–4. Abstract: Harcz László: Az erkölcs, a lelkiismeret és az értékek https://docs.google.com/document/d/11dTrF1pkQsR44uUWO9CWR13AvawP45_hMhHmDBJlOfc/edit?tab=t.0
–5. Abstract: Harcz László: Az erkölcs, a lelkiismeret és az értékek
https://docs.google.com/document/d/11dTrF1pkQsR44uUWO9CWR13AvawP45_hMhHmDBJlOfc/edit?tab=t.0
Az élő természetben az élőlények összes tulajdonsága és tevékenysége az élet fennmaradását szolgálja.
Ezt az állati típusú fajoknál az életfenntartó ösztönök késztetései biztosítják, ezekbe (a DNS-beli információkra alapozva) folyamatosan beépülnek a nemzedékek élet-tapasztalatai is, azáltal, hogy az életképes mutációk maradnak fenn, akiknek a DNS-ében már az új adatok épültek be.
Az emberi világban a legfőbb értéket, az élet fennmaradását szintén az
életfenntartó ösztönök késztetései segítik megvalósulni.
Sajnálatos módon, az állatvilágtól eltérően, az emberi fajnál már nem minden egyed engedelmeskedik minden esetben az életfenntartó ösztönök késztetéseinek (tehát az erkölcsösség követelményeinek), mert ez mindig nehézségek és áldozatok felvállalását igényelné.
Az ösztönös életfenntartó késztetéseinket a tudatunk felé a lelkiismeretünk közvetíti.
A lelkiismeret szava betartása, más szóval az erkölcsösség, tehát a helyes út követése mindig nehézségekkel, áldozatokkal jár, és mivel az állatokkal szemben az ember már képes az öcsalásra-önámításra is (az ún. jutalmazó érzések mindenáron történő megszerzése érdekében), és túlnyomórészt hajlandó az ún. erkölcsi “könnyebb út”-ra lépni, emiatt az emberi fajnál már megjelenik az erkölcsösség kérdése, hiszen a helyes döntés, a “helyes út” követése mindig nehezebb, mint az ún. “könnyebb út” igénybe vétele, így a helyes döntéshez mindig szükség van az erkölcsösség által biztosított emberi minőségi többletre. https://docs.google.com/document/d/1mjjLHwLCRRfhWDg4IwZNGCYNIssR92hs/edit
(Mára C. A. Vogler arra jutott, hogy a boldog és az akár sikeres, de mindenképpen elégedetlen ember között a legnagyobb különbség, hogy az előbbi túl tudott lendülni önmagán.)
Az emberi élet fennmaradása érdekében az életfenntartó ösztöneink jutalmazó érzéseket utalnak ki annak az embernek, aki hajlandó engedelmeskedni az életfenntartó ösztönei késztetéseinek az ilyenkor mindenképpen felvállalandó nehézségek ellenére is, tehát annak, aki képes és hajlandó a helyes, de nehezebb úton maradni.
Az emberi élet legerősebb hajtóerejévé így az evolúció során a vágyaink váltak, amelyek ezeknek a jutalmazó érzéseknek (az élvezet, öröm, boldogság, önbecsülés) a megszerzésére ösztönöznek hatalmas erővel.
Ezeket a vágyakat azonban csak akkor elégítik ki az ösztöneink, ha felvállaljuk a nehézségeket és áldozatokat, amelyek mindig együtt járnak az életfenntartó ösztönös késztetések teljesítésével.
Ezeket a helyes úttal, az erkölcsös döntéssel mindig együtt járó nehézségeket és áldozatokat a legtöbb ember sajnos, legtöbbször nem vállalja fel, és a nehézségeket nem jelentő könnyebb utat választja; viszont képes megtéveszteni a saját tudatát és rövid távon elhitetni vele, hogy a helyes úton jár és helyesen döntött, és képes a társadalmat is megtéveszteni ezzel kapcsolatban.
Mindezt az ember az önámítás és a képmutatás segítségével képes megtenni.
Az emberi elme képességei már lehetővé teszik az önámítást-képmutatást, vagyis azt, hogy az emberi egyed csak színlelje az ösztönös késztetéseknek való engedelmességet, a nehézségek felvállalását (a képmutatással, a hazugsággal, kifelé, külvilág felé), megtévesztve a saját tudatát is (ez pedig az önámítás-öncsalás, befelé, a saját elménk felé), bár ezzel súlyos kárt okoz az evolúciónak, az élet fennmaradásának, mert a csaláson alapuló következtetések megsemmisítik az emberi evolúció alapját, az igazságos, tényszerű kiindulási körülményeken alapuló evolúciós szelekciót. Így általánosságban is kijelenthetjük, hogy bármilyen emberi csalás, hamisítás árt az evolúció rendes működésének!
Így az emberi fajnál az öncsalás, a belső hazugság létrejöttével egyidőben szükségszerűen jött létre a lelkiismeret (a lélek), amely őszinteségre, igazságosságra kényszerít és ellensúlyozza a vágyak öncélú kielégítésére, a rosszra csábító késztetéseinket, és az ezek nyomán létrejövő, befelé-kifelé szóló, erkölcsileg helytelen és káros önfényező-önfelmentő hazugságainkat, csalásainkat.
A lelkiismeret ezáltal az életfenntartó ösztöneink, a jóra vivő késztetéseink, az igazság, végső soron tehát az élet fennmaradása szószólója a tudatunkban, és minden rossz szándékot és csalást leleplez, amelyet el akarunk követni, vagy már elkövettük.
És: szerintem a gyakorlatban a lelkiismeret azonos az istennel (bármelyik vallás istenével!), másképpen az életfenntartó ösztöneink késztetései összességével!
A lelkiismeret, a lélek minden emberben létezik. Ezt Konrad Lorenz alapvető megállapítása is alátámasztja, mely szerint: “azok az emberi vonások, amelyek minden emberi kultúrában fellelhetők, mind létező, örökletes emberi vonások!” Ez egy alapvető felismerés, és szerintem nem bizonyul további bizonyításra.
A lelkiismeret egyben a saját értékességünk és így a saját önbecsülésünk könyörtelen, de igazságos bírálója is, hiszen a legfőbb értéket, az élet fennmaradását segítő erkölcsösséget, a lelkiismeretességet, az igazságosságot őrzi szűntelenül.
Az öncsalást-önámítást (a befelé, saját magunknak szánt hazugságot, csalást) és a képmutatást (a kifelé szóló hazugságot, csalást) kizárólag a lelkiismeretesség, az erkölcsösség segítségével lehet visszaszorítani. A helyes döntéshez tehát mindig szükség van az erkölcsösség által biztosított emberi minőségi többletre (C. A. Vogler: "az erkölcsös ember képes meghaladni önmagát...").
Erről szól az emberi élet, hogy az erkölcsi felelősséget folyamatosan elhárítjuk erkölcsi önfelmentéssel, csalással, hazugsággal, bármilyen aljasságot elkövetve, hogy a nevünk, a személyünk látszatra “tiszta” maradjon, legalább látszatra, mert a legnagyobb érték az erkölcsösség, és az ember szeretne (legalább kifelé, a külvilág felé!...) bűntelennek, tisztességesnek, erkölcsösnek, tehát értékesnek látszani…
A bennünk munkáló természetes erkölcsi rendszer és értékrend, mely lényegében az ösztöneinkből származik és a lelkünkben, lelkiismeretünkben fejeződik ki, és azon át érvényesül, azt eredményezi, hogy a tartósan kielégítő hangulatot, a lelki nyugalmat, de különösen a boldogságot csak olyan mértékben nyerhetjük el, amilyen mértékben értékesek, erkölcsösek vagyunk, tehát amilyen mértékben hasznosak, értékesek vagyunk az élet fennmaradása számára.
Emiatt nélkülözhetetlen, hogy mindenki megismerje az emberi természetet, az emberi lélek működését, a lelki-érzelmi folyamataink forrását, tehát az életfenntartó ösztöneink késztetéseit és azok tudati megfelelőjét, kifejeződését, a lelkiismeretet és mindezek működését, mely ma már tudományosan is bizonyítottnak vehető..
Kimondhatjuk tehát, hogy az emberi életben az élet után a legnagyobb érték az erkölcsösség, a lelkiismeretesség, az igazságosság.
Harcz László
Karakterszám: 6797
Szóközök nélül: 5943
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése