Archív! Harcz László: A létfenntartó ösztöneink, az erkölcs és az evolúció filozófiája

Tisztelt Olvasó!

Ez a kis írás talán nem a legrövidebben, de úgy érzem, máig a legérthetőbben fejezi ki csekélységem világlátását, véleményemet az emberről, az életfenntartó ösztöneink és az erkölcs szerepéről, működéséről az evolúcióban és így az élet fennmaradásában.

Ezzel kapcsolatban az ember lényegéről alkotott véleményemet kérem, olvassa el a következő rövid ismertetőből, amelynek az eredeti címe:

"Harcz László: Fél oldalban az emberi evolúció és az erkölcs kapcsolatáról" 

-Az ember legfontosabb ismérve az, hogy élőlény.

- Az élet legfontosabb tulajdonsága pedig az, hogy "fenn akar maradni", folytatódni akar.
- Az életet az evolúció tartja fenn, azáltal, hogy úgy alakítja az egyedek és általuk a fajok tulajdonságait, hogy mindig a legéletképesebbek szaporodjanak.

- Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul, csalás nélkül, kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az életfenntartó ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós jutalmazó érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat.

- De megjelent az ember, aki az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is meg akarja szerezni, hogy teljesítené az evolúciós feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé ható önámítással, öncsalással és a külvilág felé szánt képmutatással, hazugsággal. Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő igenis eleget tett az aktuális evolúciós kötelezettségeknek.

- Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni.

- Ha megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása.

- Az erkölcs tehát ezt a csaláson alapuló, eltorzult, hedonista működést hivatott megtörni, megszűntetni, de legalábbis csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az élet fennmaradását."

Ez önmagában is szemlélteti a véleményemet az erkölcs és az evolúció kapcsolatáról, de ha kiegészítem ezt az előbbieknek az ösztöneinkkel kapcsolatos, általam gondolt összefüggésekkel, melyeket számos friss kutatás megerősít, akkor minden eddiginél teljesebb képet festhetek e három fogalom ill. jelenség kapcsolatáról és működéséről.

Ennek az eredetileg szintén rövid ismertetésnek készült írásnak a címe: 

"Harcz László: Egy oldalban az evolúció és az erkölcs összefüggéséről, "Az evolúció filozófiájáról".

- Az élet fennmaradása és ennek gyakorlati megvalósítója, az evolúció az ember előtti időkben gond nélkül haladt a maga útján, az élet minden akadályt, mely az „életére tört”, sikerrel legyőzött.

- Az evolúció az ember előtti időkben (is) azzal a módszerrel érte el, hogy az élőlény végrehajtsa az életfenntartó ösztönei utasításait, hogy ezek teljesítése esetén „jutalom-érzések”-kel jutalmazta és jutalmazza ma is az egyedet, de bűntető-elrettentő érzéseket keltett és kelt benne, ha nem teljesíti ezeket az életfenntartási utasításokat. A jutalom érzések: a testi élvezet, és a lelki síkon az öröm, a boldogság számtalan változata és erősségi fokozata, a „flow”-ig, a boldog extázisig bezáródóan; és a bűntető érzések: testi síkon a fájdalom különböző fokozatai és változatai; és a félelem, a szorongás, akár az őrületig vagy akár a halálig menően…

- Az ember megjelenése veszélybe sodorta az evolúció addigi megbízható, eredményes működését, mert az ember anélkül is meg akarja és meg is képes szerezni a végtelenül vágyott, vonzó, gyönyörteli evolúciós jutalmazó érzéseket, hogy cserébe tisztességesen végrehajtaná az evolúciós kötelességeit, tehát anélkül, hogy engedelmeskedne az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismerete szavának. Ez közvetlenül veszélyezteti az evolúció működését, hatékonyságát, ezáltal az élet fennmaradását!

- Az evolúció során nyilvánvalóan ekkor jelent meg a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez, és az a tény, hogy fennmaradtunk, bizonyítja a feltevésem helyességét.

- A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek sokkal életképesebbek voltak, mert az ő esetükben továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései --- és ezzel ismét megnőttek az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a csábítást az ösztönös vágyai kielégítésére a könnyebb út igénybevételével, tehát hogy legyőzze a rosszravivő kísértéseit, késztetéseit; és engedett a csaláson, hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló "könnyebb út" csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az ilyen emberek aránya az emberi népességen belül folyamatosan csökkent. Tehát a lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal nagyobb arányban kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek kellően erős volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és legyőzzék a rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes úttal járó nehézségeket.

- Így az emberi fajon belül általánossá vált az életben maradáshoz szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség.

Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül birkózik bennünk a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével minden emberi egyedben és ezáltal az egész emberi társadalomban.

Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, ez a filozófia alapja is, t. i. az erkölcsfilozófia, és ez mind az élet fennmaradását szolgálja."

A következő, eredetileg szintén önálló írásnak, kis rövid ismertetőnek készült szöveg ennél még bővebben ismerteti a (létfenntartó, evolúciós) ösztöneinket és hatásukat az emberi lényre, az emberi viselkedésre, gondolkodásra:

"Harcz László: Másfél oldalban a létfenntartó ösztöneinkről, az önámításról-képmutatásról, a hamis önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről"

- Szerintem az emberi faj egységes és oszthatatlan. Az emberi faj minden egyedének azonosak az életfenntartó ösztönei, ez egy fajon belül mindig így van. Ezek az ösztönök meghatározzák az ún. emberi természetet. Tehát az emberi természet az ösztöneink együttes hatásának az eredője, végső kicsengése.

Ebből következően az emberi természet az emberi faj minden egyede felé ugyanazokat a késztetéseket jelenti: az életfenntartó ösztöneink által az adott helyzetben helyesnek tartott döntést, cselekvést.

Az emberi jellem viszont egyénenként különbözik, attól függően hogy az egyes, kisebb-nagyobb súlyú ösztönös csábításainknak, az  "erkölcsi könnyebb út" választásának mennyire tudunk ellenállni. Ez teljesen egyéni, és még ráadásul helyzetenként is más-más követelményeket támaszt, tehát nincs két egyforma jellemű ember, legfeljebb hasonlók.

Az állati jellegű élőlényekben úgy vannak rákényszerítve az egyedek az életfenntartó ösztönök késztetéseinek a betartására, végrehajtására, hogy az evolúció során vágyak épültek ki bennünk, és ezeket a vágyakat az ösztöneink akkor elégítik ki élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb., ha eleget tettünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek.

És itt jön az emberi esendőség a képbe.

Mert az ember, első ízben az evolúcióban, be tudja csapni az ösztöneit (legalábbis átmenetileg biztosan), és elhiteti saját magával és ezen keresztül az ösztöneivel is, hogy ő igenis teljesítette az ösztönös késztetéseit. És hamissággal, csalással, de végül is meg tudja szerezni ezeket az ún. jutalmazó érzéseket, képes kielégíteni a vágyait, de ismétlem, csalással. Ezt a csalást én önámítás-képmutatásnak nevezem, tehát befelé, saját magunkat az önámítással csapjuk be, kifelé, a külvilág megtévesztésére a képmutatás szolgál. Ezt nevezik a hétköznapi életben esendőségnek, a vallásban gyarlóságnak, az embertudományokban meg százféle névvel illetik, de egyik sem olyan általános és kifejező szerintem, mint az, hogy "önámítás-képmutatás".

Tehát esendő az az ember, aki nem vállalja föl az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és mégis ki akarja elégíteni a vágyait.

Az esendőség, mondanom sem kell, ugye, hogy az erkölcstelenséget jelenti más néven, csak szebben, több irgalommal, humánusabban megfogalmazva...

Itt kicsit ugrunk, és a falka-ösztön és a rangsor-ösztön viselt dolgait nem részletezem, hanem a végeredményt, a nevesíthető „bűneinket”: az erkölcstelen vonásainkat két fő hamis ösztön okozza: a hamis önbecsülés (a rangsor-ösztönből származó önbecsülési kényszer hamisított változata) és a hamis közösségi érzés (mely a falka-ösztön gyarló megfelelője). 
Tehát a hamis önbecsülés (kényszere) akkor jön létre, amikor az önbecsülési kényszerünk (a rangsor-ösztönünk) késztetéseire ad hamis választ az önámításunk és a képmutatásunk, míg a hamis közösségi érzés (a hamis falka-ösztönünk) olyankor lép föl, amikor a közösségképző ösztönünk (a falka-ösztönünk) késztetéseivel kapcsolatban ad hamis válaszokat a hamis közösségi érzésünk (a hamis falka-ösztönünk). Mindezt a hamisítást persze avégett követi el az önámításunk-képmutatásunk, hogy becsapja az ösztöneinket (és a környezetünket), és mégis megszerezze az evolúciós jutalom-érzéseket, amelyeket az ösztöneink a késztetéseik teljesítése esetén szoktak kiutalni.

A hamis önbecsülésre való hajlamunkat kihasználva, rá alapozva, uszítva a bűnbakképzést, a gúnyt, a besározást stb. lehet feléleszteni a viselkedésünkben, gondolkodásunkban, míg a hamis közösségi érzés (a hamis falka-ösztön) felkorbácsolása a rasszizmust, a kirekesztést, az előítéletet stb. hozza létre bennünk. 
Minden emberben!!! 
Ez idáig nem bűn, a bűnt ezekkel a hamisságokkal kapcsolatban az követi el, aki felkorbácsolja az indulatokat, a hamis ösztöneinket, és persze azok, akik nem hajlandók szembeszállni ezekkel a kísértésekkel, és nem mondanak le az ezek által a hamis ösztönök által elérhető (hamis!) jutalom-érzésekről, mert így a legaljasabb ember is kielégítheti (hamis!) önbecsülését, a bűnbakképző hajlamait, és a hamis közösségi kényszereit (kirekesztés, idegengyűlölet, stb.).

Minden ember ugyanígy működik, tehát nincs értelme cigányozni, zsidózni, négerezni, magyarozni, németezni, mert az egyes nemzeti közösségek erkölcsi teljesítményét ugyan a történelmi idők rövidebb időszakra elronthatják, de átlagban szerintem nagyjából egyforma minden nép erkölcsi, emberi teljesítménye.

Sőt, az teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy aki kirekeszt, bűnbakképzést alkalmaz bárkivel és bármilyen közösséggel szemben, az azt árulja el, hogy mennyire esendő, mennyire gyenge jellemű, mennyire gyenge lelkű, hogy azt ne mondjam, mennyire aljas.

Jó lenne már a fenti, cáfolhatatlan elvi tudnivalókat beemelni a tudományba, mert sokkal könnyebb lenne az ocsút a búzától, az erkölcstelent az erkölcsöstől megkülönböztetni…

A fenti ismeretek elfogadása társadalmi haszna az lenne, hogy az emberek és a közösségek közti kapcsolatok nagyon megjavulnának, az élet sokkal örömtelibbé válna, csökkennék az emberek, közösségek által okozott szörnyűségek, háborúk, elnyomás, társadalmi nyomor, éhezés stb., és növekednék a nem emberek által okozott, de mindenképpen föllépő környezeti jellegű globális kockázatok elleni védekezés hatékonysága.

Pl. ha az itt leírtakat, vagy bárkinek a hasonló eredményeit valaki megérti - tehát hogy mind ugyanazokkal az ösztönös, rosszra csábító, élvhajhász késztetésekkel küzdünk, és nemcsak az életfenntartó ösztöneink, hanem az azok elfajzott, hedonista, rosszra csábító testvérpárjai is ugyanúgy működnek minden emberben -, ezáltal az irgalom, a megértés, az elfogadás, a megbocsájtás hatalmasan megnőne minden élő emberben a másik ember gyarlóságai iránt, mert tudatában lenne annak, hogy a másik ember is ugyanazokkal az emberi, erkölcsi nehézségekkel küzd, és ez máris szolidaritást, megértést stb. ébresztene a szemlélőben, de még a sértettben is.
Ha ezt a nézetrendszert valami csoda folytán megtanítanák a világ minden iskolájában, a világ összes gyermeke, diákja számára, néhány évtized alatt elviselhető mértékre csökkenne a Földön a rasszizmus, a kirekesztés, a háború, és a legtöbb globális társadalmi kockázat, veszély."

Harcz László
2018. 06. 06.

Harcz László: Az evolúció filozófiája-1., 1. Fejezet, 1.3. A létfenntartó ösztöneink, az erkölcs és az evolúció filozófiája. Rövid ismertető, 2018. 06. 09.

Kereső fogalmak: az élet fennmaradása, filozófia, ösztönök, erkölcs, kozmikus erkölcs, evolúció, lelkiismeret, isten, önámítás, képmutatás, vágy, csábítás a könnyebb útra, kísértés, helyes út, evolúciós jutalom-érzés, kulturális evolúció, az emberi élet értelme, érték, transzcendencia, öntraszcendencia, Platón, idealizmus

-Az ember legfontosabb ismérve az, hogy élőlény.

- Az élet legfontosabb tulajdonsága pedig az, hogy "fenn akar maradni", folytatódni akar.

- Az életet az evolúció tartja fenn, azáltal, hogy úgy alakítja az egyedek és általuk a fajok tulajdonságait, hogy mindig a legéletképesebbek szaporodjanak.

- Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul, csalás nélkül, kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az életfenntartó ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós jutalmazó érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az életfenntartó ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat.

- A vágyaink kielégítése iránti ösztönös sóvárgás adja tehát a legnagyobb hajtóerőt az evolúció sikeres működéséhez, az élet fennmaradásához.

- De megjelent az ember, aki az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képes megszerezni, hogy teljesítené az evolúciós feladatokat, tehát az ösztöneink által meghatározott feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé ható önámítással, öncsalással, önbecsapással és a külvilág felé szánt képmutatással, hazugsággal. Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő igenis eleget tett az aktuális evolúciós kötelezettségeknek. Mindezt amiatt teszi, mert az ösztönös vágyak csábítása hatalmas, és az ember számára az evolúciós jutalmazó érzések formájában megszerezhető kielégülés, a vágyai beteljesülése mindennél erősebb kényszert jelent.

- Itt jön be a képbe a csábítás fogalma: A legtöbb embert a legtöbb szituációban a csábítás az evolúciós jutalom-érzések (tehát az élvezetek, az öröm, a boldogság stb.) megszerzésére, az élvezetek, az örömök iránti sóvárgás olyan nagy, hogy kihasználja az embernél már megjelent szellemi lehetőséget arra, hogy becsapja saját magát és a külvilágot, és az ösztönök által előírt kötelezettségek teljesítése nélkül is megszerezze ezeket a vágyott élvezeteket, örömöt, elégedettséget, az önbecsülést, a tekintélyt, a hatalmat, a közösség tiszteletét és szeretetét stb.; mert ezek az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb, ösztönző érzései.

- Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban kezdettől értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni. Megjelent tehát a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez.

- A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek sokkal életképesebbek voltak, mert az ő esetükben továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései --- és ezzel ismét megnőttek az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a csábítást, amely az ösztönös vágyai kielégítéséhez a könnyebb út igénybevételére csábít, tehát akinek nem volt elég lelkiereje, hogy legyőzze a rosszravivő kísértéseit, késztetéseit; és engedett a csaláson, hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló "könnyebb út" csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az ilyen emberek aránya az emberi népességen belül folyamatosan csökkent. Tehát a lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal nagyobb arányban kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek kellően erős volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és legyőzzék a rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes úttal járó nehézségeket. (Mivel az ember megjelenésével az evolúció egyre inkább áttevődik a (többszintű) kulturális evolúció küzdőterére, az előző mondatban megfogalmazottak látszólag nem fedik a valóságot, mert látszólag lelkiismeretlen ember is boldog lehet. Látszólag. De a lelkibeteg emberek egyre növekvő aránya az én állításaimat támasztja alá; másrészt a kulturális evolúció során, bár sokszorosan gyorsabban zajlik, mint a korábbi biológiai evolúció, még nem dönthető el egyértelműen, hogy képes-e a lelkiismeret kellőképpen kifejteni az emberiség, az élő természet életben maradásához szükséges erőt az emberi lélekre. Ha ez mégsem sikerül a lelkiismeretnek, akkor a vita értelmetlen, mert az emberiség és vele az élet is igen hamar, néhány száz év alatt kipusztul; az pedig, hogy ez a küzdelem hogyan dől el, még nem tudható. És attól, hogy a lelkiismeret eredőben nem lesz képes diadalmaskodni, még nem jelenti azt, hogy az ebben az írásban megfogalmazott szemlélet helytelen volna, sőt, az emberiség esetleges kipusztulása nagy valószínűséggel éppen azt fogja bizonyítani, hogy a lelkiismeretünkre kellett volna hallgatnunk, és erkölcsösebbnek kellett volna lennünk...)

- Így az emberi fajon belül általánossá vált az életben maradáshoz szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség. (Ez mostanáig nem dőlt el, de valószínűsíthetően igaz. Az emberi élet ahhoz a válaszúthoz érkezett, ahol el kell dőlnie: képes-e az emberiség a technikai civilizáció által biztosított tömegpusztító fegyvereket kellő lelkiismerettel kontrollálni, képes-e a környezetszennyezés megszűntetéséhez szükséges hatalmas áldozatokat meghozni, tehát képes-e a szükséges erkölcsi színvonalat elérni, felmutatni. Ha igen, akkor kiléphet az űrbe, és elterjedhet a Világegyetemben, de ha nem, akkor nem alkalmas a Földön kívüli tevékenységre, hiszen csak az életre káros hatásokat terjesztené el az Univerzumban. A földi embernek most kell bebizonyítania, hogy elérte az erkölcsösség szükséges mértékét, és képes leküzdeni azt a csábítást, amelyet a fegyver-rendszerek pusztítási lehetőségei jelentenek a nemzetek és gazdasági érdekcsoportok közti vitákban. Kozmikus szempontból tekintve az ember küzdelmét úgy kell fogalmaznunk, hogy az a bolygó, az a civilizáció, amelynél az erkölcs fejlődése nem volt képes lépést tartani a szellem fejlődésével, jobb, ha még a bolygón belül maradva pusztul el, és nem ránt magával számos egyéb civilizációt… Innen egyszerűen következik a „kozmikus erkölcs” fogalma: ugyanaz, mint az emberi erkölcs, de az élő egyedek a világmindenséget tekintik saját közösségüknek...)

Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül birkózik bennünk a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, csábításokkal, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével minden emberi egyedben és ezáltal az egész emberi társadalomban.

- Ebből következően: ha megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása.

- Az erkölcs tehát ezt a csaláson alapuló, eltorzult, hedonista, élvhajhász működést hivatott megtörni, megszűntetni, de legalábbis csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az evolúció hatékony működését és így az élet fennmaradását.

- Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, hiszen az ember és az összes élő egyed minden tevékenysége az élete fenntartása érdekében történik, és emiatt az egyed, az egyén legfontosabb tulajdonsága az erkölcsösség és annak a mértéke, színvonala, mert az előbbiek alapján belátható, hogy az emberi lény és általa az ÉLET fennmaradásának a legfőbb feltétele az erkölcs, és így az emberi élet értelme az erkölcsösségért vívott küzdelem.

Ahogy Madách Imre mondja „Az ember tragédiájában”: „Az élet célja a küzdés maga”!

Az erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az erényeinkért, teszi hozzá csekélységem - és ezáltal az élet fennmaradásáért…

A fentiekből aztán rengeteg fontos következtetést vonhatunk le:

A fentiek alapján

--- az emberi életben minden érték forrása az, hogy az adott érték tartalma, tárgya mennyire hasznos az evolúció, az élet fenntartása számára;

--- a legfőbb érték az erkölcsösség, mert az erkölcsös ember segíti az evolúciót és így az élet fennmaradását, az erkölcstelen pedig nem, mert szabotálja az evolúció működését és ezáltal veszélybe sodorja az élet fennmaradását, folytatódását;

--- minden fogalom értelmét, jelentőségét a fogalom tárgyának az evolúcióhoz, az élet fenntartásához fűződő viszonya határozza meg;

--- boldog csak az lehet, aki tisztességes, erkölcsös életet él, hasznosan tevékenykedik az evolúció számára;

--- egy művészeti alkotás értéke azzal arányos, mekkora katarzist képes létrehozni a szemlélőben az esendőség, a gyarlóság leküzdése elleni küzdelmünkben, tehát, hogy mennyire képes a „rossz” (a könnyebb út) helyett a „jó” (a helyes út) szolgálatára késztetni;

Későbbi, járulékos következtetések:

--- az ön-transzcendencia azonos a lelkiismeretességgel, a lelkierővel, és végső soron az ösztönökből származik; a lelkiismeretben megjelenő egyetemes érdek (az élet fenntartására) és a saját egyéni érdekeink közti küzdelem, melyet a lelkiismeretünk a tudatunkban megjelenít;

--- a transzcendencia azonos a létfenntartó ösztönökből származó késztetésekkel, sugallatokkal, az élet fenntartásához szükséges szemlélet kialakításával;

stb.

--- A „Platón idealizmusa és az evolúció filozófiája” c. írásomban meglepő következtetések találhatók az idealista elmélet és az ösztönök világa közötti rendkívül szoros összefüggésekről.

Harcz László

Harcz László: Az evolúció filozófiája-1., 1. Fejezet, 1.1. Az evolúciós rendszerünk felépítése és működése

1.1. Az evolúciós rendszerünk felépítése és működése

Az ember élőlény; így kétségtelenül az élet jelensége működik benne; az élet élni akar, fenn akar maradni, ez nyilvánvaló, ez az ÉLET legfőbb tulajdonsága, lényege. Az evolúció feladata, hogy ezt segítse, azáltal, hogy segítségével mindig a legéletképesebb egyedek és fajok viszik tovább az életet az adott helyen fennálló körülményekhez a legsikeresebben alkalmazkodva. Az evolúció folyamatában választódnak ki a legalkalmazkodóbb, legéletképesebb egyedek és fajok.

Így ma már az evolúciót segítő emberi jelenségek, megnyilvánulások a legfontosabbak a túlélésünk, az élet folytatódása számára.

A legfontosabb ilyen jelenség az erkölcs.

Az embert tehát az evolúciós (a létfenntartó) ösztönei és az erkölcsei vezérlik abba az irányba, amely a legkedvezőbb az élet fennmaradása számára; az ösztönök szabják meg a helyes út irányát, és az erkölcsösség az, amely rajta tart minket a helyes úton.

1.1.1. Az ösztöneinkről

Az evolúciós létfenntartó ösztönök vágyakat hoznak létre a fejlett élőlényekben, így az emberben is, avégett, hogy az élőlényeket, köztük az embert, rá lehessen kényszeríteni, hogy az evolúció, a létfenntartás szempontjából fontos tennivalókat elvégezzék. Ezek a vágyak átfogják az emberi élet egészét, tehát többet jelentenek a táplálkozási, a nemi, a lakhatási igényeknél, és kiterjednek az emberek egymás közti kapcsolataira, főként a falka-ösztön (a közösségképzési ösztön) és a rangsor-ösztön (és annak gyakorlati megvalósulása, az önbecsülési kényszer) által támogatott igényekre és erényekre.

Az evolúció már a fejlett állati típusú élőlények megjelenése óta átállt arra a működésre, amelyet a vágyak hajtóereje biztosít.

A vágyak által keltett hajtóerő arra sarkallja az élőlényt, hogy minél jobb közérzetet teremtsen magának, tehát minél hamarabb kielégítse ezeket a vágyakat lelki síkon örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, sikerélményekkel stb. illetve testi síkon élvezettel, testi elégedettséggel és kielégüléssel.

Az evolúció azonban ezt természetesen feltételekhez kötötte. A vágyak kielégítésének, az evolúciós jutalom-érzések megszerzésének az az ára, hogy az ösztönök által meghatározott, a létfenntartás számára legfontosabb tennivalókat elvégezzük. Ekkor megkapjuk az evolúciós jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, az örömöt, boldogságot, stb., a testi és a lelki örömöket.

Az emberi elme megjelenésével viszont lehetővé vált, hogy az evolúciós jutalmazó érzéseket (vagyis azokat az érzéseket, amelyek bennünk a legnagyobb testi-lelki örömöt idézik elő) ne csak erkölcsös módon, a  velük járó nehézségeket felvállalva, hanem erkölcstelenül, csaló módon, a könnyebb utat választva is megszerezhessük. 

Az erkölcsös út, a helyes út a létfenntartó ösztönök utasításai végrehajtását, a létfenntartás igényei által meghatározott tennivalók elvégzését, az ezekkel járó nehézségek felvállalását jelenti; míg az erkölcstelen, könnyebb út választása esetén ezeket a feladatokat és nehézségeket nem vállaljuk fel, és élvhajhász kéjencek módjára, érdemtelenül, a szerzett örömöket nem megérdemelve, legtöbbnyire hamissággal, önmagunk becsapásával (önámítással, a hamis önbecsülésnek, az öntömjénezésnek és a bűnbakképzésnek engedve), mások becsapásával (hazugsággal, képmutatással) kívánunk hozzájutni ezekhez az annyira vágyott jutalmazó érzésekhez, az emberi élet legvonzóbb élményeihez, az örömhöz, a boldogsághoz, a kellemes érzések sokaságához.

Szorosan idetartozik a testi örömök halmozása, a csak az élvezetek kedvéért végzett, eltúlzott mértékű öncélú testi jellegű örömszerzés is, sőt, a bódítószerek használata, amikor vegyi anyagokkal közvetlenül az agyunkban lévő jutalmazási központot ingereljük és így érjük el a legmagasabbfokú élvezetet.

Az öntömjénezésünk, önámításunk miatti lelkiismeret-furdalást szerintem a képmutatásunk által megszerzett közösségi befolyás, megbecsültség, esetleg szeretet olyan mértékben képes ellensúlyozni, lecsökkenteni, hogy a lelkifurdalást alig érezzük, és hosszú távon is elviseljük.

Az élvezethajszolás vágya, a könnyű út csábítása tehát az életfenntartó ösztönökhöz hasonlóan ösztönös kényszer, míg az ellenállásunk ezekkel a vágyakkal, csábításokkal szemben már főként a tudatos szférában zajlik.

1.1.2. A hamis örömszerzés ösztönös kényszere

Így működik a hamis örömszerzés ösztönös kényszere,

„az ösztönös, öncélú, elvtelen, elemi erejű élvezetszerzési-, örömszerzési- és önbecsülési kényszer, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés kényszere,

az erkölcstelen "könnyebb út" választása eredendő oka, az evolúció vadhajtása. 

Így működik az evolúciósan meg nem szolgált testi- lelki örömöket öncélúan habzsoló élvhajhász emberi természet.

Az ösztönös késztetéseket, amelyek az élet fenntartását szolgálják, csekélységem jóravivő ösztönös késztetéseknek nevezi, míg a fent részletezett, a „könnyebb út”-hoz vezető késztetéseket rosszravivő, ösztönös késztetéseknek.

Ezeknek az eredménye

az emberi erkölcstelenség:

Az emberi erkölcstelenség tehát „az érdemtelenül, csalással mindenáron megszerezni kívánt evolúciós jutalom-érzések hajszolása, mindenen átgázolva”.

Más szóval az erkölcsi gyengeség, esendőség az, amelyet az evolúciós jutalom-érzések érdemtelen megszerzésére csábító vágyainkkal szemben tanusítunk.

Világi fogalommal: az esendőség, az erkölcsi gyengeség; vagy vallásos műszóval: a gyarlóság.

1.1.3. Az erkölcs

Ebből következően:

Az erkölcs a hamis örömszerzésünk ösztönös kényszere, a rosszravivő ösztönös késztetések, az erkölcstelen „könnyebb út választása elleni küzdelem,

az a törekvésünk, amellyel az öncélú élvezethajszolás, a vágyaink önállóvá válása, elhatalmasodása ellen fellépünk. 

Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, hazug, önámító-képmutató természete, élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben."

A vágyainkat kielégíthetjük tisztességes, erkölcsös úton is, az életfenntartó ösztöneink késztetései kielégítésével, elvégzésével, az ezekkel járó nehézségek felvállalásával; és engedhetünk a "könnyebb út csábításának" is, amelynél csaló módon csak elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy teljesítettük az evolúciós kötelezettségeinket, és (állítólag) a helyes úton járunk, de valójában semmit nem teszünk az evolúcióért, az élet fennmaradásáért, mert nem engedelmeskedtünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, mert nem vállaltuk fel az ezekkel együtt járó nehézségeket, nem a "helyes utat" követtük.

Harcz László: Az evolúció filozófiája-1., 1. Fejezet, 1.2. Az emberi természet

1.2. Az emberi természet

Akkor tehát milyen is az emberi természet?

Eleve rosszra vivő, rosszra csábító, de nem eleve rossz! A késztetés, a rosszra csábítás nem azt jelenti, hogy eleve rossz! Ez nem szégyen, nem bűn, mert ezekkel a késztetésekkel, a kísértéssel, a csábítással születünk,  ezek a vágyak a fennmaradásunk, az élet fennmaradása érdekében elengedhetetlenül szükségesek, mert ezek az evolúció végrehajtó eszközei. 
A vágyakkal nincs semmi baj, ezek az evolúció rendes, hatékony működésének az eszközei, a baj a vágyak kielégítésének a módjában rejtőzik. 
Rosszaság, erkölcstelenség akkor válik ebből, ha nem küzdünk ezek ellen a (rosszra IS csábító) kísértéseink ellen, és az "erkölcsi könnyebb út"-at választjuk!

Ettől még az ember eredendően jó, mert mindenkiben benne él az a vágy is, hogy jó, hogy erkölcsös legyen. aki hajlandó szembe szállni ezekkel a rosszra csábító késztetéseivel! 
Ezt a vágyat pedig másképpen a „tiszta lelkiismeret iránti vágy”-nak nevezném. Az ember nem is lehet más, mint eredendően jó, hiszen ha nem a tiszta lelkiismeret lenne a legvágyottabb állapot minden ember számára, akkor nem működne az evolúciós vágyak rendszere, amely mozgatja az embereket az evolúció, az élet fennmaradása irányába, a jutalmazó és a bűntető érzések megfelelő adagolásával.

Ha azonban nem küzdünk ezek ellen a (rosszra csábító) késztetések ellen, akkor már bűnt követünk el, erkölcstelenül, szégyenletesen járunk el. Tehát a bűn az, ha a vágyainkat nem az evolúciós feladataink elvégzésével, a létfenntartó ösztöneink által megszabott feltételek teljesítésével, hanem a könnyebb út választásával akarjuk kielégíteni, hogy az annyira vágyott jutalmazó érzéseket (élvezet, öröm, boldogság stb.) megszerezzük. 

Nagyon fontos tehát hangsúlyozni, hogy az emberi természet nem eleve rossz, hanem csak eleve rosszra csábító!

Az egyén rosszul akkor cselekszik, ha enged ezeknek a rosszra vivő késztetéseknek, vagyis az öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzési- és önbecsülési kényszereinek, másképpen: az egoisztikus, hedonisztikus, hamis testi-lelki élvezetszerző kényszereinek, és enged az élvhajhász, mindig a könnyebb utat kereső elvtelen késztetéseknek.

Aki pedig általában sikeresen ellenáll ezeknek a rosszra vivő csábításoknak, arra azt lehet mondani: jellemes ember. 
Sajnos, az emberek túlnyomó többsége igen messze van ettől az erkölcsi színvonaltól.

H. L.

--6. Kétféle Abstract Az evolúció filozófiájához

--6. Kétféle Abstract Az evolúció filozófiájához

https://harczlaszloblog.blogspot.com/2018/03/5-fejezet-melyek-rosszra-vivo-es-jora.html 

Abstract

Az evolúció filozófiája és az erkölcs legrövidebb leírása

Az evolúciós jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség stb.) akkor kapjuk meg az ösztönöktől, ha eleget teszünk az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk késztetéseinek, ha felvállaljuk az ezekkel járó nehézségeket.

Ez az erkölcsös viselkedés.

De mi az élvhajhász, a könnyebb utat kereső mentalitásunk miatt lustán elszabotáljuk az életfenntartó ösztöneink, vagyis a lelkiismeretünk késztetéseinek a teljesítését oly módon, hogy csalással, öncsalással, képmutatással elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy mi megtettük, amit az ösztöneink kívánnak. Így csalással ugyan, de mégis hozzájuthatunk az evolúciós jutalom-érzésekhez, a vágyainkat beteljesíthetjük.

Így viszont veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és ezzel az élet fennmaradását!

Tehát az erkölcsös viselkedés az emberi élet értelme, mert ez biztosítja az élet fennmaradását!

934 karakter

Harcz László

2018. 09. 24.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Abstract Az evolúció filozófiájához az erkölcs fogalmával 2018.09.24.

Az erkölcsöt az ember lelkiismeretfurdalása hozta létre az evolúció során, mert eltértünk az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk, tehát a jóravivő késztetéseink teljesítésétől, ezzel veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát, ezáltal az élet fennmaradását; erre az élvhajhász, a könnyebb utat kereső emberi természetünk, a rosszravivő késztetéseink csábítanak minket, amellyel az evolúciós jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség stb.) mindenáron meg akarjuk szerezni, akár hazugság, öncsalás-képmutatás, tehát erkölcstelenség árán is.
Az erkölcs tehát a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, hazug, önámító-képmutató természete, élvezethajszolása által létrehozott csalás okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.

Az emberi élet értelme tehát szerintem az erkölcsösségünk növelése, mert az erkölcs az élet fennmaradása legfőbb feltétele.

1057 kar.

Harcz László

2018. 09. 24.

Harcz László: In 10 Punkte die Menschliche Moral

Harcz László: In 10 Punkte die Menschliche Moral

Der Gedanke, der zeigt, wie die menschliche Moral entstanden ist, und wir beweisen, dass der Zweck und der Sinn des menschlichen Lebens das höchste Maß an Moral erreichen soll

1. Die Menschheit ist mit fortgeschrittener menschlicher Vernunft zusammengekommen;    

2. Dies ermöglichte den Selbstbetrug (die Selbsttäuschung) zu erscheinen. Dies macht es für möglich uns, die unermesslich angenehmen evolutionären Belohnungsgefühle betrügerisch ohne die Erfüllung der evolutionären Verpflichtungen zu erhalten und die Tatsache unserer Täuschung für unsere Gedanken geheim zu halten; Das nennen wir Selbstbetrug oder Selbsttäuschung. Selbsttäuschung lässt uns und unsere Instinkte glauben , die wir nicht betrügen. Dadurch scheint es uns so, dass wir unsere evolutionären Aufgaben durchgeführt haben, die damit verbundenen Schwierigkeiten untergenommen haben und den moralisch leichteren Weg nicht gewählt haben;

3. Die Tatsache, dass die Selbsttäuschung auf diese Weise unsere evolutionären Pflichten täuscht, sabotiert, gefährdet das Funktionieren der Evolution und damit das Überleben des Lebens und so den Hauptzweck des Lebens, denn unsere Entscheidungen, die wir ständig in ständiger Anpassung machen, die für das Überleben notwendig sind, durch die vielen Täuschungen werden von der  realistischen, stabilen Basis beraubt werden;

4. Das fortgeschrittene Gehirn und fortgeschrittenes genetisches Material haben das Gewissen in einigen Mutationen entwickelt. Das Gewissen ist in der Lage, die schädliche Wirkung der Selbsttäuschung im Überleben des Lebens auszugleichen und stellt die Wirksamkeit der lebenserhaltenden Instinkte wieder her, das sichere und effektive Funktionieren der Evolution;

5. Dadurch in der evolutionären Selektion erhöhte sich die Zahl der Individuen mit fortgeschrittenem Gewissen schneller. So wurde das Gewissen zum ererbten Eigenschaft der menschlichen Rasse. Das Gewissen kann in irgendeiner Weise durch die Mauer brechen, die durch die Selbsttäuschung zwischen der Wirklichkeit und unserem Bewusstsein, und zwischen der Wirklichkeit und unseren lebenserhaltenden Instinkten gebaut wird. So gibt es uns den Eindruck in uns und in unseren Instinkten, dass wir nicht betrügen. Dadurch scheint es so, daß wir unsere evolutionären Aufgaben und die Schwierigkeiten, die mit ihnen verbunden sind, untergenommen haben, und nicht den moralisch einfacheren Weg gewählt haben;

6. Auf dieser Basis können wir sagen, dass die Moral aus dem Gewissen stammt und nur das Individuum kann eine moralische Person genannt werden, die genau die Anweisungen seines Gewissens ausführt. Die Moral bedeutet also, dass die Person den Versuchungen des falschen Weges widerstehen kann, was bedeutet, dass die Person seinen moralisch illegalen, unmoralischen  hedonistischen Wünschen widerstehen kann, die nur darauf abzielen, die unwürdigen, unverdienten evolutionären Belohnungsgefühle zu erwerben.

7. Inwieweit es uns gelingt, die Weisungen unseres Gewissens zu führen, das heißt, in dem Maße, in dem wir die Überlebensanforderungen, die Anforderungen unserer Existenz- und Überlebensinstinkte erfüllen können, soweit wir in der Lage sind um unseren selbstauferlegten, unerwünschten, unmoralischen, hedonistischen Zwänge unserer Vergnügungssucht zu widerstehen, soweit wir die Schwierigkeiten des moralischen Weg unternehmen, sind wir in dem Maße moralisch;

8. Diese instinktlichen, auf den Abweg lockenden, immoralischen, selbstdienenden, eigennützigen, hedonistischen Impulse, die uns auf dem Abweg verführen, sind überwiegend mit der Hilfe der Selbsttäuschung verwirklicht, so kann man sagen, daß derjenige, der in der Lage ist, seinen Selbstbetrug und seine Selbstzertifizierung beherrschen zu können, zu einem moralischen Leben fähig ist.

9. Die rechtfertigende Selbsttäuschung und die Aufrichtigkeit (Ehrlichkeit) schließen sich gegenseitig aus. Also mit Recht sagen Aufrichtigkeit (nicht nur nach außen, sondern innerlich, für uns selbst), der größte Wert, zusammen mit der Moral. Diese beiden Merkmale sind im wesentlichen gleich;

10. So können wir sagen, dass in der menschlichen Welt der Zweck des Lebens, der Sinn des menschlichen Lebens ist, den höchsten Grad der Moral zu erreichen.

Der kürzeste Begriff der Moral ist also: der Kampf gegen die häufigsten und bedeutendsten Form des leichteren Wege, d. h. der Kampf gegen die instinktiven, selbstsüchtigen, opportunistischen, hedonistischen Zwänge mit elementarer Kraft, der Kampf gegen die falschen Zwänge unseres körperlichen Genuss-Suche und auf der psychologischen emotionalen Ebene, der Kampf gegen die falschen Zwänge unserer Freude- und Glücksuche, unser Kampf gegen den Zwang unseres falschen Selbstwertgefühls und unser falsches Gemeinschaftsgefühl, gegen unsere auf dem Abweg lockende, instinktliche Versuchungen, die wir oben erwähnt haben, unser Kampf gegen die selbstdienende Verführung unserer Wünsche.

Harcz László

Budapest, 19. September 2017.

Und das Original-text auf ungarisch:

És a magyar eredeti:

Harcz László: Az evolúció filozófiája 10 pontban

Az alábbi gondolatmenet megmutatja, hogyan jött létre az emberi erkölcs, és azt is bebizonyítom, hogy az emberi élet értelme az, hogy az erkölcsösség minél magasabb fokát elérjük:

1. Az emberrel együtt létrejött a fejlett emberi ész is;

2. Ez lehetővé tette, hogy megjelenjen az öncsalás (az önámítás, az önigazoló önfényezés, az öntömjénezés). Ezáltal a mérhetetlenül élvezetes evolúciós jutalom-érzéseket csaló módon, az evolúciós kötelezettségek teljesítése nélkül is meg lehet szerezni, és ennek a csalásunknak a tényét titokban lehet tartani a tudatunk felé. Ezt a mozzanatot nevezzük öncsalásnak, önámításnak. Az öncsalás elhiteti velünk és az ösztöneinkkel, hogy nem is csalunk. Ezáltal számunkra úgy tűnik, mintha mégis végrehajtottuk volna az evolúciós feladatainkat, felvállaltuk volna az azokkal kapcsolatos nehézségeket és nem az erkölcsileg könnyebb utat választottuk volna;

3. Az evolúciós kötelességeink, feladataink ilyen módon történő elcsalása, szabotálása veszélybe sodorta az evolúció működését, és így magát az élet fennmaradását, vagyis az élet legfőbb célját is, mert a fennmaradáshoz szükséges állandó alkalmazkodás során folyamatosan meghozandó döntéseinket a sok csalás megfosztja a reális, stabil kiindulási alaptól;

4. A fejlett agy és a fejlett genetikai anyag lehetővé tette, hogy egyes mutációkban létrejöjjön a lelkiismeret. A lelkiismeret képes ellensúlyozni az öncsalás káros hatását az élet fennmaradásával kapcsolatban és helyreállítja a létfenntartó ösztönök hatásosságát, az evolúció biztonságos és hatásos működését;

5. Így az evolúciós szelekció során a fejlettebb lelkiismerettel rendelkező egyedek száma nőtt gyorsabban. Ezáltal egy idő után a teljes emberi faj öröklődő tulajdonságává vált a lelkiismeret. A lelkiismeret valamilyen módon képes lerombolni azt a falat, amelyet az öncsalás a valóság és a tudatunk, illetve a valóság és a létfenntartó ösztöneink közé emel.

 6. Ezek alapján kimondhatjuk, hogy az erkölcsösség a lelkiismeretből származik és csak az az egyén nevezhető erkölcsösnek, aki tisztességesen végrehajtja a lelkiismerete utasításait. Az erkölcsösség tehát azt jelenti, hogy az illető képes ellenállni a rosszravivő csábításoknak, vagyis képes ellenállni az erkölcsileg jogtalan, erkölcstelen hedonista vágyainak, amelyek a megszolgálatlan evolúciós jutalom-érzések megszerzésére irányulnak.

7. Amilyen mértékben sikerül végrehajtanunk a lelkiismeretünk utasításait, vagyis amilyen mértékben képesek vagyunk vállalni a túlélés evolúciós feladataival járó nehézségeket, a létfenntartó ösztöneink követelményeit; amilyen mértékben képesek vagyunk ellenállni az öncélú, elvtelen, erkölcstelen, hedonista élvezetszerzési kényszereinknek; amilyen mértékben felvállaljuk az erkölcsös út nehézségeit --- olyan mértékben vagyunk erkölcsösek;

8. Ezek az ösztönös, rosszra csábító, elvtelen, öncélú, hedonista késztetések, amelyek a rossz útra csábítanak minket, túlnyomórészt az öncsalás közreműködésével valósulnak meg, így ki lehet jelenteni, hogy aki képes uralkodni az öncsalásán, az önigazoló önámításán, az képes az erkölcsös életre;

9. Az önigazoló öncsalás és az őszinteség (becsületesség) egymást kölcsönösen kizárja. Jogosan mondjuk tehát, hogy az őszinteség (nemcsak kifelé, hanem befelé, saját magunk felé is!), a legnagyobb érték, az erkölcsösséggel együtt. Ez a két vonás (az őszinteség és az erkölcsösség) lényegében ugyanazt jelenti;

10. Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy az emberi világban az élet célja, az emberi élet értelme az erkölcsösség minél magasabb fokának az elérése.

Az erkölcs fogalma tehát legrövidebben: a könnyebb út leggyakoribb és legnagyobb jelentőségű formái, az elemi erejű ösztönös, öncélú, opportunista, hedonista kényszereink, tehát a hamis testi élvezetszerzési kényszereink és a lelki-érzelmi szinten a hamis öröm- és boldogságszerzési kényszerünk, a hamis önbecsülési kényszerünk és a hamis közösségi érzésünk kényszere elleni küzdelmünk, vagyis az előbb felsorolt rosszra csábító ösztönös kényszereink, a vágyaink öncélú csábítása elleni küzdelmünk.

Budapest, 2017. szeptember 19.

Harcz László: In 10 points the human moral, 2017. 09. 20

Harcz László: In 10 points the human moral

The thought process that shows how human morality has been created and we prove that the purpose and meaning of human life is to achieve the highest degree of morality
1. Humanity has come together with advanced human reason;
2. This allowed the appearing of the self-deception. This makes it possible for us to preserve the immeasurably pleasant evolutionary reward feelings without the fulfillment of evolutionary obligations, and to keep the fact of our deception secret to our thoughts;
3. The sabotage of our evolutionary duties and tasks thus jeopardized the functioning of evolution and thus the survival of life itself, that is, the ultimate goal of life;
4. The advanced brain and advanced genetic material have allowed conscience to develop in some mutations. Conscience is able to offset the harmful effect of self-deception in the survival of life;
5. Thus, in evolutionary selection, the number of individuals with more advanced conscience increased faster. Thus, conscience became the inherited property of the human race. The conscience can break in some way through the wall built by the self-deception between our reality and our consciousness and between our reality and our life-sustaining instincts. So it gives us the impression in us and in our instincts that we do not cheat. Thus it seems that we have undertaken our evolutionary tasks and the difficulties associated with them, and have not chosen the morally simpler way;
6. On this basis, we can say that morality originates from conscience and only the individual can be called a moral person who executes exactly the instructions of his conscience. Morality therefore means that the person can resist temptations of the wrong way, which means that the person can resist his morally illegal, immoral hedonistic desires, which only aim at acquiring the unworthy, undeserved evolutionary reward feelings.
7. To what extent we are able to lead the directives of our conscience, that is, to the extent that we can meet the survival requirements, the requirements of our existence and survival instincts, insofar as we are able to withstand the self- imposed, unwanted, immoral, hedonistic constraints of our pleasure-seeking, as far as we undertake the difficulties of the moral way, we are to the extent morally;
8. These instinctual, bad temptation, immoral, self-serving, selfish, hedonistic impulses, which are tempting to the bad, are predominantly realized with the help of self-deception, one can say that he who is able to control his self-deception and his self-certification is capable of a moral Life.
9. Self-justifying self-deception and sincerity (honesty) mutually exclude each other. So rightfully say sincerity (not just outwardly, but inwardly, for ourselves), the greatest value, along with the morality. These two features are essentially the same;
10. Thus we can say that in the human world the purpose of life, the meaning of human life is to attain the highest degree of morality.
Harcz László
Budapest, September 19, 2017

És a magyar eredeti:

--- Az emberi erkölcs létrejöttét és élettani, öröklött mivoltát bizonyító gondolatmenet és annak megmutatása, hogy az emberi élet célja, értelme az erkölcsösség minél magasabb fokának az elérése:

1. létrejött az ember, vele a fejlett emberi ész;
2. így ki tudott fejlődni az öncsalás (önbecsapás, önámítás, önigazolás), hogy a mérhetetlenül élvezetes evolúciós jutalom-érzéseket csaló módon, az evolúciós kötelességek teljesítése nélkül is meg lehessen szerezni és a létfenntartó ösztöneinktől és a tudatunktól elszigetelni a csalásunk tényét;
3. az evolúciós feladatok elszabotálása viszont veszélybe sodorta az evolúció működését, és így az élet fennmaradását, tehát az élet legfőbb célját;
4. a fejlett emberi aggyal együtt bizonyos mutációkban létrejött a lelkiismeret, amely képes ellensúlyozni az öncsalás életellenes hatását;
5. A szelekció során a lelkiismerettel rendelkező egyedek szaporodtak jobban, tehát az emberi faj öröklött tulajdonságai közé beemelődött a lelkiismeret, amely valamilyen módon képes áttörni azt a falat, amelyet az öncsalás a valóság és a tudatunk közé emel, és ezzel elhiteti velünk és a létfenntartó ösztöneinkkel, hogy nem is csaltunk, és állítólag mégis végrehajtottuk az evolúciós kötelezettségeinket;
6. tehát a lelkiismeret utasításait tökéletesen végrehajtó egyén nevezhető teljesen erkölcsösnek. Ez azt jelenti, hogy az illető képes teljesen ellenállni a rosszravivő csábításainak, a megszolgálatlan evolúciós jutalom-érzések megszerzésére irányuló jogtalan vágyainak 
7. amilyen mértékben sikerül az egyénnek végrehajtania a lelkiismeret utasításait, amilyen mértékben képes ellenállni a jogtalan öröm- és élvezetszerzésnek tehát amilyen mértékben hajlandó felvállalni az evolúciós feladatokkal járó nehézségeket, olyan mértékben erkölcsös az illető;
8. ezek a rosszravivő, elvtelen, jogtalan, hedonista késztetések túlnyomórészt az öncsalás közreműködésével valósulnak meg, így a gyakorlatban kijelenthető, hogy aki képes uralkodni az öncsalásán, önámításán, az képes az erkölcsös életre.
9. Az öncsalás és az őszinteség egymást kizáró jelenségek. Jogosan mondjuk tehát, hogy az őszinteség, amely befelé is igaz, a legnagyobb érték, az erkölcsösséggel együtt, amely lényegében ugyanezt jelenti.
10. Így az élet céljává az emberi világban az erkölcsösség minél magasabb foka elérése vált.

2017. szeptember 7.
Harcz László