Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete 3.0., archív, 2024. 06. 27-i mentés
https://harczlaszloblog.blogspot.com/2023/05/harcz-laszlo-az-erkolcs-es-az-ertekek_31.html
További legfontosabb írásaim címe:
— Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete 3.0.,
folyam. frissített változathttps://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2022/02/2022-02-02-i-mentes-forditashoz-harcz.html
Fontos megjegyzés!
Ha valaki úgy érzi, hogy megsértettem szerzői jogait (elsőbbsége elismerését), az kérem, jelezze ezt, mert ez semmiképpen nem szándékos, és azonnal korrigálom a hibát, megjelölve a kérdéses gondolatok, szövegrész szerzőjét, szerzőit! Ilyesmi csakis a gyakorlatlanságom miatt történhet meg, és elnézést kérek, ha valakivel szemben ezt akaratlanul is elkövettem az írásom szövegében!
Abstract: Az erkölcs, a lelkiismeret és az értékek
Előszó: Az emberi viselkedés legfőbb ösztönzői
Előszó-0: A filozófia és az erkölcs a józan ész irányából szemlélve
Előszó-1: Kecskére a káposztát?!!!
Előszó-2: Az emberi hamisságok és az evolúció
Előszó-3: A jutalmazó érzések felől közelítve
Előszó-4: Az értékek felől nézve
Előszó-5: A szolidaritás felől tekintve
Előszó-6: Az emberi lélek és az erkölcs működése
Előszó-7: A földi élet hosszú távú esélyei és az azokat befolyásoló tényezők
Előszó-8: Az erkölcs és az élet értelme felől vizsgálódva, a „9 pont”
A további fejezetek tartalomjegyzéke
1. Fejezet: Az evolúció és az erkölcs összefüggése, részletesebben
1.1. Az evolúciós rendszerünk felépítése és működése
1.1.2.1. A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat
1.1.2.2. A jóra vivő késztetéseink
1.1.2.3. A rosszra vivő késztetéseink
1.1.2.4. Az erkölcstelenség
1.1.3.1. Miért nehezebb mindig a helyes, erkölcsös út, mint az erkölcstelen, "könnyű út"?
1.1.3.2. Mi is az az önámítás-képmutatás?
1.3. A vágyaink, az életfenntartó ösztöneink, a csábítás és a lelkiismeret, és ezek kapcsolata
1.3.1. A vágyainkról általában
1.3.2. A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései megvalósításában
1.3.3. Az ösztöneinkről
1.3.4. A csábításról
1.3.5. A lelkiismeretről
1.7. Az esendőség, az önámítás-képmutatás, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
1.7.1. Az esendőség
1.7.2. Az önámítás-képmutatás
1.7.3. A hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
- 3. Fejezet: Miben jelent újdonságot a filozófiában "Az erkölcs és az értékek általános elmélete?"
3.1. Újdonság: Legfőképpen az erkölcs értelmezésében
3.2. Újdonság: Az evolúció működése új értelmezésében
3.3. Újdonság: A lelkiismeret szerepe értelmezésében
3.4. Újdonság: A vágyak rendszerében az ösztönös késztetéseink betartatására
3.5. Újdonság: A közösségi ösztön szerepében
3.6. Újdonság: A hamis közösségi ösztön létrejöttében
3.9. Újdonság: Az (evolúciós) jutalmazó érzések szerepe és működése
3.10. Újdonság: Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések szerepe és működése
3.11. Újdonság: A jóra vivő késztetéseink szerepe és működése
3.12. Újdonság: A rosszra vivő késztetéseink szerepe és működése
3.13. Újdonság: Az érték, az értékek, az értékrend szerepe
3.14. Újdonság: Az isten az ösztöneink megszemélyesítése
3.15. Újdonság: A transzcendencia eredete és feleslegessé válása
3:16. Újdonság: Az ön-transzcendencia eredete; az ön-transzcendencia mint a lelkiismeretünk
3.17. Újdonság: Az erkölcs abszolút kategória és nem társadalmi alku kérdése!
Tisztelt Olvasó!
Ez az írás az élet fennmaradásáról, az emberi erkölcsről, az emberi lélekről és az emberi természetről szól. A kiindulási gondolatsor a két Abstract- ban, az "Előszó- 0 - 10”-ben, és “Az erkölcs fogalma"- ban olvasható.
Az (emberi) élet fennmaradását a vágyaink biztosítják, azáltal, hogy mindennél kellemesebb jutalmazó érzéseket (testi élvezeteket, lelki örömöt, tiszta lelkiismeretet, végülis boldogságot) utalnak ki számunkra, ha a helyes, erkölcsös utat követjük, és felvállaljuk az életfenntartó ösztöneink késztetései (a lelkiismeret) által meghatározott cselekvéssel, viselkedéssel mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat.
Mivel ezek a jutalmazó érzések (érthető okokból, szükségszerűen) mindennél nagyobb élvezetet és örömöt jelentenek számunkra, legtöbbször ezeknek a jutalmazó érzéseknek a megszerzése öncéllá válik számunkra, és így legtöbbször a könnyebbik utat választjuk, tehát nem vállaljuk fel az erkölcsös, helyes döntéssel mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat — de azért ösztönösen igyekszünk saját magunkkal és a társadalommal, a külvilággal elhitetni, hogy mi igenis elvállaljuk ezeket a nehézségeket, áldozatokat, és továbbra is értékes, erkölcsös emberek vagyunk.
Tehát becsapjuk magunkat és a környezetünket is.
Ezt a becsapást, ezt a csalást befelé, saját elménk felé az öncsalással, az önámítással valósítjuk meg, míg a külvilágot a hazugságainkkal, a képmutatásunkkal igyekszünk becsapni.
A lelkiismeretünk azonban életünk minden pillanatában őrzi tisztességünket, és késztetéseivel igyekszik minket a helyes, erkölcsös úton tartani.
Így az elkövetett csalásainkat szigorúan számon tartja, és a csalás, a bűn nagyságával kb. arányos mértékben a lelkiismeret-furdalással (szorongással, akár rettegéssel) figyelmeztet, bűntet minket, az enyhe hipochondriás testi-lelki tünetektől a halálos rettegésig és a legkínzóbb testi fájdalmakig…
Emiatt olyan fontos a csalásaink, bűneink megbánása és a lelkiismeret-furdalásunk alóli feloldozás.
A lelkiismeret-furdalást igen erősen enyhítheti az élet fenntartása számára kedvező tevékenykedésünk, tehát az egyéni és főként a közösségi ösztöneink bármely fajtája szerinti cselekvés; pl. a közösség iránti áldozathozatal, a jótékonykodás bármely fajtája, stb.
Abstract: Az erkölcs, a lelkiismeret és az értékek
Az élő természetben az élőlények összes tulajdonsága és tevékenysége az élet fennmaradását szolgálja.
Ezt az állati típusú fajoknál az életfenntartó ösztönök késztetései biztosítják, ezekbe (a DNS-beli információkra alapozva) folyamatosan beépülnek a nemzedékek élet-tapasztalatai is.
Az emberi világban a legfőbb értéket, az élet fennmaradását szintén az
életfenntartó ösztönök késztetései segítik megvalósulni.
Sajnálatos módon, az állatvilágtól eltérően, az emberi fajnál már nem minden egyed engedelmeskedik minden esetben az életfenntartó ösztönök késztetéseinek, mert ez mindig nehézségek és áldozatok felvállalását igényelné.
Az emberi élet fennmaradása érdekében az életfenntartó ösztöneink jutalmazó érzéseket utalnak ki annak az embernek, aki hajlandó engedelmeskedni az életfenntartó ösztönei késztetéseinek az ilyenkor mindenképpen felvállalandó nehézségek ellenére is, tehát annak, aki képes és hajlandó a helyes, de nehezebb úton maradni.
Az emberi élet legerősebb hajtóerejévé így az evolúció során a vágyaink váltak, amelyek ezeknek a jutalmazó érzéseknek (az élvezet, öröm, boldogság, önbecsülés) a megszerzésére ösztönöznek hatalmas erővel.
Ezeket a vágyakat azonban csak akkor elégítik ki az ösztöneink, ha felvállaljuk a nehézségeket és áldozatokat, amelyek mindig együtt járnak az életfenntartó ösztönös késztetések teljesítésével.
Ezeket a helyes úttal, az erkölcsös döntéssel mindig együtt járó nehézségeket és áldozatokat a legtöbb ember sajnos, legtöbbször nem vállalja fel, és a nehézségeket nem jelentő könnyebb utat választja; viszont képes megtéveszteni a saját tudatát és rövid távon elhitetni vele, hogy a helyes úton jár és helyesen döntött, és képes a társadalmat is megtéveszteni ezzel kapcsolatban.
Mindezt az ember az önámítás és a képmutatás segítségével képes megtenni.
Az emberi elme képességei már lehetővé teszik az önámítást-képmutatást, vagyis azt, hogy az emberi egyed csak színlelje az ösztönös késztetéseknek való engedelmességet, a nehézségek felvállalását (ez a képmutatás, a hazugság), megtévesztve a saját tudatát is (ez pedig az önámítás-öncsalás), bár ezzel súlyos kárt okoz az evolúciónak, az élet fennmaradásának, mert a csaláson alapuló következtetések megsemmisítik az emberi evolúció alapját, az igazságos, tényszerű kiindulási körülményeken alapuló evolúciós szelekciót. Így általánosságban is kijelenthetjük, hogy bármilyen emberi csalás, hamisítás árt az evolúció rendes működésének!
Így az emberi fajnál az öncsalás, a belső hazugság létrejöttével egyidőben szükségszerűen létrejött a lelkiismeret (a lélek), amely őszinteségre, igazságosságra kényszerít és ellensúlyozza a vágyak öncélú kielégítésére, a rosszra csábító késztetéseinket, és az ezek nyomán létrejövő, befelé-kifelé szóló, erkölcsileg helytelen és káros önfényező-önfelmentő hazugságainkat, csalásainkat.
A lelkiismeret ezáltal az életfenntartó ösztöneink, a jóra vivő késztetéseink, az igazság, végső soron tehát az élet fennmaradása szószólója a tudatunkban, és minden rossz szándékot és csalást leleplez, amelyet el akarunk követni, vagy már elkövettük.
És: szerintem a gyakorlatban a lelkiismeret azonos az istennel (bármelyik vallás istenével)!
A lelkiismeret, a lélek minden emberben létezik. Ezt Konrad Lorenz alapvető megállapítása is alátámasztja, mely szerint: “azok az emberi vonások, amelyek minden emberi kultúrában fellelhetők, mind létező, örökletes emberi vonások!” Ez egy alapvető felismerés, és szerintem nem bizonyul további bizonyításra.
A lelkiismeret egyben a saját értékességünk és így a saját önbecsülésünk könyörtelen, de igazságos bírálója is, hiszen a legfőbb értéket, az élet fennmaradását segítő erkölcsösséget, a lelkiismeretességet, az igazságosságot őrzi szűntelenül.
Az öncsalást-önámítást (a befelé, saját magunknak szánt hazugságot, csalást) és a képmutatást (a kifelé szóló hazugságot, csalást) kizárólag a lelkiismeretesség, az erkölcsösség segítségével lehet visszaszorítani. A helyes döntéshez tehát mindig szükség van az erkölcsösség által biztosított emberi minőségi többletre (C. A. Vogler: "az erkölcsös ember képes meghaladni önmagát...").
Erről szól az emberi élet, hogy az erkölcsi felelősséget folyamatosan elhárítjuk erkölcsi önfelmentéssel, csalással, hazugsággal, bármilyen aljasságot elkövetve, hogy a nevünk, a személyünk látszatra “tiszta” maradjon, legalább látszatra, mert a legnagyobb érték az erkölcsösség, és az ember szeretne (legalább kifelé, a külvilág felé!...) bűntelennek, tisztességesnek, erkölcsösnek, tehát értékesnek látszani…
A bennünk munkáló természetes erkölcsi rendszer és értékrend, mely lényegében az ösztöneinkből származik és a lelkünkben, lelkiismeretünkben fejeződik ki, azon át érvényesül, azt eredményezi, hogy a tartósan kielégítő hangulatot, a lelki nyugalmat, de különösen a boldogságot csak olyan mértékben nyerhetjük el, amilyen mértékben értékesek, erkölcsösek vagyunk, tehát amilyen mértékben hasznosak, értékesek vagyunk az élet fennmaradása számára.
Emiatt nélkülözhetetlen, hogy mindenki megismerje az emberi természetet, az emberi lélek működését, a lelki-érzelmi folyamataink forrását, tehát az életfenntartó ösztöneink késztetéseit és azok tudati megfelelőjét, kifejeződését, a lelkiismeretet.
Kimondhatjuk tehát, hogy az emberi életben az élet után a legnagyobb érték az erkölcsösség, a lelkiismeretesség, az igazságosság.
Előszó:
Az emberi viselkedés legfőbb ösztönzői
–1 Az emberi élet értelme, mint minden élet értelme, az egyed életműködése fenntartása és ezáltal a faj fennmaradása, végső soron az élet fennmaradása.
–2 Ezt az állati típusú fajoknál a DNS-ben örökölt életfenntartó ösztönök késztetései biztosítják, a vágyak és a jutalmazó-büntető érzések alkalmazásával.
–3 Az ösztöneink jutalmazó érzéseket utalnak ki számunkra, olyan erőseket, amennyire az aktuális döntésünk vagy cselekedetünk hasznos az élet fennmaradása számára.
–4 Mivel ezek az érzések (a jutalmazó érzések) az emberi élet legnagyobb lelki örömöt (boldogságot) és/vagy testi élvezetet (gyönyört), és a legnagyobb társadalmi, erkölcsi tiszteletet, megbecsültséget, tekintélyt biztosító érzései is lehetnek, az emberi egyén számára ezek a legnagyobb vonzerőt jelentik az emberi életben.
–5 A jutalmazó érzésekkel azonban mindig együtt jár valamilyen nehézség, áldozat (önkorlátozás, önkritika, önkontroll, a vágyainkon való uralkodás, stb.), ezeket az egyénnek fel kell vállalnia, ha helyesen, erkölcsösen akar eljárni, és persze, ha az örömhöz, élvezethez, megbecsültséghez hozzá akar jutni. Ha a helyes döntéssel mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat az egyén felvállalja és végre is hajtja, akkor azt mondjuk, “a helyes úton jár”.
–6 Arra az emberre, aki egy konkrét ügyben a helyes úton jár, egyúttal erkölcsösen jár el. Ugyanis az erkölcsösség (a mostani paradigmával ellentétben) azt jelenti (e sorok írója szerint), hogy az élet fennmaradása javát szolgáljuk, feltétel nélkül.
Úgy is mondhatnánk, az erkölcs, az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb feltétele. Hát mit is szolgálhatna az erkölcs, ez a legnemesebb, legértékesebb, legfontosabb emberi vonás, mint magát az életet, amely mindennél fontosabb, értékesebb az élőlények számára?
–7 Az ember azonban erkölcsileg általában gyenge, igen kevés kivétellel. Így, sajnos, nem mindig vállalja fel a helyes, erkölcsös úttal járó nehézségeket, áldozatokat, és mégis meg akarja szerezni a legnagyobb boldogságot, gyönyört és tiszteletet, mert a vágyai erre késztetik!
–8 Tehát az ember legtöbbször, sajnos, csalással igyekszik elérni céljait, ezt ráadásul ösztönösen teszi, hiszen a vágyaink ösztönösen a minél nagyobb öröm, élvezet és tisztelet megszerzésére késztetnek minket.
–9 Az élő természetben, elsőként az ember, a “fejlett” emberi elme segítségével már arra is képes, hogy becsapja saját magát, ezt nevezzük öncsalásnak, önámításnak. A külvilágot már az egészen kezdetleges életformák is képesek becsapni, a képmutatás primitív formáival, olyan módszerekkel és olyan színvonalon, amelyre fejlettségük alkalmassá teszi őket, ez a növények megtévesztő színeitől és alakjától a legfejlettebb állatok megtévesztő viselkedéséig, az “alakoskodás”-ig terjed (pl. a kutya remekül alakoskodik, miután elcsente az asztalról a kolbászt, de ő tűntetően nem tud erről semmit, pedig végig tudta és tudja, hogy tilosat, bűntetendőt tett…)
Az ösztönösen megvalósuló emberi öncsalás, önámítás az emberi bűnök legjellemzőbb megjelenési formája, lényegében az emberi gyarlóság jelképének is tekinthetjük. Természetesen ez a becsapás nem végleges, hanem csak bizonyos ideig tart, mert előbb-utóbb közbelép a lelkiismeretünk.
–10 A lelkiismeret szerintem az életfenntartó ösztöneink késztetései összességét jeleníti meg a tudatunkban.
–11 Az emberi viselkedést tehát az önbecsülési kényszer (az életfenntartó ösztönök késztetései összessége) a helyes út irányába, a lelkiismeretesség felé befolyásolja - ösztönzi!... -, azoknál, akikben a lelkierő, az erkölcsi szilárdság elég erős; míg az erkölcsileg, jellemileg gyengébb egyéneknél a hamis önbecsülés kényszere érvényesül, mert ők nem képesek felvállalni a helyes út-tal, a helyes döntéssel járó nehézségeket, áldozatokat, és csak a jutalmazó érzések (boldogság, öröm, élvezet, stb.) vonzereje érvényesül náluk. Ez a vonzerő a nehézségek, áldozatok felvállalása nélkül csupán a “rossz”-ra csábítja az embert, tehát a “könnyebb út”-ra, a csalások, hamisságok, hazugságok alkalmazása felé, amelyek segítségével megkíséreljük a lehetetlent, a “fából vaskarika” létrehozását… Megkíséreljük magunkat önmagunk és a külvilág előtt mégis értékes, erkölcsös, megbecsült embernek beállítani, annak ellenére is, hogy az adott ügyben egyáltalán nem jártunk el erkölcsösen, tisztességesen.
Előszó-1: Kecskére bízni a káposztát?!
--1 Az erkölcs követelményeket támaszt az emberrel szemben, hiszen tudjuk, hogy aki erkölcsösen viselkedik, annak nehézségeket kell felvállalnia és áldozatokat kell hoznia.
--2 Ezek után épelméjű ember gondolhat-e arra, hogy az emberre, emberek csoportjára, társadalmi rétegre, népre, vallásra rá lehet-e bízni az erkölcsi követelmények meghatározását?! Ép ésszel az emberre bízni a vele szemben támasztott szigor meghatározását? Kecskére bízni a káposzta őrzését?! Márpedig manapság éppen ez a hivatalos paradigma lényege, tehát az erkölcs most állítólag közmegegyezés kérdése… Ez végső soron szerintem csak arra jó, hogy ezeket a szigorú erkölcsi követelményeket fellazítsák az emberek. Attól még, hogy Arisztotelész is ugyanezt tartotta helyesnek, ez irreális!
--3 Tanítómestere, Platon szerint viszont “az erkölcs isteni eredetű”! Tehát minden élő emberre ugyanazok az erkölcsi követelmények érvényesek! És nem mellesleg ez az “isteni eredet” azt is jelenti, hogy az erkölcsi követelmények abszolútnak, elsődlegesnek, mindenek fölött állónak - de legalábbis az emberi alkuk fölött állóknak - tekinthetők, sőt, tekintendők.
Hát persze, hogy abszolútak, elsődlegesek, hiszen minden élőlénynek, így az emberi lénynek is legfőbb feladata az, hogy a saját maga életét, ezáltal az emberi faj életét és a teljes élő természetet fenntartsa. Az élet az élő egyedek életén keresztül marad fenn! Nem véletlen, hogy a DNS-ünkben az információ az egysejtűek óta gyűlik… Ez biztosítja, hogy az életfenntartó ösztönös késztetések nemcsak az emberi élet, hanem a teljes élő természet fennmaradását szolgálják! Emiatt óvjuk “ösztönösen" a természetet, minden életet, minden élőlényt, ami éppen nem akar ártani nekünk.
---4 Az isten az én értelmezésemben az életfenntartó ösztöneinket, az azokból eredő késztetéseinket, vagyis a lelkiismeretünket jelenti. Hiszen gondoljuk csak el, ezek az ösztönös életfenntartó késztetések minden embernél egyformán működnek, hatnak, mint az isteni parancsok - vagy mint a lelkiismeret; ugyanúgy életünk minden pillanatában hatnak ránk, és ami a legfontosabb: ugyanúgy mind az életünk fenntartását segítik, tartják kézben, vasmarokkal, a lelkiismeretünk teljes szigorával, mint ahogy az isteni gondviselés is elvileg ezt teszi. Az istenség is a lelkünkön át hat ránk, és a lelkiismeretünk is: de míg az isten léte finoman szólva is kétséges, addig a lelkiismeret mindenkiben létezik, ahogy ezt Konrad Lorenz mondása is alátámasztja: “Azok a vonások, amelyek minden emberi kultúrában léteznek, nyilvánvalóan öröklött, általános emberi vonások.” Nos, a lélek, a lelkiismeret aztán ilyen!
---5 Tehát akkor kinek van igaza: Platónnak és nekem, vagy pedig Arisztotelésznek és a mai, hivatalos filozófiának?!
Előszó-2: Az emberi hamisságok és az evolúció
--- 1 Az ember élőlény, így az embert is az evolúció törvényei vezérlik (az öröklött DNS-e és a lelkiismerete által), vagyis az emberi lény legfontosabb feladata is az élet fenntartása.
--- 2 Az emberi evolúció az emberi egyedek döntései folyamatán át valósul meg; sőt, ma már a teljes evolúció az ember tevékenységén múlik, tehát az evolúció az emberi döntéseken és viselkedésen át valósul meg, mert az embernek döntő befolyása van a bolygónkon zajló evolúció menetére és sikerességére.
--- 3 A helyes döntés lehetetlen, ha az ember meghamisítja a valóságot, az igazságot, a döntés kiindulási feltételeit, mert a hamis alapokon álló döntés legtöbbször hamis eredményt ad. Emiatt az emberi hamisság minden fajtája árt az evolúciónak, az élet fennmaradásának.
--- 4 Az életfenntartó ösztönös késztetéseink tudatos szószólója a lelkiismeretünk. Ő életünk minden percében megmondja, mi a helyes viselkedés, tehát mi szolgálja az emberi élet fennmaradását és általában, az élet fennmaradását.
— 5 Tehát az emberi viselkedést az életfenntartó ösztöneink késztetései (a lelkiismeretünk sugallatai) terelik a helyes irányba.
A lelkiismeretünk szava betartását nevezzük erkölcsösségnek; és amilyen mértékben ez sikerül, olyan mértékben vagyunk mi, emberi egyének, erkölcsösek.
--- 6 Az emberi döntéseknek tehát két fajtája van: a helyes, erkölcsös és a rossz, erkölcstelen döntés.
A helyes, erkölcsös döntés esetében az egyén felvállalja az életfenntartó ösztönök késztetései végrehajtásával mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat (mint pl. az önzetlenség, az önkritika, a szolidaritás, az irgalom, a megbocsájtás stb.), és így az ún. “helyes úton” jár.
A rossz, erkölcstelen döntésnél az egyén nem vállal fel kellő mértékű nehézséget, és a “könnyebb utat” választja.
--- 7 A könnyebb út választása oka mindig az, hogy főként a vágyaink kielégítése és a jutalmazó érzések (az élvezet, a siker, a büszkeség, az öröm, stb.) megszerzése, valamint az erkölcsi felelősségünk csökkentése vezérel minket, és nem az életfenntartó ösztönös késztetéseink végrehajtása; legtöbbször nem vállaljuk fel a helyes, erkölcsös döntéssel mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat a szükséges mértékben.
--- 8 A vágyaink rendes esetben az életfenntartó ösztönös késztetéseink végrehajtását, a helyes döntés megvalósítását ösztönzik azáltal, hogy ha a helyes döntést választjuk és felvállaljuk az ezzel járó nehézségeket, akkor ún. jutalmazó érzéseket bocsájt ránk a lelkiismeretünk, az ösztöneink tudati szószólója: testi szinten az élvezeteket, az elégedettséget, lelki-érzelmi szinten pedig az öröm és a boldogság számtalan változatát.
--- 9 Ha azonban a könnyebb utat választjuk annak az érdekében, hogy a vágyainkat minél hamarabb és minél könnyebben kielégítsük, lelkiismeretünket hazug módon tisztára mossuk és élvezhessük a jutalmazó érzéseket, akkor ezt minden esetben hamisítással tudjuk csak elérni (meghamisítjuk saját magunk értékességét az előnyünkre, a riválisaink erkölcsi értékességét a hátrányára, a valóságot eltorzítjuk, meghamisítjuk, becsapva magunkat és a külvilágot is. Így viszont hatástalanítjuk, ellehetetlenítjük az evolúció működését, kihalásra ítélve az emberiséget, sőt, akár az élő természetet is).
--- 10 A könnyebb út választása esetében az ösztöneink (a lelkiismeretünk) bűntető-elrettentő érzéseket bocsájtanak ránk, testi síkon a fájdalmat, lelki-érzelmi síkon a szorongást, a félelmet, a rettegést - egészen a halálig menően… Ezek kisebb-nagyobb késéssel súlyosan megbűntetnek minket az önző, kegyetlen, irgalmatlan stb. döntésünk, viselkedésünk miatt, és csak akkor múlnak el, ha jóvá tesszük az általunk okozott kárt, szenvedést, vagyis, ha mégis elhárítjuk az evolúció útjából az akadályokat; vagy pedig részben csökkenthetők az élet fennmaradása javára tett cselekedeteinkkel - pl. a gazdagok jótékonykodása, idegen gyermek örökbe fogadása, a szegények segítése, stb..
--- 11 Az erkölcsösségünk tehát a döntések során dől el, a helyes út vagy a könnyebb út választásával, a lelkiismeret szava betartásával vagy mellőzésével.
--- 12 Az élet fennmaradása pedig azon múlik, hogy az emberi társadalomnak elegendően nagy hányada képes-e a kellő mértékű erkölcsösségre. Így az erkölcsi felelősség közös, minden ember felelős az erkölcsösség társadalmi érvényesüléséért, végső soron az élet fennmaradásáért.
--- 13. A mai hadi megsemmisítő képesség állása mellett a fenntartható életet csak a teljeskörű, ingyenes oktatás, a politikai vezetés erkölcsi alapra helyezése és az emberiségi, közös erkölcsi rendszer és értékrend lehető leggyorsabb létrehozása képes biztosítani.
A fentiekből is láthatóan Theodosius Dobzhansky ismert mondása itt is érvényes, hiszen az ember is az élő természet és az evolúció szerves részét alkotja: “A biológiában bármi csakis az evolúció fényében nyeri el a jelentőségét!”
Ezt csekélységem az alábbiakkal egészíti ki:
“A filozófiában és az ember-tudományok összes ágában is csak az evolúció, tehát az élet fennmaradása szempontjából lehet megítélni bárminek a jelentőségét, értékét.”
Előszó-3: A jutalmazó érzések felől közelítve
Az élő természetben az állati jellegű élet fennmaradásához az evolúció során az evolúció sikeres előre haladásához - vagyis az élet fennmaradásához - az életfenntartó ösztönök jutalmazó érzéseket utalnak ki annak az egyénnek (egyednek), aki képes és hajlandó engedelmeskedni az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek.
Aki pedig nem teljesíti az életfenntartó ösztönei késztetéseit, annak bűntető-elrettentő érzéseket kell elszenvednie, ezek az emberi lénynél a legenyhébb bűntudattól, a lelkiismeret-furdalástól a szorongáson át egészen a halálig menő tébolyig, rettegésig terjedően.
A jutalmazó érzések és a bűntető-elrettentő érzések alkalmazása tehát az élet fennmaradása leglényegesebb ösztönzője az emberi faj egyedeinél.
Azt, hogy ezek a jutalmazó érzések a lehető legerősebb hatást gyakorolják ránk, a vágyaink biztosítják. A vágyaink szinte ellenállhatatlan erővel igyekeznek minket rákényszeríteni, hogy megszerezzük és átélhessük a jutalmazó érzéseket és elkerülhessük a bűntető-elrettentő érzéseket.
Az állatoknál a sikeres evolúcióhoz az szükséges, hogy az életfenntartó ösztöneik késztetéseinek engedelmeskedjenek, és az evolúciósan helyes, kívánatos cselekvés mindig el is nyeri a jutalmazó-érzések kiutalását az ösztönök részéről.
Az állatok szellemi-agyi képességei nem elegendőek az öncsalásra, vagyis arra, hogy az evolúciós, ösztönös késztetések elvégzését csak színleljék, de valójában ne engedelmeskedjenek az életfenntartó ösztöneik késztetéseinek. Tehát az állatok képtelenek a jutalmazó érzéseket öncsalással, önbecsapással megszerezni!
A képmutatásra, az alakoskodásra, tehát a kifelé irányuló csalásra, hamisításra már a legfejlettebb állati fajok egyedei is képesek, az önbecsapásra azonban szerintem csak az ember!
Az ember tehát képes arra is, hogy ezeket a jutalmazó érzéseket (élvezet, öröm, boldogság stb.) hamissággal, tehát öncsalással, önámítással, hazugsággal, képmutatással, bűnbakképzéssel stb. is megszerezze! Ez akkor történik meg, amikor az egyén az erkölcstelen, hedonista törekvéseit, vágyait hagyja érvényesülni, ilyenkor az egyén számára az élvezetek megszerzése a legfontosabb, és figyelmen kívül hagyja az erkölcsi szempontokat (lényegében az élet fennmaradása szempontjait). Ez a hétköznapi nyelven gyarlóságnak nevezett tulajdonságunk.
Ezt az utat, a "könnyebb utat" követve ugyanis az egyén mentesül az erkölcsös, tisztességes cselekvéssel minden esetben együtt járó nehézségek felvállalása alól, az áldozatvállalásoknak az élet fennmaradásához szükséges mértékben történő megtétele alól.
Az ember agyi, idegrendszeri, szellemi képességei már lehetővé teszik az öncsalást, vagyis azt, hogy az emberi egyed csak színlelje az ösztönös késztetéseknek való engedelmességet, hogy csak színlelje az ezekkel a lépésekkel mindig együtt járó nehézségek felvállalását, a közösségért hozandó áldozatok megtételét.
Így az emberi egyedekben szükségképpen megjelent az erkölcs, illetve az evolúciós szelekció során azok az egyedek (és vérvonaluk) maradtak fenn, akiknél megjelent ez az új, de az életben maradáshoz szükséges tulajdonság, képesség! Ezt élettanilag a lelkiismeret testesíti meg, amely az életfenntartó ösztönös késztetések (tudatos) szószólója. A lelkiismeret képes a tudatba behatolni és kapcsolatot létesíteni az evolúciós (tehát az életfenntartó ösztönös) késztetéseink és a tudatunk között.
A lelkiismeretet az emberiség túlnyomó része “isten”-ként kezeli, mert minden emberben jelen van, minden emberre ugyanúgy hat (az élet fennmaradását támogatja), és életünk minden pillanatában jelen van - mintha a lelkiismeretünk valóban egy isten lenne… Lényegében számunkra az is…
A keresztény Bibliában is a legtöbb helyen a "lelkiismeret" szót az "isten" szó helyébe be lehet helyettesíteni, a mondat ezután is lényegében ugyanazt fogja jelenteni a mai köznyelvi értelmezés szerint!
Már itt megjegyzem, hogy természetesen nem zárható ki, hogy valóban létezik az isten, az istenség, de a mai tudományos ismeretek szerint csekélységem az isten létét az emberi tudatban azzal magyarázza, hogy az istenség feltételezett hatása megjelenésében teljesen megegyezik az életfenntartó ösztönös késztetéseink, vagyis a lelkiismeret hatásával.
Az erkölcsre (a lelkiismeretességre) mindenképpen szükség van az embernél, mert az ember képes és hajlamos az evolúcióban jutalmazó és ösztönző érzésként alkalmazott jutalom-érzések csalással való megszerzésére, és ezt csak a lelkiismeretességünk, az erkölcsösségünk képes ellensúlyozni. C. A. Vogler szerint az erkölcs az önmagunkon való felül-emelkedés képessége…
Ezt a csalást (öncsalást, képmutatást) tehát kizárólag az erkölcsösség (a lelkiismeretesség!) segítségével lehet visszaszorítani. Csak az erkölcsösség segítségével lehet ellenállni azoknak a hedonista, erkölcstelen törekvéseknek, amelyek az evolúciós jutalmazó érzések megszerzését legfőbb céljukként kezelik, és semmibe veszik akár az összes erkölcsi megfontolást, egyéni önzésüket és élvezet-vágyukat szabadjára engedve.
Az erkölcs mellőzése egyben az igazság (igazságosság) mellőzését is jelenti,
az igazság megtagadásával pedig veszélybe sodorják az emberiség és az egész élő természet fennmaradását.
Előszó-4: Az értékek felől nézve
Ebben a rövid fejezetben arra igyekszem rávilágítani, hogy minden "létező" akkora jelentőséggel bír és akkora értéket képvisel, amennyire az a létező hasznos és fontos az élet fennmaradása szempontjából.
1. A jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség, stb.) akkor kapjuk meg az ösztönöktől, ha eleget teszünk az életfenntartó ösztöneink (a lelkiismeretünk) késztetéseinek, ha felvállaljuk az ezekkel járó nehézségeket, vagyis ha meghozzuk saját életünk fennmaradásához, a közösség fennmaradásához, a faj fennmaradásához, akár a teljes élő természet fennmaradásához szükséges áldozatokat, tehát ha mindig úgy cselekszünk, ahogyan az élet fennmaradása érdekei ezt kívánják, vagyis engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink (a lelkiismeretünk) késztetéseinek.
Ezek a késztetések két fő csoportra oszlanak:
---1 a közösségünk életképességét (értékességét) javító áldozatainkra, a közösségünkhöz tartozásunk erősítését szolgáló áldozatainkra (akár az életünket adjuk a hazánkért); a közösségünkhöz való hűségünket, az iránta való elkötelezettségünket bizonyító áldozatainkra;
---2 a saját életképességünk (értékességünk) javulását eredményező áldozatainkra, törekvéseinkre és viselkedésünkre, amelyek a közösségen belüli rangunkat, befolyásunkat erősítik és általában növelik a saját erkölcsösségünk és értékességünk színvonalát, és ezzel növelik saját életképességünket. Ezeket a törekvéseket az "ösztönös önbecsülési kényszerünk"-ként neveztem el (ez kb. azonos az eddig nálam "rangsor-ösztön"-ként megismert ösztönös késztetéseinkkel és pl. a Carl Ransom Rogers-nek az emberi személyiség legbelső ösztönzői között megnevezett “ösztönös értékelő folyamat” és az “önelfogadási szükséglet” által körvonalazott folyamatokkal, jelenségekkel).
Rogers “ösztönös értékelő folyamat”-a szerintem valójában az emberi lelkiismeret, az “önelfogadási szükséglet” pedig az én “ösztönös önbecsülési kényszer” néven leírt fogalmammal egyezik meg.
Ezeknek a késztetéseknek a teljesítése minden esetben áldozathozatallal, lemondásokkal, erőfeszítésekkel, küzdelemmel, egyszóval: nehézségek felvállalásával jár!
Ez (lenne!) az erkölcsös viselkedés, minden emberi érték legnagyobbika.
2. De mi elszabotáljuk, elcsaljuk az életfenntartó ösztöneink késztetései teljesítését az erkölcstelen, élvhajhász, opportunista, lusta, egyszóval: gyarló mentalitásunk miatt, amely mindig az élvezeteket és a könnyebb utat keresi, mert a szabadjára engedett emberi természet hedonista módon csak a testi-lelki evolúciós jutalmazó érzések megszerzését hajszolja, mert szinte mindannyian és szinte mindig engedünk a bennünk működő vágyaknak, engedünk az “örömszerzési kényszer”-nek, a vágyaink erejének, tehát engedünk a gyarlóságunk késztetéseinek.
Ez pedig az erkölcstelen viselkedés.
3. Mindez automatikusan az önámítás és a képmutatás segítségével zajlik akkor, ha a gyarlóságunk és nem az erkölcsösségünk vezérel minket. Az önámítás és a képmutatás segítségével ösztönösen elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy mi megtettük, amit az ösztönös késztetéseink előírnak, sugallnak számunkra, vagyis amit a lelkiismeretünk (az életfenntartó ösztöneink szóvivője) követel tőlünk.
4. Ilyen (hamis, csaló, erkölcstelen) módon megszerezhetjük az evolúciós jutalmazó érzéseket, az élvhajhász vágyainkat beteljesíthetjük, de mindez csak alapvető csalások útján lehetséges (az öncsalás-önámítás és a hazugság, képmutatás segítségével) - és természetesen nem hoz végleges eredményt.
5. Ezzel a sok csalással, hamissággal viszont veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és ezáltal az élet fennmaradását, mert a döntéseink nem reális, nem valós, hanem hamis alapokon nyugszanak, mert hamisan, tévesen ítéljük meg és mutatjuk be a külső és/vagy belső körülményeinket! Ezzel, tehát az igazság mellőzésével, megcsúfolásával pedig tudjuk, hogy az evolúció a szakadék felé rohan…
6. Tehát az erkölcsös viselkedés az emberi élet értelme, mert ez alapvető feltétele a döntéseink hatékonyságának, ezáltal az élet fennmaradásának!
Az emberi életben a legfőbb érték tehát az erkölcs, az erkölcsösség, és minden ember annyira értékes, amennyire képes és hajlandó legyőzni magában a rosszra, az erkölcstelenségre, a könnyebb útra csábító késztetéseket!
Előszó-5: A szolidaritás felől tekintve
Az erkölcs és az értékek általános elméletének a lényege a globális szolidaritás felöl megvilágítva, tekintettel a jelenlegi vészhelyzetre az emberiséggel és az egész élő természettel kapcsolatban:
1. Az emberiség mára olyan helyzetbe került az emberiség túlnépesedése és felelőtlen, önző viselkedése valamint mértéktelen környezetszennyezése miatt, hogy ha kellő gyorsasággal és mértékben nem cselekszünk, ha nem csökkentjük le gyakorlatilag azonnal a környezet szennyezését a nulla közelébe, akkor az emberiség néhány évtizeden belül kipusztul vagy majdnem kipusztul, az élő természet java részével együtt.
2. Közös, emberiségi szintű cselekvésre, hatalmas áldozatok meghozatalára van halaszthatatlanul szükség.
A leggazdagabbaknak a profitjuk zöméről, a középosztálybélieknek a kényelmük zöméről kell lemondaniuk, a legnagyobb tömegeknek pedig nagyobb igyekezetet és szorgalmat kell tanusítaniuk a szükséges környezetvédő intézkedések megvalósítása során a mindennapi életben, folyamatosan.
3. Ez csakis a teljes faji, emberiségi szintű szolidaritás, a globális szolidaritás megvalósulása esetén lehetséges.
4. A globális szolidaritás megvalósulására pedig teljesen nyilvánvalóan csakis egyetlen, közös értékrend kialakulása esetén van esély.
Ez a közös értékrend pedig könnyen adódik abból, hogy
--- az emberiség egyetlen faj, és egy fajon belül az egyedek genetikai anyaga, ösztönös késztetései lényegében mind azonosak, hiszen csakis így marad fenn a faj önazonossága és életképessége;
--- ha végre tudomásul vesszük és kihangsúlyozzuk, hogy az élet fennmaradásának a legfőbb segítője, legfőbb feltétele az emberi fajnál az erkölcsösség;
--- az előzőekből következően a közös értékrend a közös erkölcsi rendszer
meghatározásával és mielőbbi elfogadtatásával, megvalósításával jön létre.
5. A javak túlnyomórészt az emberiség szűk “felső” rétegének a kezében vannak, ezáltal az esélyegyenlőség, az oktatás, a művelődés lehetősége is rajtuk múlik. Dönteniük kell: vagy lemondanak az összerabolt javaik nagy részéről és tényleges szolidaritást gyakorolnak az emberiség minden más tagjával kapcsolatban, és nem gátolják, sőt, segítik az esélyegyenlőség, az oktatás stb. ügyét, mert belátják: a kilábalás, a túlélés csak közös erővel, mindenkinek az emberi és polgári jogait elismerve lehetséges - vagy vége az emberi civilizációnak!
Ez az írás ezt a célt kívánja elősegíteni.
Előszó-6: Az emberi lélek és az erkölcs működése
Ehhez a legfontosabb fogalmak és összefüggések:
1. Az emberi lény: Az ember élőlény, az élő természet legfejlettebb agyú lénye, aki a földi élővilágban egyedülálló módon én-tudattal, ön-reflexióval is rendelkezik, tehát képes magát elhelyezni az Univerzum általunk, emberek által ismerhető részében és a bolygónkon létező élő természetben.
2. Az evolúció: Az emberi faj egyedei, mint minden élőlény, képesek alkalmazkodni a változó körülményekhez, hogy az egyedek, általuk a fajuk, és a fajok által az élet fennmaradjon. Ezt a természet a mutációk és a szelekció segítségével éri el. Ez maga a (darwini) evolúció.
3. A DNS, az ösztönös késztetéseink: Az emberi egyedek a genetikai anyagukban öröklik szüleiktől a testük felépítését, és az alkalmazkodást lehetővé tévő ösztönös információt (mely az egysejtűek óta halmozódik a DNS-ben!), melyet az egyed elméje kiegészít az egyed addigi élet-tapasztalataival, beleértve az emberi közösség élettapasztalatait is (mely a kultúra formájában hagyományozódik mindig a következő korszakra, a következő nemzedékre), tehát az ösztöneinkben kapott információt az elménk kiegészíti a saját és a társadalom tudatos ismeret-anyagával, és mindezeket szintetizálva az elménk létrehozza az életfenntartó ösztönös késztetéseinket a lelkiismeretünk formájában. A kultúra lényegében az értékek összessége, az értékek rangsorát is beleértve. Az érték nagysága, fontossága pedig attól függ, hogy a szóbanforgó érték mennyire segíti elő az élet fennmaradását az adott helyzetben.
4. A lelkiismeretünk: Az életfenntartó ösztönös késztetéseinkből eredő utasításokat a lelkiismeretünk tudatosítja bennünk és fordítja le az anyanyelvünkre, így a tudatunkban az életünk minden pillanatában ott található az a gondolati, tudatos késztetés, az a gondolkodási, cselekvési útbaigazítás, utasítás, amelyet végre kell hajtanunk, hogy ott és akkor helyesen járjunk el az élet fenntartása szempontjából. Mindezt léleknek, lelkiismeretnek nevezzük.
5. A vágyaink, a jutalmazó érzések, a büntető-elrettentő érzések: Az életfenntartó ösztönös késztetések végrehajtása – a lelkiismeretünk szava - , a „helyes cselekvés és szándék”, “a helyes út” minden esetben nehézségekkel, áldozatokkal jár a ”könnyebb úthoz” képest (lásd a 7. pontot!). Avégett, hogy az emberi egyedek felvállalják ezeket a nehézségeket és valóban végrehajtsák a lelkiismeretük utasításait, az evolúció során létrejött a vágyak rendszere, kifejlődtek a helyes cselekvést és szándékot vonzóvá tevő jutalmazó érzések és a rossz útra tévedő, a könnyebb utat választó egyént ettől visszatartó “elrettentő és bűntető” érzések (a fájdalom, a szorongás és a rettegés, akár a halálig menően!). A vágyak elemi erővel kényszerítenek minket arra, hogy megszerezzük a jutalmazó érzéseket és a félelem arra ösztönöz mindenkit, hogy elkerüljük a bűntető-elrettentő érzéseket!
6. A jutalmazó érzések csábítása: (testi síkon az élvezet, a kielégítettség, a lelkivilágunkban pedig az örömöt, a boldogságot hozó érzések) érthető módon az emberi élet legvonzóbb érzései, és a vágyaink arra késztetnek minket életünk minden pillanatában, hogy ezeket a boldogító, vonzó érzéseket megszerezzük.
7. A helyes út és a könnyebb út: A jutalmazó-boldogító érzéseket alapvetően kétféle módon szerezhetjük meg: a „helyes úton” járva, a lelkiismeretünknek (vagyis az életfenntartó ösztönös késztetéseinknek) engedve; vagy pedig a „könnyebb úton” haladva, passzív beletörődéssel (lusta semmittevéssel) vagy csalással, hamisítással, de mindenképpen a lelkiismeret szavát mellőzve.
8. A helyes út mindig nehezebb a könnyebb útnál, mert mindenképpen energia-ráfordítást igényel; úgy, hogy gondolati-érzelmi előkészületeket teszünk a helyes, lelkiismeretes cselekvésre készülve és érzelmi áldozatokat hozunk, lemondva a vágyaink gyors, elvtelen, hedonisztikus kielégítéséről, a hamis önbecsülésünk késztetéseinek ellenszegülve; és a lelkiismeretünk szavát közvetlenül megvalósítjuk a helyes, megfelelő cselekvéssel.
9. Az út-választás felelőssége megkerülhetetlen: minden felelős, épelméjű, cselekvőképes embernek választania kell e két út közül.
A helyes utat a szerencsésebb sorsú, nagyobb lelki erővel, szilárdabb jellemmel rendelkező emberek képesek választani; a könnyebb úton azok járnak, akik balsorsuk és/vagy gyengébb jellemük miatt nem képesek felvállalni a helyes úttal járó nehézségeket, áldozatokat. Nagyon lényeges, hogy az emberiség nagy része nehezebb előélettel, szerencsétlenebb sorssal a háta mögött kénytelen a helyes úttal kapcsolatos döntését meghozni, és ilyenkor annak ellenére sem szabad őt elítélni, hogy a könnyebb út mellett döntött. Sőt, inkább segíteni kell őt abban, hogy képes legyen mégis a helyes út javára dönteni, felvállalva az azzal járó nehézségeket — hiszen, ahogy Szókratész is mondta: senki nem tesz rosszat szándékosan! Ezt írja elő számunkra az emberség, az irgalom, a felebaráti szeretet - és az evolúciós szükségszerűség, mert a kirekesztett, elnyomott ember sokkal-sokkal ritkábban választja a helyes utat, érthető okokból.
És, mint később ebben az írásban látni fogjuk, az élet fennmaradása is megköveteli tőlünk az emberséget, az irgalmat, a felebaráti szeretetet; hiszen ha nem sikerül az emberiségnek közös értékrend szerint élnie, akkor az emberiség nem lesz képes meghozni azokat az emberiségi szintű döntéseket, melyek nélkül az emberiség fennmaradását veszélyeztető helyzeteket és folyamatokat meg lehet szűntetni vagy eleve el lehet kerülni! Tehát a jobb helyzetbe született vagy abba került ember mindig köteles a nála rosszabb helyzetben lévő, irgalomra, kegyelemre, segítségre, szolidaritásra szoruló embertársain segíteni, teljes igyekezettel. Ezt nevezzük emberi magatartásnak, humanizmusnak…
10. A választásunk a helyes út és a könnyebb út között maga az emberi erkölcs, az erkölcsösség! A helyes út választása, a nehézségek felvállalása az erkölcsösséget, a könnyebb út választása pedig az erkölcstelenséget, az erkölcsi esendőséget valósítja meg!
11. Az irgalom, a szolidaritás gyakorlati szükségszerűség is! Az emberiség túlnyomó része a legújabb kor előtti évszázadokban gyarmati sorban élt. Ez amiatt alakult ki így, mert Európában a tudomány gyorsabban fejlődött más földrészekhez képest, mert Európa az emberi társadalom számára szükséges erőforrásokkal sokkal bővebben volt és van ellátva, mint a világ többi részei. Így nyílt módja, hogy a más földrészeken élőket leigázza és a végsőkig kihasználja, nemzeti és természeti kincseit elrabolja, az ott élőket tartós nyomorba és hátrányba sodorva! Erről a hátrányukról a világ szegényebb területein élők nem tehetnek, és létüknél, rászorultságuknál fogva nagyon akadályozni tudják az emberiség előtt álló erkölcsi fejlődést a teljes szolidaritás terén (amely az emberiség fennmaradása szempontjából elengedhetetlen!).
Így a józan gondolkodás azt követeli meg a szerencsésebb, gazdagabb országokban élőktől, hogy a szegényebb országokban élő sokmilliárd embernek hathatós segítséget nyújtson a felzárkózáshoz.
Utolsó változtatás 2023. 07. 14.
------------------------------------------------------------------
Előszó-7: A földi élet hosszú távú esélyei és az azokat befolyásoló tényezők
Az erkölcstelenséget okozó, az evolúció hatásosságát akadályozó és ezzel az élet hosszú távú esélyeit romboló jelenségek:
--- Az emberi faj megnőtt értelmi, elmebéli képességei;
— Az öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzés általános, rosszra csábító hatása;
— Az előbbieket kiszolgáló önámítás (öncsalás, önbecsapás, öntömjénezés) és képmutatás képessége, jelensége;
A fenti, a rosszra csábító késztetésekre válaszként megjelent az emberben a lelkiismeret, a legfőbb jóra vivő késztetés;
— Az erkölcs egyik legrövidebb meghatározása pedig:
„Az erkölcs és a lelkiismeret ugyanazokat a késztetéseket jelenti, a küzdelmünket a rosszra csábító, öncélú, elvtelen, élvhajhász kísértéseink ellen, az elszabadult vágyaink ellen, és azt a készséget, hajlandóságot, emelkedettséget, hogy felvállaljuk az erkölcsös döntéssel együtt járó nehézségeket, áldozatokat.”
— Az erkölcsösség bizonyos színvonala alatt egyetlen értelmes faj se léphet ki az űrbe, a kozmoszba; ugyanis az erkölcs hiánya ezt egyszerűen megoldja, mert amelyik értelmes faj nem éri el ezt az erkölcsi szintet, az elpusztul a túlszaporodása, a környezetszennyezése miatt, és ami ezeket okozza, az erkölcsösség hiánya miatt, vagyis az önzetlenség hiánya miatt, a szolidaritás hiánya, a közösség iránti alázat hiánya miatt. Így az arra éretlen fajok nem árthatnak az Univerzum többi életformájának, mert még azelőtt elpusztulnak, mielőtt az űrbe mélyebben be tudnának hatolni!)
Mi, földi emberek is az élet nevű csodálatos jelenség részesei vagyunk.
Az élet az anyag automatikus megnyilvánulása, az élő egyedek alkalmazkodnak a megváltozott külső (és belső, az egyeden belüli) adottságokhoz, tulajdonságokhoz, körülményekhez, és mindez rögzül a tovább-öröklődő genetikai anyagban.
A genetikai anyagban nemzedékről nemzedékre öröklődő hatalmas mennyiségű információt az emberi egyed elméje szintetizálja az egyed addigi élet-tapasztalataival, az egyedet befogadó közösség tapasztalataival (amelyet kultúrának is nevezünk), és kialakítja az életfenntartó ösztönös késztetéseinket.
Az élet legfontosabb törvénye és egyben a legfőbb érték az emberiség számára természetesen maga az élet folytatódása, fennmaradása.
Ez az egyedek túlélése révén, és bármely fajnál a faj egyedei túlélése révén valósul meg, a faj túlélését az egyedei kellő számú túlélése biztosítja. Kellő számú faj megléte (az élettani sokféleség, a biológiai diverzitás) esetén pedig biztosított az élet, az élő természet hosszú távú fennmaradása.
Az élet fennmaradását tehát az életfenntartó ösztönös késztetéseink biztosítják. Mivel az egyednek mindig a megváltozott körülményekhez kell alkalmazkodnia, ez azt jelenti, hogy az alkalmazkodás mindig többlet-energia-befektetést igényel, hiszen a változás során az egyednek meg kell változtatnia az addigi viselkedését, ez pedig mindig többlet-munkával, többlet-energia kifejtésével jár.
Az evolúció során nyilván emiatt alakult ki a vágyak rendszere, amely jutalmazó érzésekkel igyekszik elérni, hogy az egyedek végrehajtsák az alkalmazkodás során az életfenntartó ösztönös késztetések által sugalmazott, ösztönzött feladatokat, meghozzák a szükséges áldozatokat. Persze, kialakultak a bűntető-elrettentő érzések is, amelyek az egyednek az életfenntartó ösztönös késztetések által meghatározott helyes viselkedéstől való eltérését igyekeznek megakadályozni.
Ezeket az ösztönös késztetéseket az ember előtti több milliárd éves időszakban az élőlények - a fennmaradt állatok ill. fajok - maradéktalanul végrehajtották. Amelyikük nem, az egyszerűen elpusztult…
Az ember megjelenésével azonban ez már nem zajlik olyan zökkenőmentesen, mint annak előtte, az emberi lény már legtöbbször nem az evolúció, az élet fennmaradása érdekei szerint cselekszik, és az ösztönös késztetései közül legtöbbször csak a nagy élvezeteket, örömöket jelentő késztetéseket hajtja végre, öncélúan, elvtelenül, végülis erkölcstelenül, csak az élvezetek, örömök megszerzéséért.
Ennek okait, a jelenlegi evolúciós helyzetet igyekszik felderíteni jelen írás.
---1. A Földön jelenleg a túlélésért zajló ádáz küzdelem oka szerintem az, hogy az evolúció a paradigmaváltás küszöbére érkezett: az állati típusú élet fenntartásáért felelős életfenntartó ösztönös késztetések az emberi faj megjelenésével (az emberben) immár nem képesek ellátni a feladatukat.
---2. Melyek azok az új tényezők, amelyek ezt megnehezítik?
---2a. Elsősorban az emberi faj értelmi, elmebéli képességei, amelyek az állatoknál még megfelelően működő életfenntartó ösztönös késztetések működését alapjaiban változtatták meg, az ebben az írásban később leírásra kerülő módon (a vágyak és az azokat kielégítő jutalmazó érzések eredeti, “erkölcsös”, evolúciósan helyes működését teljesen ellehetetlenítve, mert az emberi egyedek sajnos legtöbbször csupán önmagukban a vágyaikat akarják kielégíteni, az öröm, a boldogság, az élvezet öncélú, elvtelen, élvhajhász, mindenáron történő megszerzését tűzik ki fő célul, de a jutalom-érzések kiutalása feltételeit, a nehézségekkel, áldozatokkal járó cselekvést, viselkedést már nem vállalják fel, és ez maga az erkölcstelenség).
---2b. Az előbb említett fejlett képességeink által lehetővé tett öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzés lehetősége az emberi evolúciót alapjaiban torpedózta meg, mert a fejlett emberi elmebéli képességek lehetővé teszik, hogy a vágyainkat anélkül is kielégítsük, hogy cserébe végrehajtanánk az életfenntartó ösztöneink késztetéseit (a lelkiismeretünk szavát), meghozzuk az evolúció által az adott helyzetben szükséges áldozatokat, így viszont, az evolúciós szerződést elcsalva, a könnyebb, de erkölcstelen úton járva megszerezzük az élet legvonzóbb érzéseit, az evolúciós jutalmazó érzéseket: a testi élvezeteket és a lelki örömöt, boldogságot, tehát a testi- és a lelki-érzelmi gyönyöröket (mindig hangsúlyozva, hogy ez a csalás csak egy ideig hatásos, a lelkiismeret előbb-utóbb megbűnteti a csalókat, lelki és testi betegségeket okozva, ha az önkritika, a megbánás és a kijavítás szándéka nem jelenik meg az illető egyén tudatában…).
Az „öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzés” rosszra csábító kényszerének nem ellenállva, az ún. erkölcsi „könnyebb út”-ra lépve jön létre lényegében minden emberi bűn, erkölcstelenség, mulasztás, helytelenség, minden hamisság, csalás, hazugság; mert a rendes körülmények között az egyén és a közösség életképességét szolgáló körülmények (a vágyak csábítása) a könnyebb útra lépve mind a visszájukra fordulnak (a vágyak kielégítése öncéllá válik, elszakad az eredeti feltételtől: az áldozatok meghozatalától, vagyis az erkölcsös cselekvéstől; hiszen csak az áldozat-hozatal megtétele, a nehézségek felvállalása után járna jogosan és véglegesen a jutalom-érzés!):
--- pl. ha a befolyás, a hatalom az egyéni-közösségi kiválóság eredménye, akkor joggal élvezi az egyén vagy a közösség a megnövekedett befolyással, a hatalommal járó előnyöket a többi egyénnel és hasonló közösségekkel szemben; ilyen előny pl. a túlélést biztosabbá tévő ún. erőforrások megszerzése, mint pl. a jobb, melegebb szálláshely a barlangban, a zsákmányból való nagyobb részesedés, a döntések során megnőtt befolyás, stb.;
míg ha az egyén vagy közösség a hatalmat, a befolyást nem az érdemeivel érdemli ki, hanem csalás, hazugság, képmutatás, aljas erőszak segítségével, akkor az így szerzett hatalom felhasználása a hatalmat birtokló egyén vagy kisebb közösség érdekei szolgálatában kifejezetten káros, evolúció-ellenes, élet-ellenes, kontra-szelektív, súlyosan helytelen, erkölcstelen.
---2c. Az elménkben az új helyzetben létrejött önámítás (öncsalás, önbecsapás, öntömjénezés) képessége, jelensége a harmadik említendő tényező az erkölcstelenség kialakulásában. Az önámítás az, amely mind a lelkiismeretünket, mind a tudatunkat igyekszik becsapni, ámítani, avégett, hogy ne tudatosodjon bennünk az, hogy a könnyebb útra léptünk, megtagadtuk a lelkiismeretünk szavát, és hogy az az öntömjénezés, az az önszépítés, amelyet képmutatóan igyekszünk a környezetünkkel, a külvilággal is elhitetni, úgymond nem is csalás útján jött létre, és mi állítólag valóban olyan kiválóak, értékesek vagyunk, mint ahogyan azt mi magunk képzeljük és a minket körülvevő közösség a képmutatásunk, a hazugságaink révén hiszi.
Tehát az önámítás-képmutatás a legátfogóbbnak tekinthető jelenség bennünk az erkölcstelenség létrejötte folyamatában. Ennek az eredménye az ún. “hamis önbecsülés”, amely kifejezés még a köznyelvbe is átment, jól szemléltetve, hogy mennyire általános az emberi lénynél az erkölcsi felelősség eltagadása, csalással, hamissággal.
---3. Hogy reagált az evolúció erre a veszélyes fordulatra?
Úgy, hogy megjelent az emberben a lelkiismeret.
A lelkiismeret az, amely biztosítani igyekszik az életfenntartó ösztönös késztetéseink eredeti törekvéseit: azt, hogy az egyén (közösség) a helyes úton maradjon, tehát azt, hogy végrehajtsa az életfenntartó ösztönös késztetéseit az eredeti, evolúciós célnak megfelelően: úgy, hogy az valóban az élet fennmaradását szolgálja, és ne az öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzést.
Tehát az önámítás (és általában, minden, ami eltér a valóságtól, minden, ami csalás, hazugság és minden, ami nem igazságos, tehát nem a valóság talaján áll) evolúció-ellenes, élet-ellenes, míg a lelkiismeretünk az evolúció szolgálója, az élet fennmaradása legfőbb segítője. Az önámítás a rosszra csábító, erkölcstelen, eltorzult ösztönös késztetéseink (a hedonista vágyaink) kiszolgálója, megvalósítója az elménkben, míg a lelkiismeret a jóra vivő legfőbb ösztönös késztetésünk, az élet fennmaradása érdekei és így az erkölcsösségünk őrzője a tudatunkban.
És álljon itt az erkölcsösség-fogalmam legrövidebb alakja is:
„Az erkölcsösség annak a mértéke, amennyit a lelkiismeretünk késztetéseiből megvalósítunk”
Az erkölcs egyik legrövidebb meghatározása pedig:
„Az erkölcs és a lelkiismeret ugyanazokat a késztetéseket jelenti: a küzdelmünket a rosszra csábító, öncélú, elvtelen, élvhajhász kísértéseink ellen, az elszabadult vágyaink ellen, és azt a készséget, hogy felvállaljuk az erkölcsös döntéssel együtt járó nehézségeket, áldozatokat.”
Itt jegyzem meg, hogy a
„Harcz László: Fogalomtár” c. írásomban megtalálható az itt használatos legfontosabb fogalmak leírása az általam ennek az új szemléletnek a szellemében alkotott fogalom-meghatározásokkal.
Az emberiség mára elérkezett az űrkorszak küszöbére. Emiatt talán fontos az a véleményem, felismerésem is, hogy a földi élet erkölcsi színvonala egyben a világegyetem összes más életformája számára is védelmet jelent, mert a mostanában a Földön zajló tragikus események (a klíma-katasztrófa stb.) azt mutatják, hogy az erkölcsösség bizonyos színvonala alatt egyetlen értelmes faj se léphet ki az űrbe, a kozmoszba; ugyanis az erkölcs hiánya ezt egyszerűen megoldja, mert amelyik értelmes faj nem éri el ezt a szintet, az elpusztul, a túlszaporodása, a környezetszennyezése miatt, és ami ezt okozza, az erkölcsösség hiánya miatt, az önzetlenség hiánya miatt, a szolidaritás hiánya, a közösség iránti alázat hiánya miatt. Így az arra éretlen fajok nem árthatnak az Univerzum többi életformájának, mert még azelőtt elpusztulnak, mielőtt az űrbe mélyebben be tudnának hatolni!
Előszó-8: A “9 pont”, Az emberi erkölcs kialakulása, működése és az élet értelme
---1. Az élet folytatódni akar, fenn akar maradni.
Ez az élet jelensége legfontosabb tulajdonsága.
---2. Az élet fennmaradását a DNS (a genetikai örökítő anyag) és az agyunk közti együttműködés biztosítja.
Az evolúció során kialakult az állati típusú élőlényeknél (köztük élettani, testi szempontból az embernél is) az élet fennmaradását fenntartani hivatott rendszer. Ez úgy működik, hogy az egyedek az elődeiktől a sejtek DNS-állománya formájában genetikai anyagot, örökítő-anyagot örökölnek, mely az összes előd-generáció legfontosabb élettapasztalatait tartalmazza és az elménk így az ajánlatos aktuális magatartásformákra is következtetni tud, ezeket nevezzük életfenntartó ösztönös késztetéseknek..
---3. A vágyak rendszere és a “könnyebb út”
Minthogy ezeket az ösztönös magatartási - cselekvési előírásokat (az ösztönös életfenntartó késztetéseinket) legtöbbször nehezebb megvalósítani, mint a környezet változásaira adható egyszerű válaszokat, az emberek legtöbbször nem tartják be az ösztönök előírásait és a "könnyebb utat" választják.
---4. A jutalmazó érzések megszerzése a rendes, erkölcsös úton
A vágyainkat az életfenntartó (a hasznos, a jóra vivő) ösztöneink akkor elégítik ki a jutalmazó érzésekkel, ha teljesítjük az életfenntartó ösztönös késztetéseink (a lelkiismeretünk) sugallatait, tehát akkor, ha erkölcsösen viselkedünk.
A dolgok lezajlása elvileg egyszerű: az egyén teljesíti az ösztönök előírásait, felvállalja az ezzel járó nehézségeket, és jutalmul máris megkapja az evolúciós jutalom-érzéseket. Ezek testi szinten az élettani funkciókhoz kötődő természetes, jó közérzetet, a testi élvezeteket jelentik, míg lelki-érzelmi szinten a jó lelkiismeretet, az örömöt, a boldogságot, a kellemes lelkiállapot minden változatát.
Az állatok még feltétel nélkül engedelmeskednek az ösztöneik előírásainak, a gond az emberrel kezdődött, aki nem akarja felvállalni a nehézségeket, amelyek az ösztönök előírásai teljesítésével törvényszerűen együtt járnak.
A vágyaink kielégítésekor átélhető érzések az emberi egyed számára szükségszerűen az élete legvonzóbb, legkellemesebb, leggyönyörtelibb érzései. Így ezeknek a „jutalmazó érzéseknek” a megszerzése szintén ösztönös törekvés, hiszen ezek a törekvések az evolúciós ösztönző rendszer egyik alapelemét képezik.
---5. A jutalmazó érzések megszerzése csalással, a „könnyebb út” igénybe vételével
A vágyainkkal kapcsolatban tehát kialakult egy kettősség, mert a vágyainkat kielégítő jutalom-érzéseket is szeretnénk megkapni, de az ezekhez való hozzáférés feltételét jelentő nehézségeket, a cselekvést, a helyes út felvállalásával járó nehézségeket és áldozathozatalt is szeretnénk megtakarítani.
Az emberi egyedek általában nem óhajtanak lemondani e két törekvés egyikéről sem. Így az állatokhoz képest megnövekedett emberi képességek segítségével, önmagunk és a külvilág becsapása (az önámítás és a képmutatás) révén ugyan hozzájuthatunk a vágyott jutalmazó érzésekhez, ehhez a „könnyebb utat” választva, mellőzve a jóra vivő ösztöneink (a hasznos, erkölcsös ösztöneink) késztetéseit – de ez az út nagy eséllyel az élet megszűnéséhez vezet, mint azt a legutóbbi idők történései nyilvánvalóvá teszik (Klíma-katasztrófa az emberi környezet-szennyezés miatt; vírus-pandémia; a fajok, a biológiai sokféleség nagyarányú pusztulása)! Azt is nagyon fontos megemlíteni, hogy az önámítással-képmutatással hamisan megszerzett jutalom-érzések nem okoznak felhőtlen örömöt, mert a lelkiismeretünk előbb-utóbb megbüntet minket ezekért a bűnökért, csalásokért a pszichoszomatikus betegségek révén.
---6. Így az evolúció során meg is jelent bennünk a lelkiismeret, amely tévedhetetlenül érzékeli, hogy az életfenntartó, jóra vivő, erkölcsös ösztönös késztetéseink teljesítését választottuk, és felvállaltuk az ezekkel járó nehézségeket, áldozatokat, vagy pedig ezeket a nehézségeket, áldozatokat nem vállalva szabadjára engedtük a vágyainkat, és inkább a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász csábításának engedelmeskedtünk és a könnyebb utat választottuk, és ezáltal engedtünk a rosszra csábító (erkölcstelen, káros) késztetéseink csábításának, a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász kísértéseinek.
A lelkiismeret az életfenntartó ösztöneink késztetései szószólója a tudatunk felé. Ez biztosítja a közvetlen gondolati kapcsolatot az életfenntartó ösztönös késztetéseink és a tudatunk között.
Az evolúciós biológia legfontosabb eredménye mostanában az a felismerés, amelyet Theodosius Dobzhansky a XX. század közepén fogalmazott meg:
“"Nothing in Biology Makes Sense Except in the Light of Evolution”
(„A biológiában minden csak az evolúció fényében értelmezhető!”)
Ezequiel Morsella szerint „az emberi viselkedést, gondolkodást, érzelmeket túlnyomórészt az életfenntartó ösztöneink késztetései határozzák meg, a tudat csak afféle átkapcsoló doboz…”
A lelkiismeret létező, minden emberi kultúrában elismert jelenség.
Konrad Lorenz szerint „azok a vonások, amelyek előfordulnak minden emberi kultúrkörben, szükségképpen létező, öröklött, általános emberi sajátosságok”; így a lelkiismeret nyilvánvalóan létező emberi jelenség!
---7. Így megjelent az erkölcs jelensége, amelynek fogalom-meghatározása szerintem:
“Az erkölcs azt az igyekezetet (a saját erkölcsi gyengeségünkkel élethossziglan folytatott küzdelmet) jelenti, hogy a lelkiismeret (vagyis az életfenntartó ösztöneink késztetései) szerint viselkedjünk, és elfogadjuk, felvállaljuk azokat a nehézségeket, amelyek mindig együtt járnak a helyes úttal - vagyis felvállaljuk a közösségért hozott áldozatokat és a saját magunk fejlesztése nehézségeit - ahelyett, hogy másokat a hamis önbecsülési kényszerünk hatására önámító-képmutató módon megaláznánk és hitelüket rontanánk, emberi és erkölcsi értékeiket lerombolnánk, hogy mi magunk többnek, jobbnak tűnjünk a valóságosnál és kielégíthessük a hamis önbecsülésünk és a hamis közösségi áldozatainkra való késztetéseinket. Az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb feltétele, mértéke pedig annak a mértéke, amilyen mértékben betartjuk a lelkiismeret késztetéseit.
---8. Az én véleményemet támasztja alá Platón mondása is, mely szerint „az erkölcs isteni eredetű”, tehát nem emberek vagy társadalmi csoportok alkuja eredménye; nem függ emberi szándékoktól és megalkuvásoktól, hanem abszolút követelményrendszer. Az erkölcs természetes élettani alapokon nyugszik (az életfenntartó ösztöneink késztetésein - tehát "az isteni késztetéseken")! Igaz, sokan Arisztotelésszel értenek egyet, aki szerint az erkölcsösség a társadalmi normákban kifejeződő közmegegyezés rendszerét jelenti, de ez súlyosan téves álláspont, mert nem veszi figyelembe az emberi erkölcsi esendőséget, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés kényszerét… Mégsem lehet a káposztát a kecskére bízni, az áldozatokat és önkritikát követelő erkölcs meghatározását emberi alku tárgyává tenni!...
---9. Az emberi élet értelme
A korábban leírtakból következik az a felismerés is, hogy
az emberi élet értelme az erkölcsösség minél magasabb foka elérése, az életfenntartó ösztöneink késztetései minél nagyobb mértékben való teljesítése.
Mindez alapvető változást jelent az egész filozófia eddigi szemléletében, és alapvetően új paradigmát hoz.
Előszó-9: Az erkölcs fogalma, több oldalról megvilágítva
Az (abszolút) erkölcs fogalma:
Az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb feltétele, mértéke pedig annak a mértéke, amilyen mértékben betartjuk a lelkiismeretünk késztetéseit.
Az erkölcs szerintem azt az igyekezetet (a saját erkölcsi gyengeségünkkel élethossziglan folytatott küzdelmet) jelenti, hogy a lelkiismeret késztetései szerint viselkedjünk, és elfogadjuk azokat a nehézségeket, amelyek mindig együtt járnak a helyes úttal (vagyis azzal, hogy felvállaljuk a közösségért hozott áldozatokat és a saját magunk fejlesztése nehézségeit) ahelyett, hogy másokat megaláznánk és hitelüket rontanánk, emberi és erkölcsi értékeiket rombolnánk, kétségbe vonnánk, hogy mi magunk többnek, jobbnak tűnjünk a valóságosnál.
Bővebben kifejtve:
---1. Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk a saját elfajult, eltúlzott vágyaink, az evolúciós jutalom-érzések (élvezet, öröm, boldogság, stb.) öncélú csábítása, az erkölcsi "könnyebb út" kísértése ellen. Ezek a kísértések okozzák, hogy az emberi természet nagyon könnyen csábítható a "könnyebb út"-ra. Ezek a kísértések az önámítás, önbecsapás, öntömjénezés (saját magunk felé) illetve a képmutatás, önfényezés, öntömjénezés (a külvilág felé) hamisságai, hazugságai által valósulnak meg.
---2. Az ember nem vállalja fel azokat a nehézségeket és áldozatokat, amelyek minden esetben szükségszerűen együtt járnak a jóra vivő (hasznos) életfenntartó ösztönös késztetéseknek a teljesítésével, tehát az emberek túlnyomó része enged a rosszra vivő, rosszra csábító (káros) kísértéseknek, és csak a testi-lelki jutalom-érzések megszerzésére vágyik.
Az ember sokszor ellenáll a lelkiismerete (a létfenntartó ösztönei) késztetéseinek, nem engedelmeskedik a jóra vivő (hasznos) ösztönös késztetéseinek. Bár ezek a lelkiismereti késztetések áldozatok meghozatalát és nehézségek legyőzését jelentik, de ezek viszik előre az életet, ezek biztosítják az élet fennmaradását.
Hogyan zajlik mindez?
---3. Az emberi természet könnyen a rossz útra csábítható a vágyak öncélú, élvhajhász csábításai által.
Ez azt jelenti, hogy elveszítjük a saját magunk és a külvilág igazságos, reális megítélését, és így a döntéseink nem a valóság szilárd talaján állnak! Tehát aki a “könnyebb utat” választja, az igen nagy eséllyel rossz döntéseket hoz!
Ez pedig rombolja az evolúció hatékonyságát, és ezáltal az élet fennmaradása esélyeit!
---4. Az erkölcs annak az érdekében jött létre, hogy ellensúlyozza az emberi természet káros hatásait. Ezeket a káros hatásokat az emberi természet hedonista, opportunista öncélú élvezet-hajszolása, vágy-vezérelt, önámító, képmutató jellege okozza. Emiatt saját magunkat és a külvilágot helytelenül, elfogultan ítéljük meg, ezáltal a döntéseink alapjai elvesztik realitásukat és hitelességüket, és így a döntéseink tévessé válnak. Ez végül oda vezet, hogy az evolúció hatékonysága végzetesen leromlik, és ez teljesen tönkre teszi az élet fennmaradása esélyeit.
---5. Az erkölcsi követelmények meghatározása független az emberi akarattól, tehát az erkölcs abszolút kategória. Az erkölcs nem alku tárgya, nem egyenlő erkölcstelen kompromisszumokkal (vagy "bármilyen fajta erkölcs"-nek, pl. "keresztény erkölcs"-nek, "társadalmi erkölcs"-nek vagy "közerkölcs"-nek nevezett kompromisszumokkal), az ember által sunyin összetákolt “erkölcsi normákkal”, mert ezek mindig tartalmaznak több-kevesebb kibúvót, engedményt az erkölcsi követelmények, az élet fennmaradása valódi érdekei által meghatározott követelmények alól.
---6. Az erkölcsösség és a boldogság az emberi élet értelme, mert az erkölcsösség az élet fenntartása legfőbb feltétele, és ha az erkölcsösség sikeresen megvalósul, ezt a boldogság érzése jelzi nekünk.
Az erkölcs fogalma bővebben:
Az erkölcs fogalma „Az erkölcs és az értékek általános elmélete fogalomtára” szerint:
---1. Az erkölcs azt jelenti, hogy felvállaljuk mindazokat a nehézségeket, amelyek szükségesek az élet fennmaradásához, vagyis
--- 2. Az erkölcs az élet fennmaradása érdekében tett önkorlátozások felvállalására irányuló törekvéseink (áldozathozatal, a nehézségek felvállalása, stb.) összessége. Az erkölcsösség az élet értelme, mert az erkölcsösség tartja fenn az emberi életet, ideális esetben a teljes élő természet fennmaradását segíti.
--- 3. Az erkölcs tehát a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult, öncélúvá torzult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, hamis, önámító-képmutató természete, élvezet-hajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
A vágyaink minden esetben az evolúciós jutalom-érzéseink megszerzésére ösztönöznek, tehát a testi élvezetek és a lelki-érzelmi örömök átélésére.
Az evolúciós jutalom-érzéseket kétféle módon lehet megszerezni, megérdemelten és érdemtelenül.
Aki felvállalja az életfenntartó ösztöneink késztetései végrehajtásával mindig együtt járó nehézségeket, az az erkölcsös úton jár, a “helyes úton” jár, és megérdemli a “jutalmazó érzések”-et.
Aki csalással, hamissággal, az önámítás-képmutatás segítségével szerzi meg a jutalom-érzéseket, az erkölcstelenül jár el, a “könnyebb úton” jár, és nem érdemli meg a jutalmazó érzéseket, és ha átmenetileg megszerzi is ezeket, érdemtelenül jár el..
--- 4. Az erkölcs az ember saját magával folytatott küzdelme az erkölcsi könnyebb út érvényesülése ellen, a vágyak öncélú kielégítése ellen.
Az erkölcs az ember küzdelme az elemi erejű, öncélú, opportunista, hedonista kényszereink ellen, tehát a testi szinten a hamis testi élvezet-keresési kényszereink ellen és a lelki-érzelmi szinten a hamis lelki-érzelmi örömkeresési kényszereink ellen, legfőképpen a hamis önbecsülésünk kényszere és a hamis közösségi érzésünk kényszere ellen.
--- 5. Az erkölcs tehát az előbb felsorolt, rosszra csábító késztetéseink elleni törekvésünk, a vágyaink öncélú, elvtelen, hedonista csábítása elleni küzdelmünk.
--- 6. Az erkölcsösségre való késztetést a lelkiismeretünk közvetíti felénk a létfenntartó ösztöneink felől.
--- 7. Az erkölcsösség másképp fogalmazva annak a mértéke, amennyit a lelkiismeretünk szavából megfogadunk.
--- 8. Tehát nem születünk erkölcsösnek, de a legerősebb ösztönös, lelki késztetés él bennünk, hogy azok legyünk, mert ez az élet fennmaradása feltétele.
--- 9. Így működik az embernél az erkölcs:
Az egyén erkölcsös esetben legyőzi a rosszra csábító vágyait, késztetéseit, amelyek a „könnyebb útra” vezetnek, vagyis az elemi erejű ösztönös, öncélú, opportunista, hedonista kényszereinket, tehát a hamis testi élvezetszerzési kényszerünket és lelki-érzelmi szinten a hamis önbecsülésünk kényszerét és a hamis közösségi tudatunk (érzésünk) kényszerét.
Ezek az önző, hedonista kényszereink tehát kétféle alapvető formában jelentkeznek, egyrészt a testi vágyakkal, vagyis a testi „élvezetszerzéssel” kapcsolatosan, másrészt a lelki-érzelmi vágyakkal, vagyis az „öröm- és boldogságszerzéssel” kapcsolatosan.
A lelki-érzelmi vágyak a két fő létfenntartási ösztönünknek megfelelően a hamis falka-ösztön (a hamis közösségi érzés kényszere) és a hamis rangsor-ösztön (a hamis önbecsülés kényszere) formájában jelennek meg.
A testi szintű elfajzott, hedonista élvezetszerzési kényszereink minden bizonnyal az ember előtti múltunkban még önmagában kitűnően működő létfenntartási ösztöneinknek az emberré válásunk után sajnálatos módon elfajzott változatai, míg a lelki-érzelmi szintű hedonista, elfajzott kényszereink a már csak az emberré válásunk utáni időkben kialakult helyzetben jöttek létre, annak megfelelően, hogy lelke és erkölcse már csak az embernek van.
--- 10. Az állatok szerintem még nem képesek elcsalni az evolúciós feladataikat, így erkölcstelenül, evolúció-ellenesen sem képesek viselkedni. Az ember viszont már messzemenőkig képes erre a helytelen, öncélú, hedonista élvezet-, öröm- és boldogságszerzésre, így nála már az evolúció során kialakult a lélek, a lelkiismeret és az erkölcs is, melyekkel a rosszra vivő csábításainkat semlegesíteni tudjuk, és ezáltal helyreállítjuk az életfenntartás esélyeit.
Sőt, a lélek és a lelkiismeret, tehát az erkölcs alapja szerintem együtt alakult ki az ember által választott „könnyebb úttal”, az öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzési késztetéseinkkel (vagyis a rosszra vivő késztetéseinkkel, csábításainkkal).
--- 11. Az öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzési késztetéseink alkotják tehát a „rosszra vivő késztetéseinket”, csábításainkat, míg
a lelkiismeret és az erkölcs a „jóra vivő késztetéseinket” testesíti meg.
Ha a lelkiismeret nem jött volna létre az evolúciót veszélyeztető öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzéssel (tehát a rosszra csábító kényszereinkkel, csábításainkkal) együtt vagy röviddel utánuk, akkor az ember igen hamar kipusztult volna. Az evolúció során azonban a rosszra vivő kísértéseink (kényszereink) garázdálkodása ellen a természet azonnal védekezett a lelkiismeret létrehozásával, így végülis az emberiség evolúciója, ha nehézkesen is, de tovább haladhatott.
Az erkölcs a megvalósulását tekintve zömmel a könnyebb út leggyakoribb és legnagyobb jelentőségű formái, a fent leírt, rosszra vivő kényszereink kielégítésére létrejött ösztönös önámítási kényszerünk (az önigazoló önámításunk, öncsalásunk) és a képmutatásunk elleni küzdelmünket jelenti, mely nem tudatos, hiszen az önámítás-képmutatás formájában egy mélyen bennünk rejtőző, szintén ösztönös, bár nagyon káros jelenségről van szó. Az önámítás elleni küzdelmünk a tudatunkban leginkább mint a hazugság ellen, az őszinteségért és a tiszta lelkiismeretért folytatott (reménytelen…) küzdelmünkként, törekvésünkként jelenik meg.
--- 12. Az erkölcsösség más megközelítésben azt jelenti, hogy nem fogadjuk el az élvezetek öncélú megszerzésére és általában a könnyebb út választására csábító megoldásokat, hanem akkor is teljesítjük az életfenntartó ösztöneink és a lelkiismeretünk parancsait, ha ez nehézségekkel jár.
--- Azt, hogy egy megoldás a helyes döntést vagy pedig a könnyebb út választását képviseli, az dönti el, hogy az élő természet és az emberi faj túlélése szempontjából melyik a hasznosabb, és melyikük tartalmaz hamisságot. A hasznosabb a helyes út, a másik a könnyebb út. A lelkiismeretünk (a lelkünk) tehát lényegében a DNS-en alapuló életfenntartó ösztöneink tudatosodott szószólója, mely a tudatunkkal, az elménkkel tartja a gondolati kapcsolatot és állandó kapcsolatban áll vele, ébrenlétben a gondolatok, álomban pedig álomképek segítségével.
--- 13. Általánosságban kimondhatjuk, hogy egy emberi megnyilvánulás erkölcsileg akkor elítélendő, ha az erkölcsi könnyebb utat jelentő alternatívát képezi, mert létezik rajta kívül más, hasznosabb megoldás az evolúció, az élet fennmaradása számára. Mivel az evolúciós, a létfenntartási szempontból hasznos megoldás mindig valamilyen fokú nehézséggel jár, ezért a könnyebb út nemcsak haszontalanabb a többi megoldásnál, hanem egészen biztosan a legkönnyebb (a legkevesebb nehézség leküzdését igénylő) lehetőség, emiatt nevezzük „könnyebb útnak”. Az erkölcs tehát a könnyebb út csábításával szembeni ellenállásunkat jelenti, és szerencsés esetben az erkölcs a könnyebb út választásának az elutasítása.
--- 14. Hogy miért jelenti a helyes út egyúttal a nehezebbik utat is? Erre a folyó sodrásának a hasonlatát idézem meg: ha hagyjuk magunkat az árral sodortatni, akkor is előbbre jutunk, és semmit nem kell tennünk, de a véletlenre lesz bízva, hogy hol kászálódhatunk ki a sodrásból, és csak a szerencsén múlik, hogy nem ragad-e magával a sodrás jóval messzebbre, mint kívántuk volna.
Ez a könnyebb út.
De ha nevesített úticélunk van, akkor mindenképpen úsznunk kell, hogy egyáltalán kijussunk a sodrásból és partot érjünk, és különösen, hogy pontosan ott érhessünk partot, ahol valóban szeretnénk!
Ez pedig a helyes, de mindig nehézséget hozó út.
--- Csak szabad embert van jogunk adott esetben erkölcstelenné nyilvánítani, mert a szabadság azt jelenti, hogy valaki tudatában van, hogy melyik a helyes út, az erkölcsös döntés, és döntését szabad elhatározásából hozza meg (Szerintem ugyanis: „A szabadság a felismert erkölcsi szükségszerűség”!). Tehát aki nincs tudatában annak (akár szellemi, akár erkölcsi színvonaltalansága miatt), hogy mi a helyes út, vagy nem szabadon hozza meg ezzel kapcsolatos elhatározását, az nem ítélhető el erkölcsileg.
--- 15. Így kimondhatjuk, hogy az erkölcs minden embernek a külön küzdelme a könnyebb út csábításával szemben, és nem közösségi kategória, de mégis minden embernél azonos okok (a létfenntartásunk elemi érdekei) által vezérelt és elveiben azonos módon zajló folytonos igyekezet. Ez a küzdelem általánosságban a minden embert kínzó elvtelen, öncélú örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk miatt zajlik, a saját lelkiismeretünk jóra vivő (erkölcsös) és az előbb említett (az emberi elme megjelenése miatt létrejött) rosszra csábító (erkölcstelen) kényszereink késztetései között őrlődve. Ha a boldogság, az igazságosság, a szabadság stb., tehát a legnemesebb fogalmak elismerten mindenkire nézve ugyanazt jelentik, akkor az erkölcs is, hiszen ezekből épül föl! Tehát az erkölcs nem csoport-fogalom (mint azt az eddigi hivatalos filozófia mondja), hanem globális, az egész emberiségre érvényes jelenség. Ez egybevág végső soron Platón, Kant és sok más nagy filozófus véleményével.
Az erkölcs nem a transzcendens, megmagyarázhatatlan dolgokhoz kötődik (mint azt az eddigi hivatalos filozófia állítja), hanem az evolúcióhoz és az emberi viselkedéshez. Azért ragaszkodtak idáig ösztönösen a transzcendens szférához, hogy kellően homályosan, meghatározhatatlanul tarthassák az emberi erkölcs fogalmát, és így az erkölcsi felelősség kérdése ne merülhessen föl olyan hangsúlyosan. A gyarló (erkölcsileg esendő) emberekből álló gyarló (erkölcsileg esendő) társadalom hátsóját nyaló tipikus emberi beállítódás!
Kiegészítések az erkölcs fogalmához, a jóra vivő késztetéseink és a rosszra csábító késztetéseink magyarázatához:
A “jóra vivő késztetéseken” az életfenntartó ösztöneinkből származó késztetéseket értem, amelyek egyértelműen az evolúció hatékony menetét, az élet fenntartását szolgálják. A "jóra vivő" jelző nálam egyúttal azt is jelenti , hogy az egyén erkölcsösen viszonyul a(z evolúciós, ösztönös) vágyaiból származó késztetésekhez, és felvállalja az evolúciós, az ösztönök által késztetett feladatokkal járó nehézségeket, vagyis elutasítja a jutalmazó érzések megszerzését a "könnyebb út" igénybevételével, tehát nem úgy kívánja megszerezni a jutalmazó érzéseket, hogy mellőzné, elcsalná az életfenntartó ösztöneink által késztetett feladatok elvégzését. Tehát a „jóra vivő” az „erkölcsös” szinonímája.
- A “rosszra csábító (rosszra vivő) késztetés” pedig szerintem az, amelynél az egyén nem emel gátat a vágyai kielégítése elé, és mindenáron, opportunista, erkölcsileg megalkuvó módon is meg akarja szerezni a jutalmazó érzéseket; engedi magát a kísértésbe vinni, és rátéved a "könnyebb útra", amely minden esetben csalással, hazugsággal, önbecsapással és képmutatással jár.
A "társadalmi erkölcs" a gyakorlatban szerintem a közmegegyezésen, az össznépi megalkuváson alapuló normák összességét jelenti, az önbecsapás (az önámítás) és a mások /becsapása (a hazugság, a képmutatás) olyanféle módozatait, amelyet az adott időben és az adott helyen a társadalom még megengedhetőnek – sőt, sokszor szükségesnek - tart. Ez tehát nem közerkölcs vagy társadalmi erkölcs, hanem sokkal inkább közerkölcstelenség, társadalmi elaljasulás, sunyi egymásra kacsintás…
Előszó-10: Bevezetés
Tisztelt Olvasó!
Véleményem szerint az eddigi filozófia a régebbi embertani tudományos szemlélet és a természettudományok régebbi eredményei alapján természetesen mindig jól foglalta össze az emberi lét legfontosabb kérdéseit, de az utóbbi években, évtizedekben olyan gyorsasággal gyarapodnak az ismereteink az emberről az embertudományok és az élet (az élettudományok) bármely területén, hogy eljött az ideje egy új szintézisnek, amely bizonyára még mélyebbre képes ásni az emberi élet, az emberi lélek és az elme rejtelmeiben.
Ez a munka pontosan emiatt készült el.
Az általam elérhető ismereteket felhasználva megkísérlek egy új leírást adni az erkölcsről (és vele együtt természetesen az emberi lényről és az emberi élet legfőbb vonatkozásairól).
Az általunk ismert világban a jelenlegi ismereteink szerint csak a mi bolygónkon, a Földön létezik élet, melynek legfejlettebb változata mi vagyunk, az ember.
- Hogyan jött létre a filozófia, és mi a célja?
A filozófiát szerintem az emberiség bűntudata (rossz lelkiismerete) hozta létre, mert az öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzés, az emberi természet rosszra csábító vonásai miatt eltértünk az életfenntartó ösztöneink késztetései követésén alapuló evolúciótól, és ezáltal veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és így az élet fennmaradását.
Ez a veszélyeztetés az emberi mentalitás, az emberi természet miatt jön létre, amely élvhajhász, a könnyebb utat keresi, és amellyel az evolúciós testi-lelki jutalom-érzéseket (élvezet, elégedettség illetve öröm, boldogság, büszkeség, stb.) mindenáron meg akarjuk szerezni, akár erkölcstelenség árán is, tehát azáltal, hogy nem vállaljuk fel a helyes úttal járó nehézségeket.
A rossz lelkiismeret - tehát a lelkiismeret-furdalás - szerintem az életfenntartó ösztöneink késztetései elhanyagolásából, mellőzéséből, nem-teljesítéséből ered. Az ösztöneink késztetései szerintem a genetikai anyagunk és az elménk igen szoros és mély egymásra-hatásából, együttműködéséből származnak, és a lelkiismeretünk közvetíti őket a tudatunk felé.
- Milyen élőlény az ember?
Az ember az evolúció szerves és ma már sorsdöntő része, de az ember az előző fajokhoz képest kiugróan megnőtt értelmi képességei és megfékezhetetlen élvezetvágya miatt veszélybe sodorta az evolúció működését, ezáltal az élet fennmaradását.
Az ember vágyait (élvezet- és boldogság-vágyát) az önámítás és a képmutatás elégíti ki a maga csalásaival, minden olyan esetben, ha nem a helyes utat követjük, hanem a könnyebb utat választjuk. Míg a képmutatás — vagy inkább megtévesztés — már a legfejlettebb főemlősöknél is létezik (a megtévesztés már az egészen kezdetleges fajoknál is létezik, célja a rejtőzködés, a ragadozók elleni védekezés), de az önámításra, az önbecsapásra tudomásom szerint csak az ember képes.
Tehát azt megtehetjük, hogy az emberi lényt homokszemként, sőt, termetes kavicsként jellemezzük, amely az ÉLET (az evolúció) korábban hatékonyan működő gépezetét megakasztotta, de a gépezet végül mindenképpen szét fogja zúzni a kavicsot, és tovább működik... Ha kell, az emberiség nélkül is...
- Mi az emberi élet célja?
Az emberi élet célja szerintem, mint minden életformáé, nyilvánvalóan az emberi élet és ezen keresztül a teljes élet és az élő természet fennmaradása.
- Mi az emberi élet értelme?
Az erkölcsi gyengeségünk miatt az önámításunk és a képmutatásunk az élvhajhász emberi természetünk miatt folyamatosan nagy rombolást okozott az evolúcióban, az élet fennmaradása esélyeiben.
Az emberi élet értelme szerintem az, hogy csökkentse és ellensúlyozza ennek a rombolásnak a mértékét.
Ezeknek a veszélyessé vált emberi tulajdonságainknak a létrejöttét az állati elődökhöz képest megnőtt kiugró emberi értelmi képességek tették lehetővé.
Az erkölcsi törekvéseinkkel azonban talán sikerül helyreállítani az evolúció rendes működését és így az élet hosszú távú fennmaradása esélyeit.
- Mi az erkölcs jelentősége az emberi életben?
Az erkölcs feladata szerintem az, hogy az emberek törekvéseit segítse abban, hogy ellensúlyozzák az emberi természet rosszra csábítható hajlamát, avégett, hogy ismét növekedjék az evolúció hatékonysága, amelyet az emberiség megjelenése rombolt le az emberi öncsalás és képmutatás révén. Az erkölcsösség megvalósulása tehát bármilyen helyzetben, mindig növeli az élet fennmaradása esélyeit.
Az erkölcsösség (többek között) azt jelenti, hogy végrehajtjuk az életenntartó ösztöneink által megszabott feladatokat, amelyeket számunkra a lelkiismeret mond el, tehát szembeszállunk az emberi természetnek azzal a rosszra hajló, rosszra csábító alap-vonásával, hogy az élvezetek és általában az evolúciós jutalmazó érzések mindenáron való megszerzése érdekében általában az erkölcsi "könnyebb utat" választja, és nem vállalja fel a helyes út választásával járó nehézségeket.
(A fentiek alapján a lelkiismeretet az életfenntartó ösztöneink emberi nyelven, emberi gondolatokkal kommunikáló szószólójának is nevezhetjük.)
- Hogyan alakult ki az evolúció során az erkölcs fogalma?
Az evolúció során szerintem elsőként, az erkölcsnél hamarabb, a lelkiismeret alakult ki (amely az erkölcsi követelmények lényegét, alapját képezi és jeleníti meg számunkra, azáltal, hogy az ösztöneink késztetései végrehajtására, az életfenntartás szempontjából kedvező irányba terel minket). Az erkölcs annak a küzdelemnek a megnevezése, amelyet minden tisztességes ember folytat a könnyebb útra csábító vágyaink ellen, az életfenntartó ösztöneink utasításai, a lelkiismereti sugallatok betartása érdekében.
Korábban senki nem kötötte össze az erkölcs fogalmát az élet fennmaradásával, és az erkölcsi követelményeket kizárólag az emberi társadalom békéje által megkövetelt magatartási szabályokra szűkítették. Mint Kant kategorikus imperativusa, amely lényegében azt mondja ki, hogy azt a rosszat, amit nem akarsz a magad számára, azt mással szemben sem kövesd el! (Ezzel persze Kant még így is zseniálisan megfogalmazta a két fő ösztönös késztetésünk közül az egyiket, a "falka-ösztön" késztetését, mai szóval a közösségi ösztönt, a globális szolidaritást... De ezt már Jézus nevében is leírták az Új Testamentum korabeli szerzői, a keresztény egyház bölcsei is, ezt ott “szeretet”-ként jelölték meg.)
A korábbi filozófusokat és a korábbi filozófiát persze nem lehet emiatt elmarasztalni, hiszen nekik még nem álltak rendelkezésükre a sokrétű embertani-élettani (evolúciós, genetikai, idegélettani stb.) kutatási eredmények. Ezek csak a legutóbbi egy-két évszázadban keletkeztek (főként Darwin korszakalkotó munkássága révén és azt követően), de az igazán megrendítő felfedezések és az egész embertudományt alapjaiban átrendező felismerések, kísérletek az utóbbi évszázad eredményei.
Az eddigi erkölcs-értelmezések tehát szerintem csak részben tükrözték az erkölcs átfogó jelentőségét és mindenre kiterjedő hatását. Az erkölcsösség megvalósítása ugyanis az emberi világ legnehezebb feladata (hiszen a legerősebb vágyainkkal, az élvezetek, az örömök, a boldogság iránti vágyainkkal kell szembeszállnunk, kordában tartanunk őket!)!
Így az emberi társadalom az emberiség gyenge erkölcsi teljesítménye elrejtése céljából megalkotta a „társadalmi normák” és a „társadalmi erkölcs” fogalmát. Ezek az elnevezések tartalmazzák ugyan az „erkölcs” fogalmat, de valójában a társadalom (az emberi természet tökéletlensége miatt) csak relativizálja az erkölcsi tevékenység leírását, és megpróbálja azt a benyomást kelteni, mintha a társadalom által az erkölcsösség terén elért alacsony színvonal egyenlő lenne az erkölcsösséggel.
A "társadalmi norma" és a "társadalmi erkölcs" ugyanis szerintem a társadalom többsége által elfogadott követelményeket nevezi meg. Aki ezeket a követelményeket teljesíti, az formailag megfelel a „társadalmi erkölcs” által elvárt színvonalnak és erkölcsös embernek számít…
Két ország közti háborúban a saját országuk társadalma szemében mind a két ország katonái erkölcsös emberek maradnak, sőt, akár hősökké is válhatnak, pedig emberek tömegeit öldösik halomra… Miközben nyilvánvalóan megszegik a legelemibb parancsot is: ne ölj embert!!!
Ahhoz, hogy az ilyen háborúk elkerülhetők legyenek, az országok társadalmi „erkölcsét” kellene a teljes erkölcshöz, a teljes igazsághoz igazítani, mert a teljes erkölcs és a teljes igazság nemcsak a teljes emberiség, hanem a teljes élő természet lét-érdekeit is védi. És az emberiség nem képes a túlélésre a teljes élő természet nélkül!
Az az ”erkölcs", az olyan ”igazság", amely ütközik a teljes emberiség érdekeivel, sőt, a teljes élővilág érdekeivel, az csak nevében „erkölcs”, mert valójában ez csak egy csalás, amelyben az adott ország társadalma a fennálló erkölcstelenségét próbálja erkölcsként szentesíteni, próbálja elleplezni, hogy az emberi társaddalomerkölcstelen, sunyi, komprosszumos alkuk kusza szövevvénye!
A további fejezetek tartalma
1. Fejezet:
Az evolúció és az erkölcs összefüggése, kissé bővebben
Az emberi élet az evolúció autóján halad előre az idő országútján,
a motor a létfenntartó ösztöneink keltette vágyaink rendszere,
az üzemanyag a vágyaink kielégülése, beteljesülése, és
az erkölcs vezeti, kormányozza és tartja a járművet a helyes úton, azáltal, hogy a vágyainkat kielégíti, ha teljesítjük az evolúció parancsait és visszaszorítjuk magunkban az öncélú, elvtelen élvezetszerzési-, örömszerzési- és önbecsülési kényszerünket, vagyis ellenállunk a „könnyebb út csábításának”, és így végül erkölcsösebben viselkedünk, és ezáltal hatékonyabbá tesszük az evolúciót, így segítjük az élet fennmaradását…
Ahogy Jézus szájába adták a Biblia írói:
"Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!"
Tehát meg kell tagadnia az evolúciós jutalom-érzések, az élvezet, az öröm, a boldogság stb. megszerzésére irányuló vágynak a "könnyebb út" szerinti beteljesítését, kielégítését!
Meg kell tagadnia a rosszra vivő kísértést, csábítást, meg kell tagadnia az erkölcstelenséget!
És mivel a rosszra csábító, a könnyebb útra terelő késztetések minden embert befolyásolnak, ez a vonásunk az emberi természet alapjának tekinthető. Szerintem erre gondolt Jézus (vagy a Biblia szerzői), mint megtagadandó alapvonásunkra.
Ami nagyon érdekes következtetésekre ad lehetőséget: ezek szerint az emberi természet eleve rosszra vivő, rosszra csábító, és ezt a vallási tanok nyíltan deklarálják, elismerik; akaratlanul is leleplezve azt, hogy az ördög, a sátán nem létezik, hanem a bennünk rejlő kísértéseket, rosszra vivő csábításokat jelenti, azokból áll össze...
(Kicsit előreugorva az "öntranszcendencia" témájáig, hozzáteszem: tehát "az embernek meg kell haladnia saját magát, (túl kell lendülnie saját erkölcsi teljesítményén" Candice A. Vogler, Uni Chicago), vagyis, az én gondolatmenetemet folytatva, túl kell lendülnie a rosszra vivő kísértéseken, a könnyebb útra csábító kísértéseken, a(z evolúciós) vágyak által vezérelt emberi lény eltorzult alap-vonásán, a vágyak kritikátlan, feltétel nélküli kielégítésén, a vágyak visszaszorításával, kordában tartásával!)
Az EMBER élettani szempontból az egyik legfejlettebb állat. Értelmileg az ember az egyetlen élőlény, aki gondolkodásra képes és öntudata (én-tudata) van; ő az egyetlen a földi életben, aki képes az önreflexióra. Mostanra fajunk képes percek alatt elpusztítani saját magát, sőt az egész földi életet.
Az ember tehát jelenleg az élet fennmaradása kulcsfigurája. Emiatt is elengedhetetlen, hogy megadjuk az erkölcs kialakulása és működése leírását, meghatározzuk az erkölcs lehető legáltalánosabb és legegyértelműbb fogalmát.
Ehhez először le kell írnunk azt a rendszert, amely az emberi lényt ösztönzi az evolúciós (életfenntartó) ösztönök késztetései végrehajtására, a késztetések végrehajtásával együtt járó nehézségek felvállalására.
1.1. Az evolúciós rendszerünk felépítése és működése
Az ember élőlény; így kétségtelenül az élet jelensége működik benne; az élet élni akar, fenn akar maradni, ez nyilvánvaló, ez az ÉLET legfőbb tulajdonsága, lényege. Az evolúció feladata, hogy ezt segítse, azáltal, hogy segítségével mindig a legéletképesebb egyedek és fajok viszik tovább az életet az adott helyen fennálló körülményekhez a legsikeresebben alkalmazkodva. Az evolúció folyamatában választódnak ki a legalkalmazkodóbb, legéletképesebb egyedek és fajok.
Így nyilvánvaló, hogy az evolúciót segítő emberi jelenségek, megnyilvánulások a legfontosabbak a túlélésünk számára, az élet folytatódása számára.
A legfontosabb ilyen jelenség az erkölcs.
Az embert tehát az evolúciós (az életfenntartó) ösztönei és az erkölcsei vezérlik abba az irányba, amely a legkedvezőbb az élet fennmaradása számára; az ösztönök szabják meg a helyes út irányát, és az erkölcsösség az, amely rajta tart minket a helyes úton.
1.1.1. Az ösztöneinkről
Az evolúciós létfenntartó ösztönök vágyakat hoznak létre a fejlett élőlényekben, így az emberben is, avégett, hogy az élőlényeket, köztük az embert, rákényszerítsék, hogy az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából fontos tennivalókat végrehajtsák. Ezek a vágyak átfogják az emberi élet egészét, tehát többet jelentenek a táplálkozási, a nemi, a lakhatási igényeknél, és kiterjednek az emberek egymás közti kapcsolataira, főként a falka-ösztön (a közösségképzési ösztön) és a rangsor-ösztön által támogatott igényekre és erényekre.
A rangsor-ösztön gyakorlati megvalósulása az én rendszeremben az "önbecsülési kényszer" nevet kapta, mert ez hűen leírja ennek az ösztönnek a működésmódját; a falka-ösztön pedig a "közösségi ösztön" elnevezést.
Az evolúció már az állati típusú élőlények megjelenése óta átváltott arra a működésmódra, amelyet a vágyak hajtóereje biztosít.
A vágyak által keltett hajtóerő arra sarkallja az élőlényt, hogy minél jobb közérzetet teremtsen magának, tehát minél hamarabb kielégítse ezeket a vágyakat lelki síkon örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, sikerélményekkel stb. illetve testi síkon élvezettel, testi elégedettséggel, kielégüléssel.
Az evolúció azonban az élvezetek, az örömök megszerzését természetesen feltételekkel kapcsolta össze. A vágyak kielégítésének, az evolúciós jutalom-érzések megszerzésének az az ára, hogy az ösztönök által meghatározott, az élet fenntartása számára legfontosabb tennivalókat elvégezzük. Ezután már megkapjuk az evolúciós jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, az örömöt, boldogságot, stb., a testi és a lelki örömöket.
Az emberi elme megjelenésével viszont lehetővé vált, hogy az evolúciós jutalmazó érzéseket, amelyek bennünk a legnagyobb testi-lelki örömöt idézik elő, ne csak erkölcsös módon, a velük járó nehézségeket felvállalva, hanem erkölcstelenül, csaló módon, a könnyebb utat választva is megszerezhessük.
Az erkölcsös út (a helyes út) az életfenntartó ösztönök utasításai végrehajtását, az élet fennmaradása igényei által meghatározott tennivalók elvégzését, az ezekkel járó nehézségek felvállalását jelenti; míg az erkölcstelen, könnyebb út választása esetén, úgy akarjuk megszerezni a vágyott jutalmazó érzéseket, az emberi élet legvonzóbb érzéseit, a testi-lelki élvezeteket, örömöket, a boldogságot, a gyönyörkeltő érzések sokaságát, hogy csak színleljük a nehézségek felvállalását, az áldozatok meghozatalát, de valójában a feladatokat és nehézségeket nem vállaljuk fel.
Természetesen ezeket a hamis, csaló módon szerzett örömöket nem érdemeljük meg, hiszen ezekhez az örömökhöz, ezekhez az annyira vágyott jutalmazó érzésekhez legtöbbnyire hamissággal, önmagunk becsapásával (önámítással, öncsalással), mások becsapásával (hazugsággal, képmutatással) jutunk hozzá.
Szorosan idetartozik a testi örömök halmozása, az az eltúlzott mértékű öncélú testi jellegű örömszerzés is, amelyet szintén csak az élvezetek kedvéért végzünk, sőt, a bódítószerek használata, amikor vegyi anyagokkal és alkohollal közvetlenül az agyunkban lévő jutalmazási központot ingereljük és így érjük el a legmagasabb fokú élvezet-érzést.
Sajnos, az önfényezésünk, önámításunk által okozott lelkiismeret-furdalást a hazugságaink, a képmutatásunk által megszerzett közösségi megbecsültség olyan mértékben képes ellensúlyozni, csökkenteni, hogy a lelkifurdalást alig érezzük és hosszú távon is elviseljük. Ez teszi érthetővé, hogyan maradhat lelkileg egészséges egy diktátor vagy az ellenséget halomra öldöső háborús hős, és ez jól szemlélteti a közösségi ösztön hatalmas erejét, és azt, hogy milyen vékony vonal választja el a jóra vivő késztetéseket a rosszra vivő késztetésektől.
A valóban értékes közszereplőnek kijáró rajongást szinte lehetetlen megkülönböztetni a megtévesztett, feluszított tömegtől kapott rajongástól, megbecsültségtől! Mindkettő nagyon jó lelki hangulatott biztosít a célszemély számára...
Az élvezethajszolás vágya, a könnyű út csábítása tehát az életfenntartó ösztönökhöz hasonló ösztönös, hedonista, élvhajhász kényszer, míg az ellenállásunk ezekkel a rosszra vivő vágyakkal, csábításokkal szemben szerintem már főként a tudatos szférában zajlik.
1.1.2. A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, a jóra vivő és a rosszra vivő késztetéseink
A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat meghatározása:
Az ösztönös, öncélú, elvtelen élvezetszerzési- és örömszerzési kényszer, vagy konkrétan, összefoglaló néven: a hamis önbecsülés ösztönös kényszere és a hamis közösségi érzés ösztönös kényszere - ezek a hamis késztetések okozzák az erkölcstelen "könnyebb út" választását, ezek az eredendő okai az evolúció téves elágazásának, ezek az okai az emberi hamisságnak, az összes emberi erkölcstelenségnek, a helytelen emberi megnyilvánulásoknak.
Így működik az evolúciósan meg nem szolgált testi- lelki örömöket öncélúan habzsoló élvhajhász emberi természet.
Eredetileg az élet fennmaradásának a legfőbb élettani jellegű segítője a vágyaink rendszerének a létrejötte volt.
A vágyaink kielégítésének a feltétele az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek a végrehajtása volt, az ember előtti élőlényeknél ez ma is zavartalanul folyik. Minthogy azonban a vágyaink – szükségszerűen! – életünk legkellemesebb érzéseit jelentik, ez sajnos arra csábítja az embert, hogy arra törekedjék, hogy minden áron megszerezze ezeket az érzéseket, hogy mindenképpen átélhesse ezeket az érzéseket, az ösztöneink által megszabott feltételek teljesítése nélkül is. A vágy minden lehetőséget megragad, ha nem szabunk korlátokat számára...
Ez pedig már alapvetően eltér a vágyak eredeti feladatkörétől!
Tehát a vágyaink hedonista, elvtelen, öncélú csábítása lett az oka minden bűnünknek, minden rosszra csábító késztetésünknek.
A jóra vivő ösztönös késztetéseink
Az ösztönös késztetéseket, amelyek az élet fenntartását szolgálják, csekélységem jóravivő ösztönös késztetéseknek nevezi. Aki ezeknek a jóra vivő késztetéseknek engedelmeskedik és felvállalja a végrehajtásukkal járó nehézségeket, az megmarad a helyes, erkölcsös úton.
A rosszra csábító késztetéseink
A „könnyebb út”-hoz vezető elvtelen, hedonista, opportunista késztetéseket nevezem rosszra vivő késztetéseknek.
Ha a rosszra vivő késztetések győznek és a vágyaink elvtelen uralma alá kerülünk, akkor az emberi erkölcstelenség állapotát valósítjuk meg.
Az erkölcstelenség
Az emberi erkölcstelenségről akkor beszélünk, ha az evolúciós jutalom-érzéseket csupán az élvezetek, az örömök megszerzéséért hajszoljuk, anélkül, hogy teljesítenénk a jutalom-érzések megszerzésének az evolúciós feltételeit; tehát az életfenntartó ösztönök késztetéseinek a végrehajtását és a végrehajtással járó nehézségeket és áldozatokat nem vállaljuk fel.
Az emberi erkölcstelenség (más szóval az erkölcsi gyengeség, az erkölcsi esendőség) tehát az, amikor hagyjuk, hogy a vágyaink (amelyek az élvezeteket és az örömöket akarják mindenáron megszerezni) vegyék át az irányítást a lelkünkben, és így a vágyaink kielégítése öncélúvá válik! Így aztán csak hajszoljuk az élvezeteket, az örömöt, de az erkölcsi kötelességeinket nem teljesítjük, és nem vállaljuk fel az ezekkel a kötelességekkel mindig együtt járó feladatokat, nehézségeket, áldozatokat.
Vagyis ezáltal a helyes út helyett nyilvánvalóan a "könnyebb útra" tévedünk, erkölcsileg „eltévedünk”.
Világi fogalommal az erkölcstelenséget esendőségnek, erkölcsi gyengeségnek nevezzük.
Eközben rosszabbodik a lelkiismeretünk, mert hiszen így nem teljesítjük a legfőbb kötelességünket: az élet fenntartását.
1.1.3. Az erkölcs
Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy kiküszöbölje a rosszra csábítható emberi természet káros hatásait, amelyek veszélybe sodorják az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, önámító-képmutató természete, öncélú élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcsi követelmények függetlenek az emberi akarattól, tehát az erkölcs abszolút kategória. Az erkölcs nem alku kérdése, nem azonos a "társadalmi erkölcs"-nek (vagy "bármilyen fajta erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek vagy "közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal, normákkal.
Az erkölcs az emberi élet értelme, mert az erkölcs az élet fenntartása legfontosabb feltétele; a létfontosságú küzdelmünk a saját elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása ellen, a "könnyebb út" kísértése ellen.
Az erkölcs a küzdelmünk a hamis örömszerzésünk ösztönös kényszere, a rosszra vivő ösztönös késztetések és az erkölcstelen „könnyebb út" választása ellen, az a törekvésünk, amellyel fellépünk az ellen, hogy a vágyaink önállóvá váljanak, elhatalmasodjanak felettünk.
Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen. Az erkölcs azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, hazug, öncsaló-öntömjénező-képmutató természete okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben."
A vágyainkat kielégíthetjük tisztességes, erkölcsös úton is, az életfenntartó ösztöneink késztetései megvalósításával, az ezekkel járó nehézségek felvállalásával; de hagyhatjuk magunkat elcsábítani a "könnyebb út" csábítása által is.
Ilyenkor csaló módon elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy teljesítettük az evolúciós kötelezettségeinket, és (állítólag) a helyes úton járunk, de valójában semmit nem teszünk az evolúció sikeréért, az élet fennmaradásáért.
Ha nem engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, mert nem vállaljuk fel az ezekkel együtt járó nehézségeket, akkor nem a "helyes utat" követjük és a viselkedésünk, gondolkodásunk erkölcstelenné válik.
1.1.3.1. Tehát miért nehezebb mindig az erkölcsös út?
A nehezebb, de erkölcsös út azért nehezebb mindig a könnyebb (de erkölcstelen) útnál, mert az erkölcsös út mindig áldozatot és önkorlátozást kíván.
Egyrészt (a közösségi ösztön kielégítése érdekében) az önző egyéni érdekeink nagy részéről le kell mondanunk a közösség javára.
Másrészt (a rangsor-ösztön, vagyis az önbecsülési kényszer kielégítése érdekében) a közösségen belüli rangunkat a saját értékességünk tényleges növelésével, és nem a vetélytársak értékessége látszatának a csökkentésével érjük el (tehát rágalmazással, hiteltelenítéssel, szándékos tekintélyrombolással)!
A saját értékességünk tényleges növelése (munka, önképzés, küzdelem a saját lustaságunk ellen, erkölcsi esendőségünk ellen stb.) milliószor nehezebb, mint a vetélytársak aljas hiteltelenítése.
Emiatt nem terjed az erkölcsösség.
1.1.3.2. Mi is az az önámítás és a képmutatás?
Vajon honnan származik a szinte leküzdhetetlen késztetésünk a hamis önbecsülésre, pontosabban a hamis önbecsülés ösztönös kényszerére, és a hamis közösségi érzésre (hamis falka-ösztönre), pontosabban a hamis közösségi érzés ösztönös kényszerére?
Az élet fennmaradását az életfenntartó ösztönök késztetései segítik. Ezek a késztetések két alapvető csoportba oszthatók:
- az ún. közösséghez tartozás ösztönös kényszerére (a falka-kényszerre) és
- az ún. önbecsülés ösztönös kényszerére (a rangsor-kényszerre).
Ha ezeket a kényszereket lusták vagyunk a rendes, tisztességes, tehát erkölcsös úton kielégíteni, akkor az ún. erkölcsi könnyebb utat választjuk. Ez úgy zajlik, minden esetben, hogy csalunk, hazudunk; befelé magunkat az önámítással, öncsalással csapjuk be, kifelé, a közösséget pedig a képmutatással.
- A hamis közösségi érzés (a közösségért végzett hamis áldozat) úgy jön létre, hogy a közösség iránti hűségünket nem valós áldozatokkal próbáljuk meg bizonyítani, hanem csalással, hamis hűség felmutatásával. Tehát pl. kirekesztünk egyes embereket, közösségeket a saját közösségünkből, vagy veszélyesnek kiáltjuk ki őket, és haragot, gyűlöletet ébresztünk a közösségünk többi tagjában a szerencsétlen kirekesztettek ellen.
De mivel ezeket a kirekesztetteket általában bűnbaknak is megtesszük, egyúttal a hamis önbecsülés is megvalósul, mert a hamis önbecsülés késztetése kielégítése egyik módja a bűnbakképzés, melynél másokat bűnbaknak kiáltunk ki, amely ezeknek az embereknek a közösségi rangját súlyosan csökkenti, és így mi magunk értékesebbnek, rangosabbnak látszunk.
Az önámítás és a képmutatás teljesen automatikusan, önkéntelenül megtörténik bennünk, ha hiányzik belőlünk az akarat, a törekvés az erkölcsösség betartására. Az önámítás-képmutatás jelenségét általában általános, faji, minden emberre jellemző vonásként nem ismerik el, pedig Konrad Lorenz minősítése itt is igaz, hogy „azok a vonások, amelyek minden kultúrában megjelennek, öröklött, faji vonások, és minden emberre vonatkoznak, minden embert jellemeznek!”
És hogy az evolúció rendszerében még jobban elhelyezzem az önámítás-képmutatást: átmenetileg meg tudjuk szerezni ezekkel a csalásokkal a mindenáron átélni vágyott érzéseket, a vágyainkat kielégítő evolúciós jutalom-érzéseket (élvezetek, örömök, stb.) , de ennek a csalásnak mindig ára van, mert a lelkiismeretünk lelkifurdalással, és legtöbbször lelki eredetű betegségekkel büntet meg minket a jogtalanul megszerzett élvezetekért.
Tehát az emberi evolúció, az emberi túlélés alap-jelenségei, legbelsőbb fogalmai közé tartozó fogalom-párosról van szó.
Lényegében ez egy hamis, csaló eljárás, amelynek a létezését szinte minden ember tagadja a saját hamis önbecsülése miatt.
Pedig ennek a jelenségnek az elismerésén át vezet az út a valódi erkölcshöz!
Az 1600-as években élt Blaise Pascal, a híres fizikus, a sokoldalú zseni ezt „öntömjénezésnek (öndicsőítésnek)” nevezte;
Jean-Paul Sartre a „Létezik-e öncsalás?” című írásában mint „öncsalás"-t említi az önámítást;
Emily Pronin amerikai kutató csaknem 1000 fős, egyetemistákból álló mintán végzett felmérést, és szinte mindenki valamilyen mértékben önámítónak bizonyult a válaszai alapján.
Ezzel a fogalom-kettőssel és a hozzájuk kötődő hamis önbecsüléssel kapcsolatban Jézus szájába a következőt adták a Biblia írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!” Vagyis meg kell tagadnia magában a minden emberben ott lakó hamisságot, csalási hajlamot, melyet a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés késztetése okoz, és amelyet az önámítás és a képmutatás elégít ki az általa elkövetett csalással, hazugsággal.
1.1.4. Az értékekről
Az értékek fogalma a fogalomtáramból:
"Az értékek:
Minden, ami az élet fenntartása szempontjából hasznos, értéket képez. Valaminek az értékességét az dönti el, hogy mennyire hasznos az élet fennmaradása szempontjából. A legnagyobb értékek: az erkölcsösség, az igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott áldozat, a hűség, a szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az együttérzés, a boldogság, a szépség, az egészség, az ész, a bátorság, stb.
Az evolúció mindenek fölötti fontossága, mindent meghatározó volta tehát egyetemes: az élet evolúciója számára fontos és hasznos dolgok lehetnek csak értékesek. Az erkölcs és az értékek ugyanannak a jelenségnek a két oldalát jelentik. Az értékek képezik az irányelveket, míg az erkölcs azt, hogy a gyakorlatban hogyan, milyen módon vagyunk képesek, mennyire vagyunk hajlandók erkölcsösen igyekezve az értékek mentén élni.
Az értékek máshonnan szemlélve egyenlők az ideákkal, az intuíciókkal, amelyek az élet fennmaradása érdekében az ösztöneinkben létrejött, letisztult késztetések. Tehát Platón idealizmusa lényegében az emberiség akkori értékelmélete, az ideák az emberi élet fennmaradásához szükséges értékrendszer elemei, az ideákat nevezhetjük akár a letisztult ösztönös késztetéseknek is!
A legnagyobb értékekként felsorolt fogalmak is jól mutatják, mennyire a két fő életfenntartó ösztönös késztetésünk köré csoportosulnak a legfontosabb fogalmaink, és ez is bizonyítja, hogy az élet fennmaradása, tehát maga az élet a legfőbb érték, és mindazok a jelenségek és emberi tulajdonságok a legértékesebbek, amelyeken keresztül a közösségi ösztön és a rangsor ösztön követelményei megvalósulnak!
A közösségi ösztönhöz (a közösséghez tartozás ösztönös kényszeréhez) tartozó fogalmak a teljesség igénye nélkül:
--- a közösséghez tartozás kényszere
--- igazságosság
--- szolidaritás
--- a közösségért hozott áldozat
--- hűség
--- szeretet (szolidaritás)
--- méltányosság
--- irgalom,
--- együttérzés
--- megbocsájtás
A rangsor-ösztönhöz (az önbecsülés ösztönös kényszeréhez) kötődő fogalmak:
--- rangsor-kényszer (önbecsülési kényszer)
--- tisztesség (erkölcsösség)
--- szerénység
--- bátorság
--- szépség
--- erő
--- egészség
--- következetesség
Az emberi faj egységes és oszthatatlan. Az emberi faj minden egyedének azonosak az életfenntartó ösztönei, mert ez egyazon faj keretein belül mindig így van. Ezek az ösztönök határozzák meg az "emberi természetet".
Tehát az emberi természet az ösztöneink együttes hatásának az eredője, végső kicsengése, és ez az emberi faj minden egyede felé ugyanazokat az ösztönös késztetéseket jelenti.
Az emberi jellem viszont egyénenként különbözik, attól függően, hogy mennyire tudunk ellenállni a kisebb-nagyobb jelentőségű, rosszra vivő csábításainknak, az erkölcstelenül élvhajhász vágyainknak, csábításainknak, amelyek végső soron hamissághoz, csaláshoz vezetnek. Ez teljesen egyéni és ráadásul helyzetenként is más-más követelményeket támaszt, tehát nincs két egyforma jellemű ember, legfeljebb hasonlók.
Akkor tehát végülis milyen is az emberi természet?
Eleve a rossz útra csábító és a rossz útra csábítható, de nem eleve rossz!
A csábítás, a kísértés, annak a lehetősége, hogy rosszul is dönthetünk, választhatjuk a könnyebb, a csaló megoldást is a jutalom-érzések megszerzése érdekében, önmagában még nem jelenti azt, hogy az emberi természet eleve rossz!
Ez nem szégyen, nem bűn, mert ezekkel a késztetésekkel, a kísértéssel, a csábítással születünk, ezek a vágyak a fennmaradásunk, az élet fennmaradása érdekében elengedhetetlenül szükségesek, mert ezek az evolúció végrehajtó eszközei.
A vágyakkal nincs semmi baj, ezek az evolúció rendes, hatékony működésének az eszközei, a baj a vágyak kielégítésének a módjában rejtőzik.
Rosszaság, erkölcstelenség akkor válik ebből, "ha nem fizetjük meg" a jutalom-érzések árát, és az "erkölcsi könnyebb út"-at választjuk, vagyis a hamisságot, a hazugságot, az önámítást-képmutatást, a rágalmazást, a hamis önbecsülést, a bűnbakképzést, a hamis közösségi áldozathozatalt, a rasszizmust, a kirekesztést, stb.!
Az ember eredendően jó, mert mindenkiben benne él az a vágy, hogy "jó" legyen, hogy erkölcsös legyen, aki hajlandó szembe szállni ezekkel a rosszra csábító késztetéseivel, mert mindenki ösztönösen az élet fennmaradását segíti!
Ezt a vágyat pedig másképpen a „tiszta lelkiismeret iránti vágy”-nak nevezném, ami lényegében azonos a boldogság iránti vággyal, a Kant által leírt boldogság-igénnyel. Az ember nem is lehet más, mint eredendően jó, hiszen ha nem a tiszta lelkiismeret lenne a legvágyottabb állapot minden ember számára, akkor nem működne az evolúciós vágyak rendszere, amely mozgatja az embereket az evolúció, az élet fennmaradása irányába; a jutalmazó és a bűntető érzések megfelelő adagolásával (és ez az emberi élet megszűnéséhez vezetne!).
De ha nem küzdünk ezek ellen a rosszra csábító késztetések ellen, akkor már bűnt követünk el, és erkölcstelenül, szégyenletesen járunk el.
Az, hogy a vágyainkat ki akarjuk elégíteni, élvezetekkel, örömökkel, sikerekkel, az tehát nem baj, nem bűn, mert ez az evolúció természetes rendszerébe tartozik minden embernél.
A bűn és a baj az, ha a vágyainkat nem a becsületes, megszolgált módon elégítjük ki, hanem inkább a "könnyebb utat" választjuk; és az evolúciós feladataink elvégzése nélkül, a létfenntartó ösztöneink által megszabott feltételek teljesítése nélkül akarjuk megszerezni az élvezetet, az örömöt, a boldogságot, a sikert. A baj az, ha a vágyainkat olyan jutalom-érzésekkel (élvezetekkel, örömökkel) akarjuk kielégíteni, amelyeket valójában nem is szolgáltunk meg; sőt, a vágyott jutalmazó érzések megszerzése érdekében akár súlyos aljasságokat követtünk el.
Az ember tehát élvezet-, boldogság-, öröm-vezérelte lény.
Nagyon fontos tehát hangsúlyozni, hogy az emberi természet nem alapvetően rossz, hanem csak alapvetően rosszra csábító!
Az egyén akkor cselekszik rosszul, ha öncélúan, elvtelenül engedi érvényesülni ezeket az élvhajhász csábításokat, és tetteit nem az erkölcsösség, hanem a csupasz élvezet-vágy vezérli, amit szokás hedonizmusnak is nevezni.
Aki pedig általában sikeresen ellenáll ezeknek a rosszra vivő kísértéseknek, arra azt lehet mondani: jellemes ember.
Sajnos, az emberek túlnyomó többsége igen messze van ettől az erkölcsi színvonaltól. Ez az emberi természet szerkezeti hibája, legfőbb hibája, és emiatt tart ott az emberiség, hogy mostanra a megsemmisülés veszélye fenyegeti!
Még egyszer nagyon röviden az emberi természetről:
Az emberi természet legrövidebb leírása:
Vegyük végre észre, hogy az emberi társadalom eszmei és valóságos, akár véres csatározásai a bűnbakképzés és a hamis önbecsülés hamis kielégítése, az erkölcsi felelősség hamis elhárítása, másokra hárítása érdekében zajlanak, tehát erkölcsi pótcselekvés zajlik az egész társadalomban, a hibát mindenki másban keresi.
Meg kellene végre érteni, hogy a hiba az emberi természet működésében van.
A késztetést, amely erre az erkölcsi pótcselekvésre csábítja az embert, a genetikai örökítő anyagunkban örököljük, és így ez nem bűn, emiatt kár tagadni ezt a hajlamunkat! Elkezdhetnénk végre kilábalni ebből a sokezer éves mocsárból, iszapbirkózásból, ha felismernénk és elismernénk ezt, tehát azt, hogy ilyen az emberi természet!
A bűn az, ha nem küzdünk ezek ellen a káros, rosszra csábító késztetéseink ellen!
Amikor valaki felvállalja ezt a küzdelmet a rosszra csábító késztetéseink ellen, erkölcsösen cselekszik, ha nem vállalja fel és hamisságokkal, erkölcsi pótcselekvésekkel él, az erkölcstelen magatartást tanusít.
1.3. A vágyainkról, az életfenntartó ösztöneinkről, a csábításról és a lelkiismeretről
1.3.1. A vágyainkról általában:
A testi vágyak szabályozása: a testi vágyak visszaszorításának szerintem az a létfenntartási jelentősége, hogy az erőforrásokkal való célszerű gazdálkodást szabályozza. A létfenntartó ösztöneink késztetései alapján ezt a szabályozást elvileg az optimumon kell tartani. Ennek az a jelentősége, hogy az erőforrásokhoz való hozzáférés igazságos rendjét, mely a közösségen belül kialakult erősorrenden alapul, be kell tartani, de úgy, hogy mindenképpen biztosítva legyen az elemi szükségletek kielégítése a leggyengébb egyedek számára is. Tehát a pazarlást, a mértéktelenséget, a túlfogyasztást, melyet az öcélú, hedonisztikus élvezet-hajhászat érdekében folytatna bárki is, meg kell akadályozni.
A lelki-érzelmi jellegű vágyak szabályozása: a nem-testi, tehát az érzelmi-lelki jellegű vágyak kordában tartása képezi az erkölcsi küzdelem legjavát, annak megfelelően, hogy az ember megjelenése óta az evolúció, az élet fenntartása egyre inkább erkölcsi-szellemi-kulturális, közösségi síkon zajlik. Nemcsak a gének, hanem ma már egész közösségek, nemzetek, sőt hatalmas lélekszámú kultúrák egyetlen egészként versengenek a túlélésért, az erőforrásokért.
1.3.2. A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései megvalósításában
Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul, csalás nélkül, kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az életfenntartó ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós jutalmazó érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az életfenntartó ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat.
A vágyaink kielégítése, a jutalmazó érzések átélése iránti ösztönös sóvárgás adja tehát a legnagyobb hajtóerőt az evolúció sikeres működéséhez, az élet fennmaradásához.
1.3.3. Az ösztöneinkről
Az ember az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képes megszerezni, hogy teljesítené az evolúciós feladatokat, tehát az ösztöneink által meghatározott feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé ható önámítással, öncsalással, önbecsapással és a külvilág felé szánt képmutatással, hazugsággal. Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő igenis eleget tett az aktuális evolúciós kötelezettségeknek. Mindezt amiatt teszi, mert az ösztönös vágyak csábítása hatalmas, és az ember számára az evolúciós jutalmazó érzések formájában megszerezhető kielégülés, a vágyai beteljesülése mindennél erősebb kényszert, vonzerőt jelent.
1.3.4. A csábításról
Itt jön be a képbe a csábítás fogalma: A legtöbb emberben a legtöbb szituációban a vágy, a csábítás az evolúciós jutalom-érzések (tehát az élvezetek, az öröm, a boldogság stb.) megszerzésére olyan nagy, hogy ez a csábítás kihasználja az embernél már megjelent szellemi lehetőséget arra, hogy becsapja saját magát és a külvilágot, és az ösztönök által előírt kötelezettségek teljesítése nélkül is megszerezze ezeket a vágyott élvezeteket, örömöt, elégedettséget, az önbecsülést, a tekintélyt, a hatalmat, a közösség tiszteletét és szeretetét stb.; mert ezek az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb (ösztönző) érzései.
1.3.5. A lélekről és a lelkiismeretről
Az emberi lélek szerintem az a "hely", ahol az érzelmi, erkölcsi jellegű folyamataink lezajlanak. Ezek hivatottak segíteni, sőt, irányítani az életünk fennmaradásához, az alkalmazkodásunkhoz szükséges döntéseinknek a megszületését.
A lélek, a lelkiismeret - amely minden bizonnyal a genetikai adatállományunkban lévő hatalmas mennyiségű öröklött információ és az agyunk szintén hatalmas információ-feldolgozó képessége együttműködése révén jött létre és jön létre minden emberben - szerintem afféle erkölcsi kapuőr a genetikai adataink tárházának a kapujánál: ő alakítja át az egyén életében a genetikai adattárba, a DNS-be bekerülő adatokat úgy, hogy azokról lehámoz mindenfajta csalást, hamisítást, hazugságot; és az életünk során meghozandó erkölcsi jellegű döntéseink meghozatalához szükséges genetikai öröklött információnk felszínre hozandó, vagyis a tudatunkban megjelenítendő tartalmát is olyan módon szűri meg, hogy az csakis a tiszta igazságot tartalmazza, tehát a döntéseink meghozatala számára szilárd talajt, bizalommal felhasználható adatokat biztosítson.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a lelkiismerettel, az ösztöneinknek az elménkkel emberi nyelven kommunikáló szószólójával zajló eszmecsere végig a tudati szintünk alatt, az ösztöneink szintjén folyik.
Ezt fontos leszögezni, mert ebből az is következik, hogy az erkölcs, amely a lelkiismereten alapul, nem lehet az emberi egyének és csoportok közti alku eredménye, hanem ahogyan Platón mondja, isteni eredetű, vagyis semmiképpen nem az emberi tudatos akarattól függő jelenség, tehát abszolút kategória.
Ez jól egybevág azzal, amit én az isten-fogalomról gondolok: az isten az emberi életfenntartó ösztönök és a belőlük eredő lelkiismeret bibliai megszemélyesítése. Bárhol a Bibliában (a teremtést tárgyaló rész kivételével) az "isten" és a "lelkiismeret" szót ill. fogalmat nyugodtan ki lehet cserélni, a mondat ugyanazt fogja jelenteni a csere után is!
Tökéletesen egyezik a két fogalom szerepe is az erkölcs létrejöttében és működésében: az általános vallásos elképzelések szerint az erkölcs azt jelenti, hogy mindenben követni kell az isteni parancsolatokat, minél hívebben teszi ezt valaki, annál erkölcsösebbnek számít; az én elképzelésem szerint pedig minél hívebben követi valaki az ösztönei, vagyis a lelkiismerete parancsait, sugallatait, annál erkölcsösebb ember.
A lélek valószínűleg az agyunkban, az elménkben "lakik", a lélek munkájában a genetikai anyagunkban az őseinktől örökül kapott genetikai ismeretek és adatok (és az ezeket feldolgozó emberi elme), és az így létrejött ösztönök, az ösztönös késztetések vesznek részt.
(Mivel az anyag tulajdonképpen a rezgésben lévő energia csomópontjaiból áll össze, persze, nem kizárható, hogy a lélek bizonyos funkciói akár az emberi testen kívül is zajlódhatnak; pl. úgy, hogy a testünk sejtjei vagy azok részei, pl. a DNS, (elektromágneses) rezgések útján, rádió-kapcsolat-szerűen kommunikál a többi ember DNS-állományával (Digby Tantam, a Sheffieldi Egyetem pszichoterapeutája igen hajmeresztő elméletet fogalmazott meg, mely szerint az emberi agyak wi-fi-szerűen kapcsolódnak egymáshoz).
Szerintem akár az elhunytak DNS-ei is ebben a "felhő"-ben megőrződhetnek, vagy még ennél is élőbb funkciók is megvalósulhatnak, gondoljunk csak a telepátia bizonyított működésére, a Föld két oldalán, több ezer méterre az óceán felszíne alatt, tengeralattjárók fedélzetén lévő, acélfalú, rádióhullámok számára áthatolhatatlan vaskamrában helyet foglaló két ember között... De ezek ma még a nem tudományos területen mozgó információk!
De az is könnyen lehet, hogy itt is az csapja be az embert, hogy az emberi faj egyedeinek a genetikai szerkezete, sőt a genetikai információ legnagyobb része is azonos (persze, az egyéni, tehát generációs tapasztalatok kivételével, de ezek egy-két generáció után beleolvadnak az emberiség nagy közös genetikai kincsébe). Így az emberben az a benyomás keletkezhet, mintha a genetikai állományokat valami nagy közös, "isteni jellegű" akarat formálná, pedig talán csak az adja ezt a látszatot, hogy az emberi genom is, mint az egyetlen fajon belül lenni szokott, szinte hajszálra azonos minden embernél.
Az emberi élet kezdetén még teljesen az ösztöneink késztetései dominálnak, de ahogyan telik az életünk, egyre nagyobb szerepe lesz a tapasztalatainknak és az egyre önállóbb saját személyiségünk befolyásának. Életünk vége felé már a személyiségünk szava a döntő. Ez is megerősíti azt a feltevést, hogy a megértett ösztön-működés tudatosan befolyásolható (Kopp Mária, kognitív pszichológus megállapítása), és további levonható következtetés ebből az, hogy az örökítő-anyagunk igenis változik valamilyen, még pontosabban kiderítendő módon azoknak a tapasztalatainknak az alapján, amelyeket az életünk folyamán szereztünk, hiszen az utódaink örökítő anyaga nyilván változik a mi személyes ráhatásunk, személyes példaadásunk révén is, másképpen az evolúciós alkalmazkodás nem jelenne meg az utódok DNS-ében (Ezt Bruce Lipton epigenetikus állapította meg nagy port felvert kísérletében kb. 15 évvel ezelőtt).
Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni. A lelkiismeret intelmeiben megjelennek a saját életünk tapasztalatai is, de a viszonyítási alapot és a végcélt az ösztöneinkből eredő késztetések biztosítják. A lelkiismeretben szerintem, ugyanúgy, ahogy a lélekről írottaknál rögzítettem, az életünk előrehaladtával nő a saját tapasztalat és a saját emberi személyiségünk súlya a meghozott döntések kialakításában.
Az ember megjelenésével a vágyaink beteljesülésével járó, mindennél kívánatosabb gyönyöröket és boldogságot már öncélúan, elvtelenül csupán ezeknek az élvezeteknek és örömöknek az átélése kedvéért is meg akarjuk és meg is tudjuk szerezni, és ezzel kisiklatjuk az evolúció eredeti szándékát, amely szerint ezeket a jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, örömöket csak akkor kaphatjuk meg, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismeretünk szavának.
Megjelent tehát a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, az élet fennmaradására nézve káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez.
A fejlettebb, hatékonyabb lelkiismerettel élő emberek sokkal életképesebbek voltak, mert az ő esetükben továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései --- és ezzel ismét megnőttek az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a csábítást, amely az ösztönös vágyai kielégítéséhez a könnyebb út igénybevételére csábít, tehát akinek nem volt elég lelkiereje, hogy legyőzze a rosszra vivő kísértéseit, késztetéseit; és engedett a csaláson, hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló "könnyebb út" csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az ilyen emberek és kultúrák aránya az emberi népességen belül folyamatosan csökkent. Tehát a lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal nagyobb arányban kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek kellően erős volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és legyőzzék a rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes úttal járó nehézségeket. Legalábbis így kellene lennie, így kellett volna alakulnia. A legújabb idők történései azonban erősen kétségessé teszik ezt, és a társadalomban inkább a „rossz” győzelme látszik megvalósulni.
De még rosszabbul is alakulhatott volna az emberiség története, ha a kétségtelenül létező lelkiismeret nem jött volna létre az evolúció során.
Mivel az ember megjelenésével az evolúció egyre inkább áttevődik a (többszintű) kulturális evolúció (lásd: Török Tibor, SzTE: A vallás és az erkölcs evolúciós alapjai) küzdőterére, az előző mondatban megfogalmazottak látszólag nem fedik a valóságot, mert látszólag lelkiismeretlen ember is boldog lehet.
Látszólag. De a lelkibeteg emberek egyre növekvő aránya az én állításaimat támasztja alá; másrészt a kulturális evolúció során, bár sokszorosan gyorsabban zajlik, mint a korábbi biológiai evolúció, még nem dönthető el egyértelműen, hogy képes-e a lelkiismeret kellőképpen kifejteni az emberiség, az élő természet életben maradásához szükséges erőt az emberi lélekre. Ha ez mégsem sikerül a lelkiismeretnek, akkor a vita értelmetlen, mert az emberiség és vele az élet is igen hamar, néhány száz év alatt kipusztul (a legújabb eredmények szerint akár néhány évtized alatt); az pedig, hogy ez a küzdelem hogyan dől el, még nem tudható. És attól, hogy a lelkiismeret eredőben nem lesz képes diadalmaskodni, még nem jelenti azt, hogy az ebben az írásban megfogalmazott szemlélet helytelen volna, sőt, az emberiség esetleges kipusztulása nagy valószínűséggel éppen azt fogja bizonyítani, hogy a lelkiismeretünkre kellett volna hallgatnunk, és erkölcsösebbnek kellett volna lennünk… A lelkibeteg emberek, a pszichoszomatikus betegségekben szenvedők egyre növekvő aránya mindenesetre az én következtetéseimet igazolja a lelkiismeret létével és működésével kapcsolatban.
1.4. A kozmikus erkölcsről
Mindenesetre az emberi fajon belül általánossá vált az életben maradáshoz szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség. Ez mostanáig nem teljesen biztos, de valószínűsíthetően igaz...
Az emberi élet ahhoz a válaszúthoz érkezett, ahol el kell dőlnie: képes-e az emberiség a technikai civilizáció által biztosított tömegpusztító fegyvereket kellő lelkiismerettel kontrollálni, képes-e a környezetszennyezés megszűntetéséhez szükséges hatalmas áldozatokat meghozni, képes-e a legnagyobb bajt, az emberi túlnépesedést kontrollálni, tehát képes-e az emberiség a szükséges erkölcsi színvonalat elérni, felmutatni. Ha igen, akkor kiléphet az űrbe, és elterjedhet a Világegyetemben, de ha nem, akkor nem alkalmas a Földön kívüli tevékenységre, hiszen csak az életre káros hatásokat terjesztené el az Univerzumban.
A földi embernek most kell bebizonyítania, hogy elérte az erkölcsösség szükséges mértékét, és képes leküzdeni azt a csábítást, amelyet a fegyver-rendszerek pusztítási lehetőségei jelentenek a nemzetek és gazdasági érdekcsoportok közti vitákban, és képes akkora önmérsékletet tanusítani és akkora áldozatokat hozni az életmódjában, hogy megálljon a hatalmas mértékű környezetszennyezés. Kozmikus szempontból tekintve az ember küzdelmét úgy kell fogalmaznunk, hogy az a bolygó, az a civilizáció, amelynél az erkölcs fejlődése nem volt képes lépést tartani a szellem fejlődésével, jobb, ha még a bolygón belül maradva pusztul el, és nem ránt magával számos egyéb civilizációt…
Innen egyszerűen következik:
a „kozmikus erkölcs” fogalma ugyanaz, mint az emberi erkölcs (feltéve, hogy az élet fenntartását a miénkhez hasonlóan az életfenntartó ösztönök biztosítják, és a vágyak rendszerét használják ösztönző erőnek élettani oldalról), de az élő egyedek a világmindenséget tekintik saját közösségüknek
1.5. Az élet értelméről
Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az „isten”, az „angyal”) szüntelenül birkózik bennünk a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az „ördöggel”, a „gonosszal”), az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, csábításokkal, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével, a “könnyebb út” csábításával minden emberi egyedben és ezáltal az egész emberi társadalomban.
Ebből következően: ha megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása.
Az erkölcs tehát ezt a csaláson alapuló, eltorzult, hedonista, élvhajhász működést hivatott megtörni, megszűntetni, de legalábbis csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az evolúció hatékony működését és így az élet fennmaradását azáltal, hogy a csalást megszüntetve reális alapokra helyezi a döntéseinket.
Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, hiszen az ember és az összes élő állati és növényi lény minden tevékenysége az élete fenntartása érdekében történik, és emiatt az emberi egyed legfontosabb tulajdonsága az erkölcsösség és annak a mértéke, színvonala, mert az előbbiek alapján belátható, hogy az emberi lény és általa az ÉLET fennmaradásának a legfőbb feltétele az erkölcs, és így:
Az emberi élet értelme is az élet fennmaradása, az emberi élet fennmaradásának pedig nyilvánvalóan legfőbb feltétele, biztosítéka az erkölcsösségért vívott küzdelem és a minél magasabb erkölcsi színvonal elérése.
Ahogy Madách Imre mondja „Az ember tragédiájában”: „Az élet célja a küzdés maga”!
Küzdelem az erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az erényeinkért, végső soron az élő természet és az ember fennmaradásáért…
1.6. A kulturális evolúcióról
A kulturális evolúció, amely szerintem a lelkiismeretes, erkölcsös emberek, az általuk alkotott közösségek és a lelkiismeretét megtagadó, erkölcstelen emberek, kultúrák, közösségek között zajlik a fennmaradásért, szerintem az ember megjelenése óta működik.
Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül birkózik a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével ( összefoglaló néven: a rosszra vivő késztetéseinkkel) minden emberi egyedben, közösségben, kultúrában és ezáltal az egész emberi társadalomban.
A "rosszra vivő kísértéseink, rosszra vivő késztetéseink" elleni küzdelmet, tehát a kulturális evolúció erőfeszítéseit az emberiségnek folyamatosan kell folytatnia, mert az ember legfőbb törekvése (az ösztönös hamis önbecsülési kényszere miatt) ösztönösen az, hogy az erkölcsi felelősséget másokra hárítsa, egyéni és közösségi szinten egyaránt, és ezzel a saját erkölcsösségét, értékességét a látszatok szintjén növelje.
Valahol mélyen, a lelkiismerete legmélyén még a legnyomorultabb, leggonoszabb ember is tudja, hogy mi a jó és a rossz közti különbség, tehát mindig tudja, mikor cselekszik helyesen és mikor helytelenül. A lelkiismeretet nem lehet kiirtani, legfeljebb folyamatosan félrelökjük, mint az alkoholista a kocsma lengő-ajtaját, hogy hozzájusson a hamis világhoz, amelyet a bódítószerek elhoznak számára...
Az ösztöneinket, vagyis a lelkiismeretünket nem tudjuk becsapni, legalábbis véglegesen nem, legfeljebb átmenetileg, mert hosszú távon mindig a lelkiismeret győz; és ha máshogy ez nem mehet végbe, akkor a lelkiismeretlen, erkölcstelen embert vagy közösséget az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
És ha nem változtatunk sürgősen az önkritikánk sekélyességén, ha nem növeljük az erkölcseink színvonalát, akkor az evolúció az egész emberiséget kiselejtezi, eltünteti, mint valami átmeneti vírust...
Tekintettel arra, hogy az élet fennmaradását megvalósító evolúció csakis az igazságosság, a valóság talaján működik hatékonyan, így azt, aki a hamisságaitól, a rosszra vivő kísértéseitől, vagyis a hedonista, erkölcsileg opportunista, élvhajhász, önámító, képmutató késztetéseitől nem tud kellőképpen megszabadulni, az emiatt létrejövő evolúciós működési hibák miatt az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
Emiatt bukik el előbb-utóbb minden diktatúra, emiatt fejlődik az emberi társadalom, az emberiség a demokrácia, a szolidaritás, vagyis az erkölcsösség irányába. És emiatt létfontosságú, hogy ezt az egész rendszert, az evolúció és az erkölcs működését, összefüggéseit minél hamarabb tudatosítsuk az emberiségben...
Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, minden embertudomány erre épül, ebből táplálkozik, mert ez az emberi lény működésének az alapja, a lényege.
1.7. Az esendőségről, az önámítás-képmutatásról, a hamis önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről
1.7.1. Az esendőségről
Az állati jellegű élőlényekben úgy vannak rákényszerítve az egyedek az életfenntartó ösztönök késztetéseinek a betartására, végrehajtására, hogy az evolúció során vágyak épültek ki bennük, és ezeket a vágyakat az ösztöneik akkor elégítik ki élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb., ha eleget tettek az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek.
És itt jön az emberi esendőség a képbe. Mert az ember, első ízben az evolúcióban, be tudja csapni az ösztöneit (legalábbis átmenetileg biztosan), és elhiteti saját magával (a tudatával), hogy ő igenis teljesítette az ösztönös késztetéseit. És hamissággal, csalással, de végül is meg tudja szerezni ezeket az ún. jutalmazó érzéseket, képes kielégíteni a vágyait, de ismétlem, csalással. Így az elménk (ami több, mint a tudat, mert az én értelmezésem szerint az elme az agyunk és az ösztöneink együttműködését jelenti, a tudat pedig "csak" a tiszta ész) végül hajlandó utasítani az agyat a jutalmazási központ működtetésére, a jutalmazó érzések létrehozására.
Tehát az az ember esendő, aki nem vállalja fel az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és mégis ki akarja elégíteni a vágyait.
Másképpen: nem képes ellenállni a vágyai által keltett csábításoknak, és csalással mégis meg akarja szerezni a vágyai számára a kielégülést, a beteljesülést.
Az esendőség, mondanom sem kell, ugye, hogy az erkölcstelenséget jelenti más néven, csak szebben, több irgalommal, humánusabban megfogalmazva...
Az esendőségünk, az erkölcsi gyengeségünk miatt bekövetkező ösztönös csalást én önámítás-képmutatásnak nevezem.
1.7.2. Az önámítás-képmutatásról
Saját magunkat az önámítással csapjuk be, kifelé, a külvilág megtévesztésére pedig a képmutatás szolgál. Bővebben lásd az 1.1.3.1. alfejezetben
1.7.3. A hamis önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről
A nevesíthető „bűneinket”: az erkölcstelen vonásainkat két fő hamis ösztön okozza:
A hamis önbecsülés, a rangsor-ösztönből származó önbecsülési kényszer saját magunk által, ösztönösen hamisított változata és
A hamis közösségi érzés, mely a falka-ösztön csaló, hamisított megfelelője.
Tehát
- a hamis önbecsülés (ösztönös kényszere) akkor jön létre, amikor az önbecsülési kényszerünk ösztönös kényszere (vagyis a rangsor-ösztönünk ösztönös kényszere) késztetéseire nem a saját értékességünk növelésével, hanem ennek csak a látszatát sugározva, az önámításunk és a képmutatásunk hamis választ ad, míg
- a hamis közösségi érzés, a hamis falka-ösztönünk (ösztönös kényszere) olyankor lép fel, amikor a közösségképző ösztönünk (a falka-ösztönünk) késztetéseire válaszul nem a közösség iránti valós áldozatokkal mutatjuk ki a közösségünkhöz való hűségünket, hanem csak színleljük ezt, és csupán hamis válaszokat adunk, az önámítás-képmutatásunk segítségével, pl. rasszizmussal, kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel, előítélet keltésével.
Mindezt a hamisítást persze avégett követi el az önámításunk-képmutatásunk, hogy becsapjon minket magunkat, az ösztöneinket és nem utolsósorban a környezetünket, és mégis megszerezze az evolúciós jutalom-érzéseket, amelyeket az ösztöneink normális, igazságos esetben csak a késztetéseik teljesítése esetén szoktak kiutalni.
A hamis önbecsülésre való hajlamunkat kihasználva, rá alapozva, az embereket uszítva fel lehet ébreszteni a viselkedésünkben, a gondolkodásunkban a bűnbakképzést, a gúnyt, a besározást stb., míg az uszítók által a hamis közösségi érzésre (a hamis falka-ösztönre) hatva ez a rasszizmust, a kirekesztést, az előítéletet, a gyűlölködést stb. hozza létre bennünk. Minden emberben!!!
Tisztázzuk: a vágyak, a csábítások léte nem bűn, mert rájuk alapvető szükség van az egyén hajlandóságát illetően, hogy végrehajtsa az ösztönös, létfenntartási kötelezettségeit. A bűnt ezekkel a hamisságokkal kapcsolatban az követi el, aki felkorbácsolja az indulatokat, a vágyainkat és a hamis ösztöneinket; és hamis válaszokkal, választási lehetőségekkel áll a nép elé; és persze azok is bűnrészesek (de a "fogadói oldalon"...), akik nem hajlandók szembeszállni ezekkel a kísértésekkel, és nem mondanak le az ezek által a hamis megoldások által elérhető jutalom-érzésekről, mert így a legaljasabb és a leglustább ember is kielégítheti (hamis!) önbecsülési kényszerét (öntömjénező és egyúttal másokat lekicsinylő hajlamait), és a (hamis) közösségi kényszerét (kirekesztés, idegengyűlölet, rasszizmus, gyűlölködés stb.).
Minden ember ugyanígy működik, tehát nincs értelme cigányozni, zsidózni, négerezni, magyarozni, mert az egyes nemzeti közösségek erkölcsi teljesítményét ugyan a történelmi idők rövidebb időszakra elronthatják, de átlagban szerintem nagyjából egyforma minden nép erkölcsi, emberi teljesítménye, hiszen ugyanannak az egyetlen emberi fajnak az egyedeiből áll minden nép.
Az viszont teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy aki kirekeszt, bűnbakképzést alkalmaz bárkivel és bármilyen közösséggel szemben, az azt árulja el, hogy mennyire esendő, mennyire gyenge jellemű, mennyire gyenge lelkű, hogy azt ne mondjam, mennyire aljas.
Jó lenne már a fenti, cáfolhatatlan elvi tudnivalókat beemelni a tudományba, mert sokkal könnyebb lenne az ocsút a búzától, az erkölcstelent az erkölcsöstől megkülönböztetni…
A fenti ismeretek elfogadása társadalmi haszna az lenne, hogy az emberek és a közösségek közti kapcsolatok nagyon megjavulnának, az élet sokkal örömtelibbé válna, csökkenne az emberek, közösségek által okozott szörnyűségek, háborúk, elnyomás, társadalmi nyomor, éhezés stb., és növekedne a nem emberek által okozott, de mindenképpen föllépő környezeti jellegű globális kockázatok elleni védekezés hatékonysága.
Pl. ha az itt leírtakat vagy bárkinek a hasonló eredményeit valaki megérti --- tehát hogy mind ugyanazokkal az ösztönös, rosszra csábító, élvhajhász késztetésekkel küzdünk, és nemcsak az életfenntartó ösztöneink, hanem az azok elfajzott, hedonista, rosszra csábító ellentét-párjai is ugyanúgy működnek minden emberben --- akkor az irgalom, a megértés, az elfogadás, a megbocsájtás hatalmasan megnőne minden emberben a másik ember gyarlóságai iránt, mert tudatában lenne annak, hogy a másik ember is ugyanazokkal az emberi, erkölcsi nehézségekkel küzd, és ez máris szolidaritást, megértést stb. ébresztene a szemlélőben, de még a sértettben is.
Ha ezt a nézetrendszert valami csoda folytán megtanítanák a világ minden iskolájában, a világ összes gyermeke, diákja számára, néhány évtized alatt elviselhető mértékre csökkenne a Földön a rasszizmus, a kirekesztés, a háború, és a legtöbb globális társadalmi kockázat, veszély.
2. Fejezet
A transzcendencia és az öntranszcendencia eredete, fogalma, működése és feleslegessé válása
A fejlett agy és a fejlett genetikai anyag lehetővé tette, hogy kifejlődjék a DNS-ünkben az emberi nyelven történő kommunikáció képessége, és így egyes mutációkban létrejöjjön a lelkiismeret. A lelkiismeret képes ellensúlyozni az öncsalás káros hatását az élet fennmaradásával kapcsolatban és igyekszik helyreállítani a létfenntartó ösztönök hatásosságát, az evolúció biztonságos és hatásos működését (mert a lelkiismeret az életfenntartó ösztöneink szava az elménk felé, és bizonyítottan a genetikai anyagunkból származik - Konrad Lorenz alapján, aki szerint azok a vonások, amelyek minden emberi kultúrában megtalálhatók, öröklött és általános emberi tulajdonságok).
A transzcendencia az ebben az írásban felsorolt bizonyítékok és újonnan feltárt összefüggések alapján azonos a genetikai anyagunkból származó életfenntartó ösztöneinkkel. Minden, amit eddig transzcendensnek gondoltunk, az „csupán” az évmilliárdok tapasztalatait jelenti, közvetíti számunkra. Ezeket a tapasztalatokat a lelkiismeret és az intuíciók által az elménk felé sugárzott eszmények, összefoglalóan: az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek a formájában érzékeljük odabentről, a genetikai anyagunkból.
Az öntranszcendencia pedig lényegében azonos a lelkiismeretünkkel, azzal az ösztönös hatással, amellyel a genetikai anyagunk minket a valóság talaján igyekszik tartani, és érzelmileg segít nekünk "az erkölcsi könnyebb út" helyett "az erkölcsileg helyes utat" választani, betartani az evolúció menete és az élet fennmaradása szempontjából kívánatos magatartást, tehát azt, hogy követjük az életfenntartó ösztöneink késztetéseit. Más szóval "önmagunkon túllépni, önmagunkat meghaladni" (C. A. Vogler nyomán).
Az "öntranszcendencia" fogalmát a Freud, Jung, Adler vonulatba illeszkedő Viktor Frankl (1905-1997) írta körül. Szerinte
"A személyiség a transzcendencia által érti meg önmagát. Sőt, az ember csak annyiban ember, amennyiben a transzcendencia felől érti meg magát...
...Csak akkor személy, amikor a transzcendencia felől személyesül meg: a transzcendencia felszólításának hangjával átitatva és betöltve."
Az én fogalmaimmal és értelmezésemben ugyanez:
"a személyiség csak a lelkén keresztül érti meg önmagát, a lelkünk a személyiségünk egyik oszlopa, a másik az értelem, a tudat; a transzcendencia hangja maga a lelkiismeret (az ön-transzcendencia), amelyet követnünk kell, amennyire képesek vagyunk, feltétel nélkül..."
Az emberi lény ösztönösen jó akar lenni (már ameddig az ezzel járó nehézségeket képes és hajlandó felvállalni), mert az evolúciós jutalmazó érzésekhez így tud a legbiztosabban és utólagos lelki problémák nélkül, lelkiismeretfurdalás nélkül hozzájutni. Így ha a JÓ, a tisztességes példa egy bizonyos szintet elér a társadalomban, talán véglegesen maga után vonzaná az egész emberiséget a "jó" irányba, ...
Az ember ugyanis vágy-vezérelt lény, és az ösztöneink (a lelkiismeretünk) mérhetetlen erővel késztetnek minket arra, hogy jók legyünk, helyesen éljünk, cselekedjünk, gondolkodjunk. És az ember nem akar másoknál alábbvaló lenni sem, ezt az ösztönös önbecsülési kényszerünk a rangsor-ösztön gyakorlati megvalósítója biztosítja.
Az ösztöneink akkor elégítik ki a vágyainkat élvezettel, jó közérzettel, örömmel, boldogsággal, amikor tisztességesen, helyesen, jól, tehát erkölcsösen cselekszünk.
És mi számít jónak, tisztességesnek, helyesnek, tehát erkölcsösnek?
Hát az, amely előnyös az evolúció menetére, az élet fennmaradására nézve. Ez a felismerés jelen munka egyik legfontosabb felismerése.
És mivel a jó, a helyes mozzanat az ösztönös késztetéseink betartását, a nekik való engedelmességet jelenti, és ez mindig erőfeszítéssel, lemondással, energia-befektetéssel jár, így mindjárt a legelején szét szokott válni a rendes és az esendő ember válasza minden egyes kihívásnál: aki felvállalja a helyes út választásával, annak a bejárásával járó nehézségeket, az áldozatot, lemondást, erőfeszítést; az mindig jó lelkiismeretet, jó érzéseket nyer azonnal; míg a gyengék, az esendők, vagy a rossz úton nevelkedettek, a rossz útra tévedettek, a nehéz sorsúak többsége legtöbbnyire a "könnyebb utat" választja...
Aztán csodálkoznak szegények, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben, boldogtalanok, stresszesek, pedig nem is követtek el rosszat, gonoszságot; legalábbis nem érzik úgy, hogy elkövettek volna;
Ez az egész hihetetlenül egyszerű...
Az ösztönöknek hatalmas erejük van!
Az ösztönök a tudathoz képest sokszorosan nagyobb arányban uralják az emberi viselkedést és gondolkodást, ezt
Ezequiel Morsella (San Francisco-i Egyetem) és munkatársai és mások kutatásai is megállapították.
Amíg a filozófiában nem válik elfogadottá az a friss kutatási eredmény, hogy az emberi motivációk túlnyomó része az ösztöneinkből származik, és csak kis része a tudatunkból, addig él az ún. "transzcendencia" és az "öntranszcendencia" legendája, mindaddig olyan lesz a filozófia, mint a saját farkát kergető kutya: soha nem jut nyugvópontra, soha nem tudja megtalálni a helytálló magyarázatokat az élet kis és nagy kérdéseire; mindaddig a saját maga által felvetett ál-kérdéseket boncolgatja véget nem érően, és lehetőleg olyan módon, hogy földi halandó abból egy kukkot sem értsen. A filozófusok saját maguk által kreált problémákat próbálnak megoldani, persze, sikertelenül, hiszen ál-problémának csak igen ritkán létezik valós megoldása...
Pedig a transzcendencia, „a megtapasztalhatón túli dolgok világa” (Immanuel Kant) szerintem nem létezik, léteznek viszont az ösztöneink, amelyek ugyanúgy nem láthatók, közvetlenül nem megtapasztalhatók, tehát nyilván róluk, az ő hatásukról szól az ún. transzcendens dolgok világa. Bár hatásuk, meglétük és működésük következményei ma már egyértelműek (az etológiai, evolúciós, genetikai, idegélettani stb., tehát az embertani kutatások eredményei tükrében), az ehhez szükséges szintézist a ma már rendelkezésünkre álló adatok összesítésével eddig még senkinek nem sikerült elvégeznie.
Tehát a "transzcendencia" fogalma amiatt jött létre hajdanán, mert az életünket vaskézzel irányító életfenntartási ösztöneink nem láthatóak, közvetlenül nem megtapasztalhatóak, és bár következményeiket a nagy elmék (Szókratész, Platón, Tamás, Kant, Freud, Sartre stb.) jól mérték fel és foglalták rendszerbe, de az okot, amely mindezeket létrehozza, nem ismerhették. T. i. az ösztöneink meglétét, mibenlétét, mérhetetlen erejét, hatásmechanizmusát csak az utóbbi évtizedekben sikerült alaposabban feltérképezni.
Ugyanígy az "öntranszcendencia" fogalma, jelensége, a filozófiában rendszerben tartása, használata is fölösleges, hiszen van rá egy ősrégi és bárki által tökéletesen érthető fogalmunk: a lelkiismeret. Vagyis az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk válasza, véleménye arról, hogy amit éppen teszünk, gondolunk stb., az helyes vagy nem helyes; vagyis kedvező-e az evolúció, az élet fennmaradása számra, vagy esetleg nem. És ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk és felvállaljuk az ezzel járó nehézségeket, meg kell haladnunk magunkat, "túl kell lépnünk önmagunkon".
Ahogy a Biblia írói Jézus szájába adták ezt a gondolatot: „Aki követni akar engem, annak meg kell tagadnia magát!” Vagyis a rosszra vivő késztetéseket, az öncélú élvezetvágyat, a gyarlóságot...
Ebben segít nekünk a lelkiismeretünk, az ösztöneink szószólója.
Idáig tehát kutyafuttában körüljártuk az evolúció fő fogalmait.
Itt most summázatképpen csak egy bombasztikusnak tűnő, de általam feltétlenül helyesnek tartott kijelentést kockáztatok meg: A transzcendencia és az öntranszcendencia fogalma, használata csekélységem szerint idejétmúlt, fölösleges, értelmetlen és célszerűtlen.
3. Fejezet
Miben jelent újdonságot a filozófiában a rendszerem, "Az erkölcs és az értékek általános elmélete"?
A következő fogalmakat említem meg az újdonságokkal kapcsolatban, a teljesség igénye nélkül:
- 3.1. Az életfenntartó ösztöneink meghatározó szerepe. Ez az egyik legfontosabb újdonság, mely az összes többit meghatározza, életünk minden pillanatában.
- 3.1.1. Az erkölcs gyökeresen új fogalma, értelmezése
- 3.2. Az evolúció és a kétirányú kommunikáció a génjeink és az elménk, a génjeink és a kulturális evolúció között (tehát a genetikai információ nemcsak mutáció során változik, hanem az agy felől is történik adatáramlás a DNS felé, megváltoztatva azt); evolúciós alkalmazkodás, mutációk;
a darwini evolúciós elmélet érdemi kibővítése, lényegében leváltása
- 3.3. A lelkiismeret
- A lelkiismeret fogalma is gyökeresen új! Az erkölcsösség akkor valósul meg, ha követjük a lelkiismeretünk szavát, és olyan mértékben vagyunk erkölcsösek, amilyen mértékben követtük a lelkiismeret sugalmazásait
- Az erkölcs és az erkölcstelenség meghatározása, mint a helyes út vagy a könnyebb út választása
- 3.4. A vágyak rendszere, az ösztönös késztetések betartatására
- 3.5. A közösségi ösztön (falka-ösztön);
- Ösztönös késztetéseink, a falka-ösztön és a rangsor-ösztön uralkodó szerepe, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés kialakulása
- 3.6. A hamis közösségi ösztön
- 3.7. Az önbecsülési kényszer (a rangsor-ösztön)
- 3.8. A hamis önbecsülés ösztönös kényszere
- 3.9. Az evolúciós jutalmazó érzések
- 3.10. Az evolúciós bűntető-elrettentő érzések
- 3.11. A jóravivő késztetéseink
- 3.12. A rosszravivő késztetéseink
- 3.13. Az érték, az értékek, az értékrend új értelmezése, származtatása
- 3.14. Az istenség a lelkiismeret, az életfenntartó ösztönök megszemélyesítése
- 3.15. A transzcendencia nem létezik, a titokzatos és egyöntetű befolyást az emberi viselkedésre nem holmi megfoghatatlan, anyagon túli jelenség okozza, hanem az egyöntetű ösztöneink (minthogy egyetlen fajon belül a létfenntartó ösztönök minden egyednél azonosak);
- 3.16. Az öntranszcendenciát a valósághűség és az érthetőség kedvéért nevezzük inkább lelkiismeretnek!
- 3.17. Az erkölcs abszolút kategória, minden emberrel szemben azonos követelményeket támaszt, és lényege az élet fenntartása segítése.
Tehát az írásom a teljes filozófiát átrendezi, egy teljesen új, az eddigitől lényegesen eltérő nézetrendszert, megközelítést, új paradigmát hoz létre, mely teljes általánosságban tárja fel az ember, az emberi faj, az élő természet működését, léte értelmét.
.
Az újdonságok egyenként:
3.1. Az alap-újdonság: az ösztöneink dominanciája a tudattal szemben az emberi viselkedés és gondolkodás tekintetében
Az emberi érzelmeket és részben a szellemi tevékenységet is a legutóbbi kutatások szerint túlnyomórészt az ösztöneink befolyásolják, és nem a tudatunk! Tehát az ember érzelmi tevékenysége és erkölcsi működése túlnyomórészt "tudat alatt" zajlik!
„Az eddigi, a mostani filozófiai paradigmában mindent a tudat, az ésszerűség felől közelítenek meg, holott a legújabb evolúciós biológiai kutatási eredmények szerint az emberi gondolkodást, az emberi viselkedést túlnyomóan az evolúciós létfenntartó ösztönök határozzák meg, a tudat szerepe egészen csekély, csak egyfajta „átkapcsoló központként” szolgál a szervezetünkben zajló idegi vezérlési folyamatokhoz, mert a tényleges döntések legtöbbnyire nem a tudatban, hanem az ösztönök szférájában történnek meg.” (Ezequiel Morsella és csoportja kutatásai alapján, University of California, San Francisco)
Szerintem a tudat, az ösztönök és ezek együttműködése tekintetében egészen más a helyzet, mint a jelenleg elfogadott nézetek szerint! Az emberi gondolkodás, személyiség, az emberi természet létrejötte, működése kialakításában a DNS-nek és általában a genetikai anyagunknak sokkal nagyobb szerepe van, mint az ma elfogadott. A DNS minden sejtünkben ott van, ezek a jelek szerint képesek egymással és az agyunkkal, az elménkkel kommunikálni. Így egyre biztosabb, hogy a mai paradigma hiedelmeivel szemben az örökítő-anyagunkat a mindenkori élő generáció tapasztalatai aktívan alakítják. Ezt én már kezdettől (kb. 20 éve) hangoztatom, az evolúció bizonyos tényei, pl. a lelkiismeret léte és működése másképp nem magyarázható meg, csak sokkal komplexebb kommunikációval a DNS elemei közt és a DNS és az elménk közt.
A tudat tehát csak egyfajta lebonyolító szerepet lát el, és a valódi okok, a mozgatórúgók az evolúciós ösztönöktől származnak. Úgy is mondhatjuk, eddig csak a látható vagy kikövetkeztethető következményekről folyt a szó, de az okokról, melyek főként az ösztöneinkből, és végső soron az evolúcióból, az élet fenntartásából származnak, szinte semmi. Ez a munka szakít ezzel a gyakorlattal, és ahogyan már említettem, az erkölcs a létfenntartásunk legfontosabb tényezője. Így szerény véleményem szerint jelen munka a filozófia történetében első ízben az életfenntartó ösztönök felől közelíti meg az erkölcs lényegét, és ezzel valóságos képhez jutunk az ember erkölcseit illetően.
Bruce Lipton munkássága, kísérletei bizonyítják, hogy
"Az irányítást a gondolataink, a hiedelmeink és a viselkedésünk végzi. Ahogy gondolkodunk, az tulajdonképpen kémiai környezetet teremt, ami elárasztja a testünket, és kontrollálja génjeink működését."
3.1.1. Újdonság:
Az erkölcs értelmezésében.
Szerintem
„Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy kiküszöbölje a rosszra csábítható emberi természet káros hatásait, amelyek veszélybe sodorják az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, önámító-képmutató természete, öncélú élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcsi követelmények függetlenek az emberi akarattól, tehát az erkölcs abszolút kategória. Az erkölcs nem alku tárgya, nem azonos a "társadalmi erkölcs"-nek (vagy "bármilyen fajta erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek vagy "közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal, normákkal.
Az erkölcs az emberi élet értelme, mert az erkölcs az élet fenntartása legfőbb feltétele; a létfontosságú küzdelmünk a saját elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása, a "könnyebb út" kísértése ellen.”
Az eddigi megközelítéshez, felfogáshoz képest, amely egészen mostanáig az erkölcsösség látható tüneteit tárgyalta és megmaradt a felszínen, a tünetek szintjén, az én filozófiám, az én megközelítésem igyekszik lehatolni az emberi élet legmélyebb bugyraiba, a legáltalánosabb összefüggéseket megtalálni az élet, az erkölcs, az ösztöneink, a lelkiismeret és az emberi természet között.
Tehát itt is abból indulok ki, hogy az emberi élet elsődleges célja az élet fenntartása, folytatása, és a legújabb kutatások szerint az emberi személyiséget túlnyomórészt az életfenntartó ösztöneink befolyásolják, a tudat szerepe viszonylag csekély. Az erkölcs, a tisztesség, az erényesség az az ösztönös törekvés, amely bennünk munkálkodik annak érdekében, hogy betartsuk az ösztöneink késztetéseit, a lelkiismeretünk intelmeit, és ezáltal amennyire lehet, csökkentsük azt a kárt, veszélyt, amelyet a fejlett emberi agy és az eltúlzott élvezetvágy és a megszolgálatlan, jogtalan boldogságra létrejövő igény következtében a „könnyebb út” választása magával hoz az evolúciós jutalom-érzések (élvezetek, öröm, boldogság, hamis önbecsülés, hamis közösségi érzés stb.) mindenáron történő megszerzése érdekében.
3.2. Újdonság:
Az evolúció működése új értelmezése; Darwin elmélete megdőlt!
Mivel az élet fennmaradása gyakorlati megvalósítását rendszer-szinten az evolúció végzi - pontosabban, evolúciónak nevezzük azt az alkalmazkodási-szelekciós folyamatot, amelynek révén az élet fennmarad - itt arról esik szó, hogy szerintem mindez hogyan, milyen eszközökkel történik.
Az evolúciós alkalmazkodás alapja az, hogy az utódok természetesen valamiben mindig különböznek génjeikben a szülőktől, és mindig annak a változatnak, annak az utódnak a génjei sokasodnak el a nagyobb számú utódokban, amelyik a megváltozott külső - és a belső! -körülményekhez a legjobban képes alkalmazkodni, és így ezek az egyének képesek a legtöbb életképes utódot létrehozni.
Nekem már az ember előtti idők gén-mutációival kapcsolatban is az a sejtésem, hogy a mutációk nem véletlenszerűen jönnek létre, hanem célzottan; a gén-változások olyan irányban történnek, amely segíti az alkalmazkodást a megváltozott körülményekhez. A célzott gén-változásokkal ugyanis szerintem sokszorosan, akár nagyságrendekkel gyorsabban képes egy faj alkalmazkodni, és nagy környezeti változások esetén ez a kipusztulás elkerülését jelentheti...
Az embernél a mutációk szerintem mindenképpen célzottan jönnek létre, ezt én már kb. 15-20 évvel ezelőtt is sejtettem, le is hülyéztek emiatt az interneten az Index Fórumban a „nagyszerű intellektusú” hivatásos evolúció-kutatók, ezzel szemben ma már prof. Bereczkei Tamás, a Pécsi Egyetem Evolúciós Pszichológia Kutató Csoportja vezetője arról beszél, hogy az ún. ösztön-gének és a kultúrális evolúció között kapcsolat áll fenn; ez szerintem csakis azt jelentheti, hogy kétirányú kommunikáció zajlik. Ez más szóval azt jelenti, hogy a változások nemcsak a gének, az elődökben képződött véletlen mutációk irányából érvényesülhetnek az élő egyed felé, hanem az élő egyedben is változik élete során a gének információ-tartalma. Így a környezeti változások iránya, mibenléte, mértéke beíródik a DNS-be, és a DNS tartalma ezeknek a változásoknak a figyelembevételével alakul át egy kicsit, olyan módon, hogy a majdani utód-egyed minél könnyebben képes legyen alkalmazkodni az új, megváltozott körülményekhez. Úgy is mondhatnánk, hogy „célzott mutációk” keletkeznek.
Ennyit Thomas Kuhn mondásáról, aki szerint "az új paradigma mindig egy sejtéssel kezdődik"...
Az első áttörést a hivatalos tudomány részéről e tárgyban tudomásom szerint Bruce Lipton érte el, aki sejt-tenyészetekben különböző külső feltételek esetén az aktuális generációval kapcsolatban megállapította, hogy a sejt életében, a különböző környezeti feltételek megváltozattákaz ún. gén-kifejeződéseket, tehát köznapi nyelven szólva, az érintett gének súlya, befolyása megváltozott, nyilván olyan irányban, ami elősegíti a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást; ez az utódsejtek gén-állományában egyértelműen kimutatható volt. Tehát egyértelművé vált, hogy a sejtnek még életében megváltozott a genetikai anyaga a megváltozott környezeti feltételek következtében.
Az én Index-fórumos vitáim kb. ugyanebben az időben zajlottak, de nyilván egyikünk sem tudott a másikról…
Tehát Darwin elmélete lényegében ekkor dőlt meg, a Lipton által elvégzett kísérletek idején! Én kb. ugyanakkor, de csak logikai és intuitív úton jutottam el ugyanehhez a következtetéshez, mert arra gondoltam, hogy a hagyományos „mutáció-szelekció” révén rengeteg változásra egyszerűen nem lett volna elég idő, tehát mindenképpen a célzott DNS-változásra volt és van szükség ahhoz, hogy a gyors faji alkalmazkodás rövid idő alatt végbe menjen. Tehát a változások nemcsak a DNS felől történhetnek, a tartalék mutációk segítségével, hanem az élő egyedek az életük során állandóan adatokat küldenek a DNS-be, és alakítják azt! Tehát a mutációk nem véletlenek által, hanem célzottan keletkeznek, pontosan a megváltozott körülményekhez való jobb alkalmazkodás irányában!
A génjeink információiban rejtőző "tervrajz" alapján az anya testében megtestesül, kifejlődik az utód, ez a genetikai információk viszonylag kis részét igényli. A DNS túlnyomó részét a legújabb kutatások szerint (Noam Chomsky és mások eredményei alapján) a természet arra fordította az embernél, hogy az emberi nyelv algoritmusainak, működési törvényszerűségeinek az elsajátítását segítse, sőt, állítólag a kutatóknak még kétoldalú kommunikációt is sikerült folytatnia a DNS-nek eme részével!...
És máris a lelkiismeret gyakorlati megvalósulásánál vagyunk: a DNS-ünkben kapott viselkedési és gondolkodási minták és persze a DNS-ben öröklött tapasztalatok, információk felhasználásával létrejött a lelkiismeret, a DNS-ünknek az elménk és a genetikai anyagunk közti gondolati, tehát lényegében nyelvi kommunikációja. Az ösztöneink beszélnek hozzánk, és mi válaszolunk, párbeszéd zajlik az ösztöneink és az elménk között!
A gimnáziumban (a Nagy Lajos Gimnáziumban, Szombathelyen, amely az országunk legjobb gimnáziumai közé tartozik ma is) volt egy csodás német-tanárnőnk, Romhányi tanárnő. Azt mondta nekünk: ha valamit, pl. matek példát nem tudtok megoldani, aznap este erősen gondoljatok rá elalvás előtt, és reggel a megoldással fogtok ébredni! Hihetetlennek tűnt, de akkoriban mégis többször is bevált ez a módszer, életem során pedig sokszor történt meg velem ugyanez, reggelre tudtam a megoldást, ha elalvás előtt az adott problémán gondolkodtam, mintegy vele aludtam el.
A DNS-ünk, az ösztöneink és az elménk együttese elképesztő, csodálatos munka-kapcsolatban áll!
És szerintem mindez ismét csak azt a meglátást erősíti, mely szerint az emberi gondolkodást alapvetően az ösztöneink befolyásolják!
Talán megdöbbentő, de én az információ-áramlás két-irányúságát hirdetve és a mutáció-képződés célzott mivoltát feltételezve, lényegében érvénytelennek nyilvánítottam a darwini evolúciós elméletet!
Ezeket a megállapításokat, korrekciókat már kb. 15 - 20 éve felismertem, le is írtam, de idáig nem tartottam fontosnak ezt kihangsúlyozni. Bár a rendszeremnek "Az evolúció filozófiája" c. előző változatában már évekkel ezelőtt megfogalmaztam az eltéréseket, de anélkül, hogy ezeket Darwinnal kapcsolatba hoztam volna. Ugyanezt tettem az interneten, az Index Fórumban is, már kb. 15-20 évvel ezelőtt is.
3.3. Újdonság:
A lelkiismeret az ösztöneink emberi nyelvet használó szószólója
A lelkiismeret a genetikai anyagunk és az agyunk folyamatos együttműködése!
A harmadik nagy újdonság a lelkiismerettel kapcsolatos, annak létrejöttével, működésével, az emberi életben és az evolúcióban, az alkalmazkodásban betöltött szerepével.
Szerintem a lelkiismeret az élet fenntartásához szükséges magatartást sugallja állandóan, minden helyzetben. Tehát ha betartjuk az ő utasításait, akkor van a legnagyobb esélyünk a túlélésre, az életünk és az utódaink élete fenntartására. De mivel ez mindig több energia-felhasználással jár, mintha semmit nem csinálunk vagy valami alibi-cselekvést (pl. a "könnyebb út"-at választjuk), a helyes út választása mindig többlet-nehézségeket jelent számunkra a könnyebb úthoz képest.
A "könnyebb út" választása lényegében az erkölcstelenséget, a "helyes út" választása pedig az erkölcsösséget jelenti az adott mozzanatnál. Mert persze, a vágyaink kielégítését meg lehet oldani úgy is, hogy hagyjuk magunkat sodortatni az árral, látszólag az is haladást jelent. De ha egy meghatározott célhoz el akarunk jutni, akkor mindenképpen úsznunk kell, avégett, hogy ne a víz sodrása, hanem mi határozhassuk meg, hogy hol kötünk ki.
Mivel a vágyainkat mindenképpen ki akarjuk elégíteni, hiszen az végtelenül vonzó, kellemes alternatíva, a gyenge jellemű ember legtöbbször a pótlékhoz, a pótcselekvéshez folyamodik. Tehát nem vállalja föl a helyes úttal, a lelkiismeret szavának a betartásával járó nehézségeket, és a "könnyebbik utat" választja, mert ez sokkal kényelmesebb neki. Egyszerűen elcsalja az evolúciós feladatai elvégzését. De avégett, hogy a lelkiismerete ne kínozza, saját magával ösztönösen elhiteti, hogy ő igenis elvégezte az evolúciós feladatait. Ezt a csalást befelé az önámítás, az öncsalás segítségével, kifelé a külvilág felé pedig a képmutatással, a hazugsággal éri el.
A nehézségeket megtakarítja, de a lelkifurdalást nem lehet kiiktatni, és valójában súlyos árat fizet a gyengeségéért, a csalásáért: lelki betegségek, pszichoszomatikus eredetű testi betegségek kínozzák emiatt, így vagy a mámorba menekül a bódítószerek segítségével, mint az alkohol, a kábítószer; vagy az általa megválasztott aljas, uszító politikusok által felkínált érzelmi pótlékokban próbál megnyugvást találni: a hamis önbecsülésben, a bűnbakképzésben, a kirekesztésben, a rasszizmusban stb.. Mindegyik változatnál ő a vesztes, még ha ez az elején nem látszik is...
Ezen a mozzanaton múlik az erkölcsösségünk!
És az, hogy milyen mértékben vagyunk erkölcsösek, attól függ, hogy milyen mértékben tartjuk be a lelkiismeretünk sugalmait.
A későbbiekben, az "öntranszcendencia" címszónál láthatjuk majd, hogy ez a fogalom egyszerűen ugyanazt jelenti, mint a lelkiismeret, és abban kapcsolódunk a most következő ponthoz is, hogy a lelkiismeret, tehát az öntranszcendencia az ösztöneinkből származik.
Nyilván van a lelkiismeretnek egy olyan része, összetevője is, amely nem az öröklött genetikai anyagunkból származik, hanem az egyéni életünk során szerzett tapasztalatoknak a beépítéséből.
(Szép kutatási feladat lesz többet megtudni erről a folyamatról, a lelkiismeret ösztönös és tudatos "származású" összetevőjének a végső eredménybe, a lelkiismeret aktuális intelmeibe való beépüléséről, arányáról, szintéziséről.)
3.4. Újdonság:
A vágyak rendszere az ösztönös késztetéseink betartatására szolgál,
de az erkölcsi „könnyebb út”-ra is az elhatalmasodott, zabolátlanná váló vágyaink miatt lépünk
A vágyak rendszere szerepének, működésének a leírása
Ahogyan már nagyon röviden a Bevezetés elején írtam, az evolúció folyamán kialakult az emberben a vágyak rendszere. Ha engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, akkor az ösztöneink, nyilván az elménkkel együttműködve, kielégítik a létező legvonzóbb, legvágyottabb érzésekkel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb. a vágyainkat. Ez azt jelenti, hogy felvállaljuk az ösztöneink által kijelölt feladatokkal járó nehézségeket, elvégezzük ezeket a feladatokat, és ezáltal a helyes, az erkölcsös úton maradunk és nem ártunk az evolúció menetének, hatékonyságának, és nem veszélyeztetjük az élet fennmaradását.
Ha azonban ez nem történik meg, és a könnyebb utat választjuk, akkor nemhogy kellemes érzéseket nem kapunk, hanem a mulasztásunkkal arányos bűntető-elrettentő érzéseket kell elszenvednünk, mint a félelem, a szorongás, akár az őrületig vagy a halálig menően.
Ugyanis a könnyebb út választása (a később részletezendő módon) mindig csalással (saját magunk és a külvilág becsapásával), a valóság meghamisításával jár, és ha az evolúció során hamis kiindulási adatok alapján hozzuk meg a döntéseinket, akkor súlyos veszélybe kerül az életünk és általában, az élet folytatódása, fennmaradása.
Az ösztönös késztetéseink két fő csoportba sorolhatók:
a közösségi ösztön (a közösséghez tartozás ösztöne, a falka-ösztön) és
az önbecsülési kényszer (amely a rangsor-ösztönt, a közösségi tekintélyszerzés ösztönét valósítja meg a gyakorlatban).
3.5. Újdonság:
A közösségi ösztön új értelmezése
Mivel a közösség ereje, összefogása óriási erőt és hatékonyságot előnyt hoz nekünk és utódainknak a más fajokkal, vagy akár a saját fajunk más közösségekhez tartozó egyedeivel, csoportjaival folytatott küzdelmekben, így az vált az egyik legfontosabb ösztönünkké, hogy lehetőleg minél nagyobb közösséghez tartozzunk.
Az emberi természet esendő, könnyebb utat kereső jellege miatt azonban sajnos a közösséghez való hűségünket is a könnyebb úton járva igyekszünk bizonyítani, a közösségi érzés helyett csak „hamis közösségi érzést" próbálunk meg felmutatni. A közösség iránti hűségünket különböző fajtájú és mértékű áldozatok meghozatalával bizonyítjuk, a könnyebb út esetén nem vállaljuk föl az ezekkel járó nehézségeket, és „hamis közösségi áldozatokat” mutatunk fel, tehát csak úgy teszünk, mintha áldozatot hoznánk, de annak a terheit nem vállaljuk, és hamissággal, csalással próbáljuk meg elérni annak a látszatát, hogy a közösségért áldozatokat hoztunk, hozunk.
3.6. Újdonság:
A hamis közösségi ösztön (a közösségért végzett hamis áldozat) szerepe, kialakulása
Tehát ahelyett, hogy saját magunk áldozatokat hoznánk a közösségért, a mások áldozatait igyekszünk kisebbíteni, hitelteleníteni, vagy éppen a hamis megmentő szerepében tetszelgünk, azt a benyomást próbáljuk kelteni, mintha mi mentenénk meg a közösségünket bizonyos külső támadások, behatolások ellen. Így aztán egyes személyeket vagy csoportokat igyekszünk a közösségünk ellenségeiként beállítani, vagy nem is létező külső veszélyeket kreálunk, és nagy bátran "fellépünk" ezek ellen a nem is létező külső veszélyek ellen. Belső, a közösségünkhöz tartozó személyekről vagy csoportokról - legtöbbször politikai ellenfeleinkről - pedig azt próbáljuk bebizonyítani, hogy ők valójában a közösségünk ellenségei, és igyekszünk elérni, hogy őket a közösségünk kirekessze, megbélyegezzék őket.
Ez az ösztönös alapja a rasszizmusnak és az egyéb, a kirekesztésen alapuló gyűlöletkeltésnek.
3.7. Újdonság:
Az önbecsülési kényszer (a közösségi tekintélyszerzés ösztöne, a rangsor ösztön megvalósítója) újfajta értelmezése:
Az egyénnek elemi létérdeke, hogy a közösségen belüli rangját, befolyását, tekintélyét, elismertségét minél magasabbra emelje. Ugyanis a közösség erőforrásaihoz való hozzáférés arányos a ranggal, a közösségen belüli tekintéllyel. Erre őt a természet az evolúció során kifejlődött önbecsülési kényszer segítségével igyekszik kényszeríteni.
Az önbecsülési kényszer tehát arra igyekszik ösztönözni az embert, hogy minél nagyobb mértékben fejlessze magát, minél értékesebbé tegye magát a közösség, az élet fennmaradása számára, és így növelje rangját, tekintélyét.
Persze ennek is létezik a "könnyebb út" választása által jelentett "változata: a hamis önbecsülés kényszere
3.8. Újdonság:
A hamis önbecsülés kényszere, hétköznapi nevén a hamis önbecsülés
A hamis önbecsülés magyarázata; szerintem:
A hamis önbecsülés azáltal keletkezik bennünk, hogy az önbecsülés érzését nem saját magunk fejlesztésével, értékesebbé tételével érjük el, hanem csak ennek a látszatát próbáljuk kelteni; azáltal, hogy magunk fejlesztése helyett a vetélytársakat sározzuk, kicsinyítjük, megítéltetésüket rontjuk, ezáltal a saját értékességünk a közösségünkön belül relatíve megnövekszik. Tehát az egyén csaló, öncsaló módon saját magával ösztönösen elhiteti, hogy ő valóban olyan értékes, tekintélyes személyiség, mint ahogyan szeretné, és a külvilággal szintén ösztönösen ugyanezt akarja elhitetni csalással, hazugsággal és képmutatással.
3.9. Újdonság:
Az (evolúciós) jutalmazó érzések
Az egyén, ezáltal a faj, és ennek révén az élet fennmaradásához
elengedhetetlen, hogy az egyén végrehajtsa az ösztönei késztetéseit.
Ehhez egyrészt szükség volt a hajtóerőt adó vágyak létrejöttére, másrészt az ösztönös késztetések elvégzését jutalmazni kellett, hogy az (állati) egyed és később az (emberi) egyén minél magasabb arányban teljesítse az ösztönös késztetésekben megfogalmazott feladatokat. A vágyainkat tehát az ösztöneink kielégítik, beteljesítik kellemes érzésekkel, ha együttműködünk az ösztöneinkkel, a jóravivő késztetéseinkkel.
A jutalmazó érzések csúcsát a flow-érzés jelenti (Csíkszentmihályi Mihály leírása szerint), amelyet én lelki orgazmus -nak neveztem el. Ez szerintem akkor jön létre, ha olyan tevékenységet végzünk, amely az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából nagyon fontos és hasznos: a nemi aktus közben, magasszintű művészeti alkotás létrehozása közben, valamilyen találmány vagy akárcsak használati eszköz mesteri kivitelezése közben stb.
Az állati időkben ez gyakorlatilag 100 %-ban teljesült is, tehát az állatok reflex-szerűen végrehajtották az ösztöneik késztetéseit, az ember azonban az esetek zömében igyekszik a cselekvést megtakarítani, és így bár megszolgálatlanul, a könnyebb úton, de mégis mindenáron megszerezni a jutalom-érzéseket.
Ez végső soron érthető, hiszen egyrészt ezek a jutalmazó érzések az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb érzései; másrészt a természetben minden élőlény a legkönnyebben, a legcélszerűbben akarja az élete során eléje kerülő helyzeteket megoldani.
Vélhetően emiatt (ennek elkerülésére) jöttek létre az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések.
3.10. Újdonság:
Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések
Ezek a testi érzések szintjén a fájdalom, lelki-érzelmi szinten a szorongás és a félelem különböző szintű változatai, egészen az őrületig vagy akár a halálig menően!
3.11. Újdonság:
A jóra vivő késztetéseink
Azok a késztetéseink, amelyek ténylegesen az élet fennmaradását szolgálják.
Ezek az ösztöneink "alapértelmezett" késztetései, melyek az ösztönös késztetéseinkben meghatározott viselkedés vagy cselekvés tényleges végrehajtására akarnak késztetni minket, tehát arra, hogy vállaljuk föl azokat a nehézségeket, amelyekkel ezeknek a feladatoknak a végrehajtása jár, és ne a "könnyebb utat" válasszuk.
3.12. Újdonság:
A rosszra vivő késztetéseink
Ezeket a késztetéseket a szabadjára engedett élvezetvágyunk okozza, ez is képes a saját szolgálatába állítani az önámítási és a képmutatási kényszerünket, amelyek révén a lelkünkben megvalósul a csalás, a "könnyebb út" velejárója
A rosszra vivő késztetés szerintem az, amely mindenáron rá akar bírni minket a jutalmazó érzések megszerzésére, a vágyaink kielégítésére és arra csábít, hogy a "könnyebb utat" vegyük igénybe ehhez. Így tehát szabad folyást enged az élvezetvágyunknak, és akár a legerkölcstelenebb utat is felkínálja nekünk, ha az meghozza a kívánt eredményt, az élvezetet, az örömöt, a boldogságot.
A rosszra vivő késztetést nem nehéz azonosítani a bibliai "kísértéssel", a "csábítással", az "eredendő vagy áteredő bűnnel".
3.13. Újdonság:
Az érték, az értékek, az értékrend új értelmezése, származtatása
Szerintem az emberi életben minden dolog, cselekedet és tulajdonság értékét az határozza meg, hogy mennyire hasznos az evolúció, az élet fenntartása számára;
Így a legfőbb emberi értékek: az erkölcsösség, az igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott áldozat, a hűség, a szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az együttérzés, a boldogság, a szépség, az egészség, az ész, a hősiesség, a bátorság, stb.
A tisztességes, értékes ember az értékekhez igazodva él; az értékessége mértékét, fokát pedig az erkölcsössége mutatja meg, tehát hogy milyen mértékben képes az értékek szerint élni.
A legfőbb érték az erkölcsösség, mert az erkölcsös ember segíti az evolúciót és így az élet fennmaradását, az erkölcstelen pedig nem, mert szabotálja az evolúció működését és ezáltal veszélybe sodorja az élet fennmaradását, folytatódását; minden fogalom értelmét, jelentőségét a fogalom tárgyának az evolúcióhoz, az élet fenntartásához fűződő viszonya határozza meg.
3.14. Újdonság:
Az isten az ösztöneink megszemélyesítése
Érthető okokból, fontosságánál fogva kicsit részletesebben tekintsük át az istenség létével kapcsolatos nézeteket!
Azonnal az elején hangsúlyozom, hogy nagyon tisztelem a hívők vallásos érzelmeit, de én is leírom a saját véleményemet a vallásról és mindenről, ami érdekel.
Az ősember talán a villám villanásából és a rettenetesen félelmetes mennydörgésből következtetett az istenség létére, a történelem előtti ember, akit azonban már a mai értelemben vett embernek lehet tekinteni és egyértelműen közösségben, falkában, később nemzetségben s végül nemzeti közösségben élt és él, ennél jóval több és sokrétűbb benyomás késztette az istenség fogalma megteremtésére. Bár a villámlás és a mennydörgés továbbra is megrémisztette, ugyanakkor sok jót is tapasztalt, amely szerinte nem származhatott a többi embertől - tehát, úgymond, csakis isten műve lehetett!…
--- Ott van mindjárt az egész világ. Honnan lett?
- nos, ezt valóban csak a jóisten tudja... Esetleg az ősrobbanáskor szétszakadt plazma-gömbből, mint az egész általunk ismert világegyetem.
--- Honnan származik az ember?
- az evolúció, a törzsfejlődés során kifejlődött (mai ismereteink alapján) egy közös ősből, abból, amelyből az emberszabású majmok is kifejlődtek;
--- Miért van az, hogy egyik ember inkább jobbnak, a másik pedig inkább rosszabbnak számít a cselekedetei tükrében?
- ez azért van így szerintem, mert az embereknek csak a belső, ösztönös késztetéseik hasonlóak, de azokra mindenki másképp reagál, lelkierejétől, jellemétől függően;
--- Miért van az, hogy a saját falkánkat, közösségünket (ideális esetben!) akár az életünk árán is megvédelmezzük idegenek ellen?
- ezt az ún. közösségi ösztön (falka ösztön) késztetései okozzák; ez a két legerősebb ösztönünk egyike.
--- Honnan származik a hamis önbecsülés?
- A hamis önbecsülés ösztönös kényszere a két legerősebb életfenntartó ösztönünk egyike, a rangsor-ösztön vagy az én elnevezésemet használva: az ösztönös önbecsülési kényszernek a "könnyebb út" választásakor létrejövő erkölcstelen változata.
- A két legerősebb ösztönös kényszerünk tehát a falka-ösztön (nálam a közösséghez tartozás ösztönös kényszere) és a rangsor-ösztön (a saját értékességünk és ezáltal a közösségen belüli rangunk minden eszközzel való javítása ösztönös kényszere, az önbecsülés ösztönös kényszere).
--- Mi az az erő, amely arra késztet minket, embereket, hogy bűntudatunk legyen? (Amely ráadásul mindenkinél nagyon hasonlóan működik...)
- ezt szerintem a lelkiismeret okozza, amely a létfenntartó ösztöneink szószólója, és minthogy az ösztöneink azonosak, a lelkiismeretünk késztetései, sugallatai is ugyanazt a célt szolgálják minden szituációban: az élet fennmaradását.
--- Honnan származik a lelkiismeret?
- a létfenntartó ösztöneinkből;
--- Miért van az, hogy hasonló hibákért hasonlóan lesz rossz mindegyikünk lelkiismerete?
- az automatika terminológiájával élve: 1. ha azonos a bemenőjel, 2. azonos a működés (az ösztönrendszerünk azonos működése), tehát azonos az átviteli függvény is, 3. akkor ugyanaz lesz a kimenőjel is; tehát ha az erkölcsi követelményrendszer (amelyet az ösztöneink felől a lelkiismeretünk közvetít az elménk felé) minden ember számára ugyanaz, akkor a lelkiismeret jutalma, a jó lelkiismeret, a lelki nyugalom, a boldogság is hasonló lesz mindenkinél. Ha pedig rosszat teszünk (vagyis nem teljesítjük a lelkiismeretünk követeléseit), akkor a lelkiismeretünk (az életfenntartó ösztöneink) részéről hasonló bűntető érzéseket kapunk.
--- Miért szenved az, aki nem hallgat a lelkiismerete szavára?
- mert a lelkiismeret-furdalás minden embert megkínoz, avégett, hogy ne tegyünk soha semmit az élet fennmaradása ellen;
--- Ez bizonyára mind az istentől ered!... Csak tőle eredhet !... – mondják…
- Ez a feltételezés, ez az érzés teljesen érthető: hiszen az isten, vagyis a neki megfelelő lelkiismeret mindannyiunknál ugyanúgy működik; hasonló rosszaságot hasonló büntetéssel és hasonló jóságot hasonló jutalommal viszonoz.
Ő az, aki arra késztet minket, hogy segítsük a falka-társainkat (a közösségbéli társainkat), ő az, aki azt követeli tőlünk, hogy mindig jók legyünk, helyesen cselekedjünk, vagyis cselekedjünk mindig az élet fennmaradása javára! És ő büntet minket a rossz lelkiismereten, a lelkifurdaláson keresztül, ha rosszat, helytelent, a közösség számára károsat teszünk, de már amiatt is, ha hazudunk, felmagasztaljuk magunkat vagy képmutatók vagyunk, tehát ha csalunk, bármiben is.
--- Ki más tudhatna rólunk mindent, a legmélyebb titkainkat is, mint az isten?! És ki lenne hajlandó megbocsájtani nekünk, ha megbántuk a rossz tetteinket, viselkedésünket?
A hívők szerint teljesen elfogadott nézet, hogy mindezt az isten intézi így. Úgymond, csakis ő tudhatja a legbensőbb gondolatainkat, csakis ő képes megnyugtatni a lelkünket, ha megbántuk a rosszat, amit elkövettünk, csakis ő képes állandóan kapcsolatot tartani a lelkünkkel, és ő képes csak befolyásolni az erkölcsi jellegű döntéseinket… Mert csakis ő képes belelátni a lelkünkbe, állandóan, még álmunkban is. Ki más lenne erre képes?
--- Miért érezzük azt, hogy van túlvilág, és onnan is irányít minket az elhunyt emberek szelleme, de legfőképpen az isten?
Az, hogy az elhunytak szelleme odaátról irányít minket, nagyon is valós, jogos érzés, hiszen az ösztöneink forrása, a genetikai anyagunk kialakulása a mi közvetlen őseinknek is köszönhető, ők is alakították ezt a nagy, közös genetikai kincset.
Aztán itt vannak a „megérzéseink” is, vagyis az intuícióink.
--- Ugyan ki lenne képes azon kívül, hogy belelát a lelkünkbe és a gondolatainkba, még tanácsokat is adni, hogy az adott helyzetben mit tegyünk? Létezik valóban egy titokzatos lény, aki fogja a kezünket, mint egy őrangyal, és mindig megsúgja, mi a helyes, hogyan kellene döntenünk az adott helyzetben úgy, hogy tiszta maradjon a lelkiismeretünk, úgy, hogy helyes és tisztességes döntést hozzunk?
- Ez a lény szerintem nem rajtunk kívül létezik, hanem bennünk, és úgy hívják: az életfenntartó ösztöneink és szószólójuk, a lelkiismeretünk.
Természetesen az ösztöneink, az ösztönös megérzéseink és az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk képes reánk, a tudatunkra és az érzéseinkre ugyanolyan, a többi emberéhez megdöbbentően hasonló hatást gyakorolni. A lelkiismeretünk ugyanúgy mindent tud rólunk, akár egy istenség, és életünk minden pillanatában felügyeli, hogy jól vagy rosszul, helyesen vagy helytelenül, erkölcsösen vagy erkölcstelenül viselkedünk.
Ezeket az ösztönös késztetéseket a következő nemzedékre az ivarsejtjeinkben lévő génjeink viszik át, a bennük lévő DNS-ben található hatalmas információ-halmaz. Az örökítő-anyagunkon, az abból származó ösztönös késztetéseinken keresztül képletesen szólva a sok ezer generációnyi ősünk mind azt figyeli, helyeset teszünk-e, vagyis az élet fennmaradása javára cselekszünk-e, vagy éppenséggel ártunk...
Természetesen az emberi lény az élete első percétől saját maga is tanulja mindazokat az ismereteket, amelyek a túléléshez és a minél nagyobbszámú utód felneveléséhez szükségesek, de a DNS-ből, az ún. örökítő anyagunkból eredő sokrétű segítség nélkül semmire sem mennénk.
Az ember az ÉLET része, az élőlények egyik faja, és minthogy minden élőlény legfőbb ösztönös késztetése az, hogy fennmaradjon és a leghatékonyabban szaporodjon, az ember is így éli az életét. Az életfenntartó ösztöneink (a továbbiakban: az ösztöneink) kézen fogva vezetnek minket egész életünkben , és ha megfogadjuk az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk szavát, akkor az ösztöneink az evolúciós jutalom-érzésekkel (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség, jogos önbecsülés stb.) árasztanak el minket, míg ha rosszra készülünk vagy rosszat teszünk ill. tettünk, akkor az evolúciós bűntető érzéseket bocsájtják ránk, tehát fájdalommal, félelemmel, szorongással büntetnek minket.
Joggal merül fel a kérdés: hogy létezik az, hogy az ösztöneink szószólója, a lelkiismeret emberi nyelven, az anyanyelvünkön képes a tudatunkkal érintkezni?
A legújabb kutatások szerint a DNS-ünk java része olyan módon alakult át (nyilván az ember kialakulása idején), hogy képes az emberi nyelv megértésére, az ösztönökből áramló mondanivaló szavakba, gondolatokba öntésére, és az agyunkban képződő gondolatok megértésére. Tehát képes a kétirányú ismeretközlésre („kommunikációra”) az ösztöneink és az agyunk, a tudatunk között! Ezt egyre több kutatási eredmény támasztja alá, közvetve vagy közvetlenül. Pl. Noam Chomsky kutatásai is (Noam Chomsky más kutatókkal együtt megállapította, hogy a DNS kb. 90 %-ának a szerkezete olyanná vált, hogy képes az emberi nyelven történő kommunikációra, és így ez képezi a nyelvi-gondolati kommunikáció alapját.
Ennek a DNS-résznek a szerkezete olyan, hogy segítse az ember nyelvtanulási adottságait, és nagy valószínűséggel ez a DNS-szerkezet és DNS-rész a gondolati-nyelvi kommunikáció alapja az elme és a DNS között.) és pl. Bereczkei Tamás prof. (a Pécsi Egyetem, a JATE Evolúciós Pszichológia Kutatócsoportja vezetője) az egyik publikációjában arról beszél, hogy az ösztön-gének a kulturális evolúcióval kapcsolatban vannak, szerintem ez azt jelenti, hogy kétirányú információcserét folytatnak egymással, hatnak egymásra, kétirányú kommunikációs kapcsolatban állnak.
Ehhez én teszem hozzá, hogy szerintem nemcsak a kulturális evolúció, hanem az emberi élet bármilyen fontos történése, változása nyomot hagy a DNS-ünkben, tehát a mutációs változatok a génjeinkben nem véletlenszerűen jönnek létre, hanem célzottan, a túlélést veszélyeztető tényezőkre, jelenségekre összpontosítva, azokat ellensúlyozandó, kiküszöbölendő.
(Ezt az előző megállapítást ajánlom az evolúció-kutatók szíves figyelmébe, mert ennek a tisztázása szerintem hatalmasat lendíthetne az evolúció-kutatáson és általában az ember-tudományokon!)
Tehát összegezve: szerintem minden olyan hatás, késztetés, amelynek nem tudjuk az eredetét, de fontos és az élet fennmaradásával kapcsolatos, szerintem mind az ösztönös késztetéseinkből ered.
Az életfenntartó ösztöneink tevékenysége annyira teljeskörű, folyamatos felügyeletet jelent, annyira titokzatos, annyira nehezen érthető módon hat az elménkre, a tudatunkra, tehát ránk, a teljes személyiségünkre, annyira egyöntetűen hat minden emberre, és annyira meghatározza minden pillanatban az érzelmeinket, erősen befolyásolja a gondolatainkat, hogy nemcsak a régi korok embere, hanem még a mai ember is istenként, őrangyalként értelmezi ezt a mindenre kiterjedő, folyamatos védelmet, befolyást.
A lelkiismeret, a lélek ugyanaz, mint az isten.
A lelkiismeret működése, hatása annyira egyezik az istenség működésével és hatásával, hogy ha pl. a Biblia bármelyik mondatában (kivéve persze a teremtésről szóló részt) az "isten" szó helyébe a "lelkiismeret" szót tesszük, a mondat ugyanolyan értelmes marad!
Mindezeket átgondolva és figyelembe véve az embertudományok legújabb kutatásai eredményeit, az adódó szintézis azt az eredményt adja - számomra legalábbis -, hogy az ember életét lényegében az ösztönei irányítják, a tudat szerepe eléggé csekély. Ilyen értelmű kutatási eredmények már ismertek, Ezequiel Morsella és mások munkássága nyomán.
És vajon mi okozza az emberi esendőséget, tehát azt, hogy az ember a döntéseinél sokszor (legtöbbször...) nem a helyes, az erkölcsös utat választja, hanem a helytelen, de könnyebb utat?
Ez talán a filozófia egyik legfontosabb kérdése.
Az erre adható válaszhoz tekintsük át, hogyan működnek az evolúciós, életfenntartó ösztöneink!
Annak az érdekében, hogy az élő egyed teljesítse az életfenntartó ösztönei késztetéseit, az evolúció során kialakult bennünk (de már a fejlettebb állatokban is) a vágyak rendszere. Ezeket akkor elégítik ki az ösztöneink élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel stb., tehát az evolúciós jutalmazó érzésekkel, ha az ember hallgat az ösztönei, a lelkiismerete szavára, és teljesíti azok késztetéseit, felvállalja az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és a helyes (az erkölcsös!), de nehezebb utat választja, és nem a helytelen (erkölcstelen!), de könnyebb utat, és így nem akadályozza, hanem segíti az evolúció helyes működését, az ÉLET fennmaradását.
Mert szerintem ez az emberi élet értelme evolúciós szempontból ! Helyreállítani az evolúció helyes működését, melyet az emberi értelem és az ezzel lehetségessé vált öncsalás-önámítás a szakadék szélére sodort! Az előző sorokban írtakat elfogadva tehát úgy kell fogalmaznunk, hogy
az emberi élet (mint minden életforma) célja az élet fenntartása, és az emberi élet értelme a minél teljesebb erkölcsösség, vagyis az, hogy a lelkiismeretünk szavát minél nagyobb mértékben tartsuk be, mert így segítjük legjobban az evolúció sikerességét, az élet fennmaradását!
Ez az alapja az értékeknek, a szépségnek, a jóságnak, az összes pozitív fogalomnak és jelenségnek is, tehát az evolúció számára teljesülő hasznosság mértéke az alapja mindennek, minden értéknek.
3.15. Újdonság:
A transzcendencia halála
A transzcendencia nem valami titokzatos, a való világon túli rejtély, hanem az életfenntartó ösztönökből származó intuíciók, késztetések összessége, hatása.
A transzcendencia meghatározása Kantnál: "Immanenseknek nevezzük azokat az elveket, melyek alkalmazása teljességgel a lehetséges tapasztalat korlátain belül marad, transzcendenseknek pedig azokat, melyek a kategóriákat áthágják." Tehát a tudomány, a hétköznapi tapasztalat felől nem megközelíthetők.
A transzcendencia meghatározásáról a Kanttól és a filozófiai irodalomban olvasható egyéb ismertetésekkel szemben igen nagy valószínűséggel a genetikai örökítő anyagunkból eredő életfenntartó evolúciós ösztöneink késztetéseivel megmagyarázhatók mindazok a jelenségek, késztetések és értelmezések, amelyeket eddig „a lehetséges tapasztalat korlátain belülről” nem lehetett megmagyarázni.
A transzcendencia fogalmát tehát a szó „természetfölötti” értelmében használni tovább nem lehet, mert immáron az életfenntartási ösztönök késztetéseivel megmagyarázható a fogalom és annak a hatása, tehát egyszerű, biológiailag jól értelmezhető fogalmakkal megértethető a fogalom jelentése.
A „transzcendencia” minden bizonnyal akkor lép fel az emberi gondolkodással, érzésekkel kapcsolatban, amikor az életfenntartó ösztöneink sugallatait érzékeljük. Ezek a sugallatok sokszor a kényszer erejével lépnek föl, sokszor valóban csak sugallatként, enyhe befolyásként érzékeljük őket. Az ösztönök késztetései nyilván annál erősebbek, minél fontosabb az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából az életünknek az a feladatköre, melynek ellátása, örökítése az adott ösztönfajta hivatása, amellyel kapcsolatban érezteti a hatását.
A transzcendencia tehát szerintem nyilvánvalóan azonos az életfenntartó ösztöneinkkel, azok hatásával, és nem "anyagon túli", "képzeletbéli", szellemi képződmény, hanem a biológiai lényünk szerves része.
3.16. Újdonság
Az öntranszcendencia leváltása a lelkiismeretre.
Az erkölcs meghatározása arról szól, hogy le akarjuk győzni magunkban a rosszra vivő csábításainkat, késztetéseinket, túl akarunk lendülni ezeken, „meg kell haladnunk saját magunkat”. Látható, hogy az öntranszcendencia lényegében az erkölcsösség alapfeltétele, az az igény, az a kényszer, amely az erkölcsösséghez vezet.
Az öntranszcendencia tehát lényegében maga a lelkiismeret, az ösztönös lelki kényszer arra, hogy jók, erkölcsösek legyünk!!! A lelkiismeret az, amely a jutalmazó- és a bűntető érzéseivel hozzásegít minket ahhoz, hogy felülemelkedjünk magunkon, átlendüljünk a holtponton, és felvállaljuk a „helyes út” választásával törvényszerűen együtt járó nehézségeket!
Az öntranszcendencia a rosszra vivő kényszereink (pl. a hamis önbecsülés ösztönös kényszere, hétköznapi megfogalmazásban: a hiúságunk, a túlzott, hamis önbecsülésünk, a gőgösségünk, az önhittségünk, de ugyanúgy az eltúlzott élvezet-szerzési vágyunk, a lustaságunk és az elvtelen könnyebb út keresése stb.) elleni küzdelmünk.
Az öntranszcendencia, az önmeghaladás, a divatos meghatározás szerint az önmagunkon való túllendülés fogalma: mára a hivatalos filozófia arra jutott, hogy a boldog és az elégedetlen ember között az a legnagyobb különbség, hogy az előbbi túl tudott lendülni önmagán (Candace A. Vogler megfogalmazása). (Ez egybecseng azzal, amelyet Jézus szájába adtak a Biblia írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!”… Nincs új a Nap alatt!...
De hogy mi az bennünk, amin túl kell lendülnünk, amit meg kell tagadnunk magunkban, azt egyik megfogalmazás sem magyarázza el. Én meghatároztam ezt a megtagadandó, akadályt képező tulajdonságot, és ezzel egy szinttel lejjebb ástam az emberi természetben.
A boldogságot akkor kapjuk jutalmul az ösztöneinktől, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, az életfenntartás igényeinek. Tehát a boldog és az elégedetlen ember között az az érdemi különbség, hogy a boldog ember teljesítette erkölcsi kötelezettségeit, legyőzte a könnyebb útra vivő csábításokat (képes volt ellenállni a rosszra vivő csábításoknak!), a helyes utat választotta, amely az evolúció, az élet fennmaradása számára hasznosabb, és fölvállalta a helyes úttal járó nehézségeket.
Az öntranszcendencia, az önmagunkon való túllendülés, a saját magunk meghaladása közelebbről azt jelenti, hogy legyőzzük magunkban az öncélú, elvtelen öröm-és élvezetszerzésre csábító késztetéseink hatására létrejövő hajlamot, késztetést, csábítást, vágyat az evolúciós jutalmazási érzéseknek az erkölcsi könnyebb úton való megszerzésére.
De még ennél is lejjebb merészkedtem, és megkerestem azokat az okokat, amelyek az öntranszcendenciának a gyakorlatban leglényegesebb és legtömegesebb előfordulását jelentő esete, a hamis önbecsülés ösztönös kényszerének a létrejöttéhez vezettek. Szerintem a hamis önbecsülés kényszerét a bennünk élő ösztönös önbecsülési kényszer hatására az ösztönös önámítási kényszer hozza létre. Így a fentiekből össze is állt a három legfontosabb rosszra vivő kényszerünk: az öncsalás-képmutatás, a hamis önbecsülés kényszere és a hamis közösségi kényszer.
3.17. Újdonság
Az erkölcs abszolút kategória, és nem egyéni kívánságok vagy társadalmi alku kérdése
Az erkölcs Platón szerint abszolút követelmény-rendszer, „isteni eredetű”, tehát minden ember elé ugyanazokat a követelményeket állítja.
A ma uralkodó paradigmában az erkölcs, az ún. „társadalmi erkölcs” társadalmi (relatív) kategória, helytől, időtől, körülményektől függő norma-rendszer, tehát alku, egyezkedés, megállapodás kérdése. Ez óriási kockázatokat hordoz magában az élet fennmaradása szempontjából, amelyek egyébként a mai paradigmában mind valóra is váltak, hiszen az emberi élet a kipusztulás határára került!
Már az elnevezés teljesen igaztalan, hazug és nevetséges!
Hiszen az erkölcs evolúciós kötődésű fogalom, az evolúciót, az élet fennmaradását szolgálja. Ha az erkölcsi követelményrendszer egyes elemeit semmisnek tekintjük, nem betartandónak, akkor az így kialakult szabályrendszert „társadalmi normáknak” tekinthetjük ugyan, de társadalmi erkölcsnek semmi esetre sem! Legfeljebb a „társadalmi erkölcstelenség” gúnynév illenék rá… Ugyanis megcsonkítva a valódi erkölcsi szabályrendszer már nem azonos az erkölcs követelmény-rendszerével!
Pl. a „Ne ölj!” parancsa, amely minden fajon belül érvényesül az állatvilágban, ha az alulmaradt egyed a megadás jeleit mutatja, tehát (és ez a lényeg!) a közösség egyik fő evolúciós szabályát, a hierarchikus sorrendet (avagy a "tekintélytiszteletet") immár tiszteletben tartja, és elismeri a versenytárs magasabb rangját.
Ez pedig az igazságosság szintén evolúciós kérdéséhez tartozik.
Az igazság az egyik legfontosabb fogalom evolúciós szempontból. A túlélés, az élet folytatódása érdekeit védi, és a túlélésnek többek között az az érdeke, hogy a hatalmi sorban feljebb álló egyed több erőforráshoz férjen hozzá (pl. a szaporodás joga, nagyobb rész a zsákmányból stb.), mint a rangsorban utána következők.
Ezt az emberi faj egyedei és közösségei súlyosan megsértik… Ölnek, öldökölnek nyakló nélkül…, pl. háború vagy kivégzés jogcímén...
Hol itt az erkölcs?!
Arra már korábban rámutattam, hogy szerintem az erkölcsösség annak a mértéke, hogy a lelkiismeretünk szavát milyen mértékben tartjuk be, milyen mértékben engedelmeskedünk neki.
Tehát az erkölcs szorosan a lelkiismerethez kötődik, lényegében annak a szinonimája.
A lelkiismeret Konrad Lorenz definíciója alapján öröklött emberi vonás, tehát az ösztöneinkkel, a DNS-ünkkel együtt kapjuk születésünkkor. A lelkiismeret szoftveres terminológiával a genetikai anyagunk „szerkesztői felülete”, és persze az ösztöneinket a tudatunkkal összekötő fordító-program.
Az már más kérdés, hogy a lelkiismeret tartalma az életkorunk, az értelmünk és a tapasztalataink alapján változik, hozzáadódnak az egyéni élet hatásai is. Tehát az egyéni életünk tapasztalatai az elménk általánosító hatásain és a lelkiismereten átszűrődve megváltoztatják kissé a genetikai anyagunkat. Minél hosszabban tartó vagy minél erősebb egy hatás, annál jobban megváltoztatja a genetikai anyagunkat. Ez természetes, hiszen másként hogyan szivárognának be az ösztöneink adathátterét képező genetikai adatbázisunkba az adott faj külső körülményei, azok változásai? Ez az evolúciós alkalmazkodás egyik feltétele, az egyén részéről létrejövő információ hasznosulása a genetikai anyagunkban. Bruce Lipton alapvető jelentőségű kísérletei ennek a mechanizmusnak az alapjait tárták fel igen meggyőzően. Meg is kínozták érte a középszerű kortársai, akik viszont a világi hatalom, a pozíciók birtokosai (voltak és lesznek mindörökké, sajnos…)… Vagy amiatt, mert nem értették, mit sejtett meg, mit fedezett fel náluk sokkal tehetségesebb kortársuk, vagy amiatt, mert értették, de féltették hírnevüket, megélhetésüket…
Mindezekből következően az erkölcs nem lehet alku, társadalmi közmegegyezés kérdése, hanem szigorúan abszolút kategória, független az egyén jellemétől, erkölcsösségétől, a kor társadalma és az adott közösség erkölcsi színvonalától. Az erkölcs az élet fennmaradása szempontjából a legfőbb ösztönös késztetésünk arra, hogy engedelmeskedjünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, minden erőnkkel igyekezzünk a helyes utat járni, az erkölcsösséggel együtt járó nehézségeket felvállalni.
És ha ehhez hozzávesszük, hogy az isten, az istenség, ahogy ezt ebben az írásban is bizonyítani igyekszem, minden bizonnyal az életfenntartó ösztöneink összesített hatásának a megszemélyesítése, akkor az erkölcs nyilvánvalóan abszolút kategória.
Máshonnan közelítve:
Az erkölcsi döntéssel kapcsolatban ismert a „helyes út” és a „könnyebb út” választása közti alapvető különbség.
A helyes út választása az én értelmezésemben azt jelenti, hogy az erkölcsös megoldás mellett döntünk, tehát végrehajtjuk az életfenntartó ösztönök nevében hozzánk szóló lelkiismeret intelmeit, megfogadjuk a lelkiismeret szavát, felvállaljuk a helyes úttal törvényszerűen együtt járó nehézségeket.
A könnyebb út minden fáradságot elkerül, sem a nehézségeket nem vállalja föl, sem a helyes cselekvést nem hajtja végre az, aki a „könnyebb utat” választja.
A könnyebb utat választó azonban ráadásul csal, hamisít is, mert saját magát és a külvilágot is igyekszik becsapni az önámítás-képmutatás, a csalás, a hamisság, a hazugság segítségével (a kognitív disszonancia jellemző esete!), annak érdekében, hogy az ösztönöktől (és a becsapott külvilágtól!) megkaphassa a vágyait kielégítő jutalom-érzéseket, az élvezeteket, az örömöt, a boldogságot stb..
Nem csoda, hogy szinte minden ember, szinte minden esetben a könnyebb utat választja…
Érdemes meggondolni, hogy milyen élet-ellenes, evolúció-ellenes az a sok csalás, hamisság, amit a könnyebb utat választók elkövetnek. Hiszen az élet fennmaradásához állandóan döntéseket kell hoznunk. Ha a valóság ismerete helyett a döntéseink hamis talajra, hamis ismeretekre támaszkodnak, akkor ugyan mennyi esélyünk marad az élet(ünk) fennmaradására?!
Ezek ismeretében vajon ki meri-e jelenteni bárki, hogy az erkölcs társadalmi kategória, tehát a társadalmat, a közösséget alkotó emberek közti alku eredménye?
Az erkölcsnek szerintem semmi köze a társadalmi erkölcshöz és a társadalmi normákhoz! Legfeljebb, mint a magasban, a távolban lebegő cél, eszmény, a platóni árny-játék a barlang falán, vágyott eszményi állapot...
De a „társadalmi norma”, az valóban így, alku, közmegegyezés útján keletkezik.
A „társadalmi erkölcs” is.
Ezeknek persze nem sok közük van az erkölcshöz, mert az erkölcs nem ismer kompromisszumot, és töretlen erővel arra törekszik, arra késztet minket, hogy teljesítsük evolúciós feladatainkat, tehát az életfenntartó ösztöneink késztetéseit, és vállaljuk fel az ezek végrehajtásával kapcsolatos nehézségeket is (önkorlátozás, önkritika, önuralom, irgalom, kegyelem, szánalom, stb.)
3.18. Az ösztöneink szószólója, a lelkiismeret az öröklött genetikai információkból és az agy munkájából állandóan létrejövő folyamatos erkölcsi felügyeletet jelenti!
