Harcz László: Az evolúció filozófiája-1., 1. Fejezet, 1.3. A létfenntartó ösztöneink, az erkölcs és az evolúció filozófiája. Rövid ismertető, 2018. 06. 09.

Kereső fogalmak: az élet fennmaradása, filozófia, ösztönök, erkölcs, kozmikus erkölcs, evolúció, lelkiismeret, isten, önámítás, képmutatás, vágy, csábítás a könnyebb útra, kísértés, helyes út, evolúciós jutalom-érzés, kulturális evolúció, az emberi élet értelme, érték, transzcendencia, öntraszcendencia, Platón, idealizmus

-Az ember legfontosabb ismérve az, hogy élőlény.

- Az élet legfontosabb tulajdonsága pedig az, hogy "fenn akar maradni", folytatódni akar.

- Az életet az evolúció tartja fenn, azáltal, hogy úgy alakítja az egyedek és általuk a fajok tulajdonságait, hogy mindig a legéletképesebbek szaporodjanak.

- Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul, csalás nélkül, kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az életfenntartó ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós jutalmazó érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az életfenntartó ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat.

- A vágyaink kielégítése iránti ösztönös sóvárgás adja tehát a legnagyobb hajtóerőt az evolúció sikeres működéséhez, az élet fennmaradásához.

- De megjelent az ember, aki az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képes megszerezni, hogy teljesítené az evolúciós feladatokat, tehát az ösztöneink által meghatározott feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé ható önámítással, öncsalással, önbecsapással és a külvilág felé szánt képmutatással, hazugsággal. Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő igenis eleget tett az aktuális evolúciós kötelezettségeknek. Mindezt amiatt teszi, mert az ösztönös vágyak csábítása hatalmas, és az ember számára az evolúciós jutalmazó érzések formájában megszerezhető kielégülés, a vágyai beteljesülése mindennél erősebb kényszert jelent.

- Itt jön be a képbe a csábítás fogalma: A legtöbb embert a legtöbb szituációban a csábítás az evolúciós jutalom-érzések (tehát az élvezetek, az öröm, a boldogság stb.) megszerzésére, az élvezetek, az örömök iránti sóvárgás olyan nagy, hogy kihasználja az embernél már megjelent szellemi lehetőséget arra, hogy becsapja saját magát és a külvilágot, és az ösztönök által előírt kötelezettségek teljesítése nélkül is megszerezze ezeket a vágyott élvezeteket, örömöt, elégedettséget, az önbecsülést, a tekintélyt, a hatalmat, a közösség tiszteletét és szeretetét stb.; mert ezek az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb, ösztönző érzései.

- Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban kezdettől értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni. Megjelent tehát a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez.

- A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek sokkal életképesebbek voltak, mert az ő esetükben továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései --- és ezzel ismét megnőttek az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a csábítást, amely az ösztönös vágyai kielégítéséhez a könnyebb út igénybevételére csábít, tehát akinek nem volt elég lelkiereje, hogy legyőzze a rosszravivő kísértéseit, késztetéseit; és engedett a csaláson, hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló "könnyebb út" csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az ilyen emberek aránya az emberi népességen belül folyamatosan csökkent. Tehát a lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal nagyobb arányban kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek kellően erős volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és legyőzzék a rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes úttal járó nehézségeket. (Mivel az ember megjelenésével az evolúció egyre inkább áttevődik a (többszintű) kulturális evolúció küzdőterére, az előző mondatban megfogalmazottak látszólag nem fedik a valóságot, mert látszólag lelkiismeretlen ember is boldog lehet. Látszólag. De a lelkibeteg emberek egyre növekvő aránya az én állításaimat támasztja alá; másrészt a kulturális evolúció során, bár sokszorosan gyorsabban zajlik, mint a korábbi biológiai evolúció, még nem dönthető el egyértelműen, hogy képes-e a lelkiismeret kellőképpen kifejteni az emberiség, az élő természet életben maradásához szükséges erőt az emberi lélekre. Ha ez mégsem sikerül a lelkiismeretnek, akkor a vita értelmetlen, mert az emberiség és vele az élet is igen hamar, néhány száz év alatt kipusztul; az pedig, hogy ez a küzdelem hogyan dől el, még nem tudható. És attól, hogy a lelkiismeret eredőben nem lesz képes diadalmaskodni, még nem jelenti azt, hogy az ebben az írásban megfogalmazott szemlélet helytelen volna, sőt, az emberiség esetleges kipusztulása nagy valószínűséggel éppen azt fogja bizonyítani, hogy a lelkiismeretünkre kellett volna hallgatnunk, és erkölcsösebbnek kellett volna lennünk...)

- Így az emberi fajon belül általánossá vált az életben maradáshoz szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség. (Ez mostanáig nem dőlt el, de valószínűsíthetően igaz. Az emberi élet ahhoz a válaszúthoz érkezett, ahol el kell dőlnie: képes-e az emberiség a technikai civilizáció által biztosított tömegpusztító fegyvereket kellő lelkiismerettel kontrollálni, képes-e a környezetszennyezés megszűntetéséhez szükséges hatalmas áldozatokat meghozni, tehát képes-e a szükséges erkölcsi színvonalat elérni, felmutatni. Ha igen, akkor kiléphet az űrbe, és elterjedhet a Világegyetemben, de ha nem, akkor nem alkalmas a Földön kívüli tevékenységre, hiszen csak az életre káros hatásokat terjesztené el az Univerzumban. A földi embernek most kell bebizonyítania, hogy elérte az erkölcsösség szükséges mértékét, és képes leküzdeni azt a csábítást, amelyet a fegyver-rendszerek pusztítási lehetőségei jelentenek a nemzetek és gazdasági érdekcsoportok közti vitákban. Kozmikus szempontból tekintve az ember küzdelmét úgy kell fogalmaznunk, hogy az a bolygó, az a civilizáció, amelynél az erkölcs fejlődése nem volt képes lépést tartani a szellem fejlődésével, jobb, ha még a bolygón belül maradva pusztul el, és nem ránt magával számos egyéb civilizációt… Innen egyszerűen következik a „kozmikus erkölcs” fogalma: ugyanaz, mint az emberi erkölcs, de az élő egyedek a világmindenséget tekintik saját közösségüknek...)

Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül birkózik bennünk a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, csábításokkal, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével minden emberi egyedben és ezáltal az egész emberi társadalomban.

- Ebből következően: ha megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása.

- Az erkölcs tehát ezt a csaláson alapuló, eltorzult, hedonista, élvhajhász működést hivatott megtörni, megszűntetni, de legalábbis csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az evolúció hatékony működését és így az élet fennmaradását.

- Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, hiszen az ember és az összes élő egyed minden tevékenysége az élete fenntartása érdekében történik, és emiatt az egyed, az egyén legfontosabb tulajdonsága az erkölcsösség és annak a mértéke, színvonala, mert az előbbiek alapján belátható, hogy az emberi lény és általa az ÉLET fennmaradásának a legfőbb feltétele az erkölcs, és így az emberi élet értelme az erkölcsösségért vívott küzdelem.

Ahogy Madách Imre mondja „Az ember tragédiájában”: „Az élet célja a küzdés maga”!

Az erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az erényeinkért, teszi hozzá csekélységem - és ezáltal az élet fennmaradásáért…

A fentiekből aztán rengeteg fontos következtetést vonhatunk le:

A fentiek alapján

--- az emberi életben minden érték forrása az, hogy az adott érték tartalma, tárgya mennyire hasznos az evolúció, az élet fenntartása számára;

--- a legfőbb érték az erkölcsösség, mert az erkölcsös ember segíti az evolúciót és így az élet fennmaradását, az erkölcstelen pedig nem, mert szabotálja az evolúció működését és ezáltal veszélybe sodorja az élet fennmaradását, folytatódását;

--- minden fogalom értelmét, jelentőségét a fogalom tárgyának az evolúcióhoz, az élet fenntartásához fűződő viszonya határozza meg;

--- boldog csak az lehet, aki tisztességes, erkölcsös életet él, hasznosan tevékenykedik az evolúció számára;

--- egy művészeti alkotás értéke azzal arányos, mekkora katarzist képes létrehozni a szemlélőben az esendőség, a gyarlóság leküzdése elleni küzdelmünkben, tehát, hogy mennyire képes a „rossz” (a könnyebb út) helyett a „jó” (a helyes út) szolgálatára késztetni;

Későbbi, járulékos következtetések:

--- az ön-transzcendencia azonos a lelkiismeretességgel, a lelkierővel, és végső soron az ösztönökből származik; a lelkiismeretben megjelenő egyetemes érdek (az élet fenntartására) és a saját egyéni érdekeink közti küzdelem, melyet a lelkiismeretünk a tudatunkban megjelenít;

--- a transzcendencia azonos a létfenntartó ösztönökből származó késztetésekkel, sugallatokkal, az élet fenntartásához szükséges szemlélet kialakításával;

stb.

--- A „Platón idealizmusa és az evolúció filozófiája” c. írásomban meglepő következtetések találhatók az idealista elmélet és az ösztönök világa közötti rendkívül szoros összefüggésekről.

Harcz László