–9. Abstract: Harcz László: Az emberi evolúcióról, a vágyakról, a jutalmazó- és bűntető-elrettentő érzésekről és az igazságosságról

 –9. Abstract: Harcz László: Az emberi evolúcióról, a vágyakról, a jutalmazó- és bűntető-elrettentő érzésekről és az igazságosságról https://docs.google.com/document/d/1Q4pjnCIcBx1q99Bh1JTNpAwHv0nzgp28EeIuf3oRIic/edit?tab=t.0 

Az ember élőlény.

Az állati és az emberi fajok fennmaradását az evolúció biztosítja, a mutációk és a szelekció, és a DNS segítségével.

Az emberi fajnál az evolúció nagyon felgyorsult, és áttevődött a szellemi-érzelmi-kultúrális szférába.

A fajok túlélését az egyedeik túlélése biztosítja. Minden egyed örökítő anyagot kap a szüleitől, mely minden sejtjében megtalálható, ez a DNS. Ebből származnak az ösztön-génjeink késztetései, melyek az intuitív (tudatalatti) alapját képezik a kisvártatva a tudatunkban is megjelenő analítikus (tudati) késztetéseknek (Török Tibor), melyek az emberi nyelv szavaival súgják meg nekünk az adott pillanatban szükséges helyes viselkedés, döntés és cselekvés tennivalóit. Az ösztönös szintről a lelkiismeretünk helyezi át a tudatunkba, a nyelvi szférába a késztetéseket.

Az (emberi) élet fennmaradását ösztön-szinten a vágyaink biztosítják, azáltal, hogy mindennél kellemesebb jutalmazó érzéseket (testi élvezeteket, lelki örömöt, tiszta lelkiismeretet, végülis boldogságot) utalnak ki számunkra, ha a helyes, erkölcsös utat követjük, és felvállaljuk az életfenntartó ösztöneink késztetései (a lelkiismeret) által meghatározott cselekvéssel, viselkedéssel mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat.

Mivel ezek a jutalmazó érzések (érthető okokból, szükségszerűen) mindennél nagyobb élvezetet és örömöt jelentenek számunkra, legtöbbször ezeknek a jutalmazó érzéseknek a megszerzése öncéllá válik számunkra, és így legtöbbször a könnyebbik utat választjuk, tehát nem vállaljuk fel az erkölcsös, helyes döntéssel mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat — de azért ösztönösen igyekszünk saját magunkkal és a társadalommal, a külvilággal is elhitetni, hogy mi igenis elvállaljuk ezeket a nehézségeket, áldozatokat, és így továbbra is erkölcsös, tehát értékes emberek vagyunk, remélve, hogy a társadalmi rangsorban nem romlik a helyezésünk... 

Tehát becsapjuk magunkat és a környezetünket is, pedig az evolúció helyes működését, az emberi élet és az élő természet fennmaradását csakis a teljes igazság biztosítja, mert igaztalan, csaló, hamis körülményekből kiindulva csakis hamis, evolúciósan káros döntések származhatnak.

Ezt a becsapást, ezt a csalást befelé, saját elménk felé az öncsalással, az önámítással valósítjuk meg, míg a külvilágot a hazugságainkkal, a képmutatásunkkal igyekszünk becsapni. Szerintem a teljes mai filozófia, a legnagyobb, legzseniálisabb régi filozófusok tételeit leszámítva az emberi gyarlóságot igyekszik kiszolgálni. A legokosabb, legtisztességesebb, tehát legbölcsebb filozófusok gondolatai, sejtései ugyan mindig a helyes, erkölcsös irányt kutatták és kutatják, de a legszélesebb társadalmi igény, mely természetesen nem az önkritika, az igazság, a hibák, bűnök megvallása irányába taszítja a filozófusokat, hanem a társadalmi erkölcstelenség, gyarlóság, az erkölcsi felelősség elkendőzése, a “könnyebb útba” való beletörődés felé; igazából nem engedi az igazságosság kibontását, mert aki ebbe az irányba, a tisztességes önkritika irányába menne, azt kigolyózzák, akár meg is ölik (lásd Szókratész, Jézus, Morus Tamás stb. példáját!).

A lelkiismeretünk azonban életünk minden pillanatában őrzi tisztességünket, és késztetéseivel igyekszik minket a helyes, erkölcsös úton tartani.

Így az elkövetett csalásainkat szigorúan számon tartja, és a csalás, a bűn nagyságával kb. arányos mértékben a lelkiismeret-furdalással (szorongással, akár rettegéssel) figyelmeztet, bűntet minket, az enyhe hipochondriás testi-lelki tünetektől a halálos rettegésig és a legkínzóbb testi fájdalmakig…

Emiatt olyan fontos a csalásaink, bűneink megbánása és a lelkiismeret-furdalásunk alóli feloldozás a gyakorlatban.

A lelkiismeret-furdalást igen erősen enyhítheti az élet fenntartása számára kedvező tevékenykedésünk, tehát az egyéni és főként a közösségi ösztöneink bármely fajtája szerinti cselekvés; pl. a közösség iránti áldozathozatal, a jótékonykodás bármely fajtája, “igaz”emberként élni stb.

Harcz László

Karakterek száma: 4173

Szóközök nélkül: 3660