--0 Abstract: Az élet fennmaradása a Földön. Az erkölcs és az értékek általános elmélete legrövidebb összefoglalója. Az erkölcs (a lelkiismeret) kulcs-szerepe az emberi evolúcióban

 XXX, Abstract: Az élet fennmaradása a Földön.

Az erkölcs és az értékek általános elmélete legrövidebb összefoglalója.

Az erkölcs (a lelkiismeret) kulcs-szerepe az emberi evolúcióban

https://docs.google.com/document/d/1Bwp7Lf5te41doI5G-fLprner9C4sTPQVHJgl29y1pnw/edit?tab=t.0 

Az élő természetben az élőlények összes tulajdonsága és tevékenysége az élet fennmaradását szolgálja. Ezt az állati típusú fajoknál az életfenntartó ösztönök késztetései biztosítják, ezekbe folyamatosan beépülnek a nemzedékek élet-tapasztalatai is. 

Az emberi világban a legfőbb értéket, az élet fennmaradását szintén az életfenntartó ösztönök késztetései segítik megvalósulni. 

Sajnálatos módon az állatvilággal szemben az emberi fajnál már nem minden egyed engedelmeskedik minden esetben az életfenntartó ösztönök késztetéseinek, mert ez mindig nehézségek és áldozatok felvállalását igényli.

Az élet fennmaradása érdekében az életfenntartó ösztönök jutalmazó érzéseket utalnak ki annak az embernek, aki hajlandó engedelmeskedni az életfenntartó ösztönei késztetéseinek az ilyenkor mindenképpen felvállalandó nehézségek ellenére is, tehát annak, aki a helyes, de nehezebb úton képes maradni. 

Az emberi élet legerősebb hajtóerejévé így az evolúció során a vágyaink (az élvezet, öröm, boldogság, önbecsülés stb. megszerzésére irányuló vágyaink, röviden: a vágy, a vágyaink) váltak, amelyek ezeknek a jutalmazó érzéseknek a megszerzésére ösztönöznek hatalmas erővel. 

A vágyainkat azonban csak akkor elégítik ki az ösztöneink, ha erkölcsösen, helyesen viselkedünk, és felvállaljuk a nehézségeket és áldozatokat, amelyek mindig együtt járnak az életfenntartó ösztönök késztetései teljesítésével. 

Ezeket a helyes úttal, az erkölcsös döntéssel mindig együtt járó nehézségeket és áldozatokat a legtöbb ember sajnos legtöbbször nem vállalja fel, és a sokkal kisebb nehézségeket jelentő könnyebb utat választja; viszont képes megtéveszteni a saját tudatát és rövid távon elhitetni vele, hogy a helyes úton jár és felvállalta a nehézségeket.

Mindezt az ember az öncsalás-önámítás-hamis önigazolás segítségével képes megtenni. Az emberi elme képességei már lehetővé teszik az öncsalást, vagyis azt, hogy az emberi egyed csak színlelje az ösztönös késztetéseknek való engedelmességet, a nehézségek felvállalását, megtévesztve a saját tudatát is, bár ezzel súlyos kárt okozva az evolúciónak, az élet fennmaradásának, mert a csaláson alapuló következtetések megsemmisítik az emberi evolúció alapját, az igazságos, tényszerű kiindulási körülményeken alapuló evolúciós szelekciót.

Ám az emberi fajnál az öncsalás, a belső hazugság létrejöttével egyidőben (szükségszerűen) megjelent a lelkiismeret is, amely őszinteségre, igazságosságra kényszerít és ellensúlyozza a vágyak öncélú, hamis módon történő kielégítésére, a rosszra csábító késztetéseinket, és az ezek nyomán létrejövő, befelé-kifelé szóló, erkölcsileg helytelen és káros önfényező-önfelmentő hazugságainkat, csalásainkat, vagyis (befelé, saját magunk számára) az önámításunkat és (kifelé, a külvilág felé) a képmutatásunkat. 

A lelkiismeret az életfenntartó ösztöneink, a jóra vivő késztetéseink, az igazság szószólója a tudatunkban, és minden rossz szándékot és csalást leleplez. 

És: szerintem a gyakorlatban a lelkiismeret azonos a mindenkori, bármelyik vallásbéli istennel! 

A lelkiismeret minden emberben létezik. Ezt Konrad Lorenz alapvető megállapítása is valószínűsíti, mely szerint: “azok az emberi vonások, amelyek minden emberi kultúrában fellelhetők, mind létező, örökletes emberi vonások!”

A lelkiismeret egyben a saját értékességünk és így a saját önbecsülésünk könyörtelen, de igazságos bírálója is, hiszen a legfőbb értéket, az élet fennmaradását segítő erkölcsösséget, a lelkiismeretességet, az igazságosságot őrzi szűntelenül.

Az öncsalást-önámítást (a befelé szánt hazugságot, csalást) és a képmutatást (a kifelé szóló hazugságot, csalást) kizárólag a lelkiismeretesség, az erkölcsösség segítségével lehet visszaszorítani. A helyes döntéshez tehát mindig szükség van az erkölcsösség által biztosított emberi minőségi többletre (C. A. Vogler: "az erkölcsös ember képes meghaladni önmagát...").

Erről szól az emberi élet, hogy az erkölcsi felelősséget folyamatosan elhárítjuk erkölcsi önfelmentéssel, csalással, hazugsággal, bármilyen aljasságot elkövetve, hogy a nevünk, a személyünk látszatra “tiszta” maradjon, legalább látszatra, mert a legnagyobb érték az erkölcsösség, és az ember szeretne (legalább kifelé, a külvilág felé!...) bűntelennek, tisztességesnek, erkölcsösnek, tehát értékesnek látszani…

A bennünk munkáló természetes erkölcsi rendszer és értékrend, mely lényegében az ösztöneinkből származik és a lelkiismeretünkben fejeződik ki, azt eredményezi, hogy a kielégítő hangulatot, a lelki nyugalmat, de különösen a boldogságot csak akkor és olyan mértékben nyerhetjük el, ha és amilyen mértékben értékesek, erkölcsösek vagyunk.

Emiatt nélkülözhetetlen, hogy mindenki megismerje az emberi természet, az emberi lélek működését, a lelki-érzelmi folyamataink forrását, az életfenntartó ösztöneink késztetéseit és azok tudati megfelelőjét, a lelkiismeretet.

Következésképpen az emberi életben az élet (fenntartása) után a legnagyobb érték az erkölcsösség, a lelkiismeretesség. 

Az emberi élet értelme pedig az erkölcsösség minél magasabb foka elérése, mert az erkölcsösségünk védi az emberi megnyilvánulások valódiságát, hitelességét, eredetiségét, biztosítva ezáltal, hogy a döntéseink valós alapra támaszkodva szülessenek meg, lehetővé téve az evolúció számára a hatékony működést és így az élet fennmaradását. 

Minden emberi csalás megbénítja az evolúció működését. Az erkölcsösség tehát az evolúció, az élet fennmaradása garanciája emberi viszonylatban, az erkölcsösség ad értelmet az emberi életnek.