok jótékonykodása, idegen gyermek örökbe fogadása, a szegények segítése,
stb..
--- 11 Az erkölcsösségünk tehát a döntések során dől el, a
helyes út vagy a könnyebb út választásával, a lelkiismeret szava betartásával
vagy mellőzésével.
--- 12 Az élet fennmaradása pedig azon múlik, hogy az emberi
társadalomnak elegendően nagy hányada képes-e a kellő mértékű erkölcsösségre.
Így az erkölcsi felelősség közös, minden ember felelős az erkölcsösség
társadalmi érvényesüléséért, végső soron az élet fennmaradásáért.
--- 13. A mai hadi megsemmisítő képesség állása mellett a
fenntartható életet csak a teljeskörű, ingyenes oktatás, a politikai vezetés
erkölcsi alapra helyezése és az emberiségi, közös erkölcsi rendszer és
értékrend lehető leggyorsabb létrehozása képes biztosítani.
A fentiekből is láthatóan Theodosius Dobzhansky ismert
mondása itt is érvényes, hiszen az ember is az élő természet és az evolúció
szerves részét alkotja: “A biológiában bármi csakis az evolúció fényében nyeri
el a jelentőségét!”
Ezt csekélységem az alábbiakkal egészíti ki:
“A filozófiában és az ember-tudományok összes ágában is csak
az evolúció, tehát az élet fennmaradása szempontjából lehet megítélni bárminek
a jelentőségét, értékét.”
Előszó-3: A jutalmazó érzések felől közelítve
Az élő természetben az állati jellegű élet
fennmaradásához az evolúció során az evolúció sikeres előre haladásához -
vagyis az élet fennmaradásához - az életfenntartó ösztönök jutalmazó érzéseket
utalnak ki annak az egyénnek (egyednek), aki képes és hajlandó engedelmeskedni
az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek.
Aki pedig nem teljesíti az életfenntartó ösztönei
késztetéseit, annak bűntető-elrettentő érzéseket kell elszenvednie, ezek az
emberi lénynél a legenyhébb bűntudattól, a lelkiismeret-furdalástól a
szorongáson át egészen a halálig menő tébolyig, rettegésig terjedően.
A jutalmazó érzések és a bűntető-elrettentő érzések
alkalmazása tehát az élet fennmaradása leglényegesebb ösztönzője az emberi faj
egyedeinél.
Azt, hogy ezek a jutalmazó érzések a lehető legerősebb
hatást gyakorolják ránk, a vágyaink biztosítják. A vágyaink szinte
ellenállhatatlan erővel igyekeznek minket rákényszeríteni, hogy megszerezzük és
átélhessük a jutalmazó érzéseket és elkerülhessük a bűntető-elrettentő
érzéseket.
Az állatoknál a sikeres evolúcióhoz az szükséges, hogy az
életfenntartó ösztöneik késztetéseinek engedelmeskedjenek, és az evolúciósan
helyes, kívánatos cselekvés mindig el is nyeri a jutalmazó-érzések kiutalását
az ösztönök részéről.
Az állatok szellemi-agyi képességei nem elegendőek az
öncsalásra, vagyis arra, hogy az evolúciós, ösztönös késztetések elvégzését
csak színleljék, de valójában ne engedelmeskedjenek az életfenntartó ösztöneik
késztetéseinek. Tehát az állatok képtelenek a jutalmazó érzéseket öncsalással,
önbecsapással megszerezni!
A képmutatásra, az alakoskodásra, tehát a kifelé irányuló
csalásra, hamisításra már a legfejlettebb állati fajok egyedei is képesek, az
önbecsapásra azonban szerintem csak az ember!
Az ember tehát képes arra is, hogy ezeket a jutalmazó
érzéseket (élvezet, öröm, boldogság stb.) hamissággal, tehát öncsalással,
önámítással, hazugsággal, képmutatással, bűnbakképzéssel stb. is megszerezze!
Ez akkor történik meg, amikor az egyén az erkölcstelen, hedonista
törekvéseit, vágyait hagyja érvényesülni, ilyenkor az egyén számára az
élvezetek megszerzése a legfontosabb, és figyelmen kívül hagyja az erkölcsi
szempontokat (lényegében az élet fennmaradása szempontjait). Ez a hétköznapi
nyelven gyarlóságnak nevezett tulajdonságunk.
Ezt az utat, a "könnyebb utat" követve ugyanis az
egyén mentesül az erkölcsös, tisztességes cselekvéssel minden esetben együtt
járó nehézségek felvállalása alól, az áldozatvállalásoknak az élet
fennmaradásához szükséges mértékben történő megtétele alól.
Az ember agyi, idegrendszeri, szellemi képességei már
lehetővé teszik az öncsalást, vagyis azt, hogy az emberi egyed csak színlelje
az ösztönös késztetéseknek való engedelmességet, hogy csak színlelje az ezekkel
a lépésekkel mindig együtt járó nehézségek felvállalását, a közösségért hozandó
áldozatok megtételét.
Így az emberi egyedekben szükségképpen megjelent az
erkölcs, illetve az evolúciós szelekció során azok az egyedek (és vérvonaluk)
maradtak fenn, akiknél megjelent ez az új, de az életben maradáshoz szükséges
tulajdonság, képesség! Ezt élettanilag a lelkiismeret testesíti meg, amely az
életfenntartó ösztönös késztetések (tudatos) szószólója. A lelkiismeret képes a
tudatba behatolni és kapcsolatot létesíteni az evolúciós (tehát az
életfenntartó ösztönös) késztetéseink és a tudatunk között.
A lelkiismeretet az emberiség túlnyomó része “isten”-ként
kezeli, mert minden emberben jelen van, minden emberre ugyanúgy hat (az élet
fennmaradását támogatja), és életünk minden pillanatában jelen van - mintha a
lelkiismeretünk valóban egy isten lenne… Lényegében számunkra az is…
A keresztény Bibliában is a legtöbb helyen a
"lelkiismeret" szót az "isten" szó helyébe be lehet
helyettesíteni, a mondat ezután is lényegében ugyanazt fogja jelenteni a mai
köznyelvi értelmezés szerint!
Már itt megjegyzem, hogy természetesen nem zárható ki, hogy
valóban létezik az isten, az istenség, de a mai tudományos ismeretek szerint
csekélységem az isten létét az emberi tudatban azzal magyarázza, hogy az
istenség feltételezett hatása megjelenésében teljesen megegyezik az életfenntartó
ösztönös késztetéseink, vagyis a lelkiismeret hatásával.
Az erkölcsre (a lelkiismeretességre) mindenképpen szükség
van az embernél, mert az ember képes és hajlamos az evolúcióban jutalmazó és
ösztönző érzésként alkalmazott jutalom-érzések csalással való megszerzésére, és
ezt csak a lelkiismeretességünk, az erkölcsösségünk képes ellensúlyozni. C. A.
Vogler szerint az erkölcs az önmagunkon való felül-emelkedés képessége…
Ezt a csalást (öncsalást, képmutatást) tehát kizárólag az
erkölcsösség (a lelkiismeretesség!) segítségével lehet visszaszorítani. Csak az
erkölcsösség segítségével lehet ellenállni azoknak a hedonista, erkölcstelen
törekvéseknek, amelyek az evolúciós jutalmazó érzések megszerzését legfőbb
céljukként kezelik, és semmibe veszik akár az összes erkölcsi megfontolást,
egyéni önzésüket és élvezet-vágyukat szabadjára engedve.
Az erkölcs mellőzése egyben az igazság (igazságosság)
mellőzését is jelenti,
az igazság megtagadásával pedig veszélybe sodorják az
emberiség és az egész élő természet fennmaradását.
Előszó-4: Az értékek felől nézve
Ebben a rövid fejezetben arra igyekszem rávilágítani, hogy minden
"létező" akkora jelentőséggel bír és akkora értéket képvisel,
amennyire az a létező hasznos és fontos az élet fennmaradása szempontjából.
1. A jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség,
stb.) akkor kapjuk meg az ösztönöktől, ha eleget teszünk az életfenntartó
ösztöneink (a lelkiismeretünk) késztetéseinek, ha felvállaljuk az ezekkel járó
nehézségeket, vagyis ha meghozzuk saját életünk fennmaradásához, a közösség
fennmaradásához, a faj fennmaradásához, akár a teljes élő természet
fennmaradásához szükséges áldozatokat, tehát ha mindig úgy cselekszünk, ahogyan
az élet fennmaradása érdekei ezt kívánják, vagyis engedelmeskedünk az
életfenntartó ösztöneink (a lelkiismeretünk) késztetéseinek.
Ezek a késztetések két fő csoportra oszlanak:
---1 a közösségünk életképességét (értékességét)
javító áldozatainkra, a közösségünkhöz tartozásunk erősítését szolgáló
áldozatainkra (akár az életünket adjuk a hazánkért); a közösségünkhöz való
hűségünket, az iránta való elkötelezettségünket bizonyító áldozatainkra;
---2 a saját életképességünk (értékességünk)
javulását eredményező áldozatainkra, törekvéseinkre és viselkedésünkre, amelyek
a közösségen belüli rangunkat, befolyásunkat erősítik és általában növelik a
saját erkölcsösségünk és értékességünk színvonalát, és ezzel növelik saját
életképességünket. Ezeket a törekvéseket az "ösztönös önbecsülési
kényszerünk"-ként neveztem el (ez kb. azonos az eddig nálam
"rangsor-ösztön"-ként megismert ösztönös késztetéseinkkel és pl. a
Carl Ransom Rogers-nek az emberi személyiség legbelső ösztönzői között
megnevezett “ösztönös értékelő folyamat” és az “önelfogadási szükséglet” által
körvonalazott folyamatokkal, jelenségekkel).
Rogers “ösztönös értékelő folyamat”-a szerintem valójában az
emberi lelkiismeret, az “önelfogadási szükséglet” pedig az én “ösztönös
önbecsülési kényszer” néven leírt fogalmammal egyezik meg.
Ezeknek a késztetéseknek a teljesítése minden esetben
áldozathozatallal, lemondásokkal, erőfeszítésekkel, küzdelemmel, egyszóval:
nehézségek felvállalásával jár!
Ez (lenne!) az erkölcsös viselkedés, minden emberi érték
legnagyobbika.
2. De mi elszabotáljuk, elcsaljuk az életfenntartó
ösztöneink késztetései teljesítését az erkölcstelen, élvhajhász, opportunista,
lusta, egyszóval: gyarló mentalitásunk miatt, amely mindig az élvezeteket és a
könnyebb utat keresi, mert a szabadjára engedett emberi természet hedonista
módon csak a testi-lelki evolúciós jutalmazó érzések megszerzését hajszolja,
mert szinte mindannyian és szinte mindig engedünk a bennünk működő vágyaknak,
engedünk az “örömszerzési kényszer”-nek, a vágyaink erejének, tehát engedünk a
gyarlóságunk késztetéseinek.
Ez pedig az erkölcstelen viselkedés.
3. Mindez automatikusan az önámítás és a képmutatás
segítségével zajlik akkor, ha a gyarlóságunk és nem az erkölcsösségünk vezérel
minket. Az önámítás és a képmutatás segítségével ösztönösen elhitetjük saját
magunkkal és a külvilággal, hogy mi megtettük, amit az ösztönös késztetéseink
előírnak, sugallnak számunkra, vagyis amit a lelkiismeretünk (az életfenntartó
ösztöneink szóvivője) követel tőlünk.
4. Ilyen (hamis, csaló, erkölcstelen) módon megszerezhetjük
az evolúciós jutalmazó érzéseket, az élvhajhász vágyainkat beteljesíthetjük, de
mindez csak alapvető csalások útján lehetséges (az öncsalás-önámítás és a
hazugság, képmutatás segítségével) - és természetesen nem hoz végleges eredményt.
5. Ezzel a sok csalással, hamissággal viszont
veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és ezáltal az élet fennmaradását,
mert a döntéseink nem reális, nem valós, hanem hamis alapokon nyugszanak, mert
hamisan, tévesen ítéljük meg és mutatjuk be a külső és/vagy belső
körülményeinket! Ezzel, tehát az igazság mellőzésével, megcsúfolásával pedig
tudjuk, hogy az evolúció a szakadék felé rohan…
6. Tehát az erkölcsös viselkedés az emberi élet értelme,
mert ez alapvető feltétele a döntéseink hatékonyságának, ezáltal az élet
fennmaradásának!
Az emberi életben a legfőbb érték tehát az erkölcs, az
erkölcsösség, és minden ember annyira értékes, amennyire képes és hajlandó
legyőzni magában a rosszra, az erkölcstelenségre, a könnyebb útra csábító
késztetéseket!
Előszó-5: A szolidaritás felől tekintve
Az erkölcs és az értékek általános elméletének a lényege a
globális szolidaritás felöl megvilágítva, tekintettel a jelenlegi vészhelyzetre
az emberiséggel és az egész élő természettel kapcsolatban:
1. Az emberiség mára olyan helyzetbe került az
emberiség túlnépesedése és felelőtlen, önző viselkedése valamint mértéktelen
környezetszennyezése miatt, hogy ha kellő gyorsasággal és mértékben nem
cselekszünk, ha nem csökkentjük le gyakorlatilag azonnal a környezet szennyezését
a nulla közelébe, akkor az emberiség néhány évtizeden belül kipusztul vagy
majdnem kipusztul, az élő természet java részével együtt.
2. Közös, emberiségi szintű cselekvésre,
hatalmas áldozatok meghozatalára van halaszthatatlanul szükség.
A leggazdagabbaknak a profitjuk zöméről, a
középosztálybélieknek a kényelmük zöméről kell lemondaniuk, a legnagyobb
tömegeknek pedig nagyobb igyekezetet és szorgalmat kell tanusítaniuk a
szükséges környezetvédő intézkedések megvalósítása során a mindennapi életben,
folyamatosan.
3. Ez csakis a teljes faji, emberiségi szintű
szolidaritás, a globális szolidaritás megvalósulása esetén lehetséges.
4. A globális szolidaritás megvalósulására
pedig teljesen nyilvánvalóan csakis egyetlen, közös értékrend kialakulása
esetén van esély.
Ez a közös értékrend pedig könnyen adódik abból, hogy
--- az emberiség egyetlen faj, és egy fajon belül az egyedek
genetikai anyaga, ösztönös késztetései lényegében mind azonosak, hiszen csakis
így marad fenn a faj önazonossága és életképessége;
--- ha végre tudomásul vesszük és kihangsúlyozzuk, hogy az
élet fennmaradásának a legfőbb segítője, legfőbb feltétele az emberi fajnál az
erkölcsösség;
--- az előzőekből következően a közös értékrend a közös
erkölcsi rendszer
meghatározásával és mielőbbi elfogadtatásával,
megvalósításával jön létre.
5. A javak túlnyomórészt az emberiség szűk “felső” rétegének
a kezében vannak, ezáltal az esélyegyenlőség, az oktatás, a művelődés
lehetősége is rajtuk múlik. Dönteniük kell: vagy lemondanak az összerabolt
javaik nagy részéről és tényleges szolidaritást gyakorolnak az emberiség minden
más tagjával kapcsolatban, és nem gátolják, sőt, segítik az esélyegyenlőség, az
oktatás stb. ügyét, mert belátják: a kilábalás, a túlélés csak közös erővel,
mindenkinek az emberi és polgári jogait elismerve lehetséges - vagy vége az
emberi civilizációnak!
Ez az írás ezt a célt kívánja elősegíteni.
Előszó-6: Az emberi lélek és az erkölcs működése
Ehhez a legfontosabb fogalmak és összefüggések:
1. Az emberi lény: Az ember
élőlény, az élő természet legfejlettebb agyú lénye, aki a földi élővilágban
egyedülálló módon én-tudattal, ön-reflexióval is rendelkezik, tehát képes magát
elhelyezni az Univerzum általunk, emberek által ismerhető részében és a
bolygónkon létező élő természetben.
2. Az evolúció: Az emberi faj
egyedei, mint minden élőlény, képesek alkalmazkodni a változó
körülményekhez, hogy az egyedek, általuk a fajuk, és a fajok által az élet
fennmaradjon. Ezt a természet a mutációk és a szelekció segítségével éri el. Ez
maga a (darwini) evolúció.
3. A DNS, az ösztönös késztetéseink:
Az emberi egyedek a genetikai anyagukban öröklik szüleiktől a testük
felépítését, és az alkalmazkodást lehetővé tévő ösztönös információt (mely az
egysejtűek óta halmozódik a DNS-ben!), melyet az egyed elméje kiegészít az
egyed addigi élet-tapasztalataival, beleértve az emberi közösség
élettapasztalatait is (mely a kultúra formájában hagyományozódik mindig a
következő korszakra, a következő nemzedékre), tehát az ösztöneinkben kapott
információt az elménk kiegészíti a saját és a társadalom tudatos
ismeret-anyagával, és mindezeket szintetizálva az elménk létrehozza az
életfenntartó ösztönös késztetéseinket a lelkiismeretünk formájában. A kultúra
lényegében az értékek összessége, az értékek rangsorát is beleértve. Az érték
nagysága, fontossága pedig attól függ, hogy a szóbanforgó érték mennyire segíti
elő az élet fennmaradását az adott helyzetben.
4. A lelkiismeretünk: Az életfenntartó
ösztönös késztetéseinkből eredő utasításokat a lelkiismeretünk tudatosítja
bennünk és fordítja le az anyanyelvünkre, így a tudatunkban az életünk minden
pillanatában ott található az a gondolati, tudatos késztetés, az a
gondolkodási, cselekvési útbaigazítás, utasítás, amelyet végre kell hajtanunk,
hogy ott és akkor helyesen járjunk el az élet fenntartása szempontjából.
Mindezt léleknek, lelkiismeretnek nevezzük.
5. A vágyaink, a jutalmazó érzések, a
büntető-elrettentő érzések: Az életfenntartó ösztönös késztetések
végrehajtása – a lelkiismeretünk szava - , a „helyes cselekvés és szándék”, “a
helyes út” minden esetben nehézségekkel, áldozatokkal jár a ”könnyebb úthoz”
képest (lásd a 7. pontot!). Avégett, hogy az emberi egyedek felvállalják ezeket
a nehézségeket és valóban végrehajtsák a lelkiismeretük utasításait, az
evolúció során létrejött a vágyak rendszere, kifejlődtek a helyes cselekvést és
szándékot vonzóvá tevő jutalmazó érzések és a rossz útra tévedő, a könnyebb
utat választó egyént ettől visszatartó “elrettentő és bűntető” érzések (a
fájdalom, a szorongás és a rettegés, akár a halálig menően!). A vágyak elemi
erővel kényszerítenek minket arra, hogy megszerezzük a jutalmazó érzéseket és a
félelem arra ösztönöz mindenkit, hogy elkerüljük a bűntető-elrettentő
érzéseket!
6. A jutalmazó érzések csábítása:
(testi síkon az élvezet, a kielégítettség, a lelkivilágunkban pedig az örömöt,
a boldogságot hozó érzések) érthető módon az emberi élet legvonzóbb érzései, és
a vágyaink arra késztetnek minket életünk minden pillanatában, hogy ezeket a
boldogító, vonzó érzéseket megszerezzük.
7. A helyes út és a könnyebb út:
A jutalmazó-boldogító érzéseket alapvetően kétféle módon szerezhetjük meg: a
„helyes úton” járva, a lelkiismeretünknek (vagyis az életfenntartó ösztönös
késztetéseinknek) engedve; vagy pedig a „könnyebb úton” haladva, passzív
beletörődéssel (lusta semmittevéssel) vagy csalással, hamisítással, de
mindenképpen a lelkiismeret szavát mellőzve.
8. A helyes út mindig nehezebb a
könnyebb útnál, mert mindenképpen energia-ráfordítást igényel; úgy, hogy
gondolati-érzelmi előkészületeket teszünk a helyes, lelkiismeretes cselekvésre
készülve és érzelmi áldozatokat hozunk, lemondva a vágyaink gyors, elvtelen,
hedonisztikus kielégítéséről, a hamis önbecsülésünk késztetéseinek
ellenszegülve; és a lelkiismeretünk szavát közvetlenül megvalósítjuk a helyes,
megfelelő cselekvéssel.
9. Az út-választás felelőssége
megkerülhetetlen: minden felelős, épelméjű, cselekvőképes embernek választania
kell e két út közül.
A helyes utat a szerencsésebb sorsú, nagyobb lelki erővel,
szilárdabb jellemmel rendelkező emberek képesek választani; a könnyebb úton
azok járnak, akik balsorsuk és/vagy gyengébb jellemük miatt nem képesek
felvállalni a helyes úttal járó nehézségeket, áldozatokat. Nagyon lényeges,
hogy az emberiség nagy része nehezebb előélettel, szerencsétlenebb sorssal a
háta mögött kénytelen a helyes úttal kapcsolatos döntését meghozni, és ilyenkor
annak ellenére sem szabad őt elítélni, hogy a könnyebb út mellett döntött. Sőt,
inkább segíteni kell őt abban, hogy képes legyen mégis a helyes út javára dönteni,
felvállalva az azzal járó nehézségeket — hiszen, ahogy Szókratész is mondta:
senki nem tesz rosszat szándékosan! Ezt írja elő számunkra az emberség, az
irgalom, a felebaráti szeretet - és az evolúciós szükségszerűség, mert a
kirekesztett, elnyomott ember sokkal-sokkal ritkábban választja a helyes utat,
érthető okokból.
És, mint később ebben az írásban látni fogjuk, az élet
fennmaradása is megköveteli tőlünk az emberséget, az irgalmat, a felebaráti
szeretetet; hiszen ha nem sikerül az emberiségnek közös értékrend szerint
élnie, akkor az emberiség nem lesz képes meghozni azokat az emberiségi szintű
döntéseket, melyek nélkül az emberiség fennmaradását veszélyeztető helyzeteket
és folyamatokat meg lehet szűntetni vagy eleve el lehet kerülni! Tehát a jobb helyzetbe
született vagy abba került ember mindig köteles a nála rosszabb helyzetben
lévő, irgalomra, kegyelemre, segítségre, szolidaritásra szoruló embertársain
segíteni, teljes igyekezettel. Ezt nevezzük emberi magatartásnak,
humanizmusnak…
10. A választásunk a helyes út és a könnyebb út
között maga az emberi erkölcs, az erkölcsösség! A helyes út választása, a
nehézségek felvállalása az erkölcsösséget, a könnyebb út választása pedig az
erkölcstelenséget, az erkölcsi esendőséget valósítja meg!
11. Az irgalom, a szolidaritás gyakorlati
szükségszerűség is! Az emberiség túlnyomó része a legújabb kor előtti
évszázadokban gyarmati sorban élt. Ez amiatt alakult ki így, mert Európában a
tudomány gyorsabban fejlődött más földrészekhez képest, mert Európa az emberi társadalom
számára szükséges erőforrásokkal sokkal bővebben volt és van ellátva, mint a
világ többi részei. Így nyílt módja, hogy a más földrészeken élőket leigázza és
a végsőkig kihasználja, nemzeti és természeti kincseit elrabolja, az ott élőket
tartós nyomorba és hátrányba sodorva! Erről a hátrányukról a világ szegényebb
területein élők nem tehetnek, és létüknél, rászorultságuknál fogva nagyon
akadályozni tudják az emberiség előtt álló erkölcsi fejlődést a teljes
szolidaritás terén (amely az emberiség fennmaradása szempontjából
elengedhetetlen!).
Így a józan gondolkodás azt követeli meg a szerencsésebb,
gazdagabb országokban élőktől, hogy a szegényebb országokban élő sokmilliárd
embernek hathatós segítséget nyújtson a felzárkózáshoz.
Utolsó változtatás 2023. 07. 14.
------------------------------------------------------------------
Előszó-7: A földi élet hosszú távú esélyei és az
azokat befolyásoló tényezők
Az erkölcstelenséget okozó, az evolúció hatásosságát
akadályozó és ezzel az élet hosszú távú esélyeit romboló jelenségek:
--- Az emberi faj megnőtt értelmi, elmebéli
képességei;
— Az öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzés általános,
rosszra csábító hatása;
— Az előbbieket kiszolgáló önámítás (öncsalás, önbecsapás,
öntömjénezés) és képmutatás képessége, jelensége;
A fenti, a rosszra csábító késztetésekre válaszként
megjelent az emberben a lelkiismeret, a legfőbb jóra vivő késztetés;
— Az erkölcs egyik legrövidebb meghatározása pedig:
„Az erkölcs és a lelkiismeret ugyanazokat a késztetéseket
jelenti, a küzdelmünket a rosszra csábító, öncélú, elvtelen, élvhajhász
kísértéseink ellen, az elszabadult vágyaink ellen, és azt a készséget,
hajlandóságot, emelkedettséget, hogy felvállaljuk az erkölcsös döntéssel együtt
járó nehézségeket, áldozatokat.”
— Az erkölcsösség bizonyos színvonala alatt egyetlen
értelmes faj se léphet ki az űrbe, a kozmoszba; ugyanis az erkölcs hiánya ezt
egyszerűen megoldja, mert amelyik értelmes faj nem éri el ezt az erkölcsi
szintet, az elpusztul a túlszaporodása, a környezetszennyezése miatt, és ami
ezeket okozza, az erkölcsösség hiánya miatt, vagyis az önzetlenség hiánya
miatt, a szolidaritás hiánya, a közösség iránti alázat hiánya miatt. Így az
arra éretlen fajok nem árthatnak az Univerzum többi életformájának, mert még
azelőtt elpusztulnak, mielőtt az űrbe mélyebben be tudnának hatolni!)
Mi, földi emberek is az élet nevű csodálatos jelenség
részesei vagyunk.
Az élet az anyag automatikus megnyilvánulása, az élő egyedek
alkalmazkodnak a megváltozott külső (és belső, az egyeden belüli)
adottságokhoz, tulajdonságokhoz, körülményekhez, és mindez rögzül a
tovább-öröklődő genetikai anyagban.
A genetikai anyagban nemzedékről nemzedékre öröklődő
hatalmas mennyiségű információt az emberi egyed elméje szintetizálja az egyed
addigi élet-tapasztalataival, az egyedet befogadó közösség tapasztalataival
(amelyet kultúrának is nevezünk), és kialakítja az életfenntartó ösztönös
késztetéseinket.
Az élet legfontosabb törvénye és egyben a legfőbb érték
az emberiség számára természetesen maga az élet folytatódása,
fennmaradása.
Ez az egyedek túlélése révén, és bármely fajnál a faj
egyedei túlélése révén valósul meg, a faj túlélését az egyedei kellő számú túlélése
biztosítja. Kellő számú faj megléte (az élettani sokféleség, a biológiai
diverzitás) esetén pedig biztosított az élet, az élő természet hosszú távú
fennmaradása.
Az élet fennmaradását tehát az életfenntartó ösztönös
késztetéseink biztosítják. Mivel az egyednek mindig a megváltozott
körülményekhez kell alkalmazkodnia, ez azt jelenti, hogy az alkalmazkodás
mindig többlet-energia-befektetést igényel, hiszen a változás során az egyednek
meg kell változtatnia az addigi viselkedését, ez pedig mindig többlet-munkával,
többlet-energia kifejtésével jár.
Az evolúció során nyilván emiatt alakult ki a vágyak
rendszere, amely jutalmazó érzésekkel igyekszik elérni, hogy az egyedek
végrehajtsák az alkalmazkodás során az életfenntartó ösztönös késztetések által
sugalmazott, ösztönzött feladatokat, meghozzák a szükséges áldozatokat.
Persze, kialakultak a bűntető-elrettentő érzések is, amelyek az egyednek az
életfenntartó ösztönös késztetések által meghatározott helyes viselkedéstől
való eltérését igyekeznek megakadályozni.
Ezeket az ösztönös késztetéseket az ember előtti több
milliárd éves időszakban az élőlények - a fennmaradt állatok ill. fajok -
maradéktalanul végrehajtották. Amelyikük nem, az egyszerűen elpusztult…
Az ember megjelenésével azonban ez már nem zajlik olyan
zökkenőmentesen, mint annak előtte, az emberi lény már legtöbbször nem az
evolúció, az élet fennmaradása érdekei szerint cselekszik, és az ösztönös
késztetései közül legtöbbször csak a nagy élvezeteket, örömöket jelentő
késztetéseket hajtja végre, öncélúan, elvtelenül, végülis erkölcstelenül, csak
az élvezetek, örömök megszerzéséért.
Ennek okait, a jelenlegi evolúciós helyzetet igyekszik
felderíteni jelen írás.
---1. A Földön jelenleg a túlélésért zajló ádáz küzdelem oka
szerintem az, hogy az evolúció a paradigmaváltás küszöbére érkezett: az állati
típusú élet fenntartásáért felelős életfenntartó ösztönös késztetések az emberi
faj megjelenésével (az emberben) immár nem képesek ellátni a feladatukat.
---2. Melyek azok az új tényezők, amelyek ezt megnehezítik?
---2a. Elsősorban az emberi faj értelmi, elmebéli
képességei, amelyek az állatoknál még megfelelően működő életfenntartó ösztönös
késztetések működését alapjaiban változtatták meg, az ebben az írásban később
leírásra kerülő módon (a vágyak és az azokat kielégítő jutalmazó érzések
eredeti, “erkölcsös”, evolúciósan helyes működését teljesen ellehetetlenítve,
mert az emberi egyedek sajnos legtöbbször csupán önmagukban a vágyaikat akarják
kielégíteni, az öröm, a boldogság, az élvezet öncélú, elvtelen, élvhajhász,
mindenáron történő megszerzését tűzik ki fő célul, de a jutalom-érzések
kiutalása feltételeit, a nehézségekkel, áldozatokkal járó cselekvést,
viselkedést már nem vállalják fel, és ez maga az erkölcstelenség).
---2b. Az előbb említett fejlett képességeink által lehetővé
tett öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzés lehetősége az emberi evolúciót
alapjaiban torpedózta meg, mert a fejlett emberi elmebéli képességek lehetővé
teszik, hogy a vágyainkat anélkül is kielégítsük, hogy cserébe végrehajtanánk
az életfenntartó ösztöneink késztetéseit (a lelkiismeretünk szavát), meghozzuk
az evolúció által az adott helyzetben szükséges áldozatokat, így viszont, az
evolúciós szerződést elcsalva, a könnyebb, de erkölcstelen úton járva
megszerezzük az élet legvonzóbb érzéseit, az evolúciós jutalmazó érzéseket: a
testi élvezeteket és a lelki örömöt, boldogságot, tehát a testi- és a
lelki-érzelmi gyönyöröket (mindig hangsúlyozva, hogy ez a csalás csak egy ideig
hatásos, a lelkiismeret előbb-utóbb megbűnteti a csalókat, lelki és testi
betegségeket okozva, ha az önkritika, a megbánás és a kijavítás szándéka nem
jelenik meg az illető egyén tudatában…).
Az „öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzés” rosszra
csábító kényszerének nem ellenállva, az ún. erkölcsi „könnyebb út”-ra lépve jön
létre lényegében minden emberi bűn, erkölcstelenség, mulasztás, helytelenség,
minden hamisság, csalás, hazugság; mert a rendes körülmények között az egyén és
a közösség életképességét szolgáló körülmények (a vágyak csábítása) a könnyebb
útra lépve mind a visszájukra fordulnak (a vágyak kielégítése öncéllá válik,
elszakad az eredeti feltételtől: az áldozatok meghozatalától, vagyis az
erkölcsös cselekvéstől; hiszen csak az áldozat-hozatal megtétele, a nehézségek
felvállalása után járna jogosan és véglegesen a jutalom-érzés!):
--- pl. ha a befolyás, a hatalom az egyéni-közösségi
kiválóság eredménye, akkor joggal élvezi az egyén vagy a közösség a
megnövekedett befolyással, a hatalommal járó előnyöket a többi egyénnel és
hasonló közösségekkel szemben; ilyen előny pl. a túlélést biztosabbá tévő ún.
erőforrások megszerzése, mint pl. a jobb, melegebb szálláshely a barlangban, a
zsákmányból való nagyobb részesedés, a döntések során megnőtt befolyás, stb.;
míg ha az egyén vagy közösség a hatalmat, a befolyást nem az
érdemeivel érdemli ki, hanem csalás, hazugság, képmutatás, aljas erőszak
segítségével, akkor az így szerzett hatalom felhasználása a hatalmat birtokló
egyén vagy kisebb közösség érdekei szolgálatában kifejezetten káros,
evolúció-ellenes, élet-ellenes, kontra-szelektív, súlyosan helytelen,
erkölcstelen.
---2c. Az elménkben az új helyzetben létrejött önámítás
(öncsalás, önbecsapás, öntömjénezés) képessége, jelensége a harmadik említendő
tényező az erkölcstelenség kialakulásában. Az önámítás az, amely mind a
lelkiismeretünket, mind a tudatunkat igyekszik becsapni, ámítani, avégett, hogy
ne tudatosodjon bennünk az, hogy a könnyebb útra léptünk, megtagadtuk a
lelkiismeretünk szavát, és hogy az az öntömjénezés, az az önszépítés, amelyet
képmutatóan igyekszünk a környezetünkkel, a külvilággal is elhitetni, úgymond
nem is csalás útján jött létre, és mi állítólag valóban olyan kiválóak, értékesek
vagyunk, mint ahogyan azt mi magunk képzeljük és a minket körülvevő
közösség a képmutatásunk, a hazugságaink révén hiszi.
Tehát az önámítás-képmutatás a legátfogóbbnak tekinthető
jelenség bennünk az erkölcstelenség létrejötte folyamatában. Ennek az
eredménye az ún. “hamis önbecsülés”, amely kifejezés még a köznyelvbe is
átment, jól szemléltetve, hogy mennyire általános az emberi lénynél az erkölcsi
felelősség eltagadása, csalással, hamissággal.
---3. Hogy reagált az evolúció erre a veszélyes fordulatra?
Úgy, hogy megjelent az emberben a lelkiismeret.
A lelkiismeret az, amely biztosítani igyekszik az
életfenntartó ösztönös késztetéseink eredeti törekvéseit: azt, hogy az egyén
(közösség) a helyes úton maradjon, tehát azt, hogy végrehajtsa az életfenntartó
ösztönös késztetéseit az eredeti, evolúciós célnak megfelelően: úgy, hogy az
valóban az élet fennmaradását szolgálja, és ne az öncélú, elvtelen, élvhajhász
örömszerzést.
Tehát az önámítás (és általában, minden, ami eltér a
valóságtól, minden, ami csalás, hazugság és minden, ami nem igazságos, tehát
nem a valóság talaján áll) evolúció-ellenes, élet-ellenes, míg a
lelkiismeretünk az evolúció szolgálója, az élet fennmaradása legfőbb segítője.
Az önámítás a rosszra csábító, erkölcstelen, eltorzult ösztönös késztetéseink
(a hedonista vágyaink) kiszolgálója, megvalósítója az elménkben, míg a
lelkiismeret a jóra vivő legfőbb ösztönös késztetésünk, az élet fennmaradása
érdekei és így az erkölcsösségünk őrzője a tudatunkban.
És álljon itt az erkölcsösség-fogalmam legrövidebb alakja
is:
„Az erkölcsösség annak a mértéke, amennyit a
lelkiismeretünk késztetéseiből megvalósítunk”
Az erkölcs egyik legrövidebb meghatározása pedig:
„Az erkölcs és a lelkiismeret ugyanazokat a késztetéseket
jelenti: a küzdelmünket a rosszra csábító, öncélú, elvtelen, élvhajhász
kísértéseink ellen, az elszabadult vágyaink ellen, és azt a készséget, hogy
felvállaljuk az erkölcsös döntéssel együtt járó nehézségeket, áldozatokat.”
Itt jegyzem meg, hogy a
„Harcz László: Fogalomtár” c. írásomban megtalálható az itt
használatos legfontosabb fogalmak leírása az általam ennek az új szemléletnek a
szellemében alkotott fogalom-meghatározásokkal.
Az emberiség mára elérkezett az űrkorszak küszöbére. Emiatt
talán fontos az a véleményem, felismerésem is, hogy a földi élet erkölcsi
színvonala egyben a világegyetem összes más életformája számára is védelmet
jelent, mert a mostanában a Földön zajló tragikus események (a
klíma-katasztrófa stb.) azt mutatják, hogy az erkölcsösség bizonyos színvonala
alatt egyetlen értelmes faj se léphet ki az űrbe, a kozmoszba; ugyanis az
erkölcs hiánya ezt egyszerűen megoldja, mert amelyik értelmes faj nem éri el
ezt a szintet, az elpusztul, a túlszaporodása, a környezetszennyezése miatt, és
ami ezt okozza, az erkölcsösség hiánya miatt, az önzetlenség hiánya miatt, a
szolidaritás hiánya, a közösség iránti alázat hiánya miatt. Így az arra éretlen
fajok nem árthatnak az Univerzum többi életformájának, mert még azelőtt
elpusztulnak, mielőtt az űrbe mélyebben be tudnának hatolni!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Előszó-8: A “9 pont”, Az emberi erkölcs
kialakulása, működése és az élet értelme
---1. Az élet folytatódni akar, fenn akar maradni.
Ez az élet jelensége legfontosabb tulajdonsága.
---2. Az élet fennmaradását a DNS (a genetikai örökítő
anyag) és az agyunk közti együttműködés biztosítja.
Az evolúció során kialakult az állati típusú élőlényeknél
(köztük élettani, testi szempontból az embernél is) az élet fennmaradását
fenntartani hivatott rendszer. Ez úgy működik, hogy az egyedek az elődeiktől a
sejtek DNS-állománya formájában genetikai anyagot, örökítő-anyagot örökölnek,
mely az összes előd-generáció legfontosabb élettapasztalatait tartalmazza és az
elménk így az ajánlatos aktuális magatartásformákra is következtetni tud,
ezeket nevezzük életfenntartó ösztönös késztetéseknek..
---3. A vágyak rendszere és a “könnyebb út”
Minthogy ezeket az ösztönös magatartási - cselekvési
előírásokat (az ösztönös életfenntartó késztetéseinket) legtöbbször nehezebb
megvalósítani, mint a környezet változásaira adható egyszerű válaszokat, az
emberek legtöbbször nem tartják be az ösztönök előírásait és a "könnyebb
utat" választják.
---4. A jutalmazó érzések megszerzése a rendes, erkölcsös
úton
A vágyainkat az életfenntartó (a hasznos, a jóra vivő)
ösztöneink akkor elégítik ki a jutalmazó érzésekkel, ha teljesítjük az
életfenntartó ösztönös késztetéseink (a lelkiismeretünk) sugallatait, tehát
akkor, ha erkölcsösen viselkedünk.
A dolgok lezajlása elvileg egyszerű: az egyén teljesíti az
ösztönök előírásait, felvállalja az ezzel járó nehézségeket, és jutalmul máris
megkapja az evolúciós jutalom-érzéseket. Ezek testi szinten az élettani
funkciókhoz kötődő természetes, jó közérzetet, a testi élvezeteket jelentik, míg
lelki-érzelmi szinten a jó lelkiismeretet, az örömöt, a boldogságot, a kellemes
lelkiállapot minden változatát.
Az állatok még feltétel nélkül engedelmeskednek az ösztöneik
előírásainak, a gond az emberrel kezdődött, aki nem akarja felvállalni a nehézségeket,
amelyek az ösztönök előírásai teljesítésével törvényszerűen együtt járnak.
A vágyaink kielégítésekor átélhető érzések az emberi egyed
számára szükségszerűen az élete legvonzóbb, legkellemesebb, leggyönyörtelibb
érzései. Így ezeknek a „jutalmazó érzéseknek” a megszerzése szintén ösztönös
törekvés, hiszen ezek a törekvések az evolúciós ösztönző rendszer egyik
alapelemét képezik.
---5. A jutalmazó érzések megszerzése csalással, a „könnyebb
út” igénybe vételével
A vágyainkkal kapcsolatban tehát kialakult egy kettősség,
mert a vágyainkat kielégítő jutalom-érzéseket is szeretnénk megkapni, de az
ezekhez való hozzáférés feltételét jelentő nehézségeket, a cselekvést, a helyes
út felvállalásával járó nehézségeket és áldozathozatalt is szeretnénk
megtakarítani.
Az emberi egyedek általában nem óhajtanak lemondani e két
törekvés egyikéről sem. Így az állatokhoz képest megnövekedett emberi
képességek segítségével, önmagunk és a külvilág becsapása (az önámítás és a
képmutatás) révén ugyan hozzájuthatunk a vágyott jutalmazó érzésekhez, ehhez a
„könnyebb utat” választva, mellőzve a jóra vivő ösztöneink (a hasznos,
erkölcsös ösztöneink) késztetéseit – de ez az út nagy eséllyel az élet
megszűnéséhez vezet, mint azt a legutóbbi idők történései nyilvánvalóvá teszik
(Klíma-katasztrófa az emberi környezet-szennyezés miatt; vírus-pandémia; a
fajok, a biológiai sokféleség nagyarányú pusztulása)! Azt is nagyon fontos
megemlíteni, hogy az önámítással-képmutatással hamisan megszerzett
jutalom-érzések nem okoznak felhőtlen örömöt, mert a lelkiismeretünk
előbb-utóbb megbüntet minket ezekért a bűnökért, csalásokért a
pszichoszomatikus betegségek révén.
---6. Így az evolúció során meg is jelent bennünk a
lelkiismeret, amely tévedhetetlenül érzékeli, hogy az életfenntartó, jóra vivő,
erkölcsös ösztönös késztetéseink teljesítését választottuk, és felvállaltuk az
ezekkel járó nehézségeket, áldozatokat, vagy pedig ezeket a nehézségeket,
áldozatokat nem vállalva szabadjára engedtük a vágyainkat, és inkább a vágyaink
öncélú, elvtelen, élvhajhász csábításának engedelmeskedtünk és a könnyebb utat
választottuk, és ezáltal engedtünk a rosszra csábító (erkölcstelen, káros)
késztetéseink csábításának, a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász
kísértéseinek.
A lelkiismeret az életfenntartó ösztöneink késztetései
szószólója a tudatunk felé. Ez biztosítja a közvetlen gondolati kapcsolatot az
életfenntartó ösztönös késztetéseink és a tudatunk között.
Az evolúciós biológia legfontosabb eredménye mostanában az a
felismerés, amelyet Theodosius Dobzhansky a XX. század közepén fogalmazott
meg:
“"Nothing in Biology Makes Sense Except in the Light of
Evolution”
(„A biológiában minden csak az evolúció fényében
értelmezhető!”)
Ezequiel Morsella szerint „az emberi viselkedést,
gondolkodást, érzelmeket túlnyomórészt az életfenntartó ösztöneink késztetései
határozzák meg, a tudat csak afféle átkapcsoló doboz…”
A lelkiismeret létező, minden emberi kultúrában elismert
jelenség.
Konrad Lorenz szerint „azok a vonások, amelyek előfordulnak
minden emberi kultúrkörben, szükségképpen létező, öröklött, általános emberi
sajátosságok”; így a lelkiismeret nyilvánvalóan létező emberi jelenség!
---7. Így megjelent az erkölcs jelensége, amelynek fogalom-meghatározása
szerintem:
“Az erkölcs azt az igyekezetet (a saját erkölcsi
gyengeségünkkel élethossziglan folytatott küzdelmet) jelenti, hogy a
lelkiismeret (vagyis az életfenntartó ösztöneink késztetései) szerint
viselkedjünk, és elfogadjuk, felvállaljuk azokat a nehézségeket, amelyek mindig
együtt járnak a helyes úttal - vagyis felvállaljuk a közösségért hozott
áldozatokat és a saját magunk fejlesztése nehézségeit - ahelyett, hogy másokat
a hamis önbecsülési kényszerünk hatására önámító-képmutató módon megaláznánk és
hitelüket rontanánk, emberi és erkölcsi értékeiket lerombolnánk, hogy mi magunk
többnek, jobbnak tűnjünk a valóságosnál és kielégíthessük a hamis önbecsülésünk
és a hamis közösségi áldozatainkra való késztetéseinket. Az erkölcsösség az
élet fennmaradása legfőbb feltétele, mértéke pedig annak a mértéke, amilyen
mértékben betartjuk a lelkiismeret késztetéseit.
---8. Az én véleményemet támasztja alá Platón mondása is,
mely szerint „az erkölcs isteni eredetű”, tehát nem emberek vagy társadalmi
csoportok alkuja eredménye; nem függ emberi szándékoktól és megalkuvásoktól,
hanem abszolút követelményrendszer. Az erkölcs természetes élettani alapokon
nyugszik (az életfenntartó ösztöneink késztetésein - tehát "az isteni
késztetéseken")! Igaz, sokan Arisztotelésszel értenek egyet, aki szerint
az erkölcsösség a társadalmi normákban kifejeződő közmegegyezés rendszerét
jelenti, de ez súlyosan téves álláspont, mert nem veszi figyelembe az emberi
erkölcsi esendőséget, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés kényszerét…
Mégsem lehet a káposztát a kecskére bízni, az áldozatokat és önkritikát
követelő erkölcs meghatározását emberi alku tárgyává tenni!...
---9. Az emberi élet értelme
A korábban leírtakból következik az a felismerés is, hogy
az emberi élet értelme az erkölcsösség minél magasabb foka
elérése, az életfenntartó ösztöneink késztetései minél nagyobb mértékben való
teljesítése.
Mindez alapvető változást jelent az egész filozófia eddigi
szemléletében, és alapvetően új paradigmát hoz.
Előszó-9: Az erkölcs fogalma, több oldalról megvilágítva
Az (abszolút) erkölcs fogalma:
Az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb feltétele,
mértéke pedig annak a mértéke, amilyen mértékben betartjuk a lelkiismeretünk
késztetéseit.
Az erkölcs szerintem azt az igyekezetet (a saját erkölcsi
gyengeségünkkel élethossziglan folytatott küzdelmet) jelenti, hogy a
lelkiismeret késztetései szerint viselkedjünk, és elfogadjuk azokat a
nehézségeket, amelyek mindig együtt járnak a helyes úttal (vagyis azzal, hogy
felvállaljuk a közösségért hozott áldozatokat és a saját magunk fejlesztése
nehézségeit) ahelyett, hogy másokat megaláznánk és hitelüket rontanánk, emberi
és erkölcsi értékeiket rombolnánk, kétségbe vonnánk, hogy mi magunk többnek,
jobbnak tűnjünk a valóságosnál.
Bővebben kifejtve:
---1. Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk a saját
elfajult, eltúlzott vágyaink, az evolúciós jutalom-érzések (élvezet, öröm,
boldogság, stb.) öncélú csábítása, az erkölcsi "könnyebb út"
kísértése ellen. Ezek a kísértések okozzák, hogy az emberi természet
nagyon könnyen csábítható a "könnyebb út"-ra. Ezek a kísértések
az önámítás, önbecsapás, öntömjénezés (saját magunk felé) illetve a képmutatás,
önfényezés, öntömjénezés (a külvilág felé) hamisságai, hazugságai által valósulnak
meg.
---2. Az ember nem vállalja fel azokat a nehézségeket és
áldozatokat, amelyek minden esetben szükségszerűen együtt járnak a jóra vivő
(hasznos) életfenntartó ösztönös késztetéseknek a teljesítésével, tehát az
emberek túlnyomó része enged a rosszra vivő, rosszra csábító (káros)
kísértéseknek, és csak a testi-lelki jutalom-érzések megszerzésére
vágyik.
Az ember sokszor ellenáll a lelkiismerete (a létfenntartó
ösztönei) késztetéseinek, nem engedelmeskedik a jóra vivő (hasznos) ösztönös
késztetéseinek. Bár ezek a lelkiismereti késztetések áldozatok meghozatalát és
nehézségek legyőzését jelentik, de ezek viszik előre az életet, ezek
biztosítják az élet fennmaradását.
Hogyan zajlik mindez?
---3. Az emberi természet könnyen a rossz útra csábítható
a vágyak öncélú, élvhajhász csábításai által.
Ez azt jelenti, hogy elveszítjük a saját magunk és a
külvilág igazságos, reális megítélését, és így a döntéseink nem a valóság
szilárd talaján állnak! Tehát aki a “könnyebb utat” választja, az igen nagy
eséllyel rossz döntéseket hoz!
Ez pedig rombolja az evolúció hatékonyságát, és ezáltal
az élet fennmaradása esélyeit!
---4. Az erkölcs annak az érdekében jött létre, hogy
ellensúlyozza az emberi természet káros hatásait. Ezeket a káros hatásokat az
emberi természet hedonista, opportunista öncélú élvezet-hajszolása,
vágy-vezérelt, önámító, képmutató jellege okozza. Emiatt saját magunkat és a
külvilágot helytelenül, elfogultan ítéljük meg, ezáltal a döntéseink alapjai
elvesztik realitásukat és hitelességüket, és így a döntéseink tévessé válnak.
Ez végül oda vezet, hogy az evolúció hatékonysága végzetesen leromlik, és ez
teljesen tönkre teszi az élet fennmaradása esélyeit.
---5. Az erkölcsi követelmények meghatározása független
az emberi akarattól, tehát az erkölcs abszolút kategória. Az erkölcs nem
alku tárgya, nem egyenlő erkölcstelen kompromisszumokkal (vagy "bármilyen
fajta erkölcs"-nek, pl. "keresztény erkölcs"-nek,
"társadalmi erkölcs"-nek vagy "közerkölcs"-nek nevezett
kompromisszumokkal), az ember által sunyin összetákolt “erkölcsi
normákkal”, mert ezek mindig tartalmaznak több-kevesebb kibúvót, engedményt az
erkölcsi követelmények, az élet fennmaradása valódi érdekei által meghatározott
követelmények alól.
---6. Az erkölcsösség és a boldogság az emberi élet
értelme, mert az erkölcsösség az élet fenntartása legfőbb feltétele, és ha az
erkölcsösség sikeresen megvalósul, ezt a boldogság érzése jelzi nekünk.
Az erkölcs fogalma bővebben:
Az erkölcs fogalma „Az erkölcs és az értékek általános
elmélete fogalomtára” szerint:
---1. Az erkölcs azt jelenti, hogy felvállaljuk
mindazokat a nehézségeket, amelyek szükségesek az élet fennmaradásához,
vagyis
--- 2. Az erkölcs az élet fennmaradása érdekében tett
önkorlátozások felvállalására irányuló törekvéseink (áldozathozatal, a
nehézségek felvállalása, stb.) összessége. Az erkölcsösség az élet
értelme, mert az erkölcsösség tartja fenn az emberi életet, ideális
esetben a teljes élő természet fennmaradását segíti.
--- 3. Az erkölcs tehát a létfontosságú küzdelmünk saját
elfajult, öncélúvá torzult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza,
amelyet az ember hedonista, opportunista, hamis, önámító-képmutató természete,
élvezet-hajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet
fennmaradása esélyeiben.
A vágyaink minden esetben az evolúciós jutalom-érzéseink
megszerzésére ösztönöznek, tehát a testi élvezetek és a lelki-érzelmi örömök
átélésére.
Az evolúciós jutalom-érzéseket kétféle módon lehet
megszerezni, megérdemelten és érdemtelenül.
Aki felvállalja az életfenntartó ösztöneink késztetései
végrehajtásával mindig együtt járó nehézségeket, az az erkölcsös úton jár, a
“helyes úton” jár, és megérdemli a “jutalmazó érzések”-et.
Aki csalással, hamissággal, az önámítás-képmutatás
segítségével szerzi meg a jutalom-érzéseket, az erkölcstelenül jár el, a
“könnyebb úton” jár, és nem érdemli meg a jutalmazó érzéseket, és ha
átmenetileg megszerzi is ezeket, érdemtelenül jár el..
--- 4. Az erkölcs az ember saját magával folytatott
küzdelme az erkölcsi könnyebb út érvényesülése ellen, a vágyak öncélú
kielégítése ellen.
Az erkölcs az ember küzdelme az elemi erejű,
öncélú, opportunista, hedonista kényszereink ellen, tehát a testi szinten a
hamis testi élvezet-keresési kényszereink ellen és a lelki-érzelmi szinten a
hamis lelki-érzelmi örömkeresési kényszereink ellen, legfőképpen a hamis
önbecsülésünk kényszere és a hamis közösségi érzésünk kényszere ellen.
--- 5. Az erkölcs tehát az előbb felsorolt, rosszra
csábító késztetéseink elleni törekvésünk, a vágyaink öncélú, elvtelen,
hedonista csábítása elleni küzdelmünk.
--- 6. Az erkölcsösségre való késztetést a
lelkiismeretünk közvetíti felénk a létfenntartó ösztöneink felől.
--- 7. Az erkölcsösség másképp fogalmazva annak a
mértéke, amennyit a lelkiismeretünk szavából megfogadunk.
--- 8. Tehát nem születünk erkölcsösnek, de a legerősebb
ösztönös, lelki késztetés él bennünk, hogy azok legyünk, mert ez az élet
fennmaradása feltétele.
--- 9. Így működik az embernél az erkölcs:
Az egyén erkölcsös esetben legyőzi a rosszra csábító
vágyait, késztetéseit, amelyek a „könnyebb útra” vezetnek, vagyis az elemi
erejű ösztönös, öncélú, opportunista, hedonista kényszereinket, tehát a hamis
testi élvezetszerzési kényszerünket és lelki-érzelmi szinten a hamis
önbecsülésünk kényszerét és a hamis közösségi tudatunk (érzésünk)
kényszerét.
Ezek az önző, hedonista kényszereink tehát kétféle alapvető
formában jelentkeznek, egyrészt a testi vágyakkal, vagyis a testi „élvezetszerzéssel”
kapcsolatosan, másrészt a lelki-érzelmi vágyakkal, vagyis az „öröm- és
boldogságszerzéssel” kapcsolatosan.
A lelki-érzelmi vágyak a két fő létfenntartási ösztönünknek
megfelelően a hamis falka-ösztön (a hamis közösségi érzés kényszere) és a hamis
rangsor-ösztön (a hamis önbecsülés kényszere) formájában jelennek meg.
A testi szintű elfajzott, hedonista élvezetszerzési
kényszereink minden bizonnyal az ember előtti múltunkban még önmagában kitűnően
működő létfenntartási ösztöneinknek az emberré válásunk után sajnálatos módon
elfajzott változatai, míg a lelki-érzelmi szintű hedonista, elfajzott
kényszereink a már csak az emberré válásunk utáni időkben kialakult helyzetben
jöttek létre, annak megfelelően, hogy lelke és erkölcse már csak az embernek van.
--- 10. Az állatok szerintem még nem képesek elcsalni az
evolúciós feladataikat, így erkölcstelenül, evolúció-ellenesen sem képesek
viselkedni. Az ember viszont már messzemenőkig képes erre a helytelen, öncélú,
hedonista élvezet-, öröm- és boldogságszerzésre, így nála már az evolúció során
kialakult a lélek, a lelkiismeret és az erkölcs is, melyekkel a rosszra vivő
csábításainkat semlegesíteni tudjuk, és ezáltal helyreállítjuk az
életfenntartás esélyeit.
Sőt, a lélek és a lelkiismeret, tehát az erkölcs alapja
szerintem együtt alakult ki az ember által választott „könnyebb úttal”, az
öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzési késztetéseinkkel (vagyis
a rosszra vivő késztetéseinkkel, csábításainkkal).
--- 11. Az öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és
boldogságszerzési késztetéseink alkotják tehát a „rosszra vivő
késztetéseinket”, csábításainkat, míg
a lelkiismeret és az erkölcs a „jóra vivő
késztetéseinket” testesíti meg.
Ha a lelkiismeret nem jött volna létre az evolúciót
veszélyeztető öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzéssel
(tehát a rosszra csábító kényszereinkkel, csábításainkkal) együtt vagy röviddel
utánuk, akkor az ember igen hamar kipusztult volna. Az evolúció során azonban a
rosszra vivő kísértéseink (kényszereink) garázdálkodása ellen a természet
azonnal védekezett a lelkiismeret létrehozásával, így végülis az emberiség
evolúciója, ha nehézkesen is, de tovább haladhatott.
Az erkölcs a megvalósulását tekintve zömmel a könnyebb út
leggyakoribb és legnagyobb jelentőségű formái, a fent leírt, rosszra vivő
kényszereink kielégítésére létrejött ösztönös önámítási kényszerünk (az
önigazoló önámításunk, öncsalásunk) és a képmutatásunk elleni küzdelmünket
jelenti, mely nem tudatos, hiszen az önámítás-képmutatás formájában egy mélyen
bennünk rejtőző, szintén ösztönös, bár nagyon káros jelenségről van szó. Az
önámítás elleni küzdelmünk a tudatunkban leginkább mint a hazugság ellen, az
őszinteségért és a tiszta lelkiismeretért folytatott (reménytelen…)
küzdelmünkként, törekvésünkként jelenik meg.
--- 12. Az erkölcsösség más megközelítésben azt jelenti,
hogy nem fogadjuk el az élvezetek öncélú megszerzésére és általában a könnyebb
út választására csábító megoldásokat, hanem akkor is teljesítjük az
életfenntartó ösztöneink és a lelkiismeretünk parancsait, ha ez nehézségekkel
jár.
--- Azt, hogy egy megoldás a helyes döntést vagy pedig a
könnyebb út választását képviseli, az dönti el, hogy az élő természet és az
emberi faj túlélése szempontjából melyik a hasznosabb, és melyikük tartalmaz
hamisságot. A hasznosabb a helyes út, a másik a könnyebb út. A lelkiismeretünk
(a lelkünk) tehát lényegében a DNS-en alapuló életfenntartó ösztöneink
tudatosodott szószólója, mely a tudatunkkal, az elménkkel tartja a gondolati
kapcsolatot és állandó kapcsolatban áll vele, ébrenlétben a gondolatok, álomban
pedig álomképek segítségével.
--- 13. Általánosságban kimondhatjuk, hogy egy emberi
megnyilvánulás erkölcsileg akkor elítélendő, ha az erkölcsi könnyebb utat
jelentő alternatívát képezi, mert létezik rajta kívül más, hasznosabb megoldás
az evolúció, az élet fennmaradása számára. Mivel az evolúciós, a
létfenntartási szempontból hasznos megoldás mindig valamilyen fokú nehézséggel
jár, ezért a könnyebb út nemcsak haszontalanabb a többi megoldásnál, hanem
egészen biztosan a legkönnyebb (a legkevesebb nehézség leküzdését igénylő)
lehetőség, emiatt nevezzük „könnyebb útnak”. Az erkölcs tehát a könnyebb út
csábításával szembeni ellenállásunkat jelenti, és szerencsés esetben az erkölcs
a könnyebb út választásának az elutasítása.
--- 14. Hogy miért jelenti a helyes út egyúttal a nehezebbik
utat is? Erre a folyó sodrásának a hasonlatát idézem meg: ha hagyjuk magunkat
az árral sodortatni, akkor is előbbre jutunk, és semmit nem kell tennünk, de a
véletlenre lesz bízva, hogy hol kászálódhatunk ki a sodrásból, és csak a
szerencsén múlik, hogy nem ragad-e magával a sodrás jóval messzebbre, mint
kívántuk volna.
Ez a könnyebb út.
De ha nevesített úticélunk van, akkor mindenképpen úsznunk
kell, hogy egyáltalán kijussunk a sodrásból és partot érjünk, és különösen,
hogy pontosan ott érhessünk partot, ahol valóban szeretnénk!
Ez pedig a helyes, de mindig nehézséget hozó út.
--- Csak szabad embert van jogunk adott esetben
erkölcstelenné nyilvánítani, mert a szabadság azt jelenti, hogy valaki
tudatában van, hogy melyik a helyes út, az erkölcsös döntés, és döntését szabad
elhatározásából hozza meg (Szerintem ugyanis: „A szabadság a felismert erkölcsi
szükségszerűség”!). Tehát aki nincs tudatában annak (akár szellemi, akár
erkölcsi színvonaltalansága miatt), hogy mi a helyes út, vagy nem szabadon
hozza meg ezzel kapcsolatos elhatározását, az nem ítélhető el erkölcsileg.
--- 15. Így kimondhatjuk, hogy az erkölcs minden embernek
a külön küzdelme a könnyebb út csábításával szemben, és nem közösségi
kategória, de mégis minden embernél azonos okok (a létfenntartásunk elemi
érdekei) által vezérelt és elveiben azonos módon zajló folytonos igyekezet. Ez
a küzdelem általánosságban a minden embert kínzó elvtelen, öncélú örömszerzési-
és önbecsülési kényszerünk miatt zajlik, a saját lelkiismeretünk jóra vivő
(erkölcsös) és az előbb említett (az emberi elme megjelenése miatt létrejött)
rosszra csábító (erkölcstelen) kényszereink késztetései között őrlődve. Ha
a boldogság, az igazságosság, a szabadság stb., tehát a legnemesebb fogalmak
elismerten mindenkire nézve ugyanazt jelentik, akkor az erkölcs is, hiszen
ezekből épül föl! Tehát az erkölcs nem csoport-fogalom (mint azt az eddigi
hivatalos filozófia mondja), hanem globális, az egész emberiségre érvényes
jelenség. Ez egybevág végső soron Platón, Kant és sok más nagy filozófus
véleményével.
Az erkölcs nem a transzcendens, megmagyarázhatatlan
dolgokhoz kötődik (mint azt az eddigi hivatalos filozófia állítja), hanem az
evolúcióhoz és az emberi viselkedéshez. Azért ragaszkodtak idáig ösztönösen a
transzcendens szférához, hogy kellően homályosan, meghatározhatatlanul
tarthassák az emberi erkölcs fogalmát, és így az erkölcsi felelősség kérdése ne
merülhessen föl olyan hangsúlyosan. A gyarló (erkölcsileg esendő) emberekből
álló gyarló (erkölcsileg esendő) társadalom hátsóját nyaló tipikus emberi
beállítódás!
Kiegészítések az erkölcs fogalmához, a jóra vivő
késztetéseink és a rosszra csábító késztetéseink magyarázatához:
A “jóra vivő késztetéseken” az életfenntartó
ösztöneinkből származó késztetéseket értem, amelyek egyértelműen az evolúció
hatékony menetét, az élet fenntartását szolgálják. A "jóra vivő"
jelző nálam egyúttal azt is jelenti , hogy az egyén erkölcsösen viszonyul a(z
evolúciós, ösztönös) vágyaiból származó késztetésekhez, és felvállalja az
evolúciós, az ösztönök által késztetett feladatokkal járó nehézségeket, vagyis
elutasítja a jutalmazó érzések megszerzését a "könnyebb út"
igénybevételével, tehát nem úgy kívánja megszerezni a jutalmazó érzéseket, hogy
mellőzné, elcsalná az életfenntartó ösztöneink által késztetett feladatok
elvégzését. Tehát a „jóra vivő” az „erkölcsös” szinonímája.
- A “rosszra csábító (rosszra vivő) késztetés” pedig
szerintem az, amelynél az egyén nem emel gátat a vágyai kielégítése elé, és
mindenáron, opportunista, erkölcsileg megalkuvó módon is meg akarja szerezni a
jutalmazó érzéseket; engedi magát a kísértésbe vinni, és rátéved a
"könnyebb útra", amely minden esetben csalással, hazugsággal,
önbecsapással és képmutatással jár.
A "társadalmi erkölcs" a gyakorlatban szerintem
a közmegegyezésen, az össznépi megalkuváson alapuló normák összességét jelenti,
az önbecsapás (az önámítás) és a mások /becsapása (a hazugság, a képmutatás)
olyanféle módozatait, amelyet az adott időben és az adott helyen a társadalom
még megengedhetőnek – sőt, sokszor szükségesnek - tart. Ez tehát nem közerkölcs
vagy társadalmi erkölcs, hanem sokkal inkább közerkölcstelenség, társadalmi
elaljasulás, sunyi egymásra kacsintás…
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Előszó-10: Bevezetés
Tisztelt Olvasó!
Véleményem szerint az eddigi filozófia a régebbi embertani
tudományos szemlélet és a természettudományok régebbi eredményei alapján
természetesen mindig jól foglalta össze az emberi lét legfontosabb kérdéseit,
de az utóbbi években, évtizedekben olyan gyorsasággal gyarapodnak az
ismereteink az emberről az embertudományok és az élet (az élettudományok)
bármely területén, hogy eljött az ideje egy új szintézisnek, amely bizonyára
még mélyebbre képes ásni az emberi élet, az emberi lélek és az elme
rejtelmeiben.
Ez a munka pontosan emiatt készült el.
Az általam elérhető ismereteket felhasználva megkísérlek egy
új leírást adni az erkölcsről (és vele együtt természetesen az emberi lényről
és az emberi élet legfőbb vonatkozásairól).
Az általunk ismert világban a jelenlegi ismereteink szerint
csak a mi bolygónkon, a Földön létezik élet, melynek legfejlettebb változata mi
vagyunk, az ember.
- Hogyan jött létre a filozófia, és mi a célja?
A filozófiát szerintem az emberiség bűntudata (rossz
lelkiismerete) hozta létre, mert az öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzés,
az emberi természet rosszra csábító vonásai miatt eltértünk az életfenntartó
ösztöneink késztetései követésén alapuló evolúciótól, és ezáltal
veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és így az élet fennmaradását.
Ez a veszélyeztetés az emberi mentalitás, az emberi
természet miatt jön létre, amely élvhajhász, a könnyebb utat keresi, és
amellyel az evolúciós testi-lelki jutalom-érzéseket (élvezet, elégedettség
illetve öröm, boldogság, büszkeség, stb.) mindenáron meg akarjuk szerezni, akár
erkölcstelenség árán is, tehát azáltal, hogy nem vállaljuk fel a helyes úttal
járó nehézségeket.
A rossz lelkiismeret - tehát a lelkiismeret-furdalás -
szerintem az életfenntartó ösztöneink késztetései elhanyagolásából, mellőzéséből,
nem-teljesítéséből ered. Az ösztöneink késztetései szerintem a genetikai
anyagunk és az elménk igen szoros és mély egymásra-hatásából, együttműködéséből
származnak, és a lelkiismeretünk közvetíti őket a tudatunk felé.
- Milyen élőlény az ember?
Az ember az evolúció szerves és ma már sorsdöntő része, de
az ember az előző fajokhoz képest kiugróan megnőtt értelmi képességei és
megfékezhetetlen élvezetvágya miatt veszélybe sodorta az evolúció működését,
ezáltal az élet fennmaradását.
Az ember vágyait (élvezet- és boldogság-vágyát) az önámítás
és a képmutatás elégíti ki a maga csalásaival, minden olyan esetben, ha nem a
helyes utat követjük, hanem a könnyebb utat választjuk. Míg a képmutatás — vagy
inkább megtévesztés — már a legfejlettebb főemlősöknél is létezik (a
megtévesztés már az egészen kezdetleges fajoknál is létezik, célja a
rejtőzködés, a ragadozók elleni védekezés), de az önámításra, az önbecsapásra
tudomásom szerint csak az ember képes.
Tehát azt megtehetjük, hogy az emberi lényt homokszemként,
sőt, termetes kavicsként jellemezzük, amely az ÉLET (az evolúció) korábban
hatékonyan működő gépezetét megakasztotta, de a gépezet végül mindenképpen szét
fogja zúzni a kavicsot, és tovább működik... Ha kell, az emberiség nélkül is...
- Mi az emberi élet célja?
Az emberi élet célja szerintem, mint minden életformáé,
nyilvánvalóan az emberi élet és ezen keresztül a teljes élet és az élő
természet fennmaradása.
- Mi az emberi élet értelme?
Az erkölcsi gyengeségünk miatt az önámításunk és a képmutatásunk
az élvhajhász emberi természetünk miatt folyamatosan nagy rombolást okozott az
evolúcióban, az élet fennmaradása esélyeiben.
Az emberi élet értelme szerintem az, hogy csökkentse és
ellensúlyozza ennek a rombolásnak a mértékét.
Ezeknek a veszélyessé vált emberi tulajdonságainknak a
létrejöttét az állati elődökhöz képest megnőtt kiugró emberi értelmi képességek
tették lehetővé.
Az erkölcsi törekvéseinkkel azonban talán sikerül
helyreállítani az evolúció rendes működését és így az élet hosszú távú fennmaradása
esélyeit.
- Mi az erkölcs jelentősége az emberi életben?
Az erkölcs feladata szerintem az, hogy az emberek
törekvéseit segítse abban, hogy ellensúlyozzák az emberi természet rosszra
csábítható hajlamát, avégett, hogy ismét növekedjék az evolúció hatékonysága,
amelyet az emberiség megjelenése rombolt le az emberi öncsalás és képmutatás
révén. Az erkölcsösség megvalósulása tehát bármilyen helyzetben, mindig növeli
az élet fennmaradása esélyeit.
Az erkölcsösség (többek között) azt jelenti, hogy
végrehajtjuk az életenntartó ösztöneink által megszabott feladatokat, amelyeket
számunkra a lelkiismeret mond el, tehát szembeszállunk az emberi természetnek
azzal a rosszra hajló, rosszra csábító alap-vonásával, hogy az élvezetek és
általában az evolúciós jutalmazó érzések mindenáron való megszerzése érdekében
általában az erkölcsi "könnyebb utat" választja, és nem vállalja fel
a helyes út választásával járó nehézségeket.
(A fentiek alapján a lelkiismeretet az életfenntartó
ösztöneink emberi nyelven, emberi gondolatokkal kommunikáló szószólójának is
nevezhetjük.)
- Hogyan alakult ki az evolúció során az erkölcs
fogalma?
Az evolúció során szerintem elsőként, az erkölcsnél
hamarabb, a lelkiismeret alakult ki (amely az erkölcsi követelmények lényegét,
alapját képezi és jeleníti meg számunkra, azáltal, hogy az ösztöneink késztetései
végrehajtására, az életfenntartás szempontjából kedvező irányba terel minket).
Az erkölcs annak a küzdelemnek a megnevezése, amelyet minden tisztességes ember
folytat a könnyebb útra csábító vágyaink ellen, az életfenntartó ösztöneink
utasításai, a lelkiismereti sugallatok betartása érdekében.
Korábban senki nem kötötte össze az erkölcs fogalmát az élet
fennmaradásával, és az erkölcsi követelményeket kizárólag az emberi társadalom
békéje által megkövetelt magatartási szabályokra szűkítették. Mint Kant
kategorikus imperativusa, amely lényegében azt mondja ki, hogy azt a rosszat,
amit nem akarsz a magad számára, azt mással szemben sem kövesd el! (Ezzel
persze Kant még így is zseniálisan megfogalmazta a két fő ösztönös késztetésünk
közül az egyiket, a "falka-ösztön" késztetését, mai szóval a
közösségi ösztönt, a globális szolidaritást... De ezt már Jézus nevében is
leírták az Új Testamentum korabeli szerzői, a keresztény egyház bölcsei is, ezt
ott “szeretet”-ként jelölték meg.)
A korábbi filozófusokat és a korábbi filozófiát persze nem
lehet emiatt elmarasztalni, hiszen nekik még nem álltak rendelkezésükre a
sokrétű embertani-élettani (evolúciós, genetikai, idegélettani stb.) kutatási
eredmények. Ezek csak a legutóbbi egy-két évszázadban keletkeztek (főként
Darwin korszakalkotó munkássága révén és azt követően), de az igazán megrendítő
felfedezések és az egész embertudományt alapjaiban átrendező felismerések,
kísérletek az utóbbi évszázad eredményei.
Az eddigi erkölcs-értelmezések tehát szerintem csak részben
tükrözték az erkölcs átfogó jelentőségét és mindenre kiterjedő hatását.
Az erkölcsösség megvalósítása ugyanis az emberi világ legnehezebb feladata
(hiszen a legerősebb vágyainkkal, az élvezetek, az örömök, a boldogság iránti
vágyainkkal kell szembeszállnunk, kordában tartanunk őket!)!
Így az emberi társadalom az emberiség gyenge erkölcsi
teljesítménye elrejtése céljából megalkotta a „társadalmi normák” és a
„társadalmi erkölcs” fogalmát. Ezek az elnevezések tartalmazzák ugyan az
„erkölcs” fogalmat, de valójában a társadalom (az emberi természet
tökéletlensége miatt) csak relativizálja az erkölcsi tevékenység leírását, és
megpróbálja azt a benyomást kelteni, mintha a társadalom által az erkölcsösség
terén elért alacsony színvonal egyenlő lenne az erkölcsösséggel.
A "társadalmi norma" és a "társadalmi
erkölcs" ugyanis szerintem a társadalom többsége által elfogadott
követelményeket nevezi meg. Aki ezeket a követelményeket teljesíti, az
formailag megfelel a „társadalmi erkölcs” által elvárt színvonalnak és erkölcsös
embernek számít…
Két ország közti háborúban a saját országuk társadalma
szemében mind a két ország katonái erkölcsös emberek maradnak, sőt, akár
hősökké is válhatnak, pedig emberek tömegeit öldösik halomra… Miközben
nyilvánvalóan megszegik a legelemibb parancsot is: ne ölj embert!!!
Ahhoz, hogy az ilyen háborúk elkerülhetők legyenek, az
országok társadalmi „erkölcsét” kellene a teljes erkölcshöz, a teljes
igazsághoz igazítani, mert a teljes erkölcs és a teljes igazság nemcsak a
teljes emberiség, hanem a teljes élő természet lét-érdekeit is védi. És az
emberiség nem képes a túlélésre a teljes élő természet nélkül!
Az az ”erkölcs", az olyan ”igazság", amely ütközik
a teljes emberiség érdekeivel, sőt, a teljes élővilág érdekeivel, az csak
nevében „erkölcs”, mert valójában ez csak egy csalás, amelyben az adott ország
társadalma a fennálló erkölcstelenségét próbálja erkölcsként szentesíteni,
próbálja elleplezni, hogy az emberi társaddalomerkölcstelen, sunyi,
komprosszumos alkuk kusza szövevvénye!
A további fejezetek tartalma
1. Fejezet:
Az
evolúció és az erkölcs összefüggése, kissé bővebben
Az emberi élet az evolúció autóján halad előre az idő
országútján,
a motor a létfenntartó ösztöneink keltette vágyaink
rendszere,
az üzemanyag a vágyaink kielégülése, beteljesülése,
és
az erkölcs vezeti, kormányozza és tartja a járművet a
helyes úton, azáltal, hogy a vágyainkat kielégíti, ha teljesítjük az evolúció
parancsait és visszaszorítjuk magunkban az öncélú, elvtelen élvezetszerzési-,
örömszerzési- és önbecsülési kényszerünket, vagyis ellenállunk a „könnyebb út
csábításának”, és így végül erkölcsösebben viselkedünk, és ezáltal
hatékonyabbá tesszük az evolúciót, így segítjük az élet fennmaradását…
Ahogy Jézus szájába adták a Biblia írói:
"Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia
magát!"
Tehát meg kell tagadnia az evolúciós jutalom-érzések, az
élvezet, az öröm, a boldogság stb. megszerzésére irányuló vágynak a
"könnyebb út" szerinti beteljesítését, kielégítését!
Meg kell tagadnia a rosszra vivő kísértést, csábítást, meg
kell tagadnia az erkölcstelenséget!
És mivel a rosszra csábító, a könnyebb útra terelő
késztetések minden embert befolyásolnak, ez a vonásunk az emberi természet
alapjának tekinthető. Szerintem erre gondolt Jézus (vagy a Biblia szerzői),
mint megtagadandó alapvonásunkra.
Ami nagyon érdekes következtetésekre ad lehetőséget: ezek
szerint az emberi természet eleve rosszra vivő, rosszra csábító, és ezt a
vallási tanok nyíltan deklarálják, elismerik; akaratlanul is leleplezve azt,
hogy az ördög, a sátán nem létezik, hanem a bennünk rejlő kísértéseket, rosszra
vivő csábításokat jelenti, azokból áll össze...
(Kicsit előreugorva az "öntranszcendencia"
témájáig, hozzáteszem: tehát "az embernek meg kell haladnia saját magát,
(túl kell lendülnie saját erkölcsi teljesítményén" Candice A. Vogler, Uni
Chicago), vagyis, az én gondolatmenetemet folytatva, túl kell lendülnie a
rosszra vivő kísértéseken, a könnyebb útra csábító kísértéseken, a(z evolúciós)
vágyak által vezérelt emberi lény eltorzult alap-vonásán, a vágyak kritikátlan,
feltétel nélküli kielégítésén, a vágyak visszaszorításával, kordában
tartásával!)
Az EMBER élettani szempontból az egyik legfejlettebb állat.
Értelmileg az ember az egyetlen élőlény, aki gondolkodásra képes és öntudata
(én-tudata) van; ő az egyetlen a földi életben, aki képes az önreflexióra.
Mostanra fajunk képes percek alatt elpusztítani saját magát, sőt az egész földi
életet.
Az ember tehát jelenleg az élet fennmaradása kulcsfigurája.
Emiatt is elengedhetetlen, hogy megadjuk az erkölcs kialakulása és működése
leírását, meghatározzuk az erkölcs lehető legáltalánosabb és legegyértelműbb
fogalmát.
Ehhez először le kell írnunk azt a rendszert, amely az
emberi lényt ösztönzi az evolúciós (életfenntartó) ösztönök késztetései
végrehajtására, a késztetések végrehajtásával együtt járó nehézségek
felvállalására.
1.1. Az evolúciós rendszerünk felépítése és működése
Az ember élőlény; így kétségtelenül az élet jelensége
működik benne; az élet élni akar, fenn akar maradni, ez nyilvánvaló, ez az ÉLET
legfőbb tulajdonsága, lényege. Az evolúció feladata, hogy ezt segítse, azáltal,
hogy segítségével mindig a legéletképesebb egyedek és fajok viszik tovább az
életet az adott helyen fennálló körülményekhez a legsikeresebben alkalmazkodva.
Az evolúció folyamatában választódnak ki a legalkalmazkodóbb, legéletképesebb
egyedek és fajok.
Így nyilvánvaló, hogy az evolúciót segítő emberi jelenségek,
megnyilvánulások a legfontosabbak a túlélésünk számára, az élet folytatódása
számára.
A legfontosabb ilyen jelenség az erkölcs.
Az embert tehát az evolúciós (az életfenntartó) ösztönei
és az erkölcsei vezérlik abba az irányba, amely a legkedvezőbb az élet
fennmaradása számára; az ösztönök szabják meg a helyes út irányát, és az
erkölcsösség az, amely rajta tart minket a helyes úton.
1.1.1. Az ösztöneinkről
Az evolúciós létfenntartó ösztönök vágyakat hoznak létre a
fejlett élőlényekben, így az emberben is, avégett, hogy az élőlényeket, köztük
az embert, rákényszerítsék, hogy az evolúció, az élet fennmaradása
szempontjából fontos tennivalókat végrehajtsák. Ezek a vágyak átfogják az
emberi élet egészét, tehát többet jelentenek a táplálkozási, a nemi, a
lakhatási igényeknél, és kiterjednek az emberek egymás közti kapcsolataira,
főként a falka-ösztön (a közösségképzési ösztön) és a rangsor-ösztön által
támogatott igényekre és erényekre.
A rangsor-ösztön gyakorlati megvalósulása az én
rendszeremben az "önbecsülési kényszer" nevet kapta, mert ez hűen
leírja ennek az ösztönnek a működésmódját; a falka-ösztön pedig a
"közösségi ösztön" elnevezést.
Az evolúció már az állati típusú élőlények megjelenése óta
átváltott arra a működésmódra, amelyet a vágyak hajtóereje biztosít.
A vágyak által keltett hajtóerő arra sarkallja az élőlényt,
hogy minél jobb közérzetet teremtsen magának, tehát minél hamarabb kielégítse
ezeket a vágyakat lelki síkon örömmel, boldogsággal, büszkeséggel,
sikerélményekkel stb. illetve testi síkon élvezettel, testi elégedettséggel,
kielégüléssel.
Az evolúció azonban az élvezetek, az örömök megszerzését
természetesen feltételekkel kapcsolta össze. A vágyak kielégítésének, az
evolúciós jutalom-érzések megszerzésének az az ára, hogy az ösztönök által
meghatározott, az élet fenntartása számára legfontosabb tennivalókat
elvégezzük. Ezután már megkapjuk az evolúciós jutalmazó érzéseket, az
élvezeteket, az örömöt, boldogságot, stb., a testi és a lelki örömöket.
Az emberi elme megjelenésével viszont lehetővé vált, hogy az
evolúciós jutalmazó érzéseket, amelyek bennünk a legnagyobb testi-lelki örömöt
idézik elő, ne csak erkölcsös módon, a velük járó nehézségeket felvállalva,
hanem erkölcstelenül, csaló módon, a könnyebb utat választva is
megszerezhessük.
Az erkölcsös út (a helyes út) az életfenntartó ösztönök
utasításai végrehajtását, az élet fennmaradása igényei által meghatározott
tennivalók elvégzését, az ezekkel járó nehézségek felvállalását jelenti; míg az
erkölcstelen, könnyebb út választása esetén, úgy akarjuk megszerezni a vágyott
jutalmazó érzéseket, az emberi élet legvonzóbb érzéseit, a testi-lelki
élvezeteket, örömöket, a boldogságot, a gyönyörkeltő érzések sokaságát, hogy
csak színleljük a nehézségek felvállalását, az áldozatok meghozatalát, de
valójában a feladatokat és nehézségeket nem vállaljuk fel.
Természetesen ezeket a hamis, csaló módon szerzett örömöket
nem érdemeljük meg, hiszen ezekhez az örömökhöz, ezekhez az annyira vágyott
jutalmazó érzésekhez legtöbbnyire hamissággal, önmagunk becsapásával
(önámítással, öncsalással), mások becsapásával (hazugsággal, képmutatással)
jutunk hozzá.
Szorosan idetartozik a testi örömök halmozása, az az eltúlzott
mértékű öncélú testi jellegű örömszerzés is, amelyet szintén csak az élvezetek
kedvéért végzünk, sőt, a bódítószerek használata, amikor vegyi anyagokkal és
alkohollal közvetlenül az agyunkban lévő jutalmazási központot ingereljük és
így érjük el a legmagasabb fokú élvezet-érzést.
Sajnos, az önfényezésünk, önámításunk által okozott
lelkiismeret-furdalást a hazugságaink, a képmutatásunk által megszerzett
közösségi megbecsültség olyan mértékben képes ellensúlyozni, csökkenteni,
hogy a lelkifurdalást alig érezzük és hosszú távon is elviseljük. Ez teszi
érthetővé, hogyan maradhat lelkileg egészséges egy diktátor vagy az ellenséget
halomra öldöső háborús hős, és ez jól szemlélteti a közösségi ösztön hatalmas
erejét, és azt, hogy milyen vékony vonal választja el a jóra vivő késztetéseket
a rosszra vivő késztetésektől.
A valóban értékes közszereplőnek kijáró rajongást szinte
lehetetlen megkülönböztetni a megtévesztett, feluszított tömegtől kapott
rajongástól, megbecsültségtől! Mindkettő nagyon jó lelki hangulatott biztosít a
célszemély számára...
Az élvezethajszolás vágya, a könnyű út csábítása tehát
az életfenntartó ösztönökhöz hasonló ösztönös, hedonista, élvhajhász kényszer,
míg az ellenállásunk ezekkel a rosszra vivő vágyakkal, csábításokkal szemben
szerintem már főként a tudatos szférában zajlik.
1.1.2. A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, a jóra
vivő és a rosszra vivő késztetéseink
A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat
meghatározása:
Az ösztönös, öncélú, elvtelen élvezetszerzési- és
örömszerzési kényszer, vagy konkrétan, összefoglaló néven: a hamis önbecsülés
ösztönös kényszere és a hamis közösségi érzés ösztönös kényszere - ezek a hamis
késztetések okozzák az erkölcstelen "könnyebb út" választását, ezek
az eredendő okai az evolúció téves elágazásának, ezek az okai az emberi
hamisságnak, az összes emberi erkölcstelenségnek, a helytelen emberi
megnyilvánulásoknak.
Így működik az evolúciósan meg nem szolgált testi- lelki
örömöket öncélúan habzsoló élvhajhász emberi természet.
Eredetileg az élet fennmaradásának a legfőbb élettani
jellegű segítője a vágyaink rendszerének a létrejötte volt.
A vágyaink kielégítésének a feltétele az életfenntartó
ösztöneink késztetéseinek a végrehajtása volt, az ember előtti
élőlényeknél ez ma is zavartalanul folyik. Minthogy azonban a vágyaink –
szükségszerűen! – életünk legkellemesebb érzéseit jelentik, ez sajnos arra
csábítja az embert, hogy arra törekedjék, hogy minden áron megszerezze ezeket
az érzéseket, hogy mindenképpen átélhesse ezeket az érzéseket, az ösztöneink
által megszabott feltételek teljesítése nélkül is. A vágy minden
lehetőséget megragad, ha nem szabunk korlátokat számára...
Ez pedig már alapvetően eltér a vágyak eredeti
feladatkörétől!
Tehát a vágyaink hedonista, elvtelen, öncélú csábítása lett
az oka minden bűnünknek, minden rosszra csábító késztetésünknek.
A jóra vivő ösztönös késztetéseink
Az ösztönös késztetéseket, amelyek az élet fenntartását
szolgálják, csekélységem jóravivő ösztönös késztetéseknek nevezi. Aki ezeknek a
jóra vivő késztetéseknek engedelmeskedik és felvállalja a végrehajtásukkal járó
nehézségeket, az megmarad a helyes, erkölcsös úton.
A rosszra csábító késztetéseink
A „könnyebb út”-hoz vezető elvtelen, hedonista,
opportunista késztetéseket nevezem rosszra vivő késztetéseknek.
Ha a rosszra vivő késztetések győznek és a vágyaink elvtelen
uralma alá kerülünk, akkor az emberi erkölcstelenség állapotát valósítjuk meg.
Az erkölcstelenség
Az emberi erkölcstelenségről akkor beszélünk, ha az
evolúciós jutalom-érzéseket csupán az élvezetek, az örömök megszerzéséért
hajszoljuk, anélkül, hogy teljesítenénk a jutalom-érzések megszerzésének az
evolúciós feltételeit; tehát az életfenntartó ösztönök késztetéseinek a
végrehajtását és a végrehajtással járó nehézségeket és áldozatokat nem
vállaljuk fel.
Az emberi erkölcstelenség (más szóval az erkölcsi gyengeség,
az erkölcsi esendőség) tehát az, amikor hagyjuk, hogy a vágyaink (amelyek az
élvezeteket és az örömöket akarják mindenáron megszerezni) vegyék át az
irányítást a lelkünkben, és így a vágyaink kielégítése öncélúvá válik! Így
aztán csak hajszoljuk az élvezeteket, az örömöt, de az erkölcsi
kötelességeinket nem teljesítjük, és nem vállaljuk fel az ezekkel a
kötelességekkel mindig együtt járó feladatokat, nehézségeket, áldozatokat.
Vagyis ezáltal a helyes út helyett nyilvánvalóan a
"könnyebb útra" tévedünk, erkölcsileg „eltévedünk”.
Világi fogalommal az erkölcstelenséget esendőségnek,
erkölcsi gyengeségnek nevezzük.
Eközben rosszabbodik a lelkiismeretünk, mert hiszen így nem
teljesítjük a legfőbb kötelességünket: az élet fenntartását.
1.1.3. Az erkölcs
Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy kiküszöbölje a
rosszra csábítható emberi természet káros hatásait, amelyek veszélybe sodorják
az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a rombolást
ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, önámító-képmutató természete,
öncélú élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet
fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcsi követelmények függetlenek az emberi akarattól,
tehát az erkölcs abszolút kategória. Az erkölcs nem alku kérdése, nem azonos a
"társadalmi erkölcs"-nek (vagy "bármilyen fajta
erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek vagy
"közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal,
normákkal.
Az erkölcs az emberi élet értelme, mert az erkölcs az élet
fenntartása legfontosabb feltétele; a létfontosságú küzdelmünk a saját
elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása ellen, a "könnyebb
út" kísértése ellen.
Az erkölcs a küzdelmünk a hamis örömszerzésünk ösztönös
kényszere, a rosszra vivő ösztönös késztetések és az erkölcstelen „könnyebb
út" választása ellen, az a törekvésünk, amellyel fellépünk az ellen, hogy
a vágyaink önállóvá váljanak, elhatalmasodjanak felettünk.
Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult
vágyaink ellen. Az erkölcs azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember
hedonista, opportunista, hazug, öncsaló-öntömjénező-képmutató természete okoz
az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben."
A vágyainkat kielégíthetjük tisztességes, erkölcsös úton
is, az életfenntartó ösztöneink késztetései megvalósításával, az ezekkel járó
nehézségek felvállalásával; de hagyhatjuk magunkat elcsábítani a "könnyebb
út" csábítása által is.
Ilyenkor csaló módon elhitetjük saját magunkkal és a
külvilággal, hogy teljesítettük az evolúciós kötelezettségeinket, és
(állítólag) a helyes úton járunk, de valójában semmit nem teszünk az evolúció
sikeréért, az élet fennmaradásáért.
Ha nem engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink
késztetéseinek, mert nem vállaljuk fel az ezekkel együtt járó nehézségeket,
akkor nem a "helyes utat" követjük és a viselkedésünk, gondolkodásunk
erkölcstelenné válik.
1.1.3.1. Tehát miért nehezebb mindig az erkölcsös út?
A nehezebb, de erkölcsös út azért nehezebb mindig a könnyebb
(de erkölcstelen) útnál, mert az erkölcsös út mindig áldozatot és önkorlátozást
kíván.
Egyrészt (a közösségi ösztön kielégítése érdekében) az önző
egyéni érdekeink nagy részéről le kell mondanunk a közösség javára.
Másrészt (a rangsor-ösztön, vagyis az önbecsülési kényszer
kielégítése érdekében) a közösségen belüli rangunkat a saját értékességünk
tényleges növelésével, és nem a vetélytársak értékessége látszatának a
csökkentésével érjük el (tehát rágalmazással, hiteltelenítéssel, szándékos
tekintélyrombolással)!
A saját értékességünk tényleges növelése (munka, önképzés,
küzdelem a saját lustaságunk ellen, erkölcsi esendőségünk ellen stb.)
milliószor nehezebb, mint a vetélytársak aljas hiteltelenítése.
Emiatt nem terjed az erkölcsösség.
1.1.3.2. Mi is az az önámítás és a képmutatás?
Vajon honnan származik a szinte leküzdhetetlen késztetésünk
a hamis önbecsülésre, pontosabban a hamis önbecsülés ösztönös kényszerére, és a
hamis közösségi érzésre (hamis falka-ösztönre), pontosabban a hamis közösségi
érzés ösztönös kényszerére?
Az élet fennmaradását az életfenntartó ösztönök késztetései
segítik. Ezek a késztetések két alapvető csoportba oszthatók:
- az ún. közösséghez tartozás ösztönös kényszerére (a
falka-kényszerre) és
- az ún. önbecsülés ösztönös kényszerére (a
rangsor-kényszerre).
Ha ezeket a kényszereket lusták vagyunk a rendes,
tisztességes, tehát erkölcsös úton kielégíteni, akkor az ún. erkölcsi könnyebb
utat választjuk. Ez úgy zajlik, minden esetben, hogy csalunk, hazudunk; befelé
magunkat az önámítással, öncsalással csapjuk be, kifelé, a közösséget pedig a
képmutatással.
- A hamis közösségi érzés (a közösségért végzett hamis
áldozat) úgy jön létre, hogy a közösség iránti hűségünket nem valós
áldozatokkal próbáljuk meg bizonyítani, hanem csalással, hamis hűség
felmutatásával. Tehát pl. kirekesztünk egyes embereket, közösségeket a saját
közösségünkből, vagy veszélyesnek kiáltjuk ki őket, és haragot, gyűlöletet
ébresztünk a közösségünk többi tagjában a szerencsétlen kirekesztettek
ellen.
De mivel ezeket a kirekesztetteket általában bűnbaknak is
megtesszük, egyúttal a hamis önbecsülés is megvalósul, mert a hamis önbecsülés
késztetése kielégítése egyik módja a bűnbakképzés, melynél másokat bűnbaknak
kiáltunk ki, amely ezeknek az embereknek a közösségi rangját súlyosan
csökkenti, és így mi magunk értékesebbnek, rangosabbnak látszunk.
Az önámítás és a képmutatás teljesen automatikusan,
önkéntelenül megtörténik bennünk, ha hiányzik belőlünk az akarat, a törekvés az
erkölcsösség betartására. Az önámítás-képmutatás jelenségét általában
általános, faji, minden emberre jellemző vonásként nem ismerik el, pedig Konrad
Lorenz minősítése itt is igaz, hogy „azok a vonások, amelyek minden kultúrában
megjelennek, öröklött, faji vonások, és minden emberre vonatkoznak, minden
embert jellemeznek!”
És hogy az evolúció rendszerében még jobban elhelyezzem az
önámítás-képmutatást: átmenetileg meg tudjuk szerezni ezekkel a csalásokkal a
mindenáron átélni vágyott érzéseket, a vágyainkat kielégítő evolúciós
jutalom-érzéseket (élvezetek, örömök, stb.) , de ennek a csalásnak mindig ára
van, mert a lelkiismeretünk lelkifurdalással, és legtöbbször lelki eredetű
betegségekkel büntet meg minket a jogtalanul megszerzett élvezetekért.
Tehát az emberi evolúció, az emberi túlélés alap-jelenségei,
legbelsőbb fogalmai közé tartozó fogalom-párosról van szó.
Lényegében ez egy hamis, csaló eljárás, amelynek a létezését
szinte minden ember tagadja a saját hamis önbecsülése miatt.
Pedig ennek a jelenségnek az elismerésén át vezet az út a
valódi erkölcshöz!
Az 1600-as években élt Blaise Pascal, a híres fizikus, a
sokoldalú zseni ezt „öntömjénezésnek (öndicsőítésnek)” nevezte;
Jean-Paul Sartre a „Létezik-e öncsalás?” című írásában
mint „öncsalás"-t említi az önámítást;
Emily Pronin amerikai kutató csaknem 1000 fős,
egyetemistákból álló mintán végzett felmérést, és szinte mindenki valamilyen
mértékben önámítónak bizonyult a válaszai alapján.
Ezzel a fogalom-kettőssel és a hozzájuk kötődő hamis
önbecsüléssel kapcsolatban Jézus szájába a következőt adták a Biblia írói: „Aki
engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!” Vagyis meg kell tagadnia
magában a minden emberben ott lakó hamisságot, csalási hajlamot, melyet a hamis
önbecsülés és a hamis közösségi érzés késztetése okoz, és amelyet az önámítás
és a képmutatás elégít ki az általa elkövetett csalással, hazugsággal.
1.1.4. Az értékekről
Az értékek fogalma a fogalomtáramból:
"Az értékek:
Minden, ami az élet fenntartása szempontjából hasznos,
értéket képez. Valaminek az értékességét az dönti el, hogy mennyire hasznos az
élet fennmaradása szempontjából. A legnagyobb értékek: az erkölcsösség, az
igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott áldozat, a hűség, a
szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az együttérzés, a
boldogság, a szépség, az egészség, az ész, a bátorság, stb.
Az evolúció mindenek fölötti fontossága, mindent meghatározó
volta tehát egyetemes: az élet evolúciója számára fontos és hasznos dolgok
lehetnek csak értékesek. Az erkölcs és az értékek ugyanannak a jelenségnek a
két oldalát jelentik. Az értékek képezik az irányelveket, míg az erkölcs azt,
hogy a gyakorlatban hogyan, milyen módon vagyunk képesek, mennyire vagyunk
hajlandók erkölcsösen igyekezve az értékek mentén élni.
Az értékek máshonnan szemlélve egyenlők az ideákkal, az
intuíciókkal, amelyek az élet fennmaradása érdekében az ösztöneinkben
létrejött, letisztult késztetések. Tehát Platón idealizmusa lényegében az
emberiség akkori értékelmélete, az ideák az emberi élet fennmaradásához
szükséges értékrendszer elemei, az ideákat nevezhetjük akár a letisztult
ösztönös késztetéseknek is!
A legnagyobb értékekként felsorolt fogalmak is jól mutatják,
mennyire a két fő életfenntartó ösztönös késztetésünk köré csoportosulnak a
legfontosabb fogalmaink, és ez is bizonyítja, hogy az élet fennmaradása, tehát
maga az élet a legfőbb érték, és mindazok a jelenségek és emberi tulajdonságok
a legértékesebbek, amelyeken keresztül a közösségi ösztön és a rangsor ösztön
követelményei megvalósulnak!
A közösségi ösztönhöz (a közösséghez tartozás ösztönös
kényszeréhez) tartozó fogalmak a teljesség igénye nélkül:
--- a közösséghez tartozás kényszere
--- igazságosság
--- szolidaritás
--- a közösségért hozott áldozat
--- hűség
--- szeretet (szolidaritás)
--- méltányosság
--- irgalom,
--- együttérzés
--- megbocsájtás
A rangsor-ösztönhöz (az önbecsülés ösztönös kényszeréhez)
kötődő fogalmak:
--- rangsor-kényszer (önbecsülési kényszer)
--- tisztesség (erkölcsösség)
--- szerénység
--- bátorság
--- szépség
--- erő
--- egészség
--- következetesség
Az emberi faj egységes és oszthatatlan. Az emberi faj minden
egyedének azonosak az életfenntartó ösztönei, mert ez egyazon faj keretein
belül mindig így van. Ezek az ösztönök határozzák meg az "emberi
természetet".
Tehát az emberi természet az ösztöneink együttes hatásának
az eredője, végső kicsengése, és ez az emberi faj minden egyede felé
ugyanazokat az ösztönös késztetéseket jelenti.
Az emberi jellem viszont egyénenként különbözik, attól
függően, hogy mennyire tudunk ellenállni a kisebb-nagyobb jelentőségű,
rosszra vivő csábításainknak, az erkölcstelenül élvhajhász vágyainknak,
csábításainknak, amelyek végső soron hamissághoz, csaláshoz vezetnek. Ez
teljesen egyéni és ráadásul helyzetenként is más-más követelményeket támaszt,
tehát nincs két egyforma jellemű ember, legfeljebb hasonlók.
Akkor tehát végülis milyen is az emberi természet?
Eleve a rossz útra csábító és a rossz útra csábítható, de
nem eleve rossz!
A csábítás, a kísértés, annak a lehetősége, hogy rosszul is
dönthetünk, választhatjuk a könnyebb, a csaló megoldást is a jutalom-érzések
megszerzése érdekében, önmagában még nem jelenti azt, hogy az emberi
természet eleve rossz!
Ez nem szégyen, nem bűn, mert ezekkel a
késztetésekkel, a kísértéssel, a csábítással születünk, ezek a vágyak a
fennmaradásunk, az élet fennmaradása érdekében elengedhetetlenül szükségesek,
mert ezek az evolúció végrehajtó eszközei.
A vágyakkal nincs semmi baj, ezek az evolúció rendes,
hatékony működésének az eszközei, a baj a vágyak kielégítésének a módjában
rejtőzik.
Rosszaság, erkölcstelenség akkor válik ebből, "ha nem
fizetjük meg" a jutalom-érzések árát, és az "erkölcsi könnyebb
út"-at választjuk, vagyis a hamisságot, a hazugságot, az
önámítást-képmutatást, a rágalmazást, a hamis önbecsülést, a bűnbakképzést, a
hamis közösségi áldozathozatalt, a rasszizmust, a kirekesztést, stb.!
Az ember eredendően jó, mert mindenkiben benne él az a vágy,
hogy "jó" legyen, hogy erkölcsös legyen, aki hajlandó szembe szállni
ezekkel a rosszra csábító késztetéseivel, mert mindenki ösztönösen az élet
fennmaradását segíti!
Ezt a vágyat pedig másképpen a „tiszta lelkiismeret
iránti vágy”-nak nevezném, ami lényegében azonos a boldogság iránti vággyal, a
Kant által leírt boldogság-igénnyel. Az ember nem is lehet más, mint eredendően
jó, hiszen ha nem a tiszta lelkiismeret lenne a legvágyottabb állapot minden
ember számára, akkor nem működne az evolúciós vágyak rendszere, amely mozgatja
az embereket az evolúció, az élet fennmaradása irányába; a jutalmazó és a
bűntető érzések megfelelő adagolásával (és ez az emberi élet megszűnéséhez
vezetne!).
De ha nem küzdünk ezek ellen a rosszra csábító
késztetések ellen, akkor már bűnt követünk el, és erkölcstelenül,
szégyenletesen járunk el.
Az, hogy a vágyainkat ki akarjuk elégíteni, élvezetekkel,
örömökkel, sikerekkel, az tehát nem baj, nem bűn, mert ez az evolúció
természetes rendszerébe tartozik minden embernél.
A bűn és a baj az, ha a vágyainkat nem a becsületes,
megszolgált módon elégítjük ki, hanem inkább a "könnyebb utat"
választjuk; és az evolúciós feladataink elvégzése nélkül, a létfenntartó
ösztöneink által megszabott feltételek teljesítése nélkül akarjuk megszerezni
az élvezetet, az örömöt, a boldogságot, a sikert. A baj az, ha a vágyainkat
olyan jutalom-érzésekkel (élvezetekkel, örömökkel) akarjuk kielégíteni,
amelyeket valójában nem is szolgáltunk meg; sőt, a vágyott jutalmazó érzések
megszerzése érdekében akár súlyos aljasságokat követtünk el.
Az ember tehát élvezet-, boldogság-, öröm-vezérelte lény.
Nagyon fontos tehát hangsúlyozni, hogy az emberi természet
nem alapvetően rossz, hanem csak alapvetően rosszra csábító!
Az egyén akkor cselekszik rosszul, ha öncélúan, elvtelenül
engedi érvényesülni ezeket az élvhajhász csábításokat, és tetteit nem az erkölcsösség,
hanem a csupasz élvezet-vágy vezérli, amit szokás hedonizmusnak is nevezni.
Aki pedig általában sikeresen ellenáll ezeknek a rosszra
vivő kísértéseknek, arra azt lehet mondani: jellemes ember.
Sajnos, az emberek túlnyomó többsége igen messze van ettől
az erkölcsi színvonaltól. Ez az emberi természet szerkezeti hibája, legfőbb
hibája, és emiatt tart ott az emberiség, hogy mostanra a megsemmisülés veszélye
fenyegeti!
Még egyszer nagyon röviden az emberi természetről:
Az emberi természet legrövidebb leírása:
Vegyük végre észre, hogy az emberi társadalom eszmei és
valóságos, akár véres csatározásai a bűnbakképzés és a hamis önbecsülés hamis
kielégítése, az erkölcsi felelősség hamis elhárítása, másokra hárítása
érdekében zajlanak, tehát erkölcsi pótcselekvés zajlik az egész társadalomban,
a hibát mindenki másban keresi.
Meg kellene végre érteni, hogy a hiba az emberi természet
működésében van.
A késztetést, amely erre az erkölcsi pótcselekvésre csábítja
az embert, a genetikai örökítő anyagunkban örököljük, és így ez nem bűn, emiatt
kár tagadni ezt a hajlamunkat! Elkezdhetnénk végre kilábalni ebből a sokezer
éves mocsárból, iszapbirkózásból, ha felismernénk és elismernénk ezt, tehát
azt, hogy ilyen az emberi természet!
A bűn az, ha nem küzdünk ezek ellen a káros, rosszra csábító
késztetéseink ellen!
Amikor valaki felvállalja ezt a küzdelmet a rosszra csábító
késztetéseink ellen, erkölcsösen cselekszik, ha nem vállalja fel és
hamisságokkal, erkölcsi pótcselekvésekkel él, az erkölcstelen magatartást
tanusít.
1.3. A vágyainkról, az életfenntartó ösztöneinkről, a
csábításról és a lelkiismeretről
1.3.1. A vágyainkról általában:
A testi vágyak szabályozása: a testi vágyak
visszaszorításának szerintem az a létfenntartási jelentősége, hogy az
erőforrásokkal való célszerű gazdálkodást szabályozza. A létfenntartó
ösztöneink késztetései alapján ezt a szabályozást elvileg az optimumon kell
tartani. Ennek az a jelentősége, hogy az erőforrásokhoz való hozzáférés
igazságos rendjét, mely a közösségen belül kialakult erősorrenden alapul, be
kell tartani, de úgy, hogy mindenképpen biztosítva legyen az elemi szükségletek
kielégítése a leggyengébb egyedek számára is. Tehát a pazarlást, a
mértéktelenséget, a túlfogyasztást, melyet az öcélú, hedonisztikus
élvezet-hajhászat érdekében folytatna bárki is, meg kell akadályozni.
A lelki-érzelmi jellegű vágyak szabályozása: a nem-testi,
tehát az érzelmi-lelki jellegű vágyak kordában tartása képezi az erkölcsi
küzdelem legjavát, annak megfelelően, hogy az ember megjelenése óta az
evolúció, az élet fenntartása egyre inkább erkölcsi-szellemi-kulturális,
közösségi síkon zajlik. Nemcsak a gének, hanem ma már egész közösségek,
nemzetek, sőt hatalmas lélekszámú kultúrák egyetlen egészként versengenek a
túlélésért, az erőforrásokért.
1.3.2. A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései
megvalósításában
Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul,
csalás nélkül, kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az
életfenntartó ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós
jutalmazó érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az
életfenntartó ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat.
A vágyaink kielégítése, a jutalmazó érzések átélése
iránti ösztönös sóvárgás adja tehát a legnagyobb hajtóerőt az evolúció sikeres
működéséhez, az élet fennmaradásához.
1.3.3. Az ösztöneinkről
Az ember az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képes
megszerezni, hogy teljesítené az evolúciós feladatokat, tehát az ösztöneink
által meghatározott feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé
ható önámítással, öncsalással, önbecsapással és a külvilág felé szánt
képmutatással, hazugsággal. Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő
igenis eleget tett az aktuális evolúciós kötelezettségeknek. Mindezt amiatt
teszi, mert az ösztönös vágyak csábítása hatalmas, és az ember számára az
evolúciós jutalmazó érzések formájában megszerezhető kielégülés, a vágyai
beteljesülése mindennél erősebb kényszert, vonzerőt jelent.
1.3.4. A csábításról
Itt jön be a képbe a csábítás fogalma: A legtöbb emberben a
legtöbb szituációban a vágy, a csábítás az evolúciós jutalom-érzések (tehát az
élvezetek, az öröm, a boldogság stb.) megszerzésére olyan nagy, hogy ez a
csábítás kihasználja az embernél már megjelent szellemi lehetőséget arra, hogy
becsapja saját magát és a külvilágot, és az ösztönök által előírt
kötelezettségek teljesítése nélkül is megszerezze ezeket a vágyott élvezeteket,
örömöt, elégedettséget, az önbecsülést, a tekintélyt, a hatalmat, a közösség
tiszteletét és szeretetét stb.; mert ezek az emberi élet legvágyottabb,
legkellemesebb (ösztönző) érzései.
1.3.5. A lélekről és a lelkiismeretről
Az emberi lélek szerintem az a "hely", ahol az
érzelmi, erkölcsi jellegű folyamataink lezajlanak. Ezek hivatottak segíteni,
sőt, irányítani az életünk fennmaradásához, az alkalmazkodásunkhoz szükséges
döntéseinknek a megszületését.
A lélek, a lelkiismeret - amely minden bizonnyal a genetikai
adatállományunkban lévő hatalmas mennyiségű öröklött információ és az agyunk
szintén hatalmas információ-feldolgozó képessége együttműködése révén jött létre
és jön létre minden emberben - szerintem afféle erkölcsi kapuőr a genetikai
adataink tárházának a kapujánál: ő alakítja át az egyén életében a genetikai
adattárba, a DNS-be bekerülő adatokat úgy, hogy azokról lehámoz mindenfajta
csalást, hamisítást, hazugságot; és az életünk során meghozandó erkölcsi
jellegű döntéseink meghozatalához szükséges genetikai öröklött információnk
felszínre hozandó, vagyis a tudatunkban megjelenítendő tartalmát is olyan módon
szűri meg, hogy az csakis a tiszta igazságot tartalmazza, tehát a döntéseink
meghozatala számára szilárd talajt, bizalommal felhasználható adatokat
biztosítson.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a lelkiismerettel, az
ösztöneinknek az elménkkel emberi nyelven kommunikáló szószólójával zajló
eszmecsere végig a tudati szintünk alatt, az ösztöneink szintjén folyik.
Ezt fontos leszögezni, mert ebből az is következik, hogy
az erkölcs, amely a lelkiismereten alapul, nem lehet az emberi egyének és
csoportok közti alku eredménye, hanem ahogyan Platón mondja, isteni eredetű,
vagyis semmiképpen nem az emberi tudatos akarattól függő jelenség, tehát
abszolút kategória.
Ez jól egybevág azzal, amit én az isten-fogalomról gondolok:
az isten az emberi életfenntartó ösztönök és a belőlük eredő lelkiismeret
bibliai megszemélyesítése. Bárhol a Bibliában (a teremtést tárgyaló rész
kivételével) az "isten" és a "lelkiismeret" szót ill.
fogalmat nyugodtan ki lehet cserélni, a mondat ugyanazt fogja jelenteni a csere
után is!
Tökéletesen egyezik a két fogalom szerepe is az erkölcs
létrejöttében és működésében: az általános vallásos elképzelések szerint az
erkölcs azt jelenti, hogy mindenben követni kell az isteni parancsolatokat,
minél hívebben teszi ezt valaki, annál erkölcsösebbnek számít; az én
elképzelésem szerint pedig minél hívebben követi valaki az ösztönei, vagyis a
lelkiismerete parancsait, sugallatait, annál erkölcsösebb ember.
A lélek valószínűleg az agyunkban, az elménkben
"lakik", a lélek munkájában a genetikai anyagunkban az őseinktől
örökül kapott genetikai ismeretek és adatok (és az ezeket feldolgozó emberi
elme), és az így létrejött ösztönök, az ösztönös késztetések vesznek
részt.
(Mivel az anyag tulajdonképpen a rezgésben lévő energia
csomópontjaiból áll össze, persze, nem kizárható, hogy a lélek bizonyos
funkciói akár az emberi testen kívül is zajlódhatnak; pl. úgy, hogy a testünk
sejtjei vagy azok részei, pl. a DNS, (elektromágneses) rezgések útján,
rádió-kapcsolat-szerűen kommunikál a többi ember DNS-állományával (Digby
Tantam, a Sheffieldi Egyetem pszichoterapeutája igen hajmeresztő elméletet
fogalmazott meg, mely szerint az emberi agyak wi-fi-szerűen kapcsolódnak egymáshoz).
Szerintem akár az elhunytak DNS-ei is ebben a
"felhő"-ben megőrződhetnek, vagy még ennél is élőbb funkciók is
megvalósulhatnak, gondoljunk csak a telepátia bizonyított működésére, a Föld
két oldalán, több ezer méterre az óceán felszíne alatt, tengeralattjárók
fedélzetén lévő, acélfalú, rádióhullámok számára áthatolhatatlan vaskamrában
helyet foglaló két ember között... De ezek ma még a nem tudományos területen
mozgó információk!
De az is könnyen lehet, hogy itt is az csapja be az
embert, hogy az emberi faj egyedeinek a genetikai szerkezete, sőt a genetikai
információ legnagyobb része is azonos (persze, az egyéni, tehát generációs
tapasztalatok kivételével, de ezek egy-két generáció után beleolvadnak az
emberiség nagy közös genetikai kincsébe). Így az emberben az a benyomás
keletkezhet, mintha a genetikai állományokat valami nagy közös, "isteni
jellegű" akarat formálná, pedig talán csak az adja ezt a látszatot, hogy
az emberi genom is, mint az egyetlen fajon belül lenni szokott, szinte
hajszálra azonos minden embernél.
Az emberi élet kezdetén még teljesen az ösztöneink
késztetései dominálnak, de ahogyan telik az életünk, egyre nagyobb szerepe lesz
a tapasztalatainknak és az egyre önállóbb saját személyiségünk befolyásának.
Életünk vége felé már a személyiségünk szava a döntő. Ez is megerősíti azt a
feltevést, hogy a megértett ösztön-működés tudatosan befolyásolható (Kopp
Mária, kognitív pszichológus megállapítása), és további levonható következtetés
ebből az, hogy az örökítő-anyagunk igenis változik valamilyen, még pontosabban
kiderítendő módon azoknak a tapasztalatainknak az alapján, amelyeket az életünk
folyamán szereztünk, hiszen az utódaink örökítő anyaga nyilván változik a mi személyes
ráhatásunk, személyes példaadásunk révén is, másképpen az evolúciós
alkalmazkodás nem jelenne meg az utódok DNS-ében (Ezt Bruce Lipton epigenetikus
állapította meg nagy port felvert kísérletében kb. 15 évvel ezelőtt).
Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret
azonban értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha
csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni. A lelkiismeret intelmeiben
megjelennek a saját életünk tapasztalatai is, de a viszonyítási alapot és a végcélt
az ösztöneinkből eredő késztetések biztosítják. A lelkiismeretben szerintem,
ugyanúgy, ahogy a lélekről írottaknál rögzítettem, az életünk előrehaladtával
nő a saját tapasztalat és a saját emberi személyiségünk súlya a meghozott
döntések kialakításában.
Az ember megjelenésével a vágyaink beteljesülésével járó,
mindennél kívánatosabb gyönyöröket és boldogságot már öncélúan, elvtelenül
csupán ezeknek az élvezeteknek és örömöknek az átélése kedvéért is meg akarjuk
és meg is tudjuk szerezni, és ezzel kisiklatjuk az evolúció eredeti szándékát,
amely szerint ezeket a jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, örömöket csak akkor
kaphatjuk meg, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, a
lelkiismeretünk szavának.
Megjelent tehát a lelkiismeret is, hiszen az életnek
valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, az élet
fennmaradására nézve káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi
hatékonysághoz, életképességhez.
A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek sokkal
életképesebbek voltak, mert az ő esetükben továbbra is nagyobb arányban
teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései --- és ezzel ismét megnőttek
az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje
-, hogy legyőzze a csábítást, amely az ösztönös vágyai kielégítéséhez a
könnyebb út igénybevételére csábít, tehát akinek nem volt elég lelkiereje, hogy
legyőzze a rosszra vivő kísértéseit, késztetéseit; és engedett a csaláson,
hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló "könnyebb út"
csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az ilyen emberek és
kultúrák aránya az emberi népességen belül folyamatosan csökkent. Tehát a
lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal nagyobb arányban
kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek kellően erős
volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és legyőzzék a
rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes úttal járó
nehézségeket. Legalábbis így kellene lennie, így kellett volna alakulnia. A
legújabb idők történései azonban erősen kétségessé teszik ezt, és a
társadalomban inkább a „rossz” győzelme látszik megvalósulni.
De még rosszabbul is alakulhatott volna az emberiség
története, ha a kétségtelenül létező lelkiismeret nem jött volna létre az
evolúció során.
Mivel az ember megjelenésével az evolúció egyre inkább
áttevődik a (többszintű) kulturális evolúció (lásd: Török Tibor, SzTE: A vallás
és az erkölcs evolúciós alapjai) küzdőterére, az előző mondatban megfogalmazottak
látszólag nem fedik a valóságot, mert látszólag lelkiismeretlen ember is boldog
lehet.
Látszólag. De a lelkibeteg emberek egyre növekvő aránya az
én állításaimat támasztja alá; másrészt a kulturális evolúció során, bár
sokszorosan gyorsabban zajlik, mint a korábbi biológiai evolúció, még nem
dönthető el egyértelműen, hogy képes-e a lelkiismeret kellőképpen kifejteni az
emberiség, az élő természet életben maradásához szükséges erőt az emberi
lélekre. Ha ez mégsem sikerül a lelkiismeretnek, akkor a vita értelmetlen, mert
az emberiség és vele az élet is igen hamar, néhány száz év alatt kipusztul (a
legújabb eredmények szerint akár néhány évtized alatt); az pedig, hogy ez a
küzdelem hogyan dől el, még nem tudható. És attól, hogy a lelkiismeret eredőben
nem lesz képes diadalmaskodni, még nem jelenti azt, hogy az ebben az írásban
megfogalmazott szemlélet helytelen volna, sőt, az emberiség esetleges
kipusztulása nagy valószínűséggel éppen azt fogja bizonyítani, hogy a
lelkiismeretünkre kellett volna hallgatnunk, és erkölcsösebbnek kellett volna
lennünk… A lelkibeteg emberek, a pszichoszomatikus betegségekben szenvedők
egyre növekvő aránya mindenesetre az én következtetéseimet igazolja a
lelkiismeret létével és működésével kapcsolatban.
1.4. A kozmikus erkölcsről
Mindenesetre az emberi fajon belül általánossá vált az
életben maradáshoz szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség. Ez
mostanáig nem teljesen biztos, de valószínűsíthetően igaz...
Az emberi élet ahhoz a válaszúthoz érkezett, ahol el kell
dőlnie: képes-e az emberiség a technikai civilizáció által biztosított
tömegpusztító fegyvereket kellő lelkiismerettel kontrollálni, képes-e a
környezetszennyezés megszűntetéséhez szükséges hatalmas áldozatokat meghozni,
képes-e a legnagyobb bajt, az emberi túlnépesedést kontrollálni, tehát képes-e
az emberiség a szükséges erkölcsi színvonalat elérni, felmutatni. Ha igen,
akkor kiléphet az űrbe, és elterjedhet a Világegyetemben, de ha nem, akkor nem
alkalmas a Földön kívüli tevékenységre, hiszen csak az életre káros hatásokat
terjesztené el az Univerzumban.
A földi embernek most kell bebizonyítania, hogy elérte az
erkölcsösség szükséges mértékét, és képes leküzdeni azt a csábítást, amelyet a
fegyver-rendszerek pusztítási lehetőségei jelentenek a nemzetek és gazdasági
érdekcsoportok közti vitákban, és képes akkora önmérsékletet tanusítani és
akkora áldozatokat hozni az életmódjában, hogy megálljon a hatalmas mértékű
környezetszennyezés. Kozmikus szempontból tekintve az ember küzdelmét úgy kell
fogalmaznunk, hogy az a bolygó, az a civilizáció, amelynél az erkölcs fejlődése
nem volt képes lépést tartani a szellem fejlődésével, jobb, ha még a bolygón
belül maradva pusztul el, és nem ránt magával számos egyéb civilizációt…
Innen egyszerűen következik:
a „kozmikus erkölcs” fogalma ugyanaz, mint az emberi erkölcs
(feltéve, hogy az élet fenntartását a miénkhez hasonlóan az életfenntartó
ösztönök biztosítják, és a vágyak rendszerét használják ösztönző erőnek
élettani oldalról), de az élő egyedek a világmindenséget tekintik saját
közösségüknek
1.5. Az élet értelméről
Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az
erkölcsösség (az „isten”, az „angyal”) szüntelenül birkózik bennünk a
lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az „ördöggel”, a „gonosszal”),
az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista
kísértésekkel, csábításokkal, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
ösztönös kísértésével, a “könnyebb út” csábításával minden emberi egyedben és
ezáltal az egész emberi társadalomban.
Ebből következően: ha megfogadjuk a lelkiismeretünk,
tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem,
akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása.
Az erkölcs tehát ezt a csaláson alapuló, eltorzult,
hedonista, élvhajhász működést hivatott megtörni, megszűntetni, de legalábbis
csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az evolúció hatékony működését
és így az élet fennmaradását azáltal, hogy a csalást megszüntetve reális
alapokra helyezi a döntéseinket.
Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében
erkölcsi küzdelem húzódik meg, hiszen az ember és az összes élő állati és
növényi lény minden tevékenysége az élete fenntartása érdekében történik, és
emiatt az emberi egyed legfontosabb tulajdonsága az erkölcsösség és annak a
mértéke, színvonala, mert az előbbiek alapján belátható, hogy az emberi lény és
általa az ÉLET fennmaradásának a legfőbb feltétele az erkölcs, és így:
Az emberi élet értelme is az élet fennmaradása, az emberi
élet fennmaradásának pedig nyilvánvalóan legfőbb feltétele, biztosítéka az
erkölcsösségért vívott küzdelem és a minél magasabb erkölcsi színvonal elérése.
Ahogy Madách Imre mondja „Az ember tragédiájában”: „Az
élet célja a küzdés maga”!
Küzdelem az erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az
erényeinkért, végső soron az élő természet és az ember fennmaradásáért…
1.6. A kulturális evolúcióról
A kulturális evolúció,
amely szerintem a lelkiismeretes, erkölcsös emberek, az általuk alkotott
közösségek és a lelkiismeretét megtagadó, erkölcstelen emberek, kultúrák,
közösségek között zajlik a fennmaradásért, szerintem az ember megjelenése óta
működik.
Ez a két hatás most is küzd
egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül
birkózik a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az ördöggel, a
gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász,
opportunista kísértésekkel, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
ösztönös kísértésével ( összefoglaló néven: a rosszra vivő
késztetéseinkkel) minden emberi egyedben, közösségben, kultúrában és
ezáltal az egész emberi társadalomban.
A "rosszra vivő
kísértéseink, rosszra vivő késztetéseink" elleni küzdelmet, tehát a
kulturális evolúció erőfeszítéseit az emberiségnek folyamatosan kell
folytatnia, mert az ember legfőbb törekvése (az ösztönös hamis önbecsülési
kényszere miatt) ösztönösen az, hogy az erkölcsi felelősséget másokra hárítsa,
egyéni és közösségi szinten egyaránt, és ezzel a saját erkölcsösségét,
értékességét a látszatok szintjén növelje.
Valahol mélyen, a
lelkiismerete legmélyén még a legnyomorultabb, leggonoszabb ember is tudja,
hogy mi a jó és a rossz közti különbség, tehát mindig tudja, mikor cselekszik
helyesen és mikor helytelenül. A lelkiismeretet nem lehet kiirtani, legfeljebb
folyamatosan félrelökjük, mint az alkoholista a kocsma lengő-ajtaját, hogy
hozzájusson a hamis világhoz, amelyet a bódítószerek elhoznak számára...
Az ösztöneinket, vagyis a
lelkiismeretünket nem tudjuk becsapni, legalábbis véglegesen nem, legfeljebb
átmenetileg, mert hosszú távon mindig a lelkiismeret győz; és ha máshogy ez nem
mehet végbe, akkor a lelkiismeretlen, erkölcstelen embert vagy közösséget az
evolúció mindenképpen kiselejtezi.
És ha nem változtatunk sürgősen az önkritikánk
sekélyességén, ha nem növeljük az erkölcseink színvonalát, akkor az evolúció az
egész emberiséget kiselejtezi, eltünteti, mint valami átmeneti vírust...
Tekintettel arra, hogy az élet
fennmaradását megvalósító evolúció csakis az igazságosság, a valóság talaján
működik hatékonyan, így azt, aki a hamisságaitól, a rosszra vivő kísértéseitől,
vagyis a hedonista, erkölcsileg opportunista, élvhajhász, önámító, képmutató
késztetéseitől nem tud kellőképpen megszabadulni, az emiatt létrejövő evolúciós
működési hibák miatt az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
Emiatt bukik el előbb-utóbb
minden diktatúra, emiatt fejlődik az emberi társadalom, az emberiség a
demokrácia, a szolidaritás, vagyis az erkölcsösség irányába. És emiatt
létfontosságú, hogy ezt az egész rendszert, az evolúció és az erkölcs
működését, összefüggéseit minél hamarabb tudatosítsuk az emberiségben...
Minden emberi, társadalmi
jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, minden
embertudomány erre épül, ebből táplálkozik, mert ez az emberi lény működésének
az alapja, a lényege.
1.7. Az esendőségről, az önámítás-képmutatásról, a hamis
önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről
1.7.1. Az esendőségről
Az állati jellegű élőlényekben úgy vannak rákényszerítve az
egyedek az életfenntartó ösztönök késztetéseinek a betartására, végrehajtására,
hogy az evolúció során vágyak épültek ki bennük, és ezeket a
vágyakat az ösztöneik akkor elégítik ki élvezettel, örömmel, boldogsággal,
büszkeséggel, stb., ha eleget tettek az életfenntartó ösztöneink
késztetéseinek.
És itt jön az emberi esendőség a képbe. Mert az ember, első
ízben az evolúcióban, be tudja csapni az ösztöneit (legalábbis átmenetileg
biztosan), és elhiteti saját magával (a tudatával), hogy ő igenis teljesítette
az ösztönös késztetéseit. És hamissággal, csalással, de végül is meg tudja
szerezni ezeket az ún. jutalmazó érzéseket, képes kielégíteni a vágyait, de
ismétlem, csalással. Így az elménk (ami több, mint a tudat, mert az én
értelmezésem szerint az elme az agyunk és az ösztöneink együttműködését jelenti,
a tudat pedig "csak" a tiszta ész) végül hajlandó utasítani az agyat
a jutalmazási központ működtetésére, a jutalmazó érzések létrehozására.
Tehát az az ember esendő, aki nem vállalja fel az
ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és mégis ki akarja
elégíteni a vágyait.
Másképpen: nem képes ellenállni a vágyai által keltett
csábításoknak, és csalással mégis meg akarja szerezni a vágyai számára a
kielégülést, a beteljesülést.
Az esendőség, mondanom sem kell, ugye, hogy az
erkölcstelenséget jelenti más néven, csak szebben, több irgalommal,
humánusabban megfogalmazva...
Az esendőségünk, az erkölcsi gyengeségünk miatt bekövetkező
ösztönös csalást én önámítás-képmutatásnak nevezem.
1.7.2. Az önámítás-képmutatásról
Saját magunkat az önámítással csapjuk be,
kifelé, a külvilág megtévesztésére pedig a képmutatás szolgál.
Bővebben lásd az 1.1.3.1. alfejezetben
1.7.3. A hamis önbecsülésről és a hamis közösségi
érzésről
A nevesíthető „bűneinket”: az erkölcstelen vonásainkat két
fő hamis ösztön okozza:
A hamis önbecsülés, a
rangsor-ösztönből származó önbecsülési kényszer saját magunk által, ösztönösen
hamisított változata és
A hamis közösségi érzés, mely a
falka-ösztön csaló, hamisított megfelelője.
Tehát
- a hamis önbecsülés (ösztönös kényszere) akkor jön
létre, amikor az önbecsülési kényszerünk ösztönös kényszere (vagyis a
rangsor-ösztönünk ösztönös kényszere) késztetéseire nem a saját értékességünk
növelésével, hanem ennek csak a látszatát sugározva, az önámításunk és a
képmutatásunk hamis választ ad, míg
- a hamis közösségi érzés, a hamis falka-ösztönünk
(ösztönös kényszere) olyankor lép fel, amikor a közösségképző ösztönünk (a
falka-ösztönünk) késztetéseire válaszul nem a közösség iránti valós
áldozatokkal mutatjuk ki a közösségünkhöz való hűségünket, hanem csak
színleljük ezt, és csupán hamis válaszokat adunk, az önámítás-képmutatásunk
segítségével, pl. rasszizmussal, kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel, előítélet
keltésével.
Mindezt a hamisítást persze avégett követi el az
önámításunk-képmutatásunk, hogy becsapjon minket magunkat, az ösztöneinket és
nem utolsósorban a környezetünket, és mégis megszerezze az evolúciós
jutalom-érzéseket, amelyeket az ösztöneink normális, igazságos esetben csak a
késztetéseik teljesítése esetén szoktak kiutalni.
A hamis önbecsülésre való hajlamunkat kihasználva, rá
alapozva, az embereket uszítva fel lehet ébreszteni a viselkedésünkben, a
gondolkodásunkban a bűnbakképzést, a gúnyt, a besározást stb., míg az uszítók
által a hamis közösségi érzésre (a hamis falka-ösztönre) hatva ez a
rasszizmust, a kirekesztést, az előítéletet, a gyűlölködést stb.
hozza létre bennünk. Minden emberben!!!
Tisztázzuk: a vágyak, a csábítások léte nem bűn, mert rájuk
alapvető szükség van az egyén hajlandóságát illetően, hogy végrehajtsa az ösztönös,
létfenntartási kötelezettségeit. A bűnt ezekkel a hamisságokkal kapcsolatban az
követi el, aki felkorbácsolja az indulatokat, a vágyainkat és a hamis
ösztöneinket; és hamis válaszokkal, választási lehetőségekkel áll a nép
elé; és persze azok is bűnrészesek (de a "fogadói
oldalon"...), akik nem hajlandók szembeszállni ezekkel a kísértésekkel, és
nem mondanak le az ezek által a hamis megoldások által elérhető
jutalom-érzésekről, mert így a legaljasabb és a leglustább ember is kielégítheti
(hamis!) önbecsülési kényszerét (öntömjénező és egyúttal másokat lekicsinylő
hajlamait), és a (hamis) közösségi kényszerét (kirekesztés, idegengyűlölet,
rasszizmus, gyűlölködés stb.).
Minden ember ugyanígy működik, tehát nincs értelme
cigányozni, zsidózni, négerezni, magyarozni, mert az egyes nemzeti közösségek
erkölcsi teljesítményét ugyan a történelmi idők rövidebb időszakra
elronthatják, de átlagban szerintem nagyjából egyforma minden nép erkölcsi,
emberi teljesítménye, hiszen ugyanannak az egyetlen emberi fajnak az egyedeiből
áll minden nép.
Az viszont teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy aki
kirekeszt, bűnbakképzést alkalmaz bárkivel és bármilyen közösséggel szemben, az
azt árulja el, hogy mennyire esendő, mennyire gyenge jellemű, mennyire gyenge
lelkű, hogy azt ne mondjam, mennyire aljas.
Jó lenne már a fenti, cáfolhatatlan elvi tudnivalókat
beemelni a tudományba, mert sokkal könnyebb lenne az ocsút a búzától, az
erkölcstelent az erkölcsöstől megkülönböztetni…
A fenti ismeretek elfogadása társadalmi haszna az lenne,
hogy az emberek és a közösségek közti kapcsolatok nagyon megjavulnának, az élet
sokkal örömtelibbé válna, csökkenne az emberek, közösségek által okozott
szörnyűségek, háborúk, elnyomás, társadalmi nyomor, éhezés stb., és növekedne a
nem emberek által okozott, de mindenképpen föllépő környezeti jellegű globális
kockázatok elleni védekezés hatékonysága.
Pl. ha az itt leírtakat vagy
bárkinek a hasonló eredményeit valaki megérti --- tehát hogy mind ugyanazokkal
az ösztönös, rosszra csábító, élvhajhász késztetésekkel küzdünk, és nemcsak az
életfenntartó ösztöneink, hanem az azok elfajzott, hedonista, rosszra csábító
ellentét-párjai is ugyanúgy működnek minden emberben --- akkor az irgalom, a
megértés, az elfogadás, a megbocsájtás hatalmasan megnőne minden emberben a
másik ember gyarlóságai iránt, mert tudatában lenne annak, hogy a másik ember
is ugyanazokkal az emberi, erkölcsi nehézségekkel küzd, és ez máris
szolidaritást, megértést stb. ébresztene a szemlélőben, de még a sértettben is.
Ha ezt a nézetrendszert valami
csoda folytán megtanítanák a világ minden iskolájában, a világ összes gyermeke,
diákja számára, néhány évtized alatt elviselhető mértékre csökkenne a Földön a
rasszizmus, a kirekesztés, a háború, és a legtöbb globális társadalmi kockázat,
veszély.
2. Fejezet
A transzcendencia és az öntranszcendencia eredete,
fogalma, működése és feleslegessé válása
A fejlett agy és a fejlett genetikai anyag lehetővé tette,
hogy kifejlődjék a DNS-ünkben az emberi nyelven történő kommunikáció képessége,
és így egyes mutációkban létrejöjjön a lelkiismeret. A lelkiismeret képes
ellensúlyozni az öncsalás káros hatását az élet fennmaradásával kapcsolatban és
igyekszik helyreállítani a létfenntartó ösztönök hatásosságát, az evolúció
biztonságos és hatásos működését (mert a lelkiismeret az életfenntartó
ösztöneink szava az elménk felé, és bizonyítottan a genetikai anyagunkból
származik - Konrad Lorenz alapján, aki szerint azok a vonások,
amelyek minden emberi kultúrában megtalálhatók, öröklött és általános emberi
tulajdonságok).
A transzcendencia az ebben az írásban felsorolt
bizonyítékok és újonnan feltárt összefüggések alapján azonos a genetikai
anyagunkból származó életfenntartó ösztöneinkkel. Minden, amit eddig
transzcendensnek gondoltunk, az „csupán” az évmilliárdok tapasztalatait
jelenti, közvetíti számunkra. Ezeket a tapasztalatokat a lelkiismeret és az
intuíciók által az elménk felé sugárzott eszmények, összefoglalóan: az
életfenntartó ösztöneink késztetéseinek a formájában érzékeljük odabentről, a
genetikai anyagunkból.
Az öntranszcendencia pedig lényegében azonos a
lelkiismeretünkkel, azzal az ösztönös hatással, amellyel a genetikai anyagunk
minket a valóság talaján igyekszik tartani, és érzelmileg segít nekünk "az
erkölcsi könnyebb út" helyett "az erkölcsileg helyes utat"
választani, betartani az evolúció menete és az élet fennmaradása szempontjából
kívánatos magatartást, tehát azt, hogy követjük az életfenntartó ösztöneink
késztetéseit. Más szóval "önmagunkon túllépni, önmagunkat
meghaladni" (C. A. Vogler nyomán).
Az "öntranszcendencia" fogalmát a Freud,
Jung, Adler vonulatba illeszkedő Viktor Frankl (1905-1997) írta
körül. Szerinte
"A
személyiség a transzcendencia által érti meg önmagát. Sőt, az ember csak
annyiban ember, amennyiben a transzcendencia felől érti meg magát...
...Csak akkor
személy, amikor a transzcendencia felől személyesül meg: a transzcendencia
felszólításának hangjával átitatva és betöltve."
Az én
fogalmaimmal és értelmezésemben ugyanez:
"a személyiség csak
a lelkén keresztül érti meg önmagát, a lelkünk a személyiségünk egyik oszlopa,
a másik az értelem, a tudat; a transzcendencia hangja maga a lelkiismeret (az
ön-transzcendencia), amelyet követnünk kell, amennyire képesek vagyunk,
feltétel nélkül..."
Az emberi lény ösztönösen jó akar lenni (már ameddig az
ezzel járó nehézségeket képes és hajlandó felvállalni), mert az evolúciós
jutalmazó érzésekhez így tud a legbiztosabban és utólagos lelki problémák
nélkül, lelkiismeretfurdalás nélkül hozzájutni. Így ha a JÓ, a tisztességes
példa egy bizonyos szintet elér a társadalomban, talán véglegesen maga
után vonzaná az egész emberiséget a "jó" irányba, ...
Az ember ugyanis vágy-vezérelt lény, és az ösztöneink (a
lelkiismeretünk) mérhetetlen erővel késztetnek minket arra, hogy jók legyünk,
helyesen éljünk, cselekedjünk, gondolkodjunk. És az ember nem akar másoknál
alábbvaló lenni sem, ezt az ösztönös önbecsülési kényszerünk a rangsor-ösztön
gyakorlati megvalósítója biztosítja.
Az ösztöneink akkor elégítik ki a vágyainkat élvezettel,
jó közérzettel, örömmel, boldogsággal, amikor tisztességesen, helyesen, jól,
tehát erkölcsösen cselekszünk.
És mi számít jónak, tisztességesnek, helyesnek, tehát
erkölcsösnek?
Hát az, amely előnyös az evolúció menetére, az élet
fennmaradására nézve. Ez a felismerés jelen munka egyik legfontosabb
felismerése.
És mivel a jó, a helyes mozzanat az ösztönös késztetéseink
betartását, a nekik való engedelmességet jelenti, és ez mindig erőfeszítéssel,
lemondással, energia-befektetéssel jár, így mindjárt a legelején szét szokott
válni a rendes és az esendő ember válasza minden egyes kihívásnál: aki
felvállalja a helyes út választásával, annak a bejárásával járó nehézségeket,
az áldozatot, lemondást, erőfeszítést; az mindig jó lelkiismeretet, jó
érzéseket nyer azonnal; míg a gyengék, az esendők, vagy a rossz úton nevelkedettek,
a rossz útra tévedettek, a nehéz sorsúak többsége legtöbbnyire a "könnyebb
utat" választja...
Aztán csodálkoznak szegények, hogy nem érzik jól magukat a
bőrükben, boldogtalanok, stresszesek, pedig nem is követtek el rosszat,
gonoszságot; legalábbis nem érzik úgy, hogy elkövettek volna;
Ez az egész hihetetlenül egyszerű...
Az ösztönöknek hatalmas erejük van!
Az ösztönök a tudathoz képest sokszorosan nagyobb arányban
uralják az emberi viselkedést és gondolkodást, ezt
Ezequiel Morsella (San Francisco-i Egyetem) és
munkatársai és mások kutatásai is megállapították.
Amíg a filozófiában nem válik elfogadottá az a friss
kutatási eredmény, hogy az emberi motivációk túlnyomó része az ösztöneinkből
származik, és csak kis része a tudatunkból, addig él az ún.
"transzcendencia" és az "öntranszcendencia" legendája,
mindaddig olyan lesz a filozófia, mint a saját farkát kergető kutya: soha nem
jut nyugvópontra, soha nem tudja megtalálni a helytálló magyarázatokat az élet
kis és nagy kérdéseire; mindaddig a saját maga által felvetett ál-kérdéseket
boncolgatja véget nem érően, és lehetőleg olyan módon, hogy földi halandó abból
egy kukkot sem értsen. A filozófusok saját maguk által kreált problémákat
próbálnak megoldani, persze, sikertelenül, hiszen ál-problémának csak igen
ritkán létezik valós megoldása...
Pedig a transzcendencia, „a megtapasztalhatón túli dolgok
világa” (Immanuel Kant) szerintem nem létezik, léteznek viszont az
ösztöneink, amelyek ugyanúgy nem láthatók, közvetlenül nem megtapasztalhatók,
tehát nyilván róluk, az ő hatásukról szól az ún. transzcendens dolgok világa.
Bár hatásuk, meglétük és működésük következményei ma már egyértelműek (az
etológiai, evolúciós, genetikai, idegélettani stb., tehát az embertani
kutatások eredményei tükrében), az ehhez szükséges szintézist a ma már
rendelkezésünkre álló adatok összesítésével eddig még senkinek nem sikerült
elvégeznie.
Tehát a "transzcendencia" fogalma amiatt jött
létre hajdanán, mert az életünket vaskézzel irányító életfenntartási ösztöneink
nem láthatóak, közvetlenül nem megtapasztalhatóak, és bár következményeiket a
nagy elmék (Szókratész, Platón, Tamás, Kant, Freud, Sartre stb.) jól
mérték fel és foglalták rendszerbe, de az okot, amely mindezeket létrehozza,
nem ismerhették. T. i. az ösztöneink meglétét, mibenlétét, mérhetetlen erejét,
hatásmechanizmusát csak az utóbbi évtizedekben sikerült alaposabban
feltérképezni.
Ugyanígy az "öntranszcendencia" fogalma,
jelensége, a filozófiában rendszerben tartása, használata is fölösleges, hiszen
van rá egy ősrégi és bárki által tökéletesen érthető fogalmunk: a lelkiismeret.
Vagyis az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk válasza, véleménye arról,
hogy amit éppen teszünk, gondolunk stb., az helyes vagy nem helyes; vagyis
kedvező-e az evolúció, az élet fennmaradása számra, vagy esetleg nem. És ahhoz,
hogy helyesen cselekedjünk és felvállaljuk az ezzel járó nehézségeket, meg kell
haladnunk magunkat, "túl kell lépnünk önmagunkon".
Ahogy a Biblia írói Jézus szájába adták ezt a gondolatot:
„Aki követni akar engem, annak meg kell tagadnia magát!” Vagyis a rosszra vivő
késztetéseket, az öncélú élvezetvágyat, a gyarlóságot...
Ebben segít nekünk a lelkiismeretünk, az ösztöneink
szószólója.
Idáig tehát kutyafuttában körüljártuk az evolúció fő
fogalmait.
Itt most summázatképpen csak egy bombasztikusnak tűnő, de
általam feltétlenül helyesnek tartott kijelentést kockáztatok meg: A
transzcendencia és az öntranszcendencia fogalma, használata csekélységem
szerint idejétmúlt, fölösleges, értelmetlen és célszerűtlen.
3. Fejezet
Miben jelent újdonságot a filozófiában a rendszerem,
"Az erkölcs és az értékek általános elmélete"?
A következő fogalmakat említem meg az újdonságokkal
kapcsolatban, a teljesség igénye nélkül:
- 3.1. Az életfenntartó ösztöneink meghatározó szerepe. Ez
az egyik legfontosabb újdonság, mely az összes többit meghatározza, életünk
minden pillanatában.
- 3.1.1. Az erkölcs gyökeresen új fogalma, értelmezése
- 3.2. Az evolúció és a kétirányú kommunikáció a génjeink és
az elménk, a génjeink és a kulturális evolúció között (tehát a genetikai
információ nemcsak mutáció során változik, hanem az agy felől is történik
adatáramlás a DNS felé, megváltoztatva azt); evolúciós alkalmazkodás, mutációk;
a darwini evolúciós elmélet érdemi kibővítése, lényegében
leváltása
- 3.3. A lelkiismeret
- A lelkiismeret fogalma is gyökeresen új! Az erkölcsösség
akkor valósul meg, ha követjük a lelkiismeretünk szavát, és olyan mértékben
vagyunk erkölcsösek, amilyen mértékben követtük a lelkiismeret sugalmazásait
- Az erkölcs és az erkölcstelenség meghatározása, mint a
helyes út vagy a könnyebb út választása
- 3.4. A vágyak rendszere, az ösztönös késztetések
betartatására
- 3.5. A közösségi ösztön (falka-ösztön);
- Ösztönös késztetéseink, a falka-ösztön és a rangsor-ösztön
uralkodó szerepe, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés kialakulása
- 3.6. A hamis közösségi ösztön
- 3.7. Az önbecsülési kényszer (a rangsor-ösztön)
- 3.8. A hamis önbecsülés ösztönös kényszere
- 3.9. Az evolúciós jutalmazó érzések
- 3.10. Az evolúciós bűntető-elrettentő érzések
- 3.11. A jóravivő késztetéseink
- 3.12. A rosszravivő késztetéseink
- 3.13. Az érték, az értékek, az értékrend új értelmezése,
származtatása
- 3.14. Az istenség a lelkiismeret, az életfenntartó
ösztönök megszemélyesítése
- 3.15. A transzcendencia nem létezik, a titokzatos és
egyöntetű befolyást az emberi viselkedésre nem holmi megfoghatatlan, anyagon
túli jelenség okozza, hanem az egyöntetű ösztöneink (minthogy egyetlen fajon
belül a létfenntartó ösztönök minden egyednél azonosak);
- 3.16. Az öntranszcendenciát a valósághűség és az
érthetőség kedvéért nevezzük inkább lelkiismeretnek!
- 3.17. Az erkölcs abszolút kategória, minden emberrel
szemben azonos követelményeket támaszt, és lényege az élet fenntartása
segítése.
Tehát az írásom a teljes filozófiát átrendezi, egy
teljesen új, az eddigitől lényegesen eltérő nézetrendszert, megközelítést, új
paradigmát hoz létre, mely teljes általánosságban tárja fel az ember, az emberi
faj, az élő természet működését, léte értelmét.
.
Az újdonságok egyenként:
3.1. Az alap-újdonság: az ösztöneink dominanciája a
tudattal szemben az emberi viselkedés és gondolkodás tekintetében
Az emberi érzelmeket és részben a szellemi tevékenységet is
a legutóbbi kutatások szerint túlnyomórészt az ösztöneink befolyásolják, és nem
a tudatunk! Tehát az ember érzelmi tevékenysége és erkölcsi működése
túlnyomórészt "tudat alatt" zajlik!
„Az eddigi, a mostani filozófiai paradigmában mindent a
tudat, az ésszerűség felől közelítenek meg, holott a legújabb evolúciós
biológiai kutatási eredmények szerint az emberi gondolkodást, az emberi
viselkedést túlnyomóan az evolúciós létfenntartó ösztönök határozzák meg, a
tudat szerepe egészen csekély, csak egyfajta „átkapcsoló központként” szolgál a
szervezetünkben zajló idegi vezérlési folyamatokhoz, mert a tényleges döntések
legtöbbnyire nem a tudatban, hanem az ösztönök szférájában történnek
meg.” (Ezequiel Morsella és csoportja kutatásai alapján, University of
California, San Francisco)
Szerintem a tudat, az ösztönök és ezek együttműködése
tekintetében egészen más a helyzet, mint a jelenleg elfogadott nézetek szerint!
Az emberi gondolkodás, személyiség, az emberi természet létrejötte, működése
kialakításában a DNS-nek és általában a genetikai anyagunknak sokkal nagyobb
szerepe van, mint az ma elfogadott. A DNS minden sejtünkben ott van, ezek a
jelek szerint képesek egymással és az agyunkkal, az elménkkel kommunikálni.
Így egyre biztosabb, hogy a mai paradigma hiedelmeivel szemben az
örökítő-anyagunkat a mindenkori élő generáció tapasztalatai aktívan alakítják.
Ezt én már kezdettől (kb. 20 éve) hangoztatom, az evolúció bizonyos tényei, pl.
a lelkiismeret léte és működése másképp nem magyarázható meg, csak sokkal
komplexebb kommunikációval a DNS elemei közt és a DNS és az elménk közt.
A tudat
tehát csak egyfajta lebonyolító szerepet lát el, és a valódi okok, a
mozgatórúgók az evolúciós ösztönöktől származnak. Úgy is mondhatjuk, eddig
csak a látható vagy kikövetkeztethető következményekről folyt a szó, de az
okokról, melyek főként az ösztöneinkből, és végső soron az evolúcióból, az élet
fenntartásából származnak, szinte semmi. Ez a munka szakít ezzel a
gyakorlattal, és ahogyan már említettem, az erkölcs a létfenntartásunk
legfontosabb tényezője. Így szerény véleményem szerint jelen munka a filozófia
történetében első ízben az életfenntartó ösztönök felől közelíti meg az erkölcs
lényegét, és ezzel valóságos képhez jutunk az ember erkölcseit illetően.
Bruce Lipton munkássága, kísérletei bizonyítják, hogy
"Az irányítást a gondolataink, a
hiedelmeink és a viselkedésünk végzi. Ahogy
gondolkodunk, az tulajdonképpen kémiai környezetet teremt, ami
elárasztja a testünket, és kontrollálja génjeink működését."
3.1.1. Újdonság:
Az erkölcs értelmezésében.
Szerintem
„Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy
kiküszöbölje a rosszra csábítható emberi természet káros hatásait, amelyek
veszélybe sodorják az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a
rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista,
önámító-képmutató természete, öncélú élvezethajszolása okoz az evolúció
hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcsi követelmények
függetlenek az emberi akarattól, tehát az erkölcs abszolút kategória. Az
erkölcs nem alku tárgya, nem azonos a "társadalmi erkölcs"-nek (vagy
"bármilyen fajta erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek
vagy "közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal,
normákkal.
Az erkölcs az emberi élet
értelme, mert az erkölcs az élet fenntartása legfőbb feltétele; a létfontosságú
küzdelmünk a saját elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása, a
"könnyebb út" kísértése ellen.”
Az eddigi megközelítéshez, felfogáshoz képest, amely egészen
mostanáig az erkölcsösség látható tüneteit tárgyalta és megmaradt a felszínen,
a tünetek szintjén, az én filozófiám, az én megközelítésem igyekszik lehatolni
az emberi élet legmélyebb bugyraiba, a legáltalánosabb összefüggéseket
megtalálni az élet, az erkölcs, az ösztöneink, a lelkiismeret és az emberi
természet között.
Tehát itt is abból indulok ki, hogy az emberi élet
elsődleges célja az élet fenntartása, folytatása, és a legújabb kutatások
szerint az emberi személyiséget túlnyomórészt az életfenntartó ösztöneink
befolyásolják, a tudat szerepe viszonylag csekély. Az erkölcs, a tisztesség, az
erényesség az az ösztönös törekvés, amely bennünk munkálkodik annak érdekében,
hogy betartsuk az ösztöneink késztetéseit, a lelkiismeretünk intelmeit, és
ezáltal amennyire lehet, csökkentsük azt a kárt, veszélyt, amelyet a fejlett
emberi agy és az eltúlzott élvezetvágy és a megszolgálatlan, jogtalan
boldogságra létrejövő igény következtében a „könnyebb út” választása magával
hoz az evolúciós jutalom-érzések (élvezetek, öröm, boldogság, hamis önbecsülés,
hamis közösségi érzés stb.) mindenáron történő megszerzése érdekében.
3.2. Újdonság:
Az evolúció működése új értelmezése; Darwin elmélete
megdőlt!
Mivel az élet fennmaradása gyakorlati megvalósítását
rendszer-szinten az evolúció végzi - pontosabban, evolúciónak nevezzük azt az
alkalmazkodási-szelekciós folyamatot, amelynek révén az élet fennmarad - itt
arról esik szó, hogy szerintem mindez hogyan, milyen eszközökkel történik.
Az evolúciós alkalmazkodás alapja az, hogy az utódok
természetesen valamiben mindig különböznek génjeikben a szülőktől, és mindig
annak a változatnak, annak az utódnak a génjei sokasodnak el a nagyobb számú
utódokban, amelyik a megváltozott külső - és a belső! -körülményekhez a
legjobban képes alkalmazkodni, és így ezek az egyének képesek a legtöbb
életképes utódot létrehozni.
Nekem már az ember előtti idők gén-mutációival kapcsolatban
is az a sejtésem, hogy a mutációk nem véletlenszerűen jönnek létre, hanem
célzottan; a gén-változások olyan irányban történnek, amely segíti az alkalmazkodást
a megváltozott körülményekhez. A célzott gén-változásokkal ugyanis szerintem
sokszorosan, akár nagyságrendekkel gyorsabban képes egy faj alkalmazkodni, és
nagy környezeti változások esetén ez a kipusztulás elkerülését jelentheti...
Az embernél a mutációk szerintem mindenképpen célzottan
jönnek létre, ezt én már kb. 15-20 évvel ezelőtt is sejtettem, le is hülyéztek
emiatt az interneten az Index Fórumban a „nagyszerű intellektusú” hivatásos
evolúció-kutatók, ezzel szemben ma már prof. Bereczkei Tamás, a Pécsi Egyetem
Evolúciós Pszichológia Kutató Csoportja vezetője arról beszél, hogy az ún.
ösztön-gének és a kultúrális evolúció között kapcsolat áll fenn; ez szerintem
csakis azt jelentheti, hogy kétirányú kommunikáció zajlik. Ez más szóval azt
jelenti, hogy a változások nemcsak a gének, az elődökben képződött véletlen
mutációk irányából érvényesülhetnek az élő egyed felé, hanem az élő egyedben is
változik élete során a gének információ-tartalma. Így a környezeti változások
iránya, mibenléte, mértéke beíródik a DNS-be, és a DNS tartalma ezeknek a
változásoknak a figyelembevételével alakul át egy kicsit, olyan módon, hogy a
majdani utód-egyed minél könnyebben képes legyen alkalmazkodni az új,
megváltozott körülményekhez. Úgy is mondhatnánk, hogy „célzott mutációk”
keletkeznek.
Ennyit Thomas Kuhn mondásáról, aki szerint "az új
paradigma mindig egy sejtéssel kezdődik"...
Az első áttörést a hivatalos tudomány részéről e tárgyban
tudomásom szerint Bruce Lipton érte el, aki sejt-tenyészetekben különböző külső
feltételek esetén az aktuális generációval kapcsolatban megállapította, hogy a
sejt életében, a különböző környezeti feltételek megváltozattákaz ún.
gén-kifejeződéseket, tehát köznapi nyelven szólva, az érintett gének súlya,
befolyása megváltozott, nyilván olyan irányban, ami elősegíti a megváltozott
körülményekhez való alkalmazkodást; ez az utódsejtek gén-állományában
egyértelműen kimutatható volt. Tehát egyértelművé vált, hogy a sejtnek még
életében megváltozott a genetikai anyaga a megváltozott környezeti feltételek
következtében.
Az én Index-fórumos vitáim kb. ugyanebben az időben
zajlottak, de nyilván egyikünk sem tudott a másikról…
Tehát Darwin elmélete lényegében ekkor dőlt meg, a Lipton
által elvégzett kísérletek idején! Én kb. ugyanakkor, de csak logikai és
intuitív úton jutottam el ugyanehhez a következtetéshez, mert arra gondoltam,
hogy a hagyományos „mutáció-szelekció” révén rengeteg változásra egyszerűen nem
lett volna elég idő, tehát mindenképpen a célzott DNS-változásra volt és van
szükség ahhoz, hogy a gyors faji alkalmazkodás rövid idő alatt végbe menjen.
Tehát a változások nemcsak a DNS felől történhetnek, a tartalék mutációk
segítségével, hanem az élő egyedek az életük során állandóan adatokat küldenek
a DNS-be, és alakítják azt! Tehát a mutációk nem véletlenek által, hanem
célzottan keletkeznek, pontosan a megváltozott körülményekhez való jobb
alkalmazkodás irányában!
A génjeink információiban rejtőző "tervrajz"
alapján az anya testében megtestesül, kifejlődik az utód, ez a genetikai
információk viszonylag kis részét igényli. A DNS túlnyomó részét a legújabb
kutatások szerint (Noam Chomsky és mások eredményei alapján) a természet arra
fordította az embernél, hogy az emberi nyelv algoritmusainak, működési
törvényszerűségeinek az elsajátítását segítse, sőt, állítólag a kutatóknak még
kétoldalú kommunikációt is sikerült folytatnia a DNS-nek eme részével!...
És máris a lelkiismeret gyakorlati megvalósulásánál vagyunk:
a DNS-ünkben kapott viselkedési és gondolkodási minták és persze a
DNS-ben öröklött tapasztalatok, információk felhasználásával létrejött a
lelkiismeret, a DNS-ünknek az elménk és a genetikai anyagunk közti gondolati,
tehát lényegében nyelvi kommunikációja. Az ösztöneink beszélnek hozzánk, és mi
válaszolunk, párbeszéd zajlik az ösztöneink és az elménk között!
A gimnáziumban (a Nagy Lajos Gimnáziumban, Szombathelyen,
amely az országunk legjobb gimnáziumai közé tartozik ma is) volt egy csodás
német-tanárnőnk, Romhányi tanárnő. Azt mondta nekünk: ha valamit, pl. matek
példát nem tudtok megoldani, aznap este erősen gondoljatok rá elalvás előtt, és
reggel a megoldással fogtok ébredni! Hihetetlennek tűnt, de akkoriban mégis
többször is bevált ez a módszer, életem során pedig sokszor történt meg velem
ugyanez, reggelre tudtam a megoldást, ha elalvás előtt az adott problémán
gondolkodtam, mintegy vele aludtam el.
A DNS-ünk, az ösztöneink és az elménk együttese elképesztő,
csodálatos munka-kapcsolatban áll!
És szerintem mindez ismét csak azt a meglátást erősíti, mely
szerint az emberi gondolkodást alapvetően az ösztöneink befolyásolják!
Talán megdöbbentő, de én az információ-áramlás
két-irányúságát hirdetve és a mutáció-képződés célzott mivoltát feltételezve,
lényegében érvénytelennek nyilvánítottam a darwini evolúciós elméletet!
Ezeket a megállapításokat, korrekciókat már kb. 15 - 20 éve
felismertem, le is írtam, de idáig nem tartottam fontosnak ezt kihangsúlyozni.
Bár a rendszeremnek "Az evolúció filozófiája" c. előző változatában
már évekkel ezelőtt megfogalmaztam az eltéréseket, de anélkül, hogy ezeket
Darwinnal kapcsolatba hoztam volna. Ugyanezt tettem az interneten, az Index
Fórumban is, már kb. 15-20 évvel ezelőtt is.
3.3. Újdonság:
A lelkiismeret az ösztöneink emberi nyelvet használó
szószólója
A lelkiismeret a genetikai anyagunk és az agyunk folyamatos
együttműködése!
A harmadik nagy újdonság a lelkiismerettel kapcsolatos,
annak létrejöttével, működésével, az emberi életben és az evolúcióban, az
alkalmazkodásban betöltött szerepével.
Szerintem a lelkiismeret az élet fenntartásához szükséges
magatartást sugallja állandóan, minden helyzetben. Tehát ha betartjuk az ő
utasításait, akkor van a legnagyobb esélyünk a túlélésre, az életünk és az
utódaink élete fenntartására. De mivel ez mindig több energia-felhasználással
jár, mintha semmit nem csinálunk vagy valami alibi-cselekvést (pl. a
"könnyebb út"-at választjuk), a helyes út választása mindig
többlet-nehézségeket jelent számunkra a könnyebb úthoz képest.
A "könnyebb út" választása lényegében az
erkölcstelenséget, a "helyes út" választása pedig az erkölcsösséget
jelenti az adott mozzanatnál. Mert persze, a vágyaink kielégítését meg lehet
oldani úgy is, hogy hagyjuk magunkat sodortatni az árral, látszólag az is
haladást jelent. De ha egy meghatározott célhoz el akarunk jutni, akkor
mindenképpen úsznunk kell, avégett, hogy ne a víz sodrása, hanem mi
határozhassuk meg, hogy hol kötünk ki.
Mivel a vágyainkat mindenképpen ki akarjuk elégíteni, hiszen
az végtelenül vonzó, kellemes alternatíva, a gyenge jellemű ember legtöbbször a
pótlékhoz, a pótcselekvéshez folyamodik. Tehát nem vállalja föl a helyes úttal,
a lelkiismeret szavának a betartásával járó nehézségeket, és a "könnyebbik
utat" választja, mert ez sokkal kényelmesebb neki. Egyszerűen elcsalja az
evolúciós feladatai elvégzését. De avégett, hogy a lelkiismerete ne kínozza,
saját magával ösztönösen elhiteti, hogy ő igenis elvégezte az evolúciós
feladatait. Ezt a csalást befelé az önámítás, az öncsalás segítségével, kifelé
a külvilág felé pedig a képmutatással, a hazugsággal éri el.
A nehézségeket megtakarítja, de a lelkifurdalást nem lehet
kiiktatni, és valójában súlyos árat fizet a gyengeségéért, a csalásáért: lelki
betegségek, pszichoszomatikus eredetű testi betegségek kínozzák emiatt, így
vagy a mámorba menekül a bódítószerek segítségével, mint az alkohol, a
kábítószer; vagy az általa megválasztott aljas, uszító politikusok által
felkínált érzelmi pótlékokban próbál megnyugvást találni: a hamis
önbecsülésben, a bűnbakképzésben, a kirekesztésben, a rasszizmusban stb..
Mindegyik változatnál ő a vesztes, még ha ez az elején nem látszik is...
Ezen a mozzanaton múlik az erkölcsösségünk!
És az, hogy milyen mértékben vagyunk erkölcsösek, attól
függ, hogy milyen mértékben tartjuk be a lelkiismeretünk sugalmait.
A későbbiekben, az "öntranszcendencia" címszónál
láthatjuk majd, hogy ez a fogalom egyszerűen ugyanazt jelenti, mint a
lelkiismeret, és abban kapcsolódunk a most következő ponthoz is, hogy a
lelkiismeret, tehát az öntranszcendencia az ösztöneinkből származik.
Nyilván van a lelkiismeretnek egy olyan része, összetevője
is, amely nem az öröklött genetikai anyagunkból származik, hanem az egyéni
életünk során szerzett tapasztalatoknak a beépítéséből.
(Szép kutatási feladat lesz többet megtudni erről a
folyamatról, a lelkiismeret ösztönös és tudatos "származású"
összetevőjének a végső eredménybe, a lelkiismeret aktuális intelmeibe való
beépüléséről, arányáról, szintéziséről.)
3.4. Újdonság:
A vágyak rendszere az ösztönös késztetéseink
betartatására szolgál,
de az erkölcsi „könnyebb út”-ra is az elhatalmasodott,
zabolátlanná váló vágyaink miatt lépünk
A vágyak rendszere szerepének, működésének a leírása
Ahogyan már nagyon röviden a Bevezetés elején írtam, az
evolúció folyamán kialakult az emberben a vágyak rendszere. Ha engedelmeskedünk
az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, akkor az ösztöneink, nyilván az
elménkkel együttműködve, kielégítik a létező legvonzóbb, legvágyottabb
érzésekkel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb. a vágyainkat. Ez azt
jelenti, hogy felvállaljuk az ösztöneink által kijelölt feladatokkal járó
nehézségeket, elvégezzük ezeket a feladatokat, és ezáltal a helyes, az
erkölcsös úton maradunk és nem ártunk az evolúció menetének, hatékonyságának,
és nem veszélyeztetjük az élet fennmaradását.
Ha azonban ez nem történik meg, és a könnyebb utat
választjuk, akkor nemhogy kellemes érzéseket nem kapunk, hanem a
mulasztásunkkal arányos bűntető-elrettentő érzéseket kell elszenvednünk, mint a
félelem, a szorongás, akár az őrületig vagy a halálig menően.
Ugyanis a könnyebb út választása (a később részletezendő
módon) mindig csalással (saját magunk és a külvilág becsapásával), a valóság
meghamisításával jár, és ha az evolúció során hamis kiindulási adatok alapján
hozzuk meg a döntéseinket, akkor súlyos veszélybe kerül az életünk és
általában, az élet folytatódása, fennmaradása.
Az ösztönös késztetéseink két fő csoportba sorolhatók:
a közösségi ösztön (a közösséghez tartozás ösztöne, a
falka-ösztön) és
az önbecsülési kényszer (amely a rangsor-ösztönt, a
közösségi tekintélyszerzés ösztönét valósítja meg a gyakorlatban).
3.5. Újdonság:
A közösségi ösztön új értelmezése
Mivel a közösség ereje, összefogása óriási erőt és
hatékonyságot előnyt hoz nekünk és utódainknak a más fajokkal, vagy akár
a saját fajunk más közösségekhez tartozó egyedeivel, csoportjaival folytatott
küzdelmekben, így az vált az egyik legfontosabb ösztönünkké, hogy lehetőleg
minél nagyobb közösséghez tartozzunk.
Az emberi természet esendő, könnyebb utat kereső jellege
miatt azonban sajnos a közösséghez való hűségünket is a könnyebb úton járva
igyekszünk bizonyítani, a közösségi érzés helyett csak „hamis közösségi
érzést" próbálunk meg felmutatni. A közösség iránti hűségünket különböző
fajtájú és mértékű áldozatok meghozatalával bizonyítjuk, a könnyebb út esetén
nem vállaljuk föl az ezekkel járó nehézségeket, és „hamis közösségi
áldozatokat” mutatunk fel, tehát csak úgy teszünk, mintha áldozatot hoznánk, de
annak a terheit nem vállaljuk, és hamissággal, csalással próbáljuk meg elérni
annak a látszatát, hogy a közösségért áldozatokat hoztunk, hozunk.
3.6. Újdonság:
A hamis közösségi ösztön (a közösségért végzett hamis
áldozat) szerepe, kialakulása
Tehát ahelyett, hogy saját magunk áldozatokat hoznánk a
közösségért, a mások áldozatait igyekszünk kisebbíteni, hitelteleníteni, vagy
éppen a hamis megmentő szerepében tetszelgünk, azt a benyomást próbáljuk
kelteni, mintha mi mentenénk meg a közösségünket bizonyos külső támadások,
behatolások ellen. Így aztán egyes személyeket vagy csoportokat igyekszünk a
közösségünk ellenségeiként beállítani, vagy nem is létező külső veszélyeket
kreálunk, és nagy bátran "fellépünk" ezek ellen a nem is létező külső
veszélyek ellen. Belső, a közösségünkhöz tartozó személyekről vagy csoportokról
- legtöbbször politikai ellenfeleinkről - pedig azt próbáljuk bebizonyítani,
hogy ők valójában a közösségünk ellenségei, és igyekszünk elérni, hogy őket a
közösségünk kirekessze, megbélyegezzék őket.
Ez az ösztönös alapja a rasszizmusnak és az egyéb, a
kirekesztésen alapuló gyűlöletkeltésnek.
3.7. Újdonság:
Az önbecsülési kényszer (a közösségi tekintélyszerzés
ösztöne, a rangsor ösztön megvalósítója) újfajta értelmezése:
Az egyénnek elemi létérdeke, hogy a közösségen belüli
rangját, befolyását, tekintélyét, elismertségét minél magasabbra emelje.
Ugyanis a közösség erőforrásaihoz való hozzáférés arányos a ranggal, a
közösségen belüli tekintéllyel. Erre őt a természet az evolúció során
kifejlődött önbecsülési kényszer segítségével igyekszik kényszeríteni.
Az önbecsülési kényszer tehát arra igyekszik ösztönözni az
embert, hogy minél nagyobb mértékben fejlessze magát, minél értékesebbé tegye
magát a közösség, az élet fennmaradása számára, és így növelje rangját,
tekintélyét.
Persze ennek is létezik a "könnyebb út" választása
által jelentett "változata: a hamis önbecsülés kényszere
3.8. Újdonság:
A hamis önbecsülés kényszere, hétköznapi nevén a hamis
önbecsülés
A hamis önbecsülés magyarázata; szerintem:
A hamis önbecsülés azáltal keletkezik bennünk, hogy az
önbecsülés érzését nem saját magunk fejlesztésével, értékesebbé tételével érjük
el, hanem csak ennek a látszatát próbáljuk kelteni; azáltal, hogy magunk
fejlesztése helyett a vetélytársakat sározzuk, kicsinyítjük, megítéltetésüket
rontjuk, ezáltal a saját értékességünk a közösségünkön belül relatíve
megnövekszik. Tehát az egyén csaló, öncsaló módon saját magával ösztönösen
elhiteti, hogy ő valóban olyan értékes, tekintélyes személyiség, mint ahogyan
szeretné, és a külvilággal szintén ösztönösen ugyanezt akarja elhitetni
csalással, hazugsággal és képmutatással.
3.9. Újdonság:
Az (evolúciós) jutalmazó érzések
Az egyén, ezáltal a faj, és ennek révén az élet
fennmaradásához
elengedhetetlen, hogy az egyén végrehajtsa az ösztönei
késztetéseit.
Ehhez egyrészt szükség volt a hajtóerőt adó vágyak
létrejöttére, másrészt az ösztönös késztetések elvégzését jutalmazni kellett,
hogy az (állati) egyed és később az (emberi) egyén minél magasabb arányban
teljesítse az ösztönös késztetésekben megfogalmazott feladatokat. A vágyainkat
tehát az ösztöneink kielégítik, beteljesítik kellemes érzésekkel, ha
együttműködünk az ösztöneinkkel, a jóravivő késztetéseinkkel.
A jutalmazó érzések csúcsát a flow-érzés jelenti
(Csíkszentmihályi Mihály leírása szerint), amelyet én lelki orgazmus -nak
neveztem el. Ez szerintem akkor jön létre, ha olyan tevékenységet végzünk,
amely az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából nagyon fontos és hasznos:
a nemi aktus közben, magasszintű művészeti alkotás létrehozása közben,
valamilyen találmány vagy akárcsak használati eszköz mesteri kivitelezése
közben stb.
Az állati időkben ez gyakorlatilag 100 %-ban teljesült is,
tehát az állatok reflex-szerűen végrehajtották az ösztöneik késztetéseit, az
ember azonban az esetek zömében igyekszik a cselekvést megtakarítani, és így
bár megszolgálatlanul, a könnyebb úton, de mégis mindenáron megszerezni a
jutalom-érzéseket.
Ez végső soron érthető, hiszen egyrészt ezek a jutalmazó
érzések az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb érzései; másrészt a
természetben minden élőlény a legkönnyebben, a legcélszerűbben akarja az élete
során eléje kerülő helyzeteket megoldani.
Vélhetően emiatt (ennek elkerülésére) jöttek létre az
(evolúciós) bűntető-elrettentő érzések.
3.10. Újdonság:
Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések
Ezek a testi érzések szintjén a fájdalom, lelki-érzelmi
szinten a szorongás és a félelem különböző szintű változatai, egészen az
őrületig vagy akár a halálig menően!
3.11. Újdonság:
A jóra vivő késztetéseink
Azok a késztetéseink, amelyek ténylegesen az élet
fennmaradását szolgálják.
Ezek az ösztöneink "alapértelmezett" késztetései,
melyek az ösztönös késztetéseinkben meghatározott viselkedés vagy cselekvés
tényleges végrehajtására akarnak késztetni minket, tehát arra, hogy vállaljuk
föl azokat a nehézségeket, amelyekkel ezeknek a feladatoknak a végrehajtása
jár, és ne a "könnyebb utat" válasszuk.
3.12. Újdonság:
A rosszra vivő késztetéseink
Ezeket a késztetéseket a szabadjára engedett élvezetvágyunk
okozza, ez is képes a saját szolgálatába állítani az önámítási és a képmutatási
kényszerünket, amelyek révén a lelkünkben megvalósul a csalás, a "könnyebb
út" velejárója
A rosszra vivő késztetés szerintem az, amely mindenáron rá
akar bírni minket a jutalmazó érzések megszerzésére, a vágyaink kielégítésére
és arra csábít, hogy a "könnyebb utat" vegyük igénybe ehhez. Így
tehát szabad folyást enged az élvezetvágyunknak, és akár a
legerkölcstelenebb utat is felkínálja nekünk, ha az meghozza a kívánt
eredményt, az élvezetet, az örömöt, a boldogságot.
A rosszra vivő késztetést nem nehéz azonosítani a bibliai
"kísértéssel", a "csábítással", az "eredendő vagy
áteredő bűnnel".
3.13. Újdonság:
Az érték, az értékek, az értékrend új értelmezése,
származtatása
Szerintem az emberi életben minden dolog, cselekedet és
tulajdonság értékét az határozza meg, hogy mennyire hasznos az evolúció, az
élet fenntartása számára;
Így a legfőbb emberi értékek: az erkölcsösség, az
igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott áldozat, a hűség, a
szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az együttérzés, a
boldogság, a szépség, az egészség, az ész, a hősiesség, a bátorság, stb.
A tisztességes, értékes ember az értékekhez igazodva él; az
értékessége mértékét, fokát pedig az erkölcsössége mutatja meg, tehát hogy
milyen mértékben képes az értékek szerint élni.
A legfőbb érték az erkölcsösség, mert az erkölcsös ember
segíti az evolúciót és így az élet fennmaradását, az erkölcstelen pedig nem,
mert szabotálja az evolúció működését és ezáltal veszélybe sodorja az élet
fennmaradását, folytatódását; minden fogalom értelmét, jelentőségét a
fogalom tárgyának az evolúcióhoz, az élet fenntartásához fűződő viszonya
határozza meg.
3.14. Újdonság:
Az isten az ösztöneink megszemélyesítése
Érthető okokból, fontosságánál fogva kicsit részletesebben
tekintsük át az istenség létével kapcsolatos nézeteket!
Azonnal az elején hangsúlyozom, hogy nagyon tisztelem a
hívők vallásos érzelmeit, de én is leírom a saját véleményemet a vallásról és
mindenről, ami érdekel.
Az ősember talán a villám villanásából és a rettenetesen
félelmetes mennydörgésből következtetett az istenség létére, a történelem
előtti ember, akit azonban már a mai értelemben vett embernek lehet tekinteni
és egyértelműen közösségben, falkában, később nemzetségben s végül nemzeti
közösségben élt és él, ennél jóval több és sokrétűbb benyomás késztette az
istenség fogalma megteremtésére. Bár a villámlás és a mennydörgés továbbra is
megrémisztette, ugyanakkor sok jót is tapasztalt, amely szerinte nem
származhatott a többi embertől - tehát, úgymond, csakis isten
műve lehetett!…
--- Ott van mindjárt az egész világ. Honnan lett?
- nos, ezt valóban csak a jóisten tudja... Esetleg az
ősrobbanáskor szétszakadt plazma-gömbből, mint az egész általunk ismert
világegyetem.
--- Honnan származik az ember?
- az evolúció, a törzsfejlődés során kifejlődött (mai
ismereteink alapján) egy közös ősből, abból, amelyből az emberszabású majmok is
kifejlődtek;
--- Miért van az, hogy egyik ember inkább jobbnak, a
másik pedig inkább rosszabbnak számít a cselekedetei tükrében?
- ez azért van így szerintem, mert az embereknek csak a
belső, ösztönös késztetéseik hasonlóak, de azokra mindenki másképp reagál,
lelkierejétől, jellemétől függően;
--- Miért van az, hogy a saját falkánkat, közösségünket
(ideális esetben!) akár az életünk árán is megvédelmezzük idegenek ellen?
- ezt az ún. közösségi ösztön (falka ösztön) késztetései
okozzák; ez a két legerősebb ösztönünk egyike.
--- Honnan származik a hamis önbecsülés?
- A hamis önbecsülés ösztönös kényszere a két legerősebb
életfenntartó ösztönünk egyike, a rangsor-ösztön vagy az én elnevezésemet
használva: az ösztönös önbecsülési kényszernek a "könnyebb út"
választásakor létrejövő erkölcstelen változata.
- A két legerősebb ösztönös kényszerünk tehát a falka-ösztön (nálam
a közösséghez tartozás ösztönös kényszere) és a rangsor-ösztön (a
saját értékességünk és ezáltal a közösségen belüli rangunk minden eszközzel
való javítása ösztönös kényszere, az önbecsülés ösztönös kényszere).
--- Mi az az erő, amely arra késztet minket, embereket,
hogy bűntudatunk legyen? (Amely ráadásul mindenkinél nagyon hasonlóan
működik...)
- ezt szerintem a lelkiismeret okozza, amely a létfenntartó
ösztöneink szószólója, és minthogy az ösztöneink azonosak, a lelkiismeretünk
késztetései, sugallatai is ugyanazt a célt szolgálják minden szituációban: az
élet fennmaradását.
--- Honnan származik a lelkiismeret?
- a létfenntartó ösztöneinkből;
--- Miért van az, hogy hasonló hibákért hasonlóan lesz
rossz mindegyikünk lelkiismerete?
- az automatika terminológiájával élve: 1. ha azonos a
bemenőjel, 2. azonos a működés (az ösztönrendszerünk azonos működése),
tehát azonos az átviteli függvény is, 3. akkor ugyanaz lesz a kimenőjel is;
tehát ha az erkölcsi követelményrendszer (amelyet az ösztöneink felől a
lelkiismeretünk közvetít az elménk felé) minden ember számára ugyanaz, akkor a
lelkiismeret jutalma, a jó lelkiismeret, a lelki nyugalom, a boldogság is
hasonló lesz mindenkinél. Ha pedig rosszat teszünk (vagyis nem teljesítjük a
lelkiismeretünk követeléseit), akkor a lelkiismeretünk (az életfenntartó
ösztöneink) részéről hasonló bűntető érzéseket kapunk.
--- Miért szenved az, aki nem hallgat a lelkiismerete
szavára?
- mert a lelkiismeret-furdalás minden embert megkínoz,
avégett, hogy ne tegyünk soha semmit az élet fennmaradása ellen;
--- Ez bizonyára mind az istentől ered!... Csak tőle
eredhet !... – mondják…
- Ez a feltételezés, ez az érzés teljesen érthető: hiszen az
isten, vagyis a neki megfelelő lelkiismeret mindannyiunknál ugyanúgy működik;
hasonló rosszaságot hasonló büntetéssel és hasonló jóságot hasonló jutalommal
viszonoz.
Ő az, aki arra késztet minket, hogy segítsük a
falka-társainkat (a közösségbéli társainkat), ő az, aki azt követeli tőlünk,
hogy mindig jók legyünk, helyesen cselekedjünk, vagyis cselekedjünk mindig az
élet fennmaradása javára! És ő büntet minket a rossz lelkiismereten, a
lelkifurdaláson keresztül, ha rosszat, helytelent, a közösség számára károsat
teszünk, de már amiatt is, ha hazudunk, felmagasztaljuk magunkat vagy
képmutatók vagyunk, tehát ha csalunk, bármiben is.
--- Ki más tudhatna rólunk mindent, a legmélyebb
titkainkat is, mint az isten?! És ki lenne hajlandó megbocsájtani
nekünk, ha megbántuk a rossz tetteinket, viselkedésünket?
A hívők szerint teljesen elfogadott nézet, hogy mindezt az
isten intézi így. Úgymond, csakis ő tudhatja a legbensőbb gondolatainkat,
csakis ő képes megnyugtatni a lelkünket, ha megbántuk a rosszat, amit
elkövettünk, csakis ő képes állandóan kapcsolatot tartani a lelkünkkel, és ő
képes csak befolyásolni az erkölcsi jellegű döntéseinket… Mert csakis ő képes
belelátni a lelkünkbe, állandóan, még álmunkban is. Ki más lenne erre
képes?
--- Miért érezzük azt, hogy van túlvilág, és onnan is
irányít minket az elhunyt emberek szelleme, de legfőképpen az isten?
Az, hogy az elhunytak szelleme odaátról irányít minket,
nagyon is valós, jogos érzés, hiszen az ösztöneink forrása, a genetikai
anyagunk kialakulása a mi közvetlen őseinknek is köszönhető, ők is alakították
ezt a nagy, közös genetikai kincset.
Aztán itt vannak a „megérzéseink” is, vagyis az
intuícióink.
--- Ugyan ki lenne képes azon kívül, hogy belelát a
lelkünkbe és a gondolatainkba, még tanácsokat is adni, hogy az adott helyzetben
mit tegyünk? Létezik valóban egy titokzatos lény, aki fogja a kezünket, mint
egy őrangyal, és mindig megsúgja, mi a helyes, hogyan kellene döntenünk az
adott helyzetben úgy, hogy tiszta maradjon a lelkiismeretünk, úgy, hogy helyes
és tisztességes döntést hozzunk?
- Ez a lény szerintem nem rajtunk kívül létezik, hanem
bennünk, és úgy hívják: az életfenntartó ösztöneink és szószólójuk, a
lelkiismeretünk.
Természetesen az ösztöneink, az ösztönös megérzéseink és az
ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk képes reánk, a tudatunkra és az
érzéseinkre ugyanolyan, a többi emberéhez megdöbbentően hasonló hatást
gyakorolni. A lelkiismeretünk ugyanúgy mindent tud rólunk, akár egy istenség,
és életünk minden pillanatában felügyeli, hogy jól vagy rosszul, helyesen vagy
helytelenül, erkölcsösen vagy erkölcstelenül viselkedünk.
Ezeket az ösztönös késztetéseket a következő nemzedékre az
ivarsejtjeinkben lévő génjeink viszik át, a bennük lévő DNS-ben található
hatalmas információ-halmaz. Az örökítő-anyagunkon, az abból származó ösztönös
késztetéseinken keresztül képletesen szólva a sok ezer generációnyi ősünk mind
azt figyeli, helyeset teszünk-e, vagyis az élet fennmaradása javára
cselekszünk-e, vagy éppenséggel ártunk...
Természetesen az emberi lény az élete első percétől saját
maga is tanulja mindazokat az ismereteket, amelyek a túléléshez és a minél
nagyobbszámú utód felneveléséhez szükségesek, de a DNS-ből, az ún. örökítő
anyagunkból eredő sokrétű segítség nélkül semmire sem mennénk.
Az ember az ÉLET része, az élőlények egyik faja, és minthogy
minden élőlény legfőbb ösztönös késztetése az, hogy fennmaradjon és a
leghatékonyabban szaporodjon, az ember is így éli az életét. Az életfenntartó
ösztöneink (a továbbiakban: az ösztöneink) kézen fogva vezetnek minket egész
életünkben , és ha megfogadjuk az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk
szavát, akkor az ösztöneink az evolúciós jutalom-érzésekkel (élvezet, öröm,
boldogság, büszkeség, jogos önbecsülés stb.) árasztanak el minket, míg ha
rosszra készülünk vagy rosszat teszünk ill. tettünk, akkor az evolúciós bűntető
érzéseket bocsájtják ránk, tehát fájdalommal, félelemmel, szorongással
büntetnek minket.
Joggal merül fel a kérdés: hogy létezik az, hogy az
ösztöneink szószólója, a lelkiismeret emberi nyelven, az anyanyelvünkön képes a
tudatunkkal érintkezni?
A legújabb kutatások szerint a DNS-ünk java része olyan
módon alakult át (nyilván az ember kialakulása idején), hogy képes az emberi
nyelv megértésére, az ösztönökből áramló mondanivaló szavakba, gondolatokba
öntésére, és az agyunkban képződő gondolatok megértésére. Tehát képes a
kétirányú ismeretközlésre („kommunikációra”) az ösztöneink és az agyunk, a
tudatunk között! Ezt egyre több kutatási eredmény támasztja alá, közvetve vagy
közvetlenül. Pl. Noam Chomsky kutatásai is (Noam Chomsky más
kutatókkal együtt megállapította, hogy a DNS kb. 90 %-ának a szerkezete olyanná
vált, hogy képes az emberi nyelven történő kommunikációra, és így ez képezi a
nyelvi-gondolati kommunikáció alapját.
Ennek a DNS-résznek a szerkezete olyan, hogy segítse az
ember nyelvtanulási adottságait, és nagy valószínűséggel ez a DNS-szerkezet és
DNS-rész a gondolati-nyelvi kommunikáció alapja az elme és a DNS között.) és
pl. Bereczkei Tamás prof. (a Pécsi Egyetem, a JATE Evolúciós Pszichológia
Kutatócsoportja vezetője) az egyik publikációjában arról beszél, hogy az
ösztön-gének a kulturális evolúcióval kapcsolatban vannak, szerintem ez azt
jelenti, hogy kétirányú információcserét folytatnak egymással, hatnak egymásra,
kétirányú kommunikációs kapcsolatban állnak.
Ehhez én teszem hozzá, hogy szerintem nemcsak
a kulturális evolúció, hanem az emberi élet bármilyen
fontos történése, változása nyomot hagy a DNS-ünkben, tehát a mutációs
változatok a génjeinkben nem véletlenszerűen jönnek létre, hanem célzottan, a
túlélést veszélyeztető tényezőkre, jelenségekre összpontosítva, azokat
ellensúlyozandó, kiküszöbölendő.
(Ezt az előző megállapítást ajánlom az evolúció-kutatók
szíves figyelmébe, mert ennek a tisztázása szerintem hatalmasat lendíthetne az
evolúció-kutatáson és általában az ember-tudományokon!)
Tehát összegezve: szerintem minden olyan hatás, késztetés,
amelynek nem tudjuk az eredetét, de fontos és az élet fennmaradásával
kapcsolatos, szerintem mind az ösztönös késztetéseinkből ered.
Az életfenntartó ösztöneink tevékenysége annyira teljeskörű,
folyamatos felügyeletet jelent, annyira titokzatos, annyira nehezen érthető
módon hat az elménkre, a tudatunkra, tehát ránk, a teljes személyiségünkre,
annyira egyöntetűen hat minden emberre, és annyira meghatározza minden
pillanatban az érzelmeinket, erősen befolyásolja a gondolatainkat, hogy nemcsak
a régi korok embere, hanem még a mai ember is istenként, őrangyalként értelmezi
ezt a mindenre kiterjedő, folyamatos védelmet, befolyást.
A lelkiismeret, a lélek ugyanaz, mint az isten.
A lelkiismeret működése, hatása annyira egyezik az istenség
működésével és hatásával, hogy ha pl. a Biblia bármelyik mondatában (kivéve
persze a teremtésről szóló részt) az "isten" szó helyébe a
"lelkiismeret" szót tesszük, a mondat ugyanolyan értelmes marad!
Mindezeket átgondolva és figyelembe véve az embertudományok
legújabb kutatásai eredményeit, az adódó szintézis azt az eredményt adja -
számomra legalábbis -, hogy az ember életét lényegében az ösztönei irányítják,
a tudat szerepe eléggé csekély. Ilyen értelmű kutatási eredmények már ismertek,
Ezequiel Morsella és mások munkássága nyomán.
És vajon mi okozza az emberi esendőséget, tehát azt, hogy
az ember a döntéseinél sokszor (legtöbbször...) nem a helyes, az erkölcsös utat
választja, hanem a helytelen, de könnyebb utat?
Ez talán a filozófia egyik legfontosabb kérdése.
Az erre adható válaszhoz tekintsük át, hogyan működnek az
evolúciós, életfenntartó ösztöneink!
Annak az érdekében, hogy az élő egyed teljesítse az
életfenntartó ösztönei késztetéseit, az evolúció során kialakult bennünk (de
már a fejlettebb állatokban is) a vágyak rendszere. Ezeket akkor elégítik ki az
ösztöneink élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel stb., tehát az
evolúciós jutalmazó érzésekkel, ha az ember hallgat az ösztönei, a lelkiismerete
szavára, és teljesíti azok késztetéseit, felvállalja az ösztönös késztetések
teljesítésével járó nehézségeket, és a helyes (az erkölcsös!), de nehezebb utat
választja, és nem a helytelen (erkölcstelen!), de könnyebb utat, és így nem
akadályozza, hanem segíti az evolúció helyes működését, az ÉLET fennmaradását.
Mert szerintem ez az emberi élet értelme evolúciós
szempontból ! Helyreállítani az evolúció helyes működését, melyet
az emberi értelem és az ezzel lehetségessé vált öncsalás-önámítás a szakadék
szélére sodort! Az előző sorokban írtakat elfogadva tehát úgy kell
fogalmaznunk, hogy
az emberi élet (mint minden életforma) célja az élet
fenntartása, és az emberi élet értelme a minél teljesebb erkölcsösség, vagyis
az, hogy a lelkiismeretünk szavát minél nagyobb mértékben tartsuk be, mert így
segítjük legjobban az evolúció sikerességét, az élet fennmaradását!
Ez az alapja az értékeknek, a szépségnek, a jóságnak, az
összes pozitív fogalomnak és jelenségnek is, tehát az evolúció számára
teljesülő hasznosság mértéke az alapja mindennek, minden értéknek.
3.15. Újdonság:
A transzcendencia halála
A transzcendencia nem valami titokzatos, a való világon túli
rejtély, hanem az életfenntartó ösztönökből származó intuíciók, késztetések
összessége, hatása.
A transzcendencia meghatározása Kantnál: "Immanenseknek
nevezzük azokat az elveket, melyek alkalmazása teljességgel a lehetséges
tapasztalat korlátain belül marad, transzcendenseknek pedig azokat, melyek a
kategóriákat áthágják." Tehát a tudomány, a hétköznapi tapasztalat
felől nem megközelíthetők.
A transzcendencia meghatározásáról a Kanttól és a filozófiai
irodalomban olvasható egyéb ismertetésekkel szemben igen nagy valószínűséggel a
genetikai örökítő anyagunkból eredő életfenntartó evolúciós ösztöneink
késztetéseivel megmagyarázhatók mindazok a jelenségek, késztetések és
értelmezések, amelyeket eddig „a lehetséges tapasztalat korlátain belülről” nem
lehetett megmagyarázni.
A transzcendencia fogalmát tehát a szó „természetfölötti”
értelmében használni tovább nem lehet, mert immáron az életfenntartási ösztönök
késztetéseivel megmagyarázható a fogalom és annak a hatása, tehát egyszerű,
biológiailag jól értelmezhető fogalmakkal megértethető a fogalom jelentése.
A „transzcendencia” minden bizonnyal akkor lép fel az emberi
gondolkodással, érzésekkel kapcsolatban, amikor az életfenntartó ösztöneink
sugallatait érzékeljük. Ezek a sugallatok sokszor a kényszer erejével lépnek
föl, sokszor valóban csak sugallatként, enyhe befolyásként érzékeljük őket. Az
ösztönök késztetései nyilván annál erősebbek, minél fontosabb az evolúció, az
élet fennmaradása szempontjából az életünknek az a feladatköre, melynek
ellátása, örökítése az adott ösztönfajta hivatása, amellyel kapcsolatban
érezteti a hatását.
A transzcendencia tehát szerintem nyilvánvalóan azonos az
életfenntartó ösztöneinkkel, azok hatásával, és nem "anyagon túli",
"képzeletbéli", szellemi képződmény, hanem a biológiai lényünk
szerves része.
3.16. Újdonság
Az öntranszcendencia leváltása a lelkiismeretre.
Az erkölcs meghatározása arról szól, hogy le akarjuk győzni
magunkban a rosszra vivő csábításainkat, késztetéseinket, túl akarunk lendülni
ezeken, „meg kell haladnunk saját magunkat”. Látható, hogy az öntranszcendencia
lényegében az erkölcsösség alapfeltétele, az az igény, az a kényszer, amely az
erkölcsösséghez vezet.
Az öntranszcendencia tehát lényegében maga a lelkiismeret,
az ösztönös lelki kényszer arra, hogy jók, erkölcsösek legyünk!!! A
lelkiismeret az, amely a jutalmazó- és a bűntető érzéseivel hozzásegít minket
ahhoz, hogy felülemelkedjünk magunkon, átlendüljünk a holtponton, és
felvállaljuk a „helyes út” választásával törvényszerűen együtt járó
nehézségeket!
Az öntranszcendencia a rosszra vivő kényszereink (pl. a
hamis önbecsülés ösztönös kényszere, hétköznapi megfogalmazásban: a hiúságunk,
a túlzott, hamis önbecsülésünk, a gőgösségünk, az önhittségünk, de ugyanúgy az
eltúlzott élvezet-szerzési vágyunk, a lustaságunk és az elvtelen könnyebb út
keresése stb.) elleni küzdelmünk.
Az öntranszcendencia, az önmeghaladás, a divatos
meghatározás szerint az önmagunkon való túllendülés fogalma: mára a hivatalos
filozófia arra jutott, hogy a boldog és az elégedetlen ember között az a
legnagyobb különbség, hogy az előbbi túl tudott lendülni önmagán (Candace A.
Vogler megfogalmazása). (Ez egybecseng azzal, amelyet Jézus szájába adtak a
Biblia írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!”… Nincs új
a Nap alatt!...
De hogy mi az bennünk, amin túl kell lendülnünk, amit meg
kell tagadnunk magunkban, azt egyik megfogalmazás sem magyarázza el. Én
meghatároztam ezt a megtagadandó, akadályt képező tulajdonságot, és ezzel egy
szinttel lejjebb ástam az emberi természetben.
A boldogságot akkor kapjuk jutalmul az ösztöneinktől, ha
engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, az életfenntartás igényeinek.
Tehát a boldog és az elégedetlen ember között az az érdemi különbség, hogy a
boldog ember teljesítette erkölcsi kötelezettségeit, legyőzte a könnyebb útra
vivő csábításokat (képes volt ellenállni a rosszra vivő csábításoknak!), a
helyes utat választotta, amely az evolúció, az élet fennmaradása számára
hasznosabb, és fölvállalta a helyes úttal járó nehézségeket.
Az öntranszcendencia, az önmagunkon való túllendülés, a
saját magunk meghaladása közelebbről azt jelenti, hogy legyőzzük magunkban az
öncélú, elvtelen öröm-és élvezetszerzésre csábító késztetéseink hatására
létrejövő hajlamot, késztetést, csábítást, vágyat az evolúciós jutalmazási
érzéseknek az erkölcsi könnyebb úton való megszerzésére.
De még ennél is lejjebb merészkedtem, és megkerestem azokat
az okokat, amelyek az öntranszcendenciának a gyakorlatban leglényegesebb és
legtömegesebb előfordulását jelentő esete, a hamis önbecsülés ösztönös
kényszerének a létrejöttéhez vezettek. Szerintem a hamis önbecsülés kényszerét
a bennünk élő ösztönös önbecsülési kényszer hatására az ösztönös önámítási
kényszer hozza létre. Így a fentiekből össze is állt a három legfontosabb
rosszra vivő kényszerünk: az öncsalás-képmutatás, a hamis önbecsülés kényszere
és a hamis közösségi kényszer.
3.17. Újdonság
Az erkölcs abszolút kategória, és nem egyéni kívánságok
vagy társadalmi alku kérdése
Az erkölcs Platón szerint abszolút követelmény-rendszer,
„isteni eredetű”, tehát minden ember elé ugyanazokat a követelményeket állítja.
A ma uralkodó paradigmában az erkölcs, az ún. „társadalmi
erkölcs” társadalmi (relatív) kategória, helytől, időtől, körülményektől függő
norma-rendszer, tehát alku, egyezkedés, megállapodás kérdése. Ez óriási
kockázatokat hordoz magában az élet fennmaradása szempontjából, amelyek
egyébként a mai paradigmában mind valóra is váltak, hiszen az emberi élet a
kipusztulás határára került!
Már az elnevezés teljesen igaztalan, hazug és nevetséges!
Hiszen az erkölcs evolúciós kötődésű fogalom, az evolúciót,
az élet fennmaradását szolgálja. Ha az erkölcsi követelményrendszer egyes
elemeit semmisnek tekintjük, nem betartandónak, akkor az így kialakult
szabályrendszert „társadalmi normáknak” tekinthetjük ugyan, de társadalmi
erkölcsnek semmi esetre sem! Legfeljebb a „társadalmi erkölcstelenség” gúnynév
illenék rá… Ugyanis megcsonkítva a valódi erkölcsi szabályrendszer már nem
azonos az erkölcs követelmény-rendszerével!
Pl. a „Ne ölj!” parancsa, amely minden fajon belül
érvényesül az állatvilágban, ha az alulmaradt egyed a megadás jeleit mutatja,
tehát (és ez a lényeg!) a közösség egyik fő evolúciós szabályát, a hierarchikus
sorrendet (avagy a "tekintélytiszteletet") immár tiszteletben tartja,
és elismeri a versenytárs magasabb rangját.
Ez pedig az igazságosság szintén evolúciós kérdéséhez
tartozik.
Az igazság az egyik legfontosabb fogalom evolúciós
szempontból. A túlélés, az élet folytatódása érdekeit védi, és a túlélésnek
többek között az az érdeke, hogy a hatalmi sorban feljebb álló egyed több
erőforráshoz férjen hozzá (pl. a szaporodás joga, nagyobb rész a zsákmányból
stb.), mint a rangsorban utána következők.
Ezt az emberi faj egyedei és közösségei súlyosan megsértik…
Ölnek, öldökölnek nyakló nélkül…, pl. háború vagy kivégzés jogcímén...
Hol itt az erkölcs?!
Arra már korábban rámutattam, hogy szerintem az erkölcsösség
annak a mértéke, hogy a lelkiismeretünk szavát milyen mértékben tartjuk be,
milyen mértékben engedelmeskedünk neki.
Tehát az erkölcs szorosan a lelkiismerethez kötődik,
lényegében annak a szinonimája.
A lelkiismeret Konrad Lorenz definíciója alapján öröklött
emberi vonás, tehát az ösztöneinkkel, a DNS-ünkkel együtt kapjuk
születésünkkor. A lelkiismeret szoftveres terminológiával a genetikai anyagunk
„szerkesztői felülete”, és persze az ösztöneinket a tudatunkkal összekötő
fordító-program.
Az már más kérdés, hogy a lelkiismeret tartalma az
életkorunk, az értelmünk és a tapasztalataink alapján változik, hozzáadódnak az
egyéni élet hatásai is. Tehát az egyéni életünk tapasztalatai az elménk
általánosító hatásain és a lelkiismereten átszűrődve megváltoztatják kissé a
genetikai anyagunkat. Minél hosszabban tartó vagy minél erősebb egy hatás,
annál jobban megváltoztatja a genetikai anyagunkat. Ez természetes, hiszen
másként hogyan szivárognának be az ösztöneink adathátterét képező genetikai
adatbázisunkba az adott faj külső körülményei, azok változásai? Ez az evolúciós
alkalmazkodás egyik feltétele, az egyén részéről létrejövő információ
hasznosulása a genetikai anyagunkban. Bruce Lipton alapvető jelentőségű
kísérletei ennek a mechanizmusnak az alapjait tárták fel igen meggyőzően. Meg
is kínozták érte a középszerű kortársai, akik viszont a világi hatalom, a
pozíciók birtokosai (voltak és lesznek mindörökké, sajnos…)… Vagy amiatt, mert
nem értették, mit sejtett meg, mit fedezett fel náluk sokkal tehetségesebb
kortársuk, vagy amiatt, mert értették, de féltették hírnevüket, megélhetésüket…
Mindezekből következően az erkölcs nem lehet alku,
társadalmi közmegegyezés kérdése, hanem szigorúan abszolút kategória, független
az egyén jellemétől, erkölcsösségétől, a kor társadalma és az adott közösség
erkölcsi színvonalától. Az erkölcs az élet fennmaradása szempontjából a legfőbb
ösztönös késztetésünk arra, hogy engedelmeskedjünk az életfenntartó ösztöneink
késztetéseinek, minden erőnkkel igyekezzünk a helyes utat járni, az
erkölcsösséggel együtt járó nehézségeket felvállalni.
És ha ehhez hozzávesszük, hogy az isten, az istenség, ahogy
ezt ebben az írásban is bizonyítani igyekszem, minden bizonnyal az
életfenntartó ösztöneink összesített hatásának a megszemélyesítése, akkor az
erkölcs nyilvánvalóan abszolút kategória.
Máshonnan közelítve:
Az erkölcsi döntéssel kapcsolatban ismert a „helyes út” és a
„könnyebb út” választása közti alapvető különbség.
A helyes út választása az én értelmezésemben azt jelenti,
hogy az erkölcsös megoldás mellett döntünk, tehát végrehajtjuk az életfenntartó
ösztönök nevében hozzánk szóló lelkiismeret intelmeit, megfogadjuk a
lelkiismeret szavát, felvállaljuk a helyes úttal törvényszerűen együtt járó
nehézségeket.
A könnyebb út minden fáradságot elkerül, sem a nehézségeket
nem vállalja föl, sem a helyes cselekvést nem hajtja végre az, aki a „könnyebb
utat” választja.
A könnyebb utat választó azonban ráadásul csal, hamisít is,
mert saját magát és a külvilágot is igyekszik becsapni az önámítás-képmutatás,
a csalás, a hamisság, a hazugság segítségével (a kognitív disszonancia jellemző
esete!), annak érdekében, hogy az ösztönöktől (és a becsapott külvilágtól!)
megkaphassa a vágyait kielégítő jutalom-érzéseket, az élvezeteket, az örömöt, a
boldogságot stb..
Nem csoda, hogy szinte minden ember, szinte minden esetben a
könnyebb utat választja…
Érdemes meggondolni, hogy milyen élet-ellenes,
evolúció-ellenes az a sok csalás, hamisság, amit a könnyebb utat választók
elkövetnek. Hiszen az élet fennmaradásához állandóan döntéseket kell hoznunk.
Ha a valóság ismerete helyett a döntéseink hamis talajra, hamis ismeretekre
támaszkodnak, akkor ugyan mennyi esélyünk marad az élet(ünk) fennmaradására?!
Ezek ismeretében vajon ki meri-e jelenteni bárki, hogy az
erkölcs társadalmi kategória, tehát a társadalmat, a közösséget alkotó emberek
közti alku eredménye?
Az erkölcsnek szerintem semmi köze a társadalmi erkölcshöz
és a társadalmi normákhoz! Legfeljebb, mint a magasban, a távolban lebegő cél,
eszmény, a platóni árny-játék a barlang falán, vágyott eszményi állapot...
De a „társadalmi norma”, az valóban így, alku, közmegegyezés
útján keletkezik.
A „társadalmi erkölcs” is.
Ezeknek persze nem sok közük van az erkölcshöz, mert az
erkölcs nem ismer kompromisszumot, és töretlen erővel arra törekszik, arra
késztet minket, hogy teljesítsük evolúciós feladatainkat, tehát az
életfenntartó ösztöneink késztetéseit, és vállaljuk fel az ezek végrehajtásával
kapcsolatos nehézségeket is (önkorlátozás, önkritika, önuralom, irgalom,
kegyelem, szánalom, stb.)
3.18. Az ösztöneink szószólója, a lelkiismeret az öröklött
genetikai információkból és az agy munkájából állandóan létrejövő folyamatos
erkölcsi felügyeletet jelenti!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése