Egy mondatban: szinte
mindenben, ami "Az evolúció filozófiájában" szerepel! Ez abból adódik, hogy az erkölcs jelenségét
az eddigi szemlélethez képest teljesen más irányból közelítjük meg.
Az erkölcs az evolúciót,
az élet fennmaradását segíti az emberi világban, és innen szemlélve rengeteg
fogalom, összefüggés átértelmeződött és új tartalmat kapott.
3.1. Újdonság: Az emberi viselkedést és gondolkodást túlnyomóan az
ösztönök határozzák meg
Az eddigi, a mostani
filozófiai paradigmában mindent a tudat, az ésszerűség felől közelítenek meg,
holott a legújabb evolúciós biológiai kutatási eredmények szerint az emberi
gondolkodást, az emberi viselkedést túlnyomóan az evolúciós létfenntartó
ösztönök határozzák meg, a tudat szerepe egészen
csekély, csak egyfajta „átkapcsoló központként” szolgál a szervezetünkben zajló
idegi vezérlési folyamatok lejátszódása során, a tényleges döntések
legtöbbnyire nem a tudatban, hanem az ösztönök szférájában történnek meg. (Ezequiel
Morsella és csoportja kutatásai alapján, University of
California, San Francisco)
(Megjegyzem,
szerintem a tudat, az ösztönök és ezek együttműködése tekintetében egészen más
a helyzet, mint a jelenleg elfogadott nézetek szerint! Az emberi gondolkodás,
személyiség, az emberi természet létrejötte, működése kialakításában a DNS-nek
és általában a genetikai anyagunknak sokkal nagyobb szerepe van, mint az ma
elfogadott. A DNS minden sejtünkben ott van, ezek a jelek szerint képesek egymással
és az agyunkkal, az elménkkel kommunikálni, hiszen ne felejtsük el, hogy az
anyag, így a DNS is, csupán rezgések összessége, a rezgések viszont sugárzást
hoznak létre, mely messze a DNS, sőt a sejt határain túl is érzékelhető, így
képes akár kommunikációt is létrehozni az egész szervezetünkben. Így egyre
valószínűbb, hogy a mai paradigmával szemben az örökítő-anyagunkat a mindenkori
élő generáció tapasztalatai aktívan alakítják. Ezt én már kezdettől
hangoztatom, az evolúció bizonyos tényei, pl. a lelkiismeret léte és működése
másképp nem magyarázható meg, csak sokkal komplexebb kommunikációval a DNS
elemei közt, a DNS és az elménk közt, és egyáltalán nem zárom ki, hogy az
egyedek DNS-ei is képesek valamilyen sugárzás útján kommunikálni, és még ki tudja
mi derül ki az elmék láthatatlan egymás közti kommunikációjáról…)
A tudat tehát csak egyfajta lebonyolító szerepet lát el, és a valódi okok, a
mozgatórúgók az evolúciós ösztönöktől származnak. Úgy is mondhatjuk, eddig
csak a látható vagy kikövetkeztethető következményekről folyt a szó, de az
okokról, melyek főként az ösztöneinkből, és végső soron az evolúcióból, az élet
fenntartásából származnak, szinte semmi. Ez a munka szakít ezzel a
gyakorlattal, és ahogyan a 2.1.16. pontban már említettem, az erkölcs a
létfenntartásunk legfontosabb tényezője. Így szerény véleményem szerint jelen
munka a filozófia történetében első ízben az életfenntartó ösztönök felől
közelíti meg az erkölcs lényegét, és ezzel valóságos képhez jutunk az ember
erkölcseit illetően.
3.2. Újdonság: A tudatalatti korszerű meghatározása
A lélektanban és
érintőlegesen a filozófiában is, az ösztönöket egyetlen, mindent kifejezni
látszó fogalommal fejezték ki, a „tudatalatti” fogalmával. Ennek
megfelelően a tudatalatti működését, mibenlétét alig részletezték, ha mégis
igen, akkor is részben helytelenül, mert nem a tényleges gyökerekkel, hanem
néha belemagyarázott, logikusnak tűnő magyarázatokkal igyekeztek megvilágítani
az emberi személyiség működését. Tehát az ösztönökön alapuló jelenségeket is a
tudattal, racionális megfontolásokkal magyarázták, ami elég vidám dolog… Freud,
Jung, Adler, de még Viktor Frankl is a "tudatalattival" operál, ami
végső soron érthető, hiszen az evolúciós, a létfenntartó ösztönökkel kapcsolatos
kutatások akkor még alig tartottak előbbre Darwinnál és Dawkinsnál.
3.3. Újdonság: Az erkölcs nem egy-egy közösséghez és különösen nem
egyénekhez, hanem az egész emberiséghez kötődő fogalom ill. jelenség:
A létfenntartás érdekében
az evolúciós ösztönök vágyakat hoznak létre bennünk, amelyek akkor kapják meg
az ösztöneinktől a beteljesülést, akkor elégülhetnek ki, ha engedelmeskedünk az
evolúciós ösztöneink parancsainak. Ekkor jutalmazó érzések keletkeznek bennünk,
amelyek erőssége igazodik annak az ösztönös késztetésnek a fontosságához,
amelyről az adott esetben szó van. A nemi vágy és az éhség által keltett
kényszerek például a legerősebbek közé tartoznak, míg ha viszket a fejünk, az
nem vált ki akkora késztetést, mint az előzőekben említett két jelenség.
Mindez nem csak egy adott
közösségben, hanem bármelyik emberben ugyanígy működik. Ez is egyértelműen
bizonyítja, hogy az erkölcs nem közösségekhez, hanem az egész emberi
közösséghez, az emberiséghez, tehát minden emberhez egyformán kötődő fogalom és
jelenség.
Ez azt is jelenti többek
között, hogy az erkölcsi fejlődés, az erkölcsösség kényszere mindenkire, minden
emberre egyformán vonatkozik!
Az erkölcstelenséghez
vezető folyamat minden emberben ugyanazon a módon zajlik: a könnyebb út
csábításának nem, vagy igen nehezen és igen kevesen tudunk ellenállni.
Az eddigi
erkölcs-magyarázat, miszerint az erkölcs a közösségünkhöz való feltétlen
hűséggel, a közösségen belüli egyenlőséggel, a szolidaritás megtartásával stb.
egyenlő, a jelen írásban megmutatkozó új szemlélet alapján ez az erkölcsnek
csak egy részét jelenti, és csak akkor jelentené az erkölcsösségnek egy sokkal
nagyobb hányadát, ha a közösségen mindenki az egész emberiséget értené és
érezné. Az ún. közösségi vagy társadalmi erkölcs voltaképpen csupán a
közösségben elfogadott közösségi vagy társadalmi normákat, rendezőelveket
jelenti. Ez pedig messze nem egyenlő az erkölccsel!
Konrad Lorenz szerint
azok a vonások, amelyek minden kultúrában jelen vannak, nyilvánvalóan
általános, öröklött emberi tulajdonságok. Márpedig ezernyi megfontolás és
tapasztalat igazolja, hogy az erkölcs és az erkölcstelenség, továbbá a
lelkiismeret és a lelkifurdalás minden kultúrában egyértelműen létezik,
mégpedig azonos összetevőkkel, azonos módon működve, azonos erkölcsi állapothoz
azonos mimikát, metakommunikációt használva. Tehát csak egyfajta emberi erkölcs
van. Erről, az általános és egyetemes emberi erkölcsről szól ez a munka. Véleményemet alátámasztja többezer év távlatából is Platón, aki szerint "az erkölcs isteni eredetű", és így minden emberre ugyanazok az erkölcsi követelmények vonatkoznak. Tanítványa, Arisztotelész viszont pontosan az ellenkezőjét állította, szerinte az egyén és a közösségek mind saját erkölcsi normarendszerrel rendelkeznek...
(Mivel a természetben
minden a könnyebb utat keresi, lehet, hogy az ember eleve kihalásra ítéltetett
faj? Hiszen a könnyebb út keresése az embernél egyenlő az erkölcstelenséggel,
az pedig a pusztulást hozza magával. De ezt csak az érdekesség kedvéért
vetettem fel, egyelőre még élünk!)
3.4. Újdonság: Az erkölcsös viselkedés újfajta meghatározása:
Az ösztöneink által
létesített vágyakat tehát fizikai síkon az élvezetekkel, lelki-érzelmi síkon
pedig az örömökkel, a boldogsággal elégíthetjük ki.
Ezeknek a vágyaknak a
kielégítése kétféle módon történhet meg: tisztességes úton, tehát hogy előbb a
lelkiismeretünk útmutatásai alapján elvégezzük az ösztönös késztetéseink által
előírt feladatokat az élet fennmaradása érdekében, vagy pedig megkísérelhetjük
ezen feladatok, kötelezettségek elvégzése, végrehajtása nélkül, csalással,
tehát a lelkiismeretünket figyelmen kívül hagyva megszerezni az áhított
jutalom-érzéseket.
Az előbbit tehát
erkölcsös, az utóbbit pedig erkölcstelen, esendő, gyarló viselkedésnek nevezzük.
Mindezek alapján az
erkölcs fogalma, „Az evolúció filozófiája fogalomtára”-ból:
„Az erkölcs fogalma: Az
erkölcsösség azt jelenti, hogy nem fogadjuk el az élvezetek öncélú
megszerzésére és általában a könnyebb út választására csábító megoldásokat,
hanem akkor is teljesítjük az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk
parancsait, ha ez nehézségekkel jár.
Azt, hogy egy megoldás a
helyes döntést vagy pedig a könnyebb utat képviseli, kizárólag az dönti el,
hogy az élő természet és az emberi faj szempontjából melyik a hasznosabb, és
erről a lelkiismeretünk is megbízható útbaigazítást ad. Általánosságban kimondhatjuk,
hogy egy emberi megnyilvánulás erkölcsileg akkor elítélendő, ha az erkölcsi
könnyebb utat jelentő alternatívát képezi, mert létezne rajta kívül más,
hasznosabb megoldás az evolúció, az élet fennmaradása számára.
Az erkölcs tehát a
könnyebb út keresése elleni küzdelmünk. Ez legfőképpen a könnyebb út
leggyakoribb és legnagyobb jelentőségű formája, az ösztönös önámítási
kényszerünk (és az abból eredő hamis önbecsülési kényszerünk) elleni
küzdelmünket jelenti. Mindezt általánosságban az öncélú örömszerzési- és
önbecsülési kényszerünk elleni küzdelmünknek nevezhetjük vagy másképpen a
rosszravivő ösztönös kényszereink, csábításaink elleni küzdelmünknek.
Csak szabad embert lehet
erkölcsi szempontból megítélni, mert a szabadság azt jelenti, hogy valaki
szellemileg és erkölcsileg is tudatában van, hogy melyik a helyes út, az
erkölcsös döntés, és döntését szabad elhatározásából hozza meg. Tehát aki nincs
tudatában annak, hogy mi a helyes út, vagy nem szabadon hozza meg ezzel
kapcsolatos elhatározását, az nem ítélhető el erkölcsileg.”
3.5. Újdonság: A gyarlóság
fogalma:
Az erkölcsösség ellentéte
az erkölcstelenség, a gyarlóság, vagyis az erkölcsi esendőség, gyengeség.
A gyarlóság az erkölcsileg
helytelen, vagyis a „könnyebb út választása” révén valósul meg. Ilyenkor a
rosszravivő kényszereink (testileg az élvhajhászat, a lustaság, a
mértéktelenség stb., lelkileg főként az önámítás-képmutatás és a hamis
önbecsülés ösztönös kényszere) győz bennünk a jóravivő kényszereink (a
lelkiismeret és az erkölcs) ellen.
Bár a gyarlóság
átmenetileg legyőzheti a lelkiismeret szavát, de hosszabb távon ez lehetetlen,
és a lélek szorongással, lelkifurdalással, és ha a helytelen állapot hosszabb
ideig fennáll, akkor lelki betegséggel, sőt, lelki alapú testi betegséggel
figyelmeztet minket a rossz döntésünkre, viselkedésünkre.
A fennmaradáshoz, a
túléléshez állandó alkalmazkodásra van szükség, ehhez állandóan döntéseket kell
hoznunk, ehhez pedig a világot a maga valóságában kell látnunk, beleértve a
saját hibáinkat és hiányosságainkat is. Ehhez pedig az önszépítő öncsalásunkat
- melynek az eredménye a hamis önbecsülés rosszravivő ösztönös kényszere -
mindenképpen vissza kell szorítanunk, mert ez a késztetésünk, az általa okozott
csalás, hamisítás eltávolít minket a valóságtól, és így az alkalmazkodás során
óhatatlanul rossz döntéseket (is) hozunk, amely elveszi tőlünk a hatékony,
megbízható alkalmazkodás lehetőségét, és ez veszélyezteti a létünket és a
jövőnket.
A gyarlóságunk,
esendőségünk elleni küzdelmet az evolúció a lelkiismeretünkre és az
erkölcseinkre bízta, amelyek legfőbb feladata szerintem a valóságlátásunk minél
nagyobb arányú megőrzése és a létfenntartó ösztöneink késztetéseinek a
végrehajtatása."
3.6. Újdonság: Az erkölcs nem
egyenlő az alapvető erényekkel (szerénység, mértékletesség, irgalom,
megbocsájtás stb.)
Mint ismert, az ösztöneink
két alapvető ösztöncsoporthoz, a közösségi ösztönhöz (a falka-ösztönhöz) és az
önbecsülési kényszerhez (a rangsor-ösztönhöz) sorolhatók. Az erkölcsösség
meghatározásának az a módja, hogy alapvető, fontos emberi tulajdonságokat
kiválogatnak és azokat teszik meg az erkölcsösség minta-darabjainak, azokból
próbálnak meg levonni általános érvényű megállapításokat, nem alkalmas az
erkölcs fogalma meghatározására. Az erkölcsöt is, mint minden lényeges
vonatkozást az emberi életben, az evolúció, az élet fennmaradása irányából
szabad és érdemes megközelíteni.
3.7. Újdonság: Az evolúció
filozófiája fogalomtára
Lényegében ebben a
fogalom-jegyzékben az emberi tulajdonságokat leíró összes fogalom újdonság,
mert az új szemlélet
szerint nagyon sokat ezek közül újra kell gondolni és a fogalom-meghatározását
újra kell fogalmazni. Ezek jelentős hányada már megtalálható „Az evolúció
filozófiája fogalomtára” c. gyűjteményemben.
3.8. A transzcendencia
fogalma
Az öntranszcendencia, az önmeghaladás, a divatos meghatározás
szerint az önmagunkon való túllendülés fogalma: mára a hivatalos filozófia arra
jutott, hogy a boldog és az elégedetlen ember között az a legnagyobb különbség,
hogy az előbbi túl tudott lendülni önmagán (Candace A. Vogler megfogalmazása).
(Ez örvendetesen egybecseng azzal, amelyet Jézus szájába adtak a Biblia írói:
„Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!”… Nincs új a Nap
alatt!...).
De hogy mi az bennünk, amin túl kell lendülnünk, amit meg kell
tagadnunk magunkban, azt egyik megfogalmazás sem magyarázza el. Én
meghatároztam ezt a megtagadandó, akadályt képező tulajdonságot, és ezzel egy
szinttel lejjebb ástam az emberi természetben.
A boldogságot akkor kapjuk jutalmul az ösztöneinktől, ha
engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, az életfenntartás igényeinek.
Tehát a boldog és az elégedetlen ember között az az érdemi különbség, hogy a
boldog ember teljesítette erkölcsi kötelezettségeit, legyőzte a könnyebb útra
vivő csábításokat (képes volt ellenállni a rosszravivő csábításoknak!), a
helyes utat választotta, amely az evolúció, az élet fennmaradása számára hasznosabb,
és fölvállalta a helyes úttal járó nehézségeket.
Az öntranszcendencia, az önmagunkon való túllendülés, a saját
magunk meghaladása közelebbről azt jelenti, hogy legyőzzük az öncélú, elvtelen
öröm-és élvezetszerzésre csábító késztetéseink hatására létrejövő hajlamot,
késztetést, csábítást, vágyat az erkölcsi könnyebb út keresésére.
De még ennél is lejjebb merészkedtem, és megkerestem azokat az
okokat, amelyek az öntranszcendenciának a gyakorlatban leglényegesebb és
legtömegesebb előfordulását jelentő esete, a hamis önbecsülés ösztönös
kényszerének a létrejöttéhez vezettek. Szerintem a hamis önbecsülés kényszerét
a bennünk élő ösztönös önbecsülési kényszer hatására az ösztönös önámítási kényszer hozza létre. Így a fentiekből össze
is állt a négy legfontosabb rosszravivő kényszerünk: az önámítás, a hamis
önbecsülés, az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk és a
hamis közösségi tudat, vagyis a hamis csoport-tudat.
3.10. A lelkiismeret és a lélek ugyanaz, mint az isten
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése